Napokig keresték, végül holtan találták meg a Netflix sztárját – a rendőrség szerint gyilkosság történhetett
Holtan találták a népszerű Netflix-sorozat, a Virgin River 45 éves színészét, Stewart McLeant. A kanadai rendőrség emberölés gyanújával nyomoz. A színész maradványait a Brit Columbia tartománybeli Lions Bay közelében azonosították, napokkal azután, hogy eltűntnek nyilvánították.
A nyomozást vezető Emberölési Ügyeket Vizsgáló Integrált Csoport most a színész utolsó napjait próbálja feltérképezni. Esther Tupper, a szervezet szóvivője a People-nek elmondta, a hatóságok minden részletre kíváncsiak, hogy rekonstruálhassák a történteket.
A nyomozók bizonyítékokat gyűjtenek, kamerafelvételeket néznek át és tanúkat hallgatnak meg, hogy pontosan fel tudják vázolni, mit csinált a színész május 15. előtt.
McLean halálhírét ügynöksége, a Lucas Talent is megerősítette egy Facebook-bejegyzésben. „Mély fájdalommal búcsúzunk szeretett ügyfelünktől, Stew McLeantől” – írta az ügynöke, aki több mint egy évtizeden át dolgozott a színésszel. A közlemény szerint McLean nemcsak profi és elkötelezett, de rendkívül szórakoztató ember is volt.
A színész a Virgin River mellett olyan sorozatokban szerepelt, mint a Gyilkosság egy kisvárosban, A mosolygós gyilkos és A zöld íjász.
McLeant utoljára múlt pénteken látták a Lions Bay-i otthonában. Eltűnését három nappal később, hétfőn jelentették be, ekkor a helyi rendőrség keresőcsapatok bevonásával kezdte kutatni. A nyomozás szerdán került át az emberölési ügyekkel foglalkozó csoporthoz, miután olyan bizonyítékok kerültek elő, amelyek idegenkezűségre utaltak. A színész maradványait végül pénteken találták meg.