KÉK HÍREK
A Rovatból

Szexuális zaklatás miatt nyomkövető volt a lábán, mégis dolgozhatott és újabb pácienseket zaklathatott az orvos

A többszörösen szexuális zaklatással vádolt doktor áldozatai között volt egy kiskorú lány is, aki később öngyilkos lett.

Link másolása

Egy ideje már szexuális zaklatás miatt nyomkövető volt azon az orvoson, aki eközben újabb páciensét zaklatta – adta hírül a Blikk.

A jemeni származású orvos ellen ráadásul korábban egy 14 éves lány megerőszakolása miatt indult eljárás. A lap információi szerint

a férfi 2016-ban egy buszon ismerkedett meg egy kiskorú, mentálisan beteg lánnyal, akit elcsalt magához, majd a beleegyezése és akarata ellenére háromszor is megerőszakolta.

A lány feljelentést is tett, azonban egy idő után megszüntették a nyomozást, mert az áldozat öngyilkos lett, az ő beszámolóján kívül pedig nem volt bizonyítéka a nyomozóknak. Azóta viszont két hasonló ügye is volt az orvosnak.

„Furcsa volt, hogy folyamatosan húzkodta a zokniját a doktor, de csak később tudtuk meg, hogy azért, mert nyomkövető van a lábán”

– mondta el az egyik egészségügyi dolgozó, aki arról is beszélt, hogy a doktor kollégái között folyamatosan téma volt, hogy nem szabad egyedül hagyni női betegeivel, mert rendszeresen fogdossa őket.

A férfi idén július 21-én egy budapesti rendelőintézetben a vizsgálóágyon fekvő, kiszolgáltatott helyzetben lévő női betegét is összevissza fogdosta. Az asszony panasszal élt az orvossal szemben, a történtekről a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) is értesült. Az NVSZ ebben az ügyben is feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, ahol elindult a nyomozás szexuális kényszerítés gyanúja miatt.

A molesztáló orvos lábán azért volt nyomkövető, mert egy vele szemben szintén szexuális kényszerítés miatt folyó korábbi eljárásban bűnügyi felügyelet alatt állt – ennek ellenére az egész országban szabadon mozoghatott.

A Blikk megkereste a Magyar Orvosi Kamarát is, ahol azonban csak annyit mondtak: nincs információjuk arról, hogy miképp dolgozhatott az orvos nyomkövetővel a lábán, tudott-e a munkáltató az ellene folyó eljárásokról, illetve indult-e vele szemben etikai vizsgálat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Patkány harapott véresre egy alvó csecsemőt egy ócsai házban
A szülők szerint a környékre hordják a szemetet, így nagyon sok a rágcsáló. A gyereket a mentők ellátták, de félő, hogy elveszik a családtól.

Link másolása

Néhány hónapos kisbabát harapdált meg egy patkány Ócsán – számolt be a Tények.

A szülők lefektették a kicsit, majd a 17 éves édesanya és 26 éves férje fürödni indultak. Később arra lettek figyelmesek, hogy a csecsemő nagyon keservesen sír: amikor bementek a kiságyhoz, akkor vették észre, hogy véres a kislány ruhája – mondta el a kislány anyukája.

„Hallottuk, hogy sírt a kislány, de nem úgy sírt, ahogy kellett volna. Egy másodperc alatt bent is voltunk nála, de már csak azt láttuk, hogy véres a kislány. Először azt hittük, az orra vérzik, de nem... Csak utána láttuk, hogy az állat mászik ki a kiságyból”

– nyilatkozta Az anyuka szerint a csecsemő bal keze sérült meg súlyosabban, de a fejét is megharapta az állat. A szülők azonnal mentőt hívtak, akik antibiotikumot adtak a kicsinek, mert a harapások nyoma be is gyulladt.

A csatornának Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője nyilatkozott az esettel kapcsolatban, aki kiemelte, hogy a csecsemőt a seb ellátása után stabil állapotban szállították kórházba.

A házat azóta lakhatatlanná nyilvánították, a fiatal szülők két kislányát pedig nevelőszülőkhöz vihetik. A fiatalok nagyon nehéz anyagi körülmények között nevelik a kicsiket. A család arra panaszkodik, hogy a környéken lakók a házhoz közel teszik le a szemetet, ezért a környéken nagyon sok a patkány.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Kizuhant az ablakon egy 98 éves néni a Ferenc körúton
Az asszony holtteste sokáig a járdán hevert egy fekete zsákkal letakarva. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Link másolása

Kiesett egy Ferenc körúti társasház negyedik emeletéről szerda este egy 98 éves nő, tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a néni holtteste sokáig a járdán feküdt egy fekete zsákkal letakarva. A tragédia helyszínét rendőrségi szalaggal kerítették el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától megtudták, hogy a rendőrök 18 óra 23 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a fővárosi Ferenc körút egyik lakásának ablakából kizuhant egy nő, és meghalt.

A helyszíni szemlén idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bíróság elé állt az ikerpár, akik Borkai Zsolt jachtozós videójával lettek ismertek
K. Csengét és K. Lilit csalással és hamis okirat felhasználásával vádolják. A gyanú szerint édesanyjuk is segíthetett nekik.

Link másolása

Költségvetési csalás miatt álltak bíróság elé a Borkai Zsolt-féle jachtbotrányban megismert ikerlányok – írja az Index.

K. Csenge és K. Lili öt évvel ezelőtt, a választási kampány idején tett szert országos ismertségre, miután Az ördög ügyvédje nevű blogon kompromittáló felvételek jelentek meg az akkori győri polgármesterről, Borkai Zsoltról.

Az ügyészség vádirata szerint az ikrek egy, a fiatalok munkanélküliségének csökkentését, vállalkozóvá válásukat segítő programban benyújtott pályázat útján vissza nem térítendő támogatásban részesültek. Ugyanakkor a támogatási kérelemben vállalt kötelezettségeiket nem teljesítették.

Az ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásnak vétsége miatt emelt vádat a testvérpár ellen.

A bűncselekmény elkövetésében segítette őket az édesanyjuk, a harmadrendű vádlott, aki saját vállalkozását felhasználva valótlan tartalmú számlákat állított ki a két nő részére. Ezzel közel 6 millió forintnyi pályázati támogatás jogosulatlan felhasználásához nyújtott segítséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET: