Több mint 2500-an szilvesztereztek egy tiltott rave partin Franciaországban

A hatóságok próbálták megakadályozni a bulit, de a résztvevők felgyújtották a csendőrség egyik járművét, három másikat megrongáltak, a csendőröket pedig üvegekkel és kövekkel dobálták meg.
MTI - szmo.hu
2021. január 02.


Link másolása

Több mint 2500 francia és külföldi szilveszterezett együtt a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozások ellenére egy illegális táncpartin Franciaországban, amelyet a hatóságoknak nem sikerült megakadályozniuk - írja az MTI.

A nyugat-franciaországi Rennes-hez közeli Lieuron településen a helyszíni tudósítások szerint még péntek délelőtt is több száz gépkocsi és maszk nélküli bulizó volt jelen egy hangárban, ahonnan kihallatszott a techno zene.

A helyszín felett pénteken egy helikopter is körözött, de azok a rendőrök már nem voltak jelen, akik csütörtök este sikertelenül próbálták megakadályozni a tiltott bulizást, miután a résztvevők erőszakosan léptek fel ellenük.

A helyi, Ille-et-Vilaine megyei prefektúra közleménye szerint a résztvevők felgyújtották a csendőrség egyik járművét, három másikat megrongáltak, a csendőröket pedig üvegekkel és kövekkel dobálták meg.

Egy környéken lakó szemtanú szerint a hónapok óta üresen álló hangárba csütörtök este a 8 órakor kezdődő kijárási tilalom ellenére "látványosan" érkeztek meg a bulizók. A prefektúra szerint legalább 2500-an voltak, a résztvevők az ország minden tájáról és külföldről érkeztek. A tájékoztatás szerint a csendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszín biztosítására, a mentősök pedig kézfertőtlenítőket és maszkokat vittek a helyszínre, hogy "korlátozzák a tiltott gyülekezés helyszínén a koronavírus terjedését".

A prefektúra azt is jelezte, hogy a helyi ügyészség zenei jellegű ünnepi rendezvény tiltott szervezése és hivatali személy elleni szándékos erőszak gyanújával indított vizsgálatot.

A francia hírügynökségnek a rendezvényről távozó helyi fiatalok pénteken elmondták: két hangárban kétfajta bulit szerveztek a breton megyében. A szájról szájra terjesztett rendezvény helyszínén spanyolok, britek, belgák és olaszok is voltak. A szervezők egy bevásárlóközpont parkolójában vártak az érkezőkre, ahonnan konvojban szállították a bulizókat a hangárhoz. Ott a rendőrök könnygázzal próbálták megakadályozni, hogy az emberek bemenjenek az épületbe.

Más franciaországi helyszíneken is rendeztek tiltott bulikat: a déli Marseille-ben mintegy háromszázan gyűltek össze egy bérelt teremben. A rendőrség mások életének veszélyeztetése miatt indított eljárást a három feltételezett szervező ellen, míg 150 bulizót a kijárási tilalom megsértése miatt 135 eurós bírsággal sújtott a rendőrség, két embert pedig a közrend megzavarása miatt előállítottak.

A Párizs környéki Ile-de-France régióban tucatnyi tiltott partinak vetett véget a rendőrség.

A déli Bordeaux egyik elővárosában egy postaépületet felgyújtottak, valamint busz- és villamosmegállókat rongáltak meg, s a helyszínre riasztott rendőröket megdobálták a rongálók. A rendőrség szerint a kár jelentős, de az ügyben egyelőre senkit nem vettek őrizetbe. A La Manche-csatorna partján fekvő Calais-ban három rendőr könnyebben megsérült, amikor tűzijátékokkal dobálták meg őket, a déli Toulouse-ban könnygázzal oszlatták szét a tiltott helyen gyülekezőket, hasonlóan több párizsi elővároshoz.

A tiltott házibulik és kisebb összetűzések ellenére a belügyminisztérium azt közölte, hogy "a félelmek ellenére összességében nyugodtan" telt a szilveszter.

A tárca 100 ezer rendőrt és csendőrt mozgósított a koronavírus-járvány miatt kijárási tilalom betartatására a más napokon megszokott 20 ezer helyett, s több nagyvárosban a prefektúra megtiltotta az alkohol árusítását.

Az általános karantént december 15-én váltotta fel Franciaországban éjszakai kijárási tilalom. Az elmúlt két hétben a rendőrök több mint 560 ezer ellenőrzés során 30 ezer alkalommal szabtak ki bírságot szabálysértőkre a belügyminisztérium adatai szerint.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: