KÉK HÍREK
A Rovatból

Újra elítélték a Teréz körúti robbantót: még akkor is taposta a zárkatársát, amikor az már nem is mozgott

Jogos önvédelemnek indult, de a Teréz körúti robbantó még akkor is ütötte a rá támadó zárkatársát, amikor az már nem mozgott. Az ítélet nem jogerős.


P. László Gergely neve ismét felbukkant a bírósági hírekben – ezúttal azért ítélték el, mert 2021-ben súlyosan bántalmazta egyik rabtársát a Váci Fegyházban. Az ítélet nem jogerős, mivel P. ügyvédje fellebbezett.

A 31 éves férfi 2016 óta van rács mögött. A bíróság jogerős ítélete szerint abban az évben pokolgépes támadást hajtott végre a főváros VI. kerületében, melynek során két rendőr súlyosan megsérült. 2019-ben életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték, legkorábban harminc év múlva szabadulhatna feltételesen. Az újabb bűncselekményei miatt azonban ez az idő már most jelentősen kitolódott.

„Mivel a felvételeken is látható, hogy elsőként a zárkatársa támadt rá, az incidenst a bíróság is jogos védelmi helyzetnek tartotta egészen a harmadik rúgásig. Amikor már láthatóan nem mozgott a sértett, ügyfelem még mindig taposta. Ugyan eltörte az orrcsontját, de az még a jogos védelmi helyzetben történt, így azért nem vonható felelősségre. De volt még 13 taposás, amelyek a bíróság szerint okozhattak volna súlyos sérülést. Álláspontom szerint azonban a felvételen pontosan az sem látszik, hogy ezek a mozdulatok elérték-e a sértettet”

nyilatkozta a Blikknek P. ügyvédje. A bíróság ezért végül 4 év 3 hónap szabadságvesztésre ítélte a robbantót súlyos testi sértés kísérlete és hivatalos személy elleni erőszak miatt.

Nem ez az első alkalom, hogy P.-t börtönön belüli viselkedése miatt is elítélik: korábban már 6 hónapos felfüggesztett büntetést kapott segítségnyújtás elmulasztása miatt, valamint 2 év letöltendőt hivatalos személy elleni erőszakért.

Ha valaki életfogytiglani fegyházbüntetés alatt újabb szabadságvesztésre ítélik, akkor automatikusan minimum öt évvel hosszabbodik meg az az idő, ami után felülvizsgálják az esetleges szabadulását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Megnéztem, éhes-e, ekkor láttam meg, hogy nem vesz levegőt” – megszólalt az anya, akinek a babája bölcsőhalálban halhatott meg
Az orvos szerint a hirtelen csecsemőhalál bárhol, alvás közben előfordulhat. Minden előzmény nélkül bekövetkezthet, csak a légzésfigyelő tud jelezni.


Mi is írtunk róla, hogy szörnyű tragédia történt a szigetvári postán. Egy háromhónapos csecsemővel ment az éesanya a postára. Megnézte, hogy nem éhes-e, akkor vette észre, hogy a kicsi nem lélegzik. Hiába próbálták újraéleszteni, már nem tudtak segíteni a gyereken.

Az RTL Híradó beszámolója szerint az asszony nehéz körülmények között él, szinte minden nap bebuszozik a városba a három gyerekével együtt. Üvegeket, flakonokat vált vissza, ebből tudnak megélni.

A Híradónak elmesélte, mi örtént:

A babakocsiba behajolva látta, hogy nem lélegzik a kisfia. Elkezdett levegőt fújni a szájába és közben kiabált, hogy valaki segítsen. Egy nő ment oda, és elkezdte a kisfiút újraéleszteni, miközben a testvére hívta a mentőket, akik már nem tudtak a babán segíteni.

A város polgármesterét a rendőrség értesítette. Ő annyit elárult: "Ez a család nem a mi közigazgatási területünkön él, hanem egy környező kis faluban, ahol nem jó körülmények között élnek a családok."

Helyiek is hasonlóról számoltak be. A szülők nehéz körülmények között nevelik a gyerekeiket. Az apa nem dolgozik, az anya üvegeket, palackokat visz Szigetvárra visszaváltani. Általában a gyerekeket is viszi magával.

Csütörtök reggel is így tett. A fia aludt, amikor elindultak. Bár szerinte egészséges volt a kicsi, de az öltöztetésnél sem ébredt fel. Az orvos azt mondta neki, hogy bölcsőhalál okozhatta a tragédiát.

Az orvos szerint:

"Előzmény nélküli halálesetről beszélünk, nem előzi meg sem betegség, sem semmiféle olyan élettani állapot, amiből következtethetnénk arra, hogy egy ilyen tragédia fog bekövetkezni."

Azt még nem tudni, hogy mi okozta a hirtelen csecsemőhalált, amit megelőzni csak az úgynevezett légzésfigyelővel lehet.

"Ez a hirtelen csecsemőhalál bárhol, alvás közben előfordulhat. Én most már az elmúlt pár évben a babákon egy új készüléket látok, ez egy kis csíptetővel ez a detektor a pelenka szélére van csíptetve a hashoz" - mondta az orvos.

A város polgármestere közölte, hogy a családsegítő szolgálat igyekszik segíteni a két nagyobb gyereknek.

A rendőrség azt közölte, hogy még vizsgálják az esetet.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Olivia most már a testvéreivel van” – négy lányát lőtte agyon egy anya, az apa azt mondta, még mindig szereti
A wyomingi család tragédiája tovább súlyosbodott, amikor a negyedik kislány, Olivia Blackmer is meghalt a kórházban. Édesanyja önmagával is végzett.
FM. Kép: Pexels - szmo.hu
2025. február 17.



A hétéves Olivia Blackmer öt napig küzdött az életéért, miután anyja, Tranyelle Harshman február 10-én rálőtt mind a négy gyermekére wyomingi otthonukban, majd önmagával is megpróbált végezni. Mint a LadBible írja, két testvére, a kilencéves Brailey és a kétéves ikrek, Brooke és Jordan a helyszínen meghaltak.

Oliviát súlyos sérülésekkel vitték kórházba, ahol az orvosok mindent megtettek érte, de február 15-én ő is életét vesztette. A család megrendülve jelentette be halálhírét:

„Olivia most már a testvéreivel van. Február 15-én, 15:44-kor angyalszárnyakat kapott. Hihetetlenül keményen küzdött az utolsó pillanatig!”

Hozzátették, hogy az utolsó napokban még velük lehetett, és ezért nagyon hálásak:

„Bár Olivia a végsőkig harcolt, végül a szíve feladta. Hálásak vagyunk, hogy öt napon át még velünk lehetett, így értékes időt tölthettünk vele.”

Az édesanya, Tranyelle Harshman egy nappal élte túl az ámokfutását, ő február 11-én halt bele a sérüléseibe.

A hatóságok szerint a nő maga hívta a segélyhívót, és jelentette, hogy mi történt. A diszpécser próbálta a vonalban tartani, de a nő többször is azt mondta:

„Nem tudom megtenni, már túl késő.”

A tragédia után az apa, Cliff Harshman is megszólalt. Bár felesége megölte a gyerekeiket, azt mondta róla:

„Segítséget kértünk neki, de valami félrecsúszott. Bármennyire is dühös vagyok rá, még mindig szeretem – és őt is elveszítettem.”

A család egyik barátja, Briana Baker szerint az édesanya pszichés problémákkal, így például szülés utáni depresszióval küzdött. Baker így nyilatkozott:

„Az élet egy pillanat alatt megváltozhat. Soha ne gondold, hogy veled ilyesmi nem történhet meg. Maradj alázatos és kedves. Senki sem tudhatja, mit visel el valaki a lelkében.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A pilóta az utasokat hátrahagyva, elsőként ugrott ki a lángoló hőlégballonból, az áldozat családja felháborítónak tartja, milyen ítéletet kapott
A férfi szerint ő nem felelős a balesetért, szerinte leszállás közben egy utas érhetett hozzá az egyik gázpalackhoz vagy a vezetékhez, és ez vezetett a tragédiához.


Egy 58 éves nő halt meg 2020-ban, mikor lángra kapott egy hőlégballon. A pilóta elsőként ugrott ki a kosárból, magára hagyva utasait. Az elhunyt családja szerint felháborító ítélet született.

Az RTL Híradó beszámolója szerint elsőfokon felfüggesztett börtönt kapott a Fejér megyében történt tragédia okozásával vádolt pilóta. A vád szerint rossz alkatrészeket használt a gázégető rendszer bekötéséhez, emiatt gyulladt ki, majd zuhant le a ballon.

A 67 éves pilóta szerint ő nem volt felelős, az áldozat családja azonban súlyosabb büntetést szeretne.

A tragédiáról egy videófelvétel is készült. A ballon irányíthatatlanul sodródott a levegőben, miközben az alsó része lángolt, a kosár pedig már hiányzott róla. Leszállás közben gyulladt ki a ballon, majd két gázpalack is felrobbant benne. Az egyik szemtanú elmondta, hogy azt látták, hogy valaki zuhant ki a kosárból.

A pilóta és két huszonéves lány még ki tudott ugrani, ők súlyosan megsérültek. Egy 58 éves nő azonban bent maradt. Nem élte túl a balesetet.

A bíróság halált okozó légi közlekedés veszélyeztetésének vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat. Két év – végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélték és 7 évre eltiltották a légijárművek vezetésétől.

Az is kiderült, hogy a tragédia előtt pár perccel, leszálláskor tört le egy csavar az egyik gázpalackról. Az üzemanyag ömleni kezdett a kosár belsejébe, ezt lobbantotta be a nyitva maradt őrláng. A fakosár kigyulladt, a felszálló meleg levegőtől pedig emelkedni kezdett a ballon.

A pilóta pedig az utasokat hátrahagyva, elsőként ugrott ki a lángoló kosárból.

Az elhunyt asszony családja a Híradónak azt írta: "Felháborítónak tartjuk, hogy elsőfokon felfüggesztett fogházbüntetést kapott a pilóta.” Szerintük „azóta sem fejezte ki együttérzését a hozzátartozók felé.”

A Híradó úgy tudja, hogy a férfi azzal védekezett, hogy leszállás közben egy utas érhetett hozzá az egyik gázpalackhoz, vagy a vezetékhez.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Óriási a felháborodás, frissen elejtett rókákat kötött a hátsó pótkerék köré, így ment a forgalomban egy terepjárós Nyíregyházán
Állategészségügyi és járványvédelmi szempontból is gond lehet, mert az utóbbi időben több veszett állatot is találtak. Ezek jelentős része róka volt.


Sokan felháborodtak egy fotón, amelyen egy autó látható, a hátulján két róka tetemével. Az RTL Híradó beszámolója szerint egy rókamentő alapítvány feljelentést tesz az ügy miatt.

Az Országos Vadászkamara is aggályosnak látja, hogy így szállítanak kilőtt vadakat, ami etikai és járványügyi szempontból is problémás. Szerintük az utóbbi időben több veszett állatot is találtak. A NÉBIH azonnali vizsgálatot kezdeményez a kormányhivatalnál.

A fotón az látszik, hogy egy terepjáró pótkereke köré két elejtett rókát kötöttek ki, és az autó így ment Nyíregyházán. A farkuknál fogva összekötött és fellógatott vadakat aznap lőhették ki, a fotón még vérfoltot is látni.

Az egyik rókamentő állatvédő által megosztotta képet több ezren kommentelték, a többség felháborodott. Volt, aki "aljas tett"-nek nevezte, más pedig azt kérdezte, hogy "Ez melyik része a tisztelet a vadnak?". Volt aki azt vetette fel: "Hány gyerek láthatta ezt? Mert még a felnőttnek is döbbenetes és megrázó látvány."

A Rókales Alapítvány vezetője elmondta:

két fejbelőtt rókát vinni egy kocsi hátsó részére fölaggatva, egyrészt etikátlan, elképesztő! Semmi vadászetikát nem tartalmaz. Amikor végigcsöpög egy forgalmas úton egy lelőtt rókának a vére, az nem biztos, hogy megfelel a közegészségügyi szabályoknak.

Az Országos Vadászkamara szóvivője szerint bár a rókákra lehet vadászni, de nem lenne szabad így szállítani a kilőtt vadakat, főleg egy városban, és szerintük sem csak azért, mert sokakat megbotránkoztathat. Állategészségügyi és járványvédelmi szempontból is gond, különösen a keleti országrészben. Itt utóbbi másfél évben több veszettséges esetet is találtak. Ezek jelentős része pont rókából lett kimutatva.

Azt nem tudni, hogy ki és miért kötötte ki a rókákat a kocsira, vagy hogy mikor és milyen vadászat keretében ejtette el a vadakat. Ha vadász volt, akkor etikai eljárás lesz, és akár a vadászengedélyét is bevonhatják.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Híradónak azt írta, "kezdeményezik a helyileg illetékes Kormányhivatalnál az ügy kivizsgálását" "állategészségügyi kockázat miatt," "mivel a rókák veszettség hordozói lehetnek." Azt is írták, hogy szerintük "a szállítás módja etikátlan volt.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: