KÉK HÍREK
A Rovatból

Rettegnek a brit parlamenti képviselők, miután meggyilkolták egyiküket

Sokan közülük már évek óta félelemben élnek, utcai zaklatásoknak vannak kitéve.
Fotó: KaiPilger/Pixabay - szmo.hu
2021. október 17.


Link másolása

Nem csökken a rettegés a brit parlamenti képviselők körében, miután társukat, Sir David Amesst pénteken meggyilkolták - írja a Guardian.

A képviselők korábban is kaptak már fenyegetéseket, és a mostani eset után sokan úgy érzik: akár a választókörzetükből is ki kéne költözniük, hogy biztonságban érezhessék magukat.

“Ma délután beszéltem a kollégáimmal, és nincs közöttünk egy sem, egyetlen személy sem, akinek ne lenne listája a vele történt ijesztő incidensekről a saját választókörzetében” - mondta egyikük.

Volt olyan választó, aki azzal fenyegette a körzeti képviselőjét: ismeri az autója típusát, és tudja, hol járt vele a hétvégén. Egy másik képviselővel egy idegen közölte, tudja, melyik iskolába járnak a gyerekei, míg egy harmadiknak “őrséget” kell ellátnia a körzeti irodában, hogy megóvja az ott dolgozókat az agressziótól és a bántalmazástól.

“Számos munkatársam már hosszú ideje félelemben él, ez a rutinjuk része lett. Sokan rendelkeznek azzal a bámulatos képességgel, hogy kizárják az ilyen ingereket, de ennek nem lenne szabad így maradnia” - fogalmazott Sir Charles Walker, az alsóházi bizottság tagja, amely hétfőn fog ülésezni az ügyben, miután többen is hasonló incidensekről tettek jelentést.

Sir David Amess meggyilkolását követően a képviselők privát WhatsApp-csoportokban vitatták meg a szituációt. Sokan arra a következtetésre jutottak, jobban tennék, ha biztonsági okokból elköltöznének a saját választókerületükből, míg mások felhagynának a személyes fogadóórák megtartásával.

“Igyekszünk a lehető legtöbb ügyet telefonon vagy e-mailben intézni, vagy egy irodában ahelyett, hogy egy üres helyiségben találkoznánk a szavazókkal. Ott legalább van pánikgomb” - árulta el egyikük.

A legutóbbi hasonló eset 2016-ban történt, ekkor a Jo Cox nevű képviselőnőt gyilkolták meg. Az eset a biztonsági szabályok szigorításához vezetett, vészjelzőrendszereket, pánikgombokat helyeztek üzembe. Ám ezzel együtt még mindig eltérő, az egyes képviselők hogyan biztosítják a személyes jelenlétet a saját választókörzetükben. Egyelőre arról sem született egyezség, hogyan lehetne a rendszert még biztonságosabbá tenni.

A helyzet romlását igazolja, hogy a Metropolitan Police statisztikái szerint csak 2017 és 2018 közt 126 százalékkal emelkedett a képviselők által jelentett fenyegetések száma. Ehhez társul a közösségi médiában elkövetett, rendszeres írásbeli bántalmazás, amely mára már szinte elfogadottnak számít.

A 69 éves Sir David Amess péntek délután éppen képviselői fogadóórát tartott délkelet-angliai választókörzetében, az Essex megyei Leigh-on-Sea kisvárosban, amikor egy 25 éves férfi betért hozzá az utcáról és késsel többször megszúrta. A képviselő életét nem sikerült megmenteni.

Sir Amesst társai szerint jó célponttá tette, hogy mindig elérhető volt a közösség számára, ám erről a legtöbben továbbra sem hajlandóak lemondani:

“Körzeti képviselőkként igyekszünk mindenki számára felismerhetőek, elérhetőek lenni. Egy hiteles képviselővel kapcsolatban az emberek úgy érzik, akár a pubban, vagy bármilyen zavaró, de bevásárlás közben is odamehetnek hozzá. Nem akarunk plexilemezen át vagy két nagydarab biztonsági őr jelenlétében bezszélgetni az emberekkel. Talán a besétálós fogadóórák ideje lejárt, de remélhetőleg találunk más megoldást” - hangsúlyozta egyikük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kizuhant az ablakon egy 98 éves néni a Ferenc körúton
Az asszony holtteste sokáig a járdán hevert egy fekete zsákkal letakarva. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Link másolása

Kiesett egy Ferenc körúti társasház negyedik emeletéről szerda este egy 98 éves nő, tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a néni holtteste sokáig a járdán feküdt egy fekete zsákkal letakarva. A tragédia helyszínét rendőrségi szalaggal kerítették el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától megtudták, hogy a rendőrök 18 óra 23 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a fővárosi Ferenc körút egyik lakásának ablakából kizuhant egy nő, és meghalt.

A helyszíni szemlén idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Vámospércsi testvérgyilkosság: súlyosabb büntetést kapott másodfokon a hároméves síró húgát halálra verő tinédzser
A 14 éves fiú többször hasba vágta a kislányt, majd lefektette az ágyra és kiment rágyújtani. Amikor visszatért a szobába, akkor vette észre, hogy a gyerek nem mozdul.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Négy és fél évet kell a fiatalkorúak börtönében ülnie annak a vámospércsi fiúnak, aki halálra verte a rábízott féltestvérét, egy hároméves kislányt, írja az rtl.hu.

A szülők dolgozni indultak még 2021 októberében, ezért az akkor 14 éves fiú gondjaira bízták otthonukban az áldozatot és másfél éves kisfiukat.

A lány sírt a szülei után, ezért tinédzser bátyja többször hasba ütötte. A kályhának is nekieső gyereket ezután az ágyra fektette, majd cigarettázni ment. Miután visszatért a szobába, akkor vette észre, hogy a kislány nem mozdul.

A fiút első fokon négy évre szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék halált okozó testi sértés miatt. Legkorábban a büntetés kétharmadának a kitöltése után szabadulhatott volna feltételesen. A fiú beismerte tettét, és a másodfokú ítélet kihirdetése előtt azt mondta: máig kisértik a történtek.

A szülők szerint enyhe ítélet született, és az RTL Híradójának elmondták: képtelenek megbocsátani a fiúnak.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: