Ütötte-verte és megerőszakolta feleségét egy nyíregyházi férfi – „uram, parancsolóm”-nak kellett szólítani otthon
A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt egy családapa ellen, aki feleségét és gyermekeit éveken keresztül bántalmazta – írja az ügyészség honlapja.
A középkorú férfi a feleségével és 4 gyermekkel élt közös háztartásban nyíregyházi otthonukban. A házastársak között a viszony megromlott, gyakran veszekedtek. A férfi eleinte egy-két pofont adott a feleségének, megszorította a karját, majd később már olyan erővel bántalmazta, hogy annak nyomai láthatóak voltak a sértett testén. Ekkor a férj felszólította a nőt, hogy alapozóval vagy ruházatával tüntesse el a bántalmazás nyomait.
A férfi azért, hogy a családját megfélemlítse a lakásban meggyújtott egy rongyot, és azt kezében tartva fel-alá járkált, fenyegetve az anyát, hogy felgyújtja a házat. Másik alkalommal, egy késsel a kezében a nő megölésével fenyegetőzött, illetve az is előfordult, hogy a nő szemének kinyomásával tartotta őt rettegésben.
A családapa agresszív viselkedésének gyakran tanúi voltak a gyerekek is, akik félelmükben elbújtak, vagy hangosan sírtak, ha pedig megpróbálták anyjuk bántalmazását megakadályozni, ők is áldozatul estek a férfi agressziójának.
Legutóbb a férfi 2024. március 1-jén bántalmazta a családját, többször ököllel megütötte és megrúgta a feleségét, melyet láttak a gyerekek is. Mikor a 6 éves kisfiú a szülei közé állt, a férfi a gyermeket is megütötte.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfit szexuális és kapcsolati erőszakkal, testi sértéssel és kiskorú veszélyeztetésével vádolja, vele szemben – beismerése esetén – 5 év börtönbüntetés kiszabását indítványozta.