Felfüggesztettet kapott a sofőr, aki a forró kisbuszban hagyta az óvodás kislányt Tomajmonostorán
Az ügyészség súlyosítást kért, míg a védelem felmentést vagy enyhítést. A Szolnoki Törvényszék másodfokon lényegében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
Másodfokon is lezárták annak az 59 éves férfinak a büntetőügyét, aki 2022. június 7-én kisbuszt vezetett, és gyerekeket vitt Tiszaderzsről Tomajmonostorára. A férfi nem nézte át rendesen a járművet, így egy négyéves kislány ott maradt az utastérben – közölte a Szolnoki Törvényszék a honlapján.
A kisbusz egy forró nyári napon, fedetlen parkolóban állt, zárt ajtókkal és ablakokkal. A kislány órákra bent rekedt a felforrósodott járműben, ahol elvesztette az eszméletét. Hiába szállították még aznap kórházba, olyan súlyos állapotban volt, hogy három nappal később, 2022. június 10-én meghalt.
Az első fokú bíróság 2024. január 23-án halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért mondta ki bűnösnek a sofőrt, akire 2 év felfüggesztett fogházbüntetést szabtak ki 5 éves próbaidővel. Emellett 450 ezer forintos pénzbüntetést kapott, és 5 évre eltiltották a személyszállítástól.
Az ügyészség súlyosítást kért, míg a védelem felmentést vagy enyhítést. A Szolnoki Törvényszék másodfokon lényegében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
A sofőr eleinte elismerte bűnösségét, de amikor a vád súlyosabb lett – halált okozó gondatlansággal vádolták meg, akkor már tagadta azt.
Védője azzal érvelt, hogy a férfi büntetlen előéletű, közösségi munkát végez, és aznap csak beugróként vitte a gyerekeket, ráadásul nem kapott megfelelő tájékoztatást, nem volt utaslista és kísérő sem, pedig az kötelező lett volna.
„Nem zártam be a busz ajtaját, mert azt mondták, hagyjam benne a kulcsot, hiszen a sofőr, Imre majd azzal viszi tovább az uzsonnát. Kérem a felmentésemet”
– mondta T. István az utolsó szó jogán. Korábban azzal is védekezett, hogy nem hallotta, amikor a gyerekek szóltak neki, hogy a kislány bent maradt a buszban.