Kémkedés gyanúja miatt vettek őrizetbe egy magyar motorost Iránban. A győri Gáti Csaba, aki nem először járt az országban, az RTL Híradónak mesélte el, hogy mi történt vele most.
A férfi egy közel-keleti túrán volt éppen, amikor egy faluban megállították. Három hete ért a török-iráni határhoz, majd belépett az országba, ahol az első napokban még vidáman jelentkezett be. A harmadik nap letért az előre megtervezett útvonaláról, és egy kanyargós hegyi úton haladt. Egy faluban azonban a rendőrök megállították. Azt akkor még nem tudta, hogy egy olyan településen haladt át, ahol egy nukleáris kutatóreaktor van. Ráadásul még kamerák, drón és egy műholdas jeladó is volt nála. A rendőrök gyanút fogtak, azt hitték, kémkedik, ezért őrizetbe vették.
"Utolsó pillanatban még tudtam küldeni egy SMS-t a feleségemnek, hogy valószínűleg le fognak tartóztatni, ugyanis akkor már eszkalálódott a helyzet. Gyakorlatilag ez a műholdas helymeghatározó, amit vittem magammal, ez csipogott, és ebben, ez a csipogáskor teljesen megőrültek a helyi rendőrök."
Gáti Csabát négy napig tartották fogva. Éjszaka egy hotelben aludt, napközben pedig kihallgatásokra vitték. Naponta kétszer négy órán át hallgatták ki.
"Volt egy füstüveg a falon, és a füstüveg mögött pedig ott ült három rendőr, akik éjjel-nappal figyeltek. Három óránként átkutatták a szobámat, éjjel is, alvás közben is bejöttek, megnézték a szemetest, benéztek az ágynemű alá, hogy mit tartok ott, bejöttek, amikor zuhanyoztam" - mesélte.
A segélykérő SMS-e után a felesége értesítette a teheráni magyar nagykövetséget. Ők kezdték megszervezni a kimenekítését, és végül a negyedik nap délutánján szabadon engedték.
"Reggel 8 órakor indult egy hajó az Egyesült Arab Emirátusokba, és megmondták, hogy csak arra, egy útvonalon hagyhatom el Iránt. Viszont 1350 km-re volt a kikötő, úgyhogy délután 4-től reggel 8-ig gyakorlatilag egész éjjel motoroztam, hogy elérjem a kikötőt. Ugyanis, hogyha nem tudtam volna elhagyni 24 órán belül Iránt, akkor letartóztatnak."
Kémkedés gyanúja miatt vettek őrizetbe egy magyar motorost Iránban. A győri Gáti Csaba, aki nem először járt az országban, az RTL Híradónak mesélte el, hogy mi történt vele most.
A férfi egy közel-keleti túrán volt éppen, amikor egy faluban megállították. Három hete ért a török-iráni határhoz, majd belépett az országba, ahol az első napokban még vidáman jelentkezett be. A harmadik nap letért az előre megtervezett útvonaláról, és egy kanyargós hegyi úton haladt. Egy faluban azonban a rendőrök megállították. Azt akkor még nem tudta, hogy egy olyan településen haladt át, ahol egy nukleáris kutatóreaktor van. Ráadásul még kamerák, drón és egy műholdas jeladó is volt nála. A rendőrök gyanút fogtak, azt hitték, kémkedik, ezért őrizetbe vették.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tapolcai nagymamájához akart bemászni a kerítésen át egy 20 éves lány, de a szögesdrót olyan mélyen felvágta a combját, hogy elvérzett. A Tények megtudta: még volt annyi ereje, hogy mentőt hívjon, ám a szomszédok úgy tudják, véletlenül rossz címet adott meg, ezért nem találtak rá időben.
A lány holttestét néhány órával később a család találta meg a fűben. Újból mentőt hívtak, ám már nem tudták megmenteni az életét.
A fiatal nő külföldön élt a családjával, és a nagyanyja lakik Tapolcán; hozzá érkezett látogatóba. A környéken élők azt nyilatkozták a tévéseknek, hogy a lány a tragédia napján még elment a helyi vasútállomásra, hogy előre jegyet váltson, majd gyalog indult a családi ház felé.
Valószínűleg le akarta rövidíteni az utat, ezért lépett át a kerítésen, de az óvatlan mozdulat végzetessé vált: a szögesdrótból kiálló egyik fémdarab elvágta az ütőeret a combjában, és elvérzett.
„Az a szörnyű, hogy itt volt az út mellett, és senki nem látta, senki hallotta, nem is tűnt fel senkinek, csak amikor már a mentők itt voltak – nyilatkozta egy helyi lakos.”
Úgy tudni, a család azóta is sokkos állapotban van: a nagymamát például annyira megviselték a történtek, hogy folyamatosan rokonok vigyáznak rá. A rendőrök több órán át helyszíneltek, és eljárást is indítottak az ügyben.
Tapolcai nagymamájához akart bemászni a kerítésen át egy 20 éves lány, de a szögesdrót olyan mélyen felvágta a combját, hogy elvérzett. A Tények megtudta: még volt annyi ereje, hogy mentőt hívjon, ám a szomszédok úgy tudják, véletlenül rossz címet adott meg, ezért nem találtak rá időben.
A lány holttestét néhány órával később a család találta meg a fűben. Újból mentőt hívtak, ám már nem tudták megmenteni az életét.
A fiatal nő külföldön élt a családjával, és a nagyanyja lakik Tapolcán; hozzá érkezett látogatóba. A környéken élők azt nyilatkozták a tévéseknek, hogy a lány a tragédia napján még elment a helyi vasútállomásra, hogy előre jegyet váltson, majd gyalog indult a családi ház felé.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bezárta az ajtót, ütötte, fojtogatta, késsel fenyegette – saját otthonában próbálta megerőszakolni a fiatal, beteg nőt egy férfi Nógrádban
A 27 éves lányt a saját otthonában támadta meg a falubelije, miközben egyedül volt. Klaudia zokogva mesélte el, hogy azt hitte, soha többé nem éli túl a borzalmakat.
S. Klaudia július 12-én, szombaton egyedül volt otthon egy Nógrád megyei faluban, amikor megtörtént a tragédia. A fiatal nő súlyos betegséggel küzd, ezért gyakran inkább otthon pihent, minthogy társaságba menjen. Ezúttal azonban egy ismerős arc állt az ajtóban.
Klaudia azt hitte, a testvére érkezett haza, ezért ajtót nyitott. A következő pillanatban azonban a 34 éves B. Kálmán, akit a környéken csak Picúrként ismernek, rátámadt.
Először megütötte az arcán és a szemén, amitől azonnal bedagadt mindkét szeme. Ezután belülről bezárta az ajtót, fojtogatta Klaudiát, és a hajánál fogva húzta vissza a lakásba, amikor a lány megpróbált elmenekülni
A férfi kést is felkapott a konyhából, amivel megsebesítette az áldozatot. Közölte vele, hogy orálisan kell kielégítenie őt, majd szexet is akart vele. Klaudiát levetkőztette, és a kanapéágyat is kihúzta. A lány zokogva próbált ellenállni.
„Mondtam neki, hogy én még nem voltam férfival, az sem érdekelte. Azt hittem megöl”
– idézte fel könnyeivel küszködve a fiatal nő.
A szörnyűségeknek egy rokon érkezése vetett véget, aki gyanút fogott, hogy miért záródik belülről az ajtó. Klaudia lélekjelenlétének köszönhetően sikerült kidobnia az ablakon a kulcsot, így a rokona be tudott jutni. Amikor meglátta a vérző lányt és a nadrágját magára kapkodó férfit, próbálta elkapni, de ő elszaladt.
A család azonnal hívta a rendőröket és a mentőket. Közben az is kiderült, hogy a férfi két nappal korábban már zaklatott egy másik nőt a faluban, de ő meg tudott szabadulni tőle. A rendőrök hajnalban, egy ismerőse otthonában találták meg Kálmánt. Az ágyból húzták ki, de még akkor is próbált elfutni. Mezitláb rohant, elesett, és kificamította a vállát – így tudták elkapni.
S. Klaudia édesanyja éppen Budapestről érkezett haza, amikor megtudta, mi történt a lányával. „Taxival jöttem haza Pestről ahol idősgondozóként dolgozom, amikor meghallottam, mi történt szombaton a lányommal” – mondta a könnyeivel küszködve.
A fiatal nő testileg is lassan gyógyul, de lelkileg még nagyon sokáig viselni fogja a történtek nyomát.
„Szerencsére a sérüléseim nem voltak olyan súlyosak mint ahogyan az először látszott, a késszúrások csak a bőrömet sértették fel, a fojtások pirosodása két héten belül elmúlik, a bedagadt szemem is gyógyul...”
– mesélte a portálnak.
Hozzátette: „Nemsokára születésnapom lesz, addigra megint szeretnék szép lenni. Hogy a lelkem mikor nyugszik meg, azt nem tudom. Elképzelni sem tudom, miért engem támadott meg ez a férfi, amikor én betegen senkinek sem ártok, és nem vagyok olyan, mint a többi lány, nem érdekelnek a férfiak. Most már félek is tőlük, azt kértem a családomtól, soha nem hagyjanak többet egyedül.”
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a férfi ellen. A gyanú szerint különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett szexuális erőszakot és súlyos testi sértés kísérletét követte el. A nyomozás érdekeire hivatkozva a rendőrség nem közölt részleteket arról, tett-e vallomást B. Kálmán.
A támadás híre gyorsan elterjedt a környéken. Többen is keresték a férfit, és a közösségi oldalakon is üzentek neki: ha újra visszatér a faluba, nem lesz, aki vagy ami megvédje.
S. Klaudia július 12-én, szombaton egyedül volt otthon egy Nógrád megyei faluban, amikor megtörtént a tragédia. A fiatal nő súlyos betegséggel küzd, ezért gyakran inkább otthon pihent, minthogy társaságba menjen. Ezúttal azonban egy ismerős arc állt az ajtóban.
Klaudia azt hitte, a testvére érkezett haza, ezért ajtót nyitott. A következő pillanatban azonban a 34 éves B. Kálmán, akit a környéken csak Picúrként ismernek, rátámadt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy százhalombattai szoláriumban készítettek titokban felvételeket egy nőről. A történtekről a Pest Vármegyei Főügyészség számolt be honlapján.
A férfi 2025 márciusában ment be az egyik helyi szoláriumba. Beszélgetni kezdett a pultossal, közben pedig többször is elsétált az egyik kabin előtt.
A fülkében egy nő szoláriumozott, ruhák nélkül. A vádlott ezt meglátta, majd
a helyiség ajtaja feletti nyitott résen keresztül a telefonjával többször is lefotózta a nőt.
A nő, miután befejezte a szoláriumozást és öltözködni kezdett, észrevette, hogy a férfi fényképeket készített róla. Számon kérte, de a férfi ekkor gyorsan elhagyta a helyszínt.
A férfit később sikerült beazonosítani. Az Érdi Járási Ügyészség személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat ellene.
Életét vesztette egy 19 éves fiú egy kaliforniai élelmiszerüzemben, miután beszippantotta az ipari húsdaráló. A tragédia a Tina’s Burritos nevű gyárban történt vasárnap este, írja a Daily Mail.
A tinédzser éjszakai műszakban dolgozott, amikor a baleset bekövetkezett.
Az ipari húsdarálót tisztította, amikor az hirtelen elindult. A gép berántotta őt, a kollégái pedig tehetetlenül végignézték az egészet.
A rendőrséget azonnal riasztották. A kiérkező rendőrök megerősítették, hogy a fiú testét a darálógépben találták meg. A Vernon-i Rendőrkapitányság közlése szerint a 19 éves áldozat a gyár éjszakai takarítócsapatában dolgozott.
Daniel Onopa őrmester az ABC 6-nak elmondta, hogy a baleset este fél tíz körül történt. Hozzátette, hogy jelenleg is vizsgálják, mi okozhatta a gép váratlan beindulását. A hatóságok balesetként kezelik a történteket, nem feltételeznek bűncselekményt.
A Tina’s Burritos egyelőre nem adott ki közleményt az esettel kapcsolatban. A cég elsősorban fagyasztott burritóiról ismert.