KÉK HÍREK
A Rovatból

„Nagyon rosszindulatúak az emberek” – várni kell a fényképezés közben lezuhant fitneszedző fiának az igazságra

Egyelőre az sem tisztázott, hogy Zsuzsanna szelfit vagy tájképet készített-e közvetlenül azelőtt, hogy megcsúszott egy sziklán, és a mélybe zuhant.

Link másolása

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy szelfi elkészítése után zuhant a mélybe Jordániában Kozma Zsuzsanna fitneszedző, aki szörnyethalt a balesetben.

Fia, Norbert nem akarja elfogadni, hogy édesanyja hibájából történhetett a baleset, de a pontos körülményeket nehéz megállapítani, mert Zsuzsanna egyedül volt a baleset idején.

„Most vizsgálják kint a baleset körülményeit, mi pedig várjuk a lehetőségeket, hogy milyen módon és mikor lehet őt hazaszállítani. Egy céget kell megbíznunk vele, a költsége pedig sok-sok millió forintba kerül. Minden támogatás jól jön, de a családdal közösen azt a döntést hoztuk, hogy ez a mi tragédiánk, nem szeretnénk mártírt csinálni magunkból. Sajnos nagyon rosszindulatúak az emberek, nekünk kell megoldanunk a problémáinkat”

– mondta el most Norbert a Blikknek. A fiatalember egyelőre azt sem tudja, volt-e biztosítása édesanyjának.

„Eredetileg csütörtökön jött volna haza a csoport, amely tagjaként kiutazott, de tudomásunk szerint szombatig meghosszabbították a „nyaralást”. Majd ezután tudok személyesen beszélni a vezetőjükkel, így a reményeim szerint közelebb kerülhetünk az igazsághoz. Nem lehet szavakba önteni azt, amit most érzek” – mondta a lapnak Norbert.

Azt, hogy Zsuzsanna szelfizett vagy tájképet készített-e azelőtt, hogy egy sziklán megcsúszott és szörnyethalt, csak azután derül ki, hogy családja hozzájuthat a telefonjához.

Kozma Zsuzsanna évek óta az egészséges táplálkozás és a sportos élet szószólója volt. Ő hívta életre a FittMókát, óvodáskorú gyermekektől időskorúakig rendszeresen tartott tornákat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A bontatlan karácsonyi ajándékával temetik el a 7 éves kisfiút, akit elütött, majd otthagyott egy autós
A fiú valószínűleg egy elgurult labda után szaladt ki az úttestre, amikor elgázolták Angliában. A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Link másolása

Gyászol a mindössze 7 éves William Brown családja: egy autós az angliai Folkestone-ban elütötte a kisfiút, majd a gépkocsi sofőrje segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A gázolót azóta is körözi a rendőrség.

A tragédia még november elején történt: a fiú valószínűleg egy elgurult labda után szaladt ki az úttestre, amikor elgázolták. A kiérkező mentők már nem tudtak segíteni az elütött gyermeken, csak a halál beálltát tudták megállapítani.

William Brown édesapja egy megrázó videóban beszélt a történtekről. Az apa elmondta, hogy a fia szó szerint az úton halt meg, és nagyjából 40 percig feküdt ott.

Az édesapa a gázolónak is üzent, és arra kérte a sofőrt, hogy adja fel magát a rendőrségen mert a család tudni szeretné, hogy mi történt aznap, hogy békében eltemethessék a gyermeküket.

(via Mirror)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fiatal matematikus volt a cápatámadás áldozata
A nő nászúton volt férjével, amikor a ragadozó széttépte a Bahamák partjainál.

Link másolása

Ahogy arról kedden beszámoltunk, tragédiába torkollott egy nászút a Bahama-szigeteken: a friss ara hétfő délelőtt cápatámadás áldozata lett.

A New York Post most részleteket is közölt az áldozatról és a tragédiáról. Lauren Erickson Van Wart 44 éves matematikus supozni indult a népszerű üdülőhelyen, amikor a ragadozó megtámadta.

A friss házas bostoni nő és férje csak egy mérföldre távolodtak el a parttól, amikor a cápa a mélybe húzta Laurent.

A férje sértetlen maradt.

Van Wart egy olyan cégnél dolgozott, amely forrásokat biztosít a közoktatásban dolgozó tanárok számára. Kollégáit lesújtotta a halálhír.

„Csapatunknak fáj a szíve, és egy emberként gyászoljuk megbízható kollégánkat és barátunkat. Lauren matematikai szerkesztőségünk szeretett tagja volt, és a diákok és az oktatók iránti mély elkötelezettsége minden olyan dologban érezhető volt, amihez hozzáfogott”

– áll a búcsúztatójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Vérfürdőt rendezett a 67 éves professzor, mert elutasították álláspályázatát
Nem diák, hanem egy elutasított tanár volt az elkövetője a három halálos áldozattal járó lövöldözésnek a Las Vegas-i Nevada Egyetemen.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. december 07.


Link másolása

A 67 éves Anthony Polito sikertelenül pályázott a Las Vegas-i Nevada Egyetem (UNLV) professzori állására, mielőtt nem sokkal dél előtt halálos ámokfutást rendezett volna a Las Vegas-i kampuszon, írja az ABC News rendőrségi forrásokra hivatkozva.

Polito kézifegyverrel volt felfegyverkezve a mészárlás során, végül a rendőrök golyója végzett vele.

A New York Post szerint a lövöldözés 11:45 körül kezdődött az UNLV üzleti iskolájának negyedik emeletén, a diákszövetség épülete közelében. A rendőrség három embert holtan talált, amikor megérkeztek az épületbe. Egy negyedik személyt egy területi kórházba szállítottak, ahol kritikus, de stabil állapotban vannak.

A kampuszt szinte azonnal lezárták, rendőrség evakuálta a diákokat és a személyzetet az egyetemen „emeletről emeletre, szobáról szobára, épületről épületre” – mondta Kevin McMahill, seriff szerda esti sajtótájékoztatóján.

A nevadai Hendersonban egy lakást, amelyről azt hitték, hogy Polito otthona, átkutatták, miközben a rendészeti tisztviselők folytatták a lövöldözés kivizsgálását, mondta egy rendészeti tisztviselő az ABC News-nak.

A nyomozók megállapították, hogy az áldozatok nem diákok, hanem az iskola tanárai vagy munkatársai voltak, ami a lövöldözés lehetséges indítékaként vizsgálható.

A Las Vegasban élő professzort a virginiai Radford Egyetemen tanult, ahol kettős szakon végzett matematikából és statisztikából, mielőtt megszerezte mesterdiplomáját a Duke Egyetemen, és befejezte filozófiai doktorátusát a Georgia Egyetemen.

2001 augusztusától 2017 januárjáig, 15 és fél évig társult professzor volt a Kelet-Karolinai Egyetemen

A legnagyobb ajándékok és tanulságok, amelyekkel a felsőoktatásban töltött sok évem során rendelkezem, az a sok kedves és pozitív megjegyzés, amelyet a hallgatók tettek velem kapcsolatban

- olvasható a LinkedIn fiókban.

A gyanúsított telefonját már vizsgálják, és a nyomozók olyan nyomokat keresnek a készülék belsejében, amelyek bármilyen motivációra utalhatnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két méter mély fagyos vízbe zuhant kocsijával, és a roncsba szorulva fuldoklott egy nő, akit kimentettek a tűzoltók
A kocsit vezető nő Celldömölk és Kemenesszentmárton között letért az útról, majd az árokba csapódott.

Link másolása

Megmentették egy autós életét a Celldömölki Önkormányzati Tűzoltóság munkatársai. A kocsit vezető nő Celldömölk és Kemenesszentmárton között letért az útról, majd az árokba csapódott.

A mentést nehezítette, hogy a 2,5m mélységű árok kb. 1,5-2m mélyen volt tele fagyos vízzel, hóval. Csak a jármű hátsó kerekei és hátsó csomagtartója álltak ki a vízből.

A celldömölki tűzoltók Facebook-oldalán megjelent bejegyzés szerint a sofőr beszorult a roncsba, alig tudta fejét a víz fölött tartani, így gyorsan be kellett avatkozniuk a szakembereknek.

Az aljára rögzített csörlővel megemelték a kocsit, így sikerült kinyitniuk az ajtót, és a nőt is ki tudták emelni. A kihűlés határán lévő vezetőt végül a mentők vették kezelésbe, tájékoztatásuk szerint sérülései és a sokk ellenére már jól van.

(via tenyek.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET: