KÉK HÍREK

Megtalálták a verőcei hajóbaleset negyedik áldozatának a holttestét

A 28 éves nő holtteste Sződligetnél került elő.


Megtalálták Sződligetnél a verőcei hajóbaleset negyedik áldozatát - írta a Budapest Rendőr-főkapitányság a Facebook-oldalán csütörtök délután.

„A 28 éves fiatal nő holttestét Sződligetnél adta vissza a Duna. Most már a két testvér együtt van...”

Azt is hozzátették, hogy a kollégáik folytatják a keresését, és őszinte részvétüket fejezték ki a családnak.

Május 18-án, szombaton szörnyű baleset rázta meg az országot, amikor egy nyolctagú társaság motorcsónakja összeütközött egy szállodahajóval. Az ütközés következtében a motorcsónak darabokra tört, majd elsüllyedt a fedélzetén utazó nyolc emberrel együtt.

A baleset után az egyik fiatal kiúszott a partra, de a többiek nyom nélkül eltűntek a vízben. Később a mentőcsapatok megtalálták a 20 éves B. Boglárka és a 39 éves E. Adrián holttestét, szerdán pedig Bogi barátja, a 19 éves V. Márton holteste került elő Vác és Sződliget között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Vivi nem hitte el, hogy meghalt a barátja” - a mentősök után maga is megpróbálta újraéleszteni lakástűzben meghalt párját
A Taksony utcai tűzesetnél a tűzoltók gyorsan megfékezték a lángokat, de az áldozatot már nem tudták megmenteni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 17.



A miskolci Taksony utcában egy sorházi lakás gyulladt ki szombat reggel. A lángok gyorsan terjedtek, a tűzoltók és a mentők hamar a helyszínre érkeztek, de a bent tartózkodó férfi életét már nem tudták megmenteni, derül ki az RTL Híradóból.

A 25 négyzetméteres lakásban egy ágy és néhány bútor égett. A férfi valószínűleg megpróbált kijutni, de nem jutott el az ajtóig. Úgy tudni, füstmérgezést kapott.

„Én a kiskutyámmal jöttem ki sétálni és a szomszédok kiabáltak ki utánam, hogy füst jön ki az ablakon, erre visszaszaladtam és akkor odamentem az ajtóhoz, kintebb nyitottam, hát ömlött ki a füst, és innentől kezdve hívtunk tűzoltóságot, mindenkit” – mesélte egy szomszéd.

A ház körül eközben tűzoltók, rendőrök és mentők dolgoztak. A szomszédok nem mehettek közelebb az épülethez. A lakók hamar észrevették a füstöt, és rögtön értesítették a hatóságokat.

A férfi egyedül volt otthon, amikor a tűz keletkezett. Egy szomszéd szerint előző nap összeveszett a barátnőjével, aki emiatt elment otthonról. „Pont összevesztek és elment a barátnője, és gondolom, hogy ő ezért tegnap elkeseredésben ivott...” – mondta a szomszéd.

A tűz helyszínén egy fiatal nő zokogott a fűben – a szomszédok úgy tudják, ő volt a férfi párja. Később ő is megpróbálta újraéleszteni szerelmét.

„A barátnője próbálta újraéleszteni, de már a mentősök is újraélesztették, nem tudták, csak Vivi, ahogy össze van törve, hát ő is nem hitte el, hogy meghalt a barátja” – tette hozzá egy másik szomszéd.

A hatóságok még vizsgálják a tűz pontos okát, de úgy tudni, egy égő cigaretta okozhatta a tragédiát.

„Berendezési tárgyak égtek egy sorházi lakásban szombat reggel Miskolcon, a Taksony utcában. A miskolci hivatásos tűzoltók egy embert kihoztak az ingatlanból, de az életét már nem lehetett megmenteni. Az egységek gyors beavatkozó sugarakkal rövid idő alatt megfékezték és elfojtották a lángokat, a tűz nem terjedt tovább a szobából” - mondta el az RTL Híradónak Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelem szóvivője.

A híradó riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Emberkereskedők vihettek külföldre egy 15 éves magyar lányt, Ausztriában bukkanhatott fel legutóbb
A kislányt korábban megerőszakolta az apja és a tanára, majd megszöktették az állami gondozásból. Civilek és egy új alapítvány próbálják megtalálni.


A 15 éves Szabó Lillát továbbra is keresik, miután 2023 augusztusában megszöktették az állami gondozásból. Azóta eltűntként tartják nyilván. A lányt több súlyos bűncselekmény is érte: a bírósági iratok szerint az apja és egy középiskolai tanára is megerőszakolta. A tanárt azóta jogerősen öt és fél év börtönbüntetésre ítélték.

A legutóbbi információk szerint Lillát felismerték az ausztriai Linzben, egy bútoráruház parkolójában

– írta meg a Blikk. A bejelentés alapján egy 40-50 év körüli, sportos testalkatú, jól öltözött férfi volt vele, aki holland akcentussal beszélt angolul. A rendőrséghez is eljutott a bejelentés, jelenleg is vizsgálják az esetet.

A gyermek édesanyja, Hrutka Melinda több civil segítővel együtt próbálja megtalálni a lányát. Egy új információ szerint Lilla akár Svájcban is lehet. A kereséshez a Nem Vagy Egyedül Velünk Alapítvány is csatlakozott. Az alapítvány vezetője, Füssy Angéla egy fantomképet készíttetett Varga Tamással, aki az ország egyik legismertebb bűnüldöző grafikusa. Varga Tamás több mint 25 éve dolgozik együtt a rendőrséggel, portrérajzaival számos súlyos bűnügy megoldásához járult hozzá.

„A gyermek fiatalkorú, jelenleg még állami gondozásban van, és súlyos bűncselekmények áldozata. Ha idősebb férfival látják, az nem a testvére, nem az apja, nem a nagypapája, hanem jó eséllyel bűnelkövető, aki a kiszolgáltatott gyermeket valamilyen célra használja. Volt már erre példa az eltűnése óta. Előfordulhat, hogy kényszerítésre hamis személyazonosságot használ”

– mondta Füssy Angéla.

Hrutka Melinda arról is beszámolt, hogy nemrég egy ismeretlen férfi kereste meg, aki azt állította, tudja, hol van a lánya, és segítene kiszabadítani.

„Egy idegen férfihang szólt bele, aki csak alkalmazáson keresztül volt hajlandó beszélni. Állította, nem csak információja van Lilláról, hanem ki is tudja szabadítani, el tudja hozni az albán maffia által fogva tartott és prostitúcióra kényszerített gyermeket, de csak akkor, ha azonnal fizetek neki 300 ezer forintot. Kértem, hogy küldjön a lányomról egy videót, vagy valami bizonyítékot, hogy igazat mond, aztán majd tudunk egyezkedni, de semmire nem volt hajlandó”

– mondta az édesanya.

A lány kiskorában szakadt el az anyjától, és egy befalazott ablakú házban élt az apjával és a nagymamájával. Melinda dokumentumokkal tudja igazolni, hogy hosszú éveken keresztül próbálta visszakapni a gyermekét a gyámhatóságokon és a bíróságokon keresztül. Most abban bízik, hogy újra magához ölelheti.

A gyermekmentők arra kérik a lakosságot, hogy aki bármilyen hiteles információval rendelkezik Szabó Lilla hollétéről, haladéktalanul jelezze a hatóságoknak vagy a segítő alapítványnak, hogy a lány mielőbb biztonságba kerülhessen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó került elő a hét áldozatot követelő verőcei tragédiáról – így csapódott a motorcsónak a szállodahajóba
A szállodahajó fedélzeti kamerája a tavalyi baleset minden pillanatát rögzítette. A felvételt eddig nem mutatták meg az áldozatok hozzátartozóinak.


Az RTL Híradó megszerzett egy videót, ami a tavaly májusi, verőcei hajótragédiáról készült. A felvételt a Heidelberg szállodahajó egyik fedélzeti kamerája rögzítette, és jól látható rajta, hogy a motorcsónak, amelynek utasai szinte kivétel nélkül meghaltak, nagy sebességgel cikázik a Dunán, mielőtt a nagyobb hajó orrába csapódik.

A motorcsónakban nyolcan tartózkodtak, és csak egyikük élte túl a balesetet.

A Híradó emlékeztet: az ügyben a rendőrség két eljárást is indított, az egyiket a kishajó vezetője, míg a másikat a szállodahajó kapitánya ellen, de mindkettőt anélkül zárták le, hogy megnevezték volna a felelősöket.

A 2024. május 18-án éjjel készült videón az látszik, hogy egy világító fénypont közelít a kamera felé a bal oldalon. Ez a csónak lámpája, ami hirtelen élesen jobbra fordul, majd pár másodperc múlva balra veszi az irányt, de már nem tudja kikerülni a szállodahajót, és hatalmas sebességgel az elejébe csapódik.

A motorcsónakban nyolcan ültek: egy magyar baráti társaság hét tagja és egy Nagymaroson hozzájuk csatlakozott olasz férfi, aki végül a baleset egyetlen túlélője lett.

Két áldozat órákon belül előkerült, a másik ötöt napokig keresték a vízben.

A Híradóban megszólalt Berki-Kiszel Melinda, aki a húszéves lányát veszítette el a tragédiában. Mint mondta, most látta először a szállodahajó fedélzetéről készült videót, amit - hiába kérte - eddig senki nem mutatott meg neki.

Az édesanya rémálomnak nevezte az eseményeket. Szerinte sosem fogja feldolgozni, ami történt, és ezen az sem változtatott volna, ha a lezárt nyomozások végén megnevezik a felelősöket.

Nisóczi József, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője szerint a többrendbeli segítségnyújtás elmulasztása miatt a szállodahajó kapitányával szemben indult büntetőeljárást a nyomozóhatóság azért szüntette meg, mert a bűncselekmény elkövetését nem lehetett egyértelműen bizonyítani.

A másik eljárás a motorcsónak vezetőjével szemben, ittasság miatt indult, de a halála miatt ezt a nyomozást is megszüntették. A Híradó úgy tudja, az áldozatok emlékére hamarosan emléktáblát állítanak Verőcén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Zátonyra futott egy hajó a Dunán
Az eset ma történt Dunaföldvárnál és valószínűleg a póruljárt hajó 4-5 napig nem tud szabadulni a fogságból.


Egy dunaföldvári Facebook csoport tagja töltötte fel a zátonyra futott hajóról a fotókat és a videókat. A felvételek készítőjét, Kőszegi Dánielt kérdeztük – aki végzettsége szerint hajózási üzemeltetési vezető is – a szerencsétlen baleset körülményeiről:

„Igazából nem tudom, hogy mi történt.

Valószínű hegymenetben haladt az önjáró uszály, letért a hajózóútról, és partot ért.

A vízállás előrejelzés szerint 5 nap múlva lesz egy kis áradás a Dunán, addig biztosan ott fog dekkolni a balparton. Egyre nehezebb a hajózás a Dunán a gyakori és tartós, alacsony vízállás miatt."


Link másolása
KÖVESS MINKET: