KÉK HÍREK
A Rovatból

Vádat emeltek Árpa Attila ellen kokainkereskedelem miatt

A színész mindenkit arra kér, hogy a bíróság jogerős ítéletéig ne törjön pálcát felette.

Link másolása

Öt férfival szemben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség kokainkereskedelem miatt, a Blikk szerint köztük van Árpa Attila is.

A vádirat szerint egy 33 éves férfi 2017 óta kereskedett kokainnal és extasyval Budapesten. Rendszeres vásárlója volt egy 49 éves férfi – a Blikk információi szerint Árpa –, aki 2018-tól saját magának és a baráti körének is vett kábítószert.

XII. kerületi lakásában is tartott olyan bulikat, ahol a vendégek is kaphattak drogot, alkalmanként úgy, hogy fizettek érte.

A police.hu beszámolója szerint az egyik ilyen buli előtt, 2019. március 22-én az utcán fogták el azt a két férfit, akik a házigazda megbízásából a kokaint megvásárolták.

Fotó: Police.hu

A vádirat szerint egy 36 éves szír állampolgár is kereskedett kokainnal, aki szintén adott el a 49 éves férfinak drogot, amit egyes esetekben a később elfogott 35 éves férfi szállított.

A Fővárosi Főügyészség az öt férfi ellen vádat emelt, a 33 évessel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, a szír férfival szemben alapeseti kábítószer-kereskedelem, a szír férfival szemben alapeseti kábítószer-kereskedelem, a további 3 férfival szemben forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a 33 éves férfit fegyházbüntetésre, társait börtönbüntetésre ítélje, azzal, hogy a forgalomba hozatallal vádolt 3 magyar férfi büntetésének végrehajtását próbaidőre függessze fel.

Az ügyészség a jelentős mennyiségű kereskedéssel vádolt magyar és a kereskedéssel vádolt szír állampolgár esetében további büntetéseket, pénzbüntetést és közügyektől eltiltást is indítványoz.

Árpa a Blikknek azt mondta az üggyel kapcsolatban:

Továbbra is értetlenül állok a döntés előtt. Fontosnak tartom leszögezni, hogy az ügyészség előszeretettel emlegeti a házkutatást, de azt nem említi, hogy mi lett az eredménye. Megmondom én: nem találtak kábítószert nálam, ahogy a vendégeinknél sem. De az is sokat elárul a hozzáállásukról, hogy se engem, se az ügyvédemet nem értesítették a vádemelésről, a sajtót viszont igen. Mindenkit arra kérek, hogy a bíróság jogerős ítéletéig ne törjön pálcát felettem.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Patkány harapott véresre egy alvó csecsemőt egy ócsai házban
A szülők szerint a környékre hordják a szemetet, így nagyon sok a rágcsáló. A gyereket a mentők ellátták, de félő, hogy elveszik a családtól.

Link másolása

Néhány hónapos kisbabát harapdált meg egy patkány Ócsán – számolt be a Tények.

A szülők lefektették a kicsit, majd a 17 éves édesanya és 26 éves férje fürödni indultak. Később arra lettek figyelmesek, hogy a csecsemő nagyon keservesen sír: amikor bementek a kiságyhoz, akkor vették észre, hogy véres a kislány ruhája – mondta el a kislány anyukája.

„Hallottuk, hogy sírt a kislány, de nem úgy sírt, ahogy kellett volna. Egy másodperc alatt bent is voltunk nála, de már csak azt láttuk, hogy véres a kislány. Először azt hittük, az orra vérzik, de nem... Csak utána láttuk, hogy az állat mászik ki a kiságyból”

– nyilatkozta Az anyuka szerint a csecsemő bal keze sérült meg súlyosabban, de a fejét is megharapta az állat. A szülők azonnal mentőt hívtak, akik antibiotikumot adtak a kicsinek, mert a harapások nyoma be is gyulladt.

A csatornának Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője nyilatkozott az esettel kapcsolatban, aki kiemelte, hogy a csecsemőt a seb ellátása után stabil állapotban szállították kórházba.

A házat azóta lakhatatlanná nyilvánították, a fiatal szülők két kislányát pedig nevelőszülőkhöz vihetik. A fiatalok nagyon nehéz anyagi körülmények között nevelik a kicsiket. A család arra panaszkodik, hogy a környéken lakók a házhoz közel teszik le a szemetet, ezért a környéken nagyon sok a patkány.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kizuhant az ablakon egy 98 éves néni a Ferenc körúton
Az asszony holtteste sokáig a járdán hevert egy fekete zsákkal letakarva. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Link másolása

Kiesett egy Ferenc körúti társasház negyedik emeletéről szerda este egy 98 éves nő, tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a néni holtteste sokáig a járdán feküdt egy fekete zsákkal letakarva. A tragédia helyszínét rendőrségi szalaggal kerítették el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától megtudták, hogy a rendőrök 18 óra 23 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a fővárosi Ferenc körút egyik lakásának ablakából kizuhant egy nő, és meghalt.

A helyszíni szemlén idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bíróság elé állt az ikerpár, akik Borkai Zsolt jachtozós videójával lettek ismertek
K. Csengét és K. Lilit csalással és hamis okirat felhasználásával vádolják. A gyanú szerint édesanyjuk is segíthetett nekik.

Link másolása

Költségvetési csalás miatt álltak bíróság elé a Borkai Zsolt-féle jachtbotrányban megismert ikerlányok – írja az Index.

K. Csenge és K. Lili öt évvel ezelőtt, a választási kampány idején tett szert országos ismertségre, miután Az ördög ügyvédje nevű blogon kompromittáló felvételek jelentek meg az akkori győri polgármesterről, Borkai Zsoltról.

Az ügyészség vádirata szerint az ikrek egy, a fiatalok munkanélküliségének csökkentését, vállalkozóvá válásukat segítő programban benyújtott pályázat útján vissza nem térítendő támogatásban részesültek. Ugyanakkor a támogatási kérelemben vállalt kötelezettségeiket nem teljesítették.

Az ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásnak vétsége miatt emelt vádat a testvérpár ellen.

A bűncselekmény elkövetésében segítette őket az édesanyjuk, a harmadrendű vádlott, aki saját vállalkozását felhasználva valótlan tartalmú számlákat állított ki a két nő részére. Ezzel közel 6 millió forintnyi pályázati támogatás jogosulatlan felhasználásához nyújtott segítséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET: