Oldalanként 226 ezer forintba került a tokaji tanulmány, hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozás indult
Oldalanként 226 ezer forintért készült el a Magyar Kertörökség Alapítány tokaji tanulmánya, ami miatt most már hűtlen kezelés gyanújával nyomoznak. Az irat 68 millió forintból készült.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) egy évig titkolta a tartalmát, de amikor a bíróság a 24.hu-nak adott igazat, akkor ki kellett adniuk a „Tokaj-Hegyalja borvidék szőlőskertjeit, kastély- és kúriakertjeit összefogó turisztikai kertútvonal szakmai kidolgozása” című anyagot. A dokumentum 300 oldalas, amiből 30-40 oldalon kép van, és hatszoros csapatmunkával állították össze: hat tájépítész, két gyakornok, egy fotós, egy grafikus és egy nyelvi lektor.
A 24.hu-nak megszólaló szakértők szerint az anyag nem összeollózott, de sok eredeti gondolatot, nagy újításokat nem találtak benne, az árát pedig túlzásnak tartották. Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője már tavaly nekiment az ügynek: Polt Pétert, a legfőbb ügyészt szorongatta az oldalankénti horrorköltség miatt, amiben mellesleg Tiborcz István cégcsoportja által tavaly megszerzett Patricius Borház is említést kap.
Az alapítvány kuratóriumi tagjai között ott van Guller Zoltán, az MTÜ igazgatósági elnöke is. 2022-ben 554 millió forint támogatást kaptak, 2023-ban pedig már 843 milliót.