Egy 45 éves nő irányította azt a kábítószer-terjesztő bandát, amelyben saját fiai segítették a drogelosztásban. A mohácsi rendőrök összehangolt akcióban számolták fel a hálózatot, miközben három fogyasztót is elfogtak - írja a Police.hu.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mecsek Közterületi Támogató Alosztálya január 22-én négy baranyai településen csapott le a banda tagjaira. A nyomozás során kiderült, hogy
a nő szerezte be a drogot, ő tartotta a kapcsolatot a forrásaival, és az utazást, valamint a szállítást is megszervezte. A dílerek neki számoltak el a bevételekkel, és ő határozta meg az árakat.
A kábítószert hetente szerezte be, általában több száz gramm mennyiségben, majd fiai segítségével a mohácsi térségben terjesztette.
A rendőrök házkutatásokat tartottak a gyanúsítottaknál, ahol több mint 500 gramm droggyanús anyagot, közel 4 millió forintot, egy autót, ékszereket, 16 telefont, 8 mérleget és más, drogelosztáshoz szükséges eszközöket foglaltak le. Az anyát és három fiát a rendőrkapitányságon kihallgatták, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.
Az összehangolt akció során a vevőkör feltérképezésekor három fogyasztót is elfogtak, akiknél a gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A rendőrség kábítószer-kereskedelem miatt nyomoz a terjesztők, és kábítószer-birtoklás miatt a fogyasztók ellen. A dílerhálózat további kapcsolatainak feltérképezése folyamatban van.
Egy 45 éves nő irányította azt a kábítószer-terjesztő bandát, amelyben saját fiai segítették a drogelosztásban. A mohácsi rendőrök összehangolt akcióban számolták fel a hálózatot, miközben három fogyasztót is elfogtak - írja a Police.hu.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mecsek Közterületi Támogató Alosztálya január 22-én négy baranyai településen csapott le a banda tagjaira. A nyomozás során kiderült, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy 12 éves fiú halt meg Németországban, Stuttgartban, miután egy 13 éves iskolatársa egy érkező villamos elé lökte. A tragédia az egyik megállóban történt péntek kora délután, sokan szemtanúi voltak az esetnek.
A két gyerek vitába keveredett, amelynek végén az egyik fiú a sínekre esett. A villamos elütötte, a kiérkező mentők pedig már nem tudták megmenteni az életét.
A tragédia miatt nagy erőkkel vonult ki a rendőrség és a mentők. A hatóságok lezárták a helyszínt, és délután megerősítették, hogy az áldozat egy 12 éves fiú volt. A rendőrség közlése szerint „a 12 éves fiú 12.30 körül a megállóban állt, amikor az U12-es vonalon, Dürrlewang felé közlekedő villamos elütötte”.
A 13 éves fiút az édesanyja jelenlétében hallgatták ki, majd az ifjúságvédelmi hivatal gondozásába került. Mivel kiskorú, nem vonható büntetőjogilag felelősségre.
A rendőrség egyelőre nem tudja, hogy a két fiú ismerte-e egymást korábban, ahogy azt sem, hogy miről szólt a vita.
A tragédiát sokan végignézték, a hatóságok szerint 15 embernek pszichológiai támogatásra volt szüksége.
Egy 12 éves fiú halt meg Németországban, Stuttgartban, miután egy 13 éves iskolatársa egy érkező villamos elé lökte. A tragédia az egyik megállóban történt péntek kora délután, sokan szemtanúi voltak az esetnek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A telefonban hallgatta végig párja halálát, aki biztonsági öv nélkül csapódott egy fának Százhalombattán
Vasárnap hajnalban egy 26 éves nő autója teljesen összetört Százhalombattán, éppen ott, ahol ő ült. A sofőr valószínűleg túl gyorsan hajtott, ezért elvesztette uralmát a jármű felett, majd egy fának csapódott.
Szörnyű tragédia történt egy százhalombattai körforgalomnál vasárnap hajnalban, írja a Tények. A hírműsor úgy tudja, hogy a nő egyenesen áthajtott a körforgalom közepén, felment a járdára, ahol a kocsija felpattant, repült néhány métert, majd egy fának csapódott. Az ütközés olyan erős volt, hogy a fa körülbelül két méter magasan eltört.
Egy nő ért elsőként a roncshoz, ő próbált segíteni a sofőrön, akinek már nem volt pulzusa.
„Mondta a mentős, akivel vonalban voltam, hogy ki kellene venni a hölgyet, csak hát egyedül nem tudtam kiemelni. Láttam két fiatalt, akik rollerrel mentek lefele, és akkor kiabáltam nekik” – mondta a szemtanú.
Úgy tudni, hogy az áldozat a baleset előtt a párjával beszélt telefonon. A férfi valószínűleg végighallgatta a tragédiát, miközben a mentők próbálták újraéleszteni a nőt.
A telefonja közben többször csörgött, de már nem tudta felvenni. A férfi nem sokkal később megjelent a helyszínen.
„A fiatalember, a barátja, aki megérkezett, sokkos állapotban lehetett, mert szegény feldúltan ide lehetett hallani, hogy nagyon ki volt, hogy ne hagyja itt a párja” – mesélte a szemtanú.
A mentők több egységgel érkeztek, de már nem tudták megmenteni a sofőrt.
„Érdi és százhalombattai mentőegységek érkeztek a helyszínre, megpróbálták újraéleszteni a fiatal nőt, de sajnos a beavatkozások sikertelenül zárultak, a helyszínen életét vesztette” – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
A Tények információi szerint a nő nem használta a biztonsági övét. A balesetről történt beszámolót itt lehet megnézni:
Szörnyű tragédia történt egy százhalombattai körforgalomnál vasárnap hajnalban, írja a Tények. A hírműsor úgy tudja, hogy a nő egyenesen áthajtott a körforgalom közepén, felment a járdára, ahol a kocsija felpattant, repült néhány métert, majd egy fának csapódott. Az ütközés olyan erős volt, hogy a fa körülbelül két méter magasan eltört.
Egy nő ért elsőként a roncshoz, ő próbált segíteni a sofőrön, akinek már nem volt pulzusa.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ez nem csínytevés, hanem bűncselekmény” – Kegyetlen bántalmazással gyanúsítanak négy Pest megyei iskolásfiút
A támadók elismerték tettüket, és azt mondták, hogy egy rajzfilmben látott „harci jel” miatt tették ezt a társaikkal. Kényszerítés miatt indult nyomozás az ügyben.
Egy Pest megyei településen megdöbbentő eset történt egy általános iskolában – számolt be róla az ATV Híradója. Négy fiatal rendszeresen bántalmazta több iskolatársát, a rendőrség már nyomoz az ügyben.
Egy helyi nő mesélte el a Híradónak, hogy unokája és három másik fiú is áldozatul esett a támadásoknak.
Beszámolók szerint a négy elkövető közül hárman lefogták áldozataikat, a negyedik pedig a végbelébe dugta az ujját.
Az unokája szerencsére ki tudott szabadulni, de a másik három gyermek nem volt ilyen szerencsés. A támadók azt mondták, hogy egy rajzfilmben látott „harci jel” miatt tették ezt.
A nő szerint az iskola igazgatója nem kezelte megfelelően az ügyet. „Elbagatellizálja, gyermeki csínytevés” – mondta a csatornának. Az intézmény vezetője nem kívánt nyilatkozni.
Az ATV értesülései szerint az egyik bántalmazott gyermek családja feljelentést tett a rendőrségen, miután az iskola nem tett határozott lépéseket az ügyben. Egy szülő úgy nyilatkozott: „Az igazgató próbálta házon belül megoldani, de ez már nem maradhatott így”.
Az ATV úgy tudja, hogy a négy fiú elismerte tettét. Az iskola összehívott egy szülői értekezletet, ahol az érintett gyerekek és szüleik is jelen voltak. Az iskola próbálta belső ügyként kezelni az esetet, de egy bejelentés után megjelentek a rendőrök.
A hatóságok kényszerítés miatt indítottak nyomozást.
A helyiek felháborodtak az eset miatt, és többen is úgy érzik, hogy az iskola nem tett eleget a gyermekek védelméért. „Ez nem csínytevés, hanem bűncselekmény” – mondta egy felháborodott szülő.
Egy Pest megyei településen megdöbbentő eset történt egy általános iskolában – számolt be róla az ATV Híradója. Négy fiatal rendszeresen bántalmazta több iskolatársát, a rendőrség már nyomoz az ügyben.
Egy helyi nő mesélte el a Híradónak, hogy unokája és három másik fiú is áldozatul esett a támadásoknak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Skóciában eltűnt magyar ikrek: a tetoválásáról azonosíthatták a rendőrök az egyik nő holttestét
Az ikrek tizenkét éve nem beszéltek az apjukkal, akit egy másik testvérük értesített arról, hogy eltűntek. Huszti Miklós abban reménykedik, hogy a skót rendőrök idővel kiderítik, mi történt a lányaival január elején.
Január 31-én két női holttestet is kiemeltek a Dee-folyó aberdeeni szakaszán. Bár hivatalosan még nem erősítették meg, minden bizonnyal a január 7-én eltűnt Huszti ikerpár, Henrietta és Eliza holttestére bukkantak rá a rendőrök a Queen Elizabeth híd közelében.
A Skóciában élő 32 éves nőknek van egy harmadik ikertestvérük is, Edit, ezért is emlékeznek rájuk jól szülőfalujukban, Tornyospálcán, ahonnan már jó ideje elköltöztek.
„Nem szeretnék mélyebben belemenni, annyit mondok csak, hogy talán nem voltak otthon megfelelőek a körülmények... Az ikrek Naményban érettségiztek, a harmadik lány, Edit ott ismerkedett meg a férjével, valahol a Beregben laknak. Heni és Eliza a szüleik válásakor előbb Budapestre költöztek az anyjukkal, két-három évvel később pedig kimentek külföldre” – mondta a SZON-nak a helybéli Marika néni.
A lap megkereste az időközben Mezőladányba költözött Huszti Miklóst is, a hármasikrek, és negyedik testvérük, József édesapját.
„Több mint tizenkét éve, a válás és a költözésük óta nem beszéltünk a lányaimmal. A fiam, Joci is csak néhány éve vette fel velem a kapcsolatot újra, korábban ő is elzárkózott a találkozástól. Tőle tudtam meg január elején, hogy Henikém és Eliza eltűntek Skóciában. Szinte rosszul lettem...” – mondta megtörten a Huszti lányok apja.
„Hetekig reménykedtem benne, hogy épen és egészségesen megkerülnek, vagy legalább hírt adnak magukról, de mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük. Körülbelül egy hónappal ezelőtt rossz előérzetem támadt, mondtam is a feleségemnek, hogy attól tartok, bajuk esik a lányoknak. Bárcsak ne lett volna igazam!” - tette hozzá Miklós.
„A fiam felhívott délután háromnegyed kettőkor, hogy valószínűleg Henikémet találták meg. Van egy angyalt ábrázoló tetoválása, az alapján azonosították.
Soha azelőtt nem éreztem ilyen kínt, Editke, a harmadik kislányom is teljesen összeomlott, úgy hallottam. És attól félek, Elizát sem kapjuk vissza” - mondta a 63 éves férfi, aki ekkor még nem tudta, hogy már a másik eltűnt lány holttestét is megtalálták a skót rendőrök.
„Fogalmam sincs, mi történhetett a lányaimmal, de abban biztos vagyok, hogy nem lettek öngyilkosok. Úgy hiszem az SMS-t sem ők küldték a főbérlőjüknek, hanem valaki más vagy mások, akik elcsalták, elrabolták a gyerekeimet. Valahol azt olvastam, hogy az eltűnésük idején az ott élők sikolyokat hallottak a folyó felől. Talán az ő sikolyaikat...” – mondta Huszti Miklós, aki bízik abban, hogy a skót rendőrség kideríti, mi történt a lányaival január 7-én.
A BBC drámai videót közölt az ikerpár kereséséről, amit itt lehet megnézni: