KÉK HÍREK
A Rovatból

Napokig feküdhetett holtan a 19 éves lány, akinek holttestét egy gyermekotthonban találták meg Trencsénben

Az eddigi információk alapján a holttestet kedden fedezték fel, de hogy pontosan mióta volt ott, azt nem lehet tudni. A rendőrség nyomozást folytat az ügyben.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2024. szeptember 03.



Egy 19 éves lányt találtak holtan kedden a trencséni gyermekotthonban, az eset körülményei több mint aggasztóak.

Az első sajtóértesülések szerint a tinédzser holtteste napok óta az egyik szobában hevert anélkül, hogy bárki észrevette volna. A szlovák hatóságok nyomozást indítottak, de az ügy részleteiről egyelőre semmit sem árultak el. Az egyetlen biztos pont, hogy a lány halálának pontos okát csak a törvényszéki boncolás után fogják megtudni.

Az eset a trencséni Detské mestecko gyermekotthonban történt, a hírt először a tvnoviny.sk hozta nyilvánosságra.

Az eddigi információk alapján a holttestet kedden fedezték fel, de hogy pontosan mióta volt ott, azt nem lehet tudni.

Az intézmény vezetője nem kívánt nyilatkozni, ami még több kérdést vet fel a tragédia körülményeivel kapcsolatban. A rendőrség vizsgálódik, de az ügy részleteiről egyelőre hallgatnak. Az egész történet hátborzongató, és egyelőre csak találgatni lehet, mi vezethetett ehhez a szörnyű esethez.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb részletek derültek ki Sallai Nóráék tragikus balesetéről, hat kamera rögzítette az ütközést
Több téves információ is kering a tragikus esetről. A színésznő autójával ütköző BMW-ben csak ketten utaztak, és az sem igaz, hogy ők elmenekültek volna a helyszínről.


Rengeteg információ terjedt el Sallai Nóra autóbalesetéről, amelyek közül számos helytelen – erről beszélt egy informátor a Blikknek. Ezek többsége a tragikus balesetben érintett BMW sofőrjével és utasaival kapcsolatosak.

A színésznő és kisfia szeptember 27-én szenvedtek életveszélyes sérüléseket, mikor Opeljükbe belehajtott egy BMW-s Alsónémediben. Nóra állapota továbbra is kritikus, gyermekük, Bende pedig később belehalt a sérüléseibe.

Mint kiderült:

az ütközést összesen hat kamera rögzítette, a rendőrség ennyi felvételt gyűjtött be. Ez között voltak utcai térfigyelő, autóban működő és házakon elhelyezett biztonsági kamerák képsorai is.

Ezek alapján biztosan állítható, hogy a BMW-ben a sofőrön kívül egyetlen ember utazott, és a korábban megjelent állításokkal ellentétben egyikük sem menekült el a helyszínről.

A Blikk szerint

az sem igaz, hogy a sofőr és utasa ital vagy drog befolyása alatt állt a baleset idején.

Mindketten tiszták és józanok voltak, büntetlen előéletűek, a sofőr pedig nem volt eltiltva a vezetéstől. Ők az ütközés során könnyebb sérüléseket szenvedtek, már elhagyhatták a kórházat. A BMW utasait a rendőrség nem gyanúsítja semmivel, ugyanakkor még vizsgálják, hogy a sofőr nem hajtott-e gyorsabban a megengedett sebességnél.

Az az eddigi nyilvánosságra került felvételen is látszódik, hogy a színésznő egy mellékutcából kanyarodott ki Alsónémediben a főútra, és elsőbbséget kellett volna adnia a BMW-nek. Azonban ha kiderül, hogy ez utóbbi a megengedettnél sokkal gyorsabban érkezett, akkor mindkét sofőr felelőssége megállapítható.

Az ügyben a a Dabasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya jár el, jelenleg halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt.

„Egy anya számára az a legnagyobb büntetés, hogy elveszítette a gyermekét. A bíróság helyében én még az eljárási kegyelmet sem zárnám ki”

– mondta a Blikknek Borbély Zoltán közlekedési szakjogász. Azt is hozzátette, hogy ha egy balesetben mindkét fél hibás, azt kettős vádlottas ügynek hívják, és mindkét vádlottra ugyanaz a büntetési tétel vonatkozik: halálos közúti baleset gondatlan okozásánál egy 1-5 év szabadságvesztés, illetve a járművezetéstől való eltiltás.

„Ebben az esetben azonban mindenképpen döntő lesz, hogy mekkora volt a védett útvonalon közlekedő autó sebessége. 75 km/h felett már vizsgálni kell a megtévesztő sebességet, vagyis hogy a másik sofőrnek volt-e esélye időben észlelni a közeledő járművet” - mondta a közlekedési szakjogász.

A Blikk úgy tudja, hogy

Sallai Nórát az egyik fővárosi kórház intenzív osztályán ápolják altatásban, és továbbra is az életéért küzdenek.

Több operáción átesett már, de több beavatkozás még előtte áll a következő hetekben, ezért még mindig szükség van a véradományokra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elgázoltak, majd sorsára hagytak a rendőrség előtt egy 16 éves fiút Székesfehérváron
A tinédzser jelenleg is az életéért küzd a kórházban. Az anyuka szerint gyereke a zebrán sétált át, amikor elgázolta egy autó.


Egy kedd este történt cserbenhagyásos gázolás szemtanúit keresi a rendőrség. A police.hu beszámolója szerint a székesfehérvári Deák Ferenc utca 2. szám előtt egy autó elütött egy 16 éves gyalogost ütött el 19 óra 5 perc körül.

A cím és a rendőrségi fotó alapján a cserbenhagyásos gázolás éppen a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság épülete előtt történt.

A fiatal a baleset során megsérült, az autó vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a helyszínről. A balesetről kamerafelvétel készült.

Az elgázolt tinédzser anyukája a közösségi oldalán részletezte a gázolás körülményeit, amit a 24.hu vett észre.

„Felpattant a szélvédőre, majd a motorháztetőre, s hat méter után a betonra esett. A halálkocsi fékezés nélkül elhajtott, otthagyva a fiamat, mint egy eldobott papírzsebkendőt! A cipői elszórva körülbelül hat méterre”

– írta az anyuka. Hozzátette: a zebrán a barátaival átsétáló gyerekét lélegeztetőgépen és mélyaltatásban tartják, jelenleg is az életéért küzd. Úgy tudja, hogy a gázoló egy kék Skodával ütötte el a kisfiút.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett és közúti baleset gondatlan okozása vétség gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében további tanúk jelentkezését várja a Székesfehérvári Rendőrkapitányság. Kérik, hogy aki látta a balesetet vagy azzal kapcsolatban érdemi információja van, jelentkezzen személyesen a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon vagy hívja a 06-22/541-600-as telefonszámot. Bejelentést tehet továbbá a 112-es segélyhívón vagy névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában elérhető 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Tudtuk, hogy valami nagyon nincs rendben” - megszólalt a Szegeden meghalt kismama gyászoló férje
A nő állapota hétfőn reggel hirtelen rosszabbra fordult, és bár műtötték és újraélesztették, végül pénteken meghalt. Varga József özvegyen maradt három gyermekükkel.


Mint arról korábban írtunk, várandósan halt meg a szegedi klinikán a háromgyermekes édesanya a gyermeke 18. születésnapja előtt hat nappal.

A nagytőkei édesanya, aki 19 hetes terhes volt, életét vesztette a szegedi nőgyógyászati klinikán.

Az ügyben már büntetőeljárás indult a Szegedi Tudományegyetem ellen, mulasztás és gondatlanság gyanúja miatt. A tragédiáról először a 24.hu írt, most pedig az elhunyt édesapa nyilatkozott a Délmagyarországnak.

Az apa, Varga József szerint felesége halálát hanyagság és orvosi mulasztás okozta.

„Szűk két hete, vasárnapra virradóan a feleségem érezte, hogy elfolyt a magzatvíz. A harmadik közös gyermekünket vártuk, 19 hetes volt a kisbabánk. Tudtuk, hogy valami nagyon nincs rendben, ezért egyből mentőt hívtunk, ami Szegedre vitte. Végül vasárnap délutánra állapították meg a nőgyógyászati klinikán, hogy meghalt a magzat. Azt mondták, hétfőn indítják majd be a szülést”

– mondta el József a lapnak.

A nő állapota azonban hétfőn reggel hirtelen rosszabbra fordult, és bár műtötték és újraélesztették, végül pénteken meghalt. Varga József özvegyen maradt három gyermekükkel, köztük egy négyéves kislánnyal, egy hétéves kisfiúval és a felesége korábbi házasságából született legidősebb fiával, aki éppen felesége halála után pár nappal töltötte be a 18. életévét.

Az ügyben halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult nyomozás, a család ügyvédje, Ábrahám László tett feljelentést.

Ábrahám szerint a Szegedi Tudományegyetemre komoly kártérítési kötelezettség várhat, ha kiderül, hogy orvosi hiba okozta a tragédiát.

Hozzátette, hogy a hivatalos boncolás eredményeiből derül majd ki, mi vezetett a nő halálához, ezt nem az SZTE patológiai intézetében végzik, hanem egy független hatóság intézkedik róla.

A család számára még mindig rengeteg a kérdés, és az apa szerint az egyetem hírzárlatot tart fenn az ügyben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy várandós nő és magzata a szegedi klinikán, vizsgálat lesz
Szentesről kellett átszállítani a csongrád-csanádi megyeszékhelyre, miután a városban megszűnt a szülészeti ellátás.


Tragédia történt a szegedi klinikán: elhunyt egy várandós nő és a magzata – értesült a 24.hu. Az esetet a lap megkeresésére a kórház nem cáfolta, ugyanakkor részleteket nem közölt, mindössze annyit írtak: „Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ az ügyben belső vizsgálatot folytat, amelynek lezárultáig nem áll módunkban tájékoztatást adni.”

A portál információi szerint a várandós nőt szentesi otthonából szállították mentővel a szegedi klinika sürgősségi osztályára. Több napig kezelték a kórházban, mielőtt életét vesztette.

Az esetről Varga Ferenc, a térség DK-s országgyűlési képviselője is beszámolt a Facebookon. A politikus találkozott az elhunyt nő férjével, de részleteket nem közölt, mert – mint írta – nincs joga leírni a pontos körülményeket.

„Magára maradt két kiskorú gyermekkel és egy 18 éves fiatallal. Elvesztette szeretett feleségét és a születendő gyermeküket. Egy dolog biztos: senki és semmi nem tudja kárpótolni őket a kisgyermeke és a felesége elvesztéséért”

– fogalmazott Varga.

A tragédia kapcsán több hamis információ is terjed a közösségi médiában, ezekre reagálva Varga azt is tisztázta, hogy „a pletykákkal ellentétben József párját nem kezelték Szentesen, nem is zavarták el Szentesről. A Dr. Bugyi István Kórházban így nem is történhetett semmilyen mulasztás. Amikor megtörtént a baj, egyenesen Szegedre mentek.”

Az ügyben a lap megkereste a rendőrséget is, amely még nem adott választ a történtekkel kapcsolatban, választ egyelőre nem kaptak.

A DK-s képviselő egy másik fontos kérdésre is kitért: elfogadhatatlannak tartja, hogy egy 28 ezer lakosú városban, mint Szentes – beleértve a környező településeket is – nincs szülészeti osztály.

Mint ismert, tavaly év elején a szentesi Dr. Bugyi István Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályát szakorvoshiány miatt bezárták, azóta a kismamákat Hódmezővásárhelyre, Szegedre és Kecskemétre irányítják át.

A kórház tavaly tavasszal a szegedi klinikához került, de Farkas Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője akkor azt ígérte, hogy újraindul a szentesi szülészet. Ez azóta sem történt meg.

Varga Ferenc péntekre demonstrációt hirdetett a szentesi kórház elé, ahol október 18-án követelik majd a szülészeti osztály újranyitását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk