KÉK HÍREK
A Rovatból

Válasz Online: 67 milliárd adó tűnt el a döbbenetes gázmutyi során, a szálak a legfelsőbb körökig érhetnek

Frissen alapított cégek adták áron alul a gázt, amivel letarolták a piacot. A vállalatokat mit sem sejtő emberek és fellelhetetlen külföldiek nevére íratták, a valódi fejesek láthatatlanok maradtak.


2023 januárja és 2024 szeptembere között ismeretlen tettesek mintegy 67 milliárd forinttal rövidítették meg a magyar államot. A Válasz Online riportja alapján a földgáz áfájának ilyen mértékű elcsalása aligha sikerülhetett volna politikai kapcsolatok nélkül.

A portál szerint legalább négy hazai energiakereskedő kapott különleges lehetőséget, amikor addig ismeretlen, frissen alapított cégek olcsóbb gázt kínáltak nekik. Nyolc ilyen céget azonosítottak, amelyek közül hetet közvetlenül azelőtt alapítottak, hogy megjelentek a magyar piacon. Ezeket a vállalkozásokat senki sem ismerte a szűk gázipari körökben, ahol szinte mindenki tudja, kivel dolgozott már együtt.

Mégis, ezek az új szereplők gyorsan egyre több gázzal kezdtek kereskedni.

A Válasz Online úgy tudja, a cégek 21 hónap alatt közel 250 milliárd forint értékben adtak el gázt ismert energiakereskedőknek. A trükk az volt, hogy a gázt külföldről vették, majd Magyarországon adták tovább, miközben az áfát nem fizették be.

Az uniós beszerzés után ugyanis nem kellett áfát fizetniük, de amikor eladták a gázt belföldön, az árat már megnövelték az áfával. A vevők kifizették az áfát, a cégek viszont nem utalták tovább az államkasszába.

Erre azzal teremtettek lehetőséget, hogy hatalmas, papíron zajló kereskedéseket indítottak. Huawei okosórák, Nintendo játékkonzolok és okostelefonok cseréltek „gazdát” tömegesen, sokszor néhány napon belül többször is. Ezek az áruk ugyanakkor fizikailag sosem léteztek, csak számlák készültek róluk.

A módszer segítségével a cégek szinte teljesen lenullázták a gázeladások után keletkezett áfa-fizetési kötelezettségüket.

A hatóságok figyelmét ezek a fiktív elektronikai ügyletek kelthették fel, és a nyomozók több szálon is eljutottak a gázkereskedőkhöz. A körbeszámlázásokat részletesen feltárták, de a háttérben álló szervezőket eddig nem sikerült elkapni. A cégek élén sokszor külföldiek vagy megtévesztett, alacsony jövedelmű emberek – például közmunkások és takarítók – álltak.

Hogy valójában kik mozgatták a szálakat, az továbbra is rejtély.

Eddig senki ellen nem emeltek vádat, de két gyanúsított január óta előzetes letartóztatásban van. Semmi nem utal viszont arra, hogy a nyomozók akár csak közel jutottak volna az igazi szervezőkhöz. Az ügyről nyilatkozó üzletemberek és szakértők elképesztő elméleteket osztottak meg a Válasz Online-nal: úgy vélik, a csalás mérete, a befektetett tőke és a szakértelem mind arra utal, hogy komoly emberek állhattak a háttérben.

A gázkereskedelem rendkívül szabályozott terület, amely különleges kormányzati figyelmet kap. Sokak szerint politikai támogatás nélkül az egész nem működhetett volna.

Az áfacsalásoknak egyébként meglehetősen gyakori módszere a fiktív kereskedelmi láncolatok létrehozása. Ilyenkor az áruk csak papíron mozognak cégről cégre, miközben a valóságban közvetlenül a tényleges kereskedők raktáraiba kerülnek - néha viszont egyáltalán nem is léteznek. Ez lehetővé teszi az áfafizetési kötelezettség elkerülését.

A bűnszervezetek sokszor alkalmaznak strómanokat, azaz olyan személyeket, akik a nevükben vállalják a cégek vezetését, miközben valójában nincs beleszólásuk a tevékenységbe.

Ezek a strómanok gyakran megtévesztett közmunkások, utcaseprők vagy fellelhetetlen külföldiek, akik nem is tudják, hogy nevükben bűncselekményeket követnek el. Ez megnehezíti a hatóságok számára a valódi felelősök beazonosítását és felelősségre vonását.

A NAV kiemelt figyelmet fordít az áfacsalások felderítésére és visszaszorítására. Az elmúlt években számos nagyszabású akciót hajtottak végre, amelyek során több milliárd forintos csalásokat lepleztek le. Munkáját ugyanakkor jelentősen nehezíti a bűnszervezetek konspirált működése és a többrétegű fedőcéges struktúrák alkalmazása, amelyek célja a valódi felelősök elrejtése és a nyomok eltüntetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy fácán miatt halt meg egy 29 éves nő - kiugrott a kocsijuk elé, a sofőr pedig félrerántotta a kormányt
A mentők a helyszínen még sikeresen újraélesztették a nőt, de a kórházban belehalt sérüléseibe. A sofőr, aki a fácán miatt kapta el a kormányt, medencecsonttörést szenvedett.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 09.



Halálos balesetet okozott egy fácán vasárnap reggel Debrecen-Bánknál: egy sofőr az útra kiugró madár miatt félreránthatta a kormányt, utasa, egy 29 éves létavértesi nő belehalt sérüléseibe – számolt be róla az RTL Híradó. A piros színű kisautó egy kanyarban pördült meg, átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő, utánfutót vontató fehér járművel.

A brutális ütközés erejét jól mutatja, hogy a piros kocsi jobb oldala mélyen behorpadt, a fehérnek pedig az eleje tört darabokra. A vétlen sofőr testvére a helyszínen beszélt a történtekről. Elmondása szerint a fivére zöldségszállításból tartott hazafelé, amikor a másik autó elé pördült.

„Igen, a testvérem vezette. A fácán kiugrott a szembejövő autó elé; nem tudom, hogy fékeztek-e, vagy elrántották a kormányt”

– mondta Újvárosi Gábor.

A megrázó helyzetben döbbenetes fordulat derült ki: a két autóban utazók ismerték egymást. „Létavértesiek ők is, elvileg. Most tudtam meg, hogy a másik utcában laknak” – tette hozzá a férfi.

A piros autóból a sofőrt és utasát még a tűzoltók kiérkezése előtt az arra járók emelték ki a roncsból. „Az ott lévők két embert kimentettek az egyik járműből, így a tűzoltóknak a járművek átvizsgálása, illetve áramtalanítása volt a feladata” – közölte Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelem szóvivője.

A mentők a helyszínen sokáig küzdöttek a 29 éves nő életéért, akit sikeresen újraélesztettek. „Viszonylag rövid idő alatt visszatért a spontán szívműködése a hölgynek, akit válságos állapotban, azonnal baleseti centrumba szállítottunk” – nyilatkozta Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat regionális szóvivője. A fiatal nő azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után elhunyt.

A piros autót vezető férfit szintén kórházba vitték, medencecsonttörést szenvedett, műtét vár rá. A fehér jármű sofőrje könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit. A helyszínelés idejére a Debrecenből Bánkra vezető Diószegi úti szakaszt teljesen lezárták, a 30-as autóbuszok terelőútvonalon közlekedtek.

Az RTL beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Három hét után holtan találták meg a szombathelyi férfit, aki egy rendőri intézkedés közben tűnt el
Az intézkedés után teljesen összeomlott, és egy elhagyatott gyárterületre menekült. A holttestére egy vállalkozó bukkant rá hetekkel később.


Holtan találták meg azt a szombathelyi férfit vasárnap, aki három héttel ezelőtt, egy rendőri intézkedés után tűnt el. A holttestére egy lezárt gyárterületen, egy ott parkoló busz mögött bukkant rá a jármű tulajdonosa. A férfi öngyilkos lett.

A férfi október 20-án okozott egy kisebb közlekedési balesetet a városban. A rendőrség a helyszínen bevonta a jogosítványát,

ami után a férfi labilis érzelmi állapotba kerülhetett, és az intézkedés közben egyszerűen elsétált a helyszínről.

A VAOL.hu információi szerint egy kapun átmászva jutott be a lezárt gyárterületre, ahol később megtalálták.

A helyszín az utcáról nem látszik, ezért a keresőcsapatok hetekig nem találtak rá, hiába kutattak utána civilek és hivatásos egységek is. A takarásban lévő holttestet végül a busz tulajdonosa fedezte fel, amikor a járművét ellenőrizte, és azonnal értesítette a hatóságokat.

(via Index)

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Felrobbant egy diósjenői vályogház - cigarettával a szájában cserélt gázpalackot a tulajdonos
A detonáció beszakította a tetőt és kidöntött egy falat a Kinizsi utcai épületben. A tűzoltók egy polgárőr segítségével mentették ki a sérültet a romok alól.


Robbanás történt egy diósjenői vályogházban vasárnap, a detonáció beszakította az épület tetejét, kidöntött egy falat, és a ház fele megsemmisült – írta a hvg.hu. A robbanás egy Kinizsi utcai, körülbelül 50 négyzetméteres épületben történt.

A helyszínre érkező rétsági hivatásos tűzoltók egy polgárőr segítségével hoztak ki egy embert az épületből. A kimentett férfi a tűzoltóknak elmondta, mi okozta a detonációt:

„Gázpalackot cseréltem, közben dohányoztam”, emiatt robbant be a kiáramló gáz.

Az egységek áramtalanították a romokat, és két gázpalackot is kivittek a szabadba. A balesethez mentőhelikoptert hívtak.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy gázpalack cseréje közben tilos a dohányzás és bármilyen nyílt láng használata.

A csatlakozás tömörségét csere után kizárólag szappanos vízzel szabad ellenőrizni. A szabályok szerint egy lakásban legfeljebb két PB-gázpalack tárolható, de egy helyiségben csak egy, és az összesített töltettömegük nem haladhatja meg a 35 kilogrammot. Pincében vagy alagsorban tilos PB-palackot tárolni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Miért egy ilyen Horváth László típusú dilettánsra bízzák ennek a problémának a kezelését?” - kiakadt a bulizók megbilincselésével végződő drograzzián az Addiktológiai Társaság elnöke
Több mint kétszáz fiatalt igazoltattak, de csak 16-nál találtak drogot. Egy ártatlan lányt is bilincsben vittek el, akinek teljesen negatív lett a tesztje.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 09.



Rendőrök lepték el a belvárosi Dojo klubot, ahol péntek este nagyszabású drograzziát tartottak. Több mint kétszáz bulizót igazoltattak, közülük 49 embert vittek el vizeletmintát adni, végül 16 ember tesztje lett pozitív – számolt be róla az RTL Híradó. Az eljárás módszere és a rendőri fellépés brutalitása miatt azonban több szakértő és jogvédő is kiakadt.

Az egyik igazoltatott elmondta, hogy a rendőrök a pulzusát és a pupilláját vizsgálták meg, ez alapján döntöttek arról, kit visznek be. Lancsák Alexát is előállították, pedig később negatív lett a drogtesztje. „Elkezdett a szemembe világítani, azt is megnézték, majd megkérdezték egymástól: „Mi legyen vele?” Erre azt mondták: „Vizelet!” Ezt továbbadták a mellettünk álló rendőröknek is: „Vizelet!” Ennyit hallottam, hogy odaszólnak nekik” – idézte fel a lány.

Alexát bilincsben, egy rabszállítóval vitték el a vizsgálatra.

„A rendőr, aki éppen kísért, azt mondta, ne haragudjak, de bilincset kell rám tennie. Ránéztem: „Ezt most komolyan mondja? Tényleg bilincset kell rám tenni, és rabszállítóval elvinni vizeletvizsgálatra, csak mert magas volt a pulzusom?”

– mesélte.

A Helsinki Bizottság jogásza szerint az eljárás több ponton is jogsértő lehetett. Győző Gábor a Partizánnak arról beszélt, a bilincs használata indokolatlan volt. „Nem nagyon látok olyan indokot, ami alapján bármelyik felsorolt bilincselési ok az adott esetben megvalósulhatott volna, hiszen senki sem szegült ellen a rendőri intézkedésnek, mindenki alávetette magát” – mondta. A jogász hozzátette, hogy a rendőrök a videózást sem tilthatták volna meg a vendégeknek.

Súlyos kritikát fogalmazott meg a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke is, aki szerint a rendőrség módszere teljesen megbízhatatlan. „Ha valaki ópiátot használt, valószínűleg nyugodtan ücsörgött, lazának tűnt, így talán be sem vitték – miközben épp ópiátot használt. Aki viszont rástresszelt, hogy „Úristen, itt vannak a rendőrök, ebből baj lesz”, aki mondjuk kamaszként nehezen jutott el a buliba, és tudta, hogy ebből nagy baj lehet, annak simán felmehetett a pulzusa” – magyarázta Szemelyácz János.

A szakember szerint a kormány rossz emberre bízta a drogprobléma kezelését.

„Miért egy Horváth László típusú dilettánsra bízzák ennek a problémának a kezelését? Vannak szakemberek, akik értenek ehhez; aki csak vagdalkozik és elefántként megy be a porcelánboltba, annak nincs helye ebben a rendszerben”

– tette fel a kérdést az elnök.

Horváth Lászlót Orbán Viktor nevezte ki februárban drogügyi kormánybiztosnak, miután évértékelőjében harcot hirdetett a kábítószerek ellen. A miniszterelnök akkor zéró toleranciáról és a kábítószer-kereskedőkkel szembeni hajtóvadászatról beszélt. Az üggyel kapcsolatban a BRFK napok óta nem válaszol a kérdésekre, későbbre ígértek tájékoztatást.

Az RTL riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk