Hetekig reménykedtem benne, hogy épen megkerülnek, de mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük - ezt mondta a Szon.hu-nak Huszti Miklós, a Skóciában eltűnt ikerpár édesapja.
Eliza és Henrietta utoljára január 7-én hajnalban tűnt fel egy biztonsági kamera felvételén Aberdeen belvárosában, a Market Street és a Victoria híd közelében. A hatóságok azóta keresik őket.
A rendőrök péntek reggel 8 órakor egy nő holttestére bukkantak a Dee folyóban.
Bár azonosítás még nem történt, a két magyar nő családját már értesítették. Este 9 óra után nem sokkal egy második női holttestet is kihúztak a vízből, szintén a Victoria híd közelében.
A Szon.hu most megkereste mezőladányi otthonában a lányok édesapját, Miklóst.
„Hetekig reménykedtem benne, hogy épen és egészségesen megkerülnek, vagy legalább hírt adnak magukról, de mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük. Körülbelül egy hónappal ezelőtt rossz előérzetem támadt, mondtam is a feleségemnek, hogy attól tartok, bajuk esik a lányoknak. Bárcsak ne lett volna igazam!”
- mondta a férfi a lapnak.
Miklós azt is hozzátette, hogy a fia, József hívta fel telefonon, hogy valószínűleg megtalálták Henit.
„Van egy angyalt ábrázoló tetoválása, az alapján azonosították. Soha azelőtt nem éreztem ilyen kínt, Editke, a harmadik kislányom is teljesen összeomlott, úgy hallottam. És attól félek, Elizát sem kapjuk vissza” – mondta elfúló hangon a 63 éves férfi, aki akkor még nem tudhatta, hogy a skót rendőrök megtalálták a másik lány holttestét is.
Miklós biztos abban, hogy Eliza és Henrietta nem lettek öngyilkosok.
Hetekig reménykedtem benne, hogy épen megkerülnek, de mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük - ezt mondta a Szon.hu-nak Huszti Miklós, a Skóciában eltűnt ikerpár édesapja.
Eliza és Henrietta utoljára január 7-én hajnalban tűnt fel egy biztonsági kamera felvételén Aberdeen belvárosában, a Market Street és a Victoria híd közelében. A hatóságok azóta keresik őket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megrázó felvétel: zebrán gázolt halálra egy asszonyt egy ittas autós Budapesten
A buszról leszálló asszonyt a 16 éves lánya várta az út túloldalán, de már soha nem érkezett meg. A sofőr nem vette észre, hogy pirosra váltott a lámpa.
Budapesten egy zebrán gázoltak halálra egy nőt, aki zöld jelzésnél, szabályosan szeretett volna átkelni a túloldalra. Az autóval közlekedőknek már tíz másodperce piros volt már a lámpa az Astoria környékén, a sofőr azonban ezt nem észlelte, és fékezés nélkül haladt tovább. Az utasa ugyan gyorsan kapcsolt, berántotta a kéziféket, de ez már nem volt elég. Az elgázolt asszony életét már nem tudták megmenteni, életét vesztette.
A nőt a 16 éves lánya a túloldalon várta. Szerencsére nem látta a balesetet, de nem értette, miért nem jön az édesanyja.
Miután telefonon megpróbálta elérni, már csak a mentőssel tudott beszélni, és ő tájékoztatta a történtekről.
Mint kiderült, az autóban ülő két férfi ittas volt, és felelőtlenségükkel egy vétlen és ártatlan ember halálát okozták – mondta a bpiautosok.hu videójában dr. Herpy Miklós ügyvéd, aki azt is hozzátette: nemcsak a sofőr volt hibás a tragikus balesetben, hanem az utastársa is, aki kibérelte az autót, majd átadta a volánt a barátjának. Ha valaki ittasan halálra gázol egy másik embert, az súlyos bűncselekmény, de az is hatalmas hibát követett el, aki átengedte az autót egy másik személynek, aki szintén alkoholt ivott – fogalmazott az ügyvéd.
A 2022-es esettel kapcsolatos büntetőügy a mai napig tart. A gázolóra 7 évet, társára 2 év 6 hónap börtönt kér az ügyészség. Ítélet még nem született.
Budapesten egy zebrán gázoltak halálra egy nőt, aki zöld jelzésnél, szabályosan szeretett volna átkelni a túloldalra. Az autóval közlekedőknek már tíz másodperce piros volt már a lámpa az Astoria környékén, a sofőr azonban ezt nem észlelte, és fékezés nélkül haladt tovább. Az utasa ugyan gyorsan kapcsolt, berántotta a kéziféket, de ez már nem volt elég. Az elgázolt asszony életét már nem tudták megmenteni, életét vesztette.
A nőt a 16 éves lánya a túloldalon várta. Szerencsére nem látta a balesetet, de nem értette, miért nem jön az édesanyja.
Miután telefonon megpróbálta elérni, már csak a mentőssel tudott beszélni, és ő tájékoztatta a történtekről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Drámai részletek: az agyonvert boltosnő látta, ahogy a fahusángos férfi egy másik nőre támad, de hiába zárkózott be, az ámokfutó rátörte az ajtót és megölte
Brutális támadás rázta meg a somogyi Fonót: egy férfi előbb két embert vert meg az utcán, majd betört a boltba, és halálra verte az eladónőt. A támadó autót lopott, majd egy rendőrségi hajsza végén fogták el.
Gyász és döbbenet uralkodik a Somogy megyei Fonón és a szomszédos Kisgyalánban, miután egy férfi brutális ámokfutásba kezdett. A támadó először az utcán esett neki két embernek, majd betört egy kisboltba, ahol halálra verte az eladónőt, derül ki az RTL Híradó riportjából.
A 31 éves férfi először egy 63 éves nőt támadott meg az utcán, aki éppen a kultúrházba tartott egy nőnapi rendezvény előkészületeire. Egy súlyos fahusánggal többször fejen ütötte. A nő életveszélyes sérüléseket szenvedett, fia szerint jelenleg lélegeztetőgépek tartják életben.
„Intenzív osztályon fekszik. Lélegeztetőgépeken van. Azt mondták, jelenleg, hogy agyhalott” – mondta a nő fia.
A támadó ezután egy idős férfit is megsebesített, aki karjával próbálta védeni magát.
„Csak a fejemet célozta, de ezzel ki tudtam védeni, hanyatt estem. Lábamat ütötte-verte” – mesélte az áldozat.
A boltos is végignézte a támadást, majd rémülten bezárkózott az üzletbe. A férfi azonban betörte az ajtót és halálra verte az eladónőt, Katalint.
„A boltos látta ezt az egészet és akkor bezárta magát, de akkor is bement, berúgta az ajtót. Állítólag telefonált még, mikor betörte az ajtót, de nem tudom, kinek”
– mondta az utcán megvert nő fia.
A támadó ezután ellopta az eladónő autóját és elmenekült. Egy szemtanú videóra vette, ahogy a fekete autóval száguldott, miközben rendőrök üldözték. A több mint 70 kilométeren át tartó üldözés végül Siófokon ért véget, amikor a férfi egy parkoló autónak ütközött.
Katalint gyertyákkal és virágokkal gyászolják Fonóban. A 47 éves nő Kisgyalánból járt át a boltba dolgozni, korábban a polgármesteri hivatal alkalmazottja volt.
„Katalin volt alkalmazottja az önkormányzatunknak is. Egy nagyon kedves, pedáns, megbízható hölgynek ismertem. És hát nagyon sajnáljuk, hogy így alakult!” – mondta Horváth Zoltán, Kisgyalán polgármestere.
A helyiek szerint a támadó nemrég tért haza Hollandiából, és drogokat is fogyaszthatott. Egyelőre nem tett vallomást, letartóztatásáról a bíróság dönt.
Gyász és döbbenet uralkodik a Somogy megyei Fonón és a szomszédos Kisgyalánban, miután egy férfi brutális ámokfutásba kezdett. A támadó először az utcán esett neki két embernek, majd betört egy kisboltba, ahol halálra verte az eladónőt, derül ki az RTL Híradó riportjából.
A 31 éves férfi először egy 63 éves nőt támadott meg az utcán, aki éppen a kultúrházba tartott egy nőnapi rendezvény előkészületeire. Egy súlyos fahusánggal többször fejen ütötte. A nő életveszélyes sérüléseket szenvedett, fia szerint jelenleg lélegeztetőgépek tartják életben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meccs közben vitték el a rendőrök a balatonfüredi röplabdaedzőt
Tomás Vargát az U20-as csapat mérkőzése alatt kísérték ki a rendőrök az MTK Szamos utcai csarnokában. A klub egyelőre nem közölte, miért történt az intézkedés, és hogy az edző ott lesz-e a következő meccsen.
Tomás Vargát, a balatonfüredi Szent Benedek RA női röplabdacsapat vezetőedzőjét rendőrök vitték el egy mérkőzés közben, írja a 24.hu.
A szlovákiai szakember vasárnap az U20-as csapat edzőjeként irányította a csapatot az MTK Szamos utcai csarnokában, ahol a Nyíregyháza ellen játszottak.
A Magyar Röplabda Szövetség hivatalos jegyzőkönyve szerint
„a második szett 15-22-es állásánál két rendőr elkísérte, ezután már az edző nem tért vissza a mérkőzésre”.
A klub egyelőre nem közölt részleteket arról, hogy a rendőrök miért intézkedtek, és az sem tisztázott, hogy Varga ott lesz-e a csapat következő, pénteki mérkőzésén az UTE ellen.
Tomás Vargát, a balatonfüredi Szent Benedek RA női röplabdacsapat vezetőedzőjét rendőrök vitték el egy mérkőzés közben, írja a 24.hu.
A szlovákiai szakember vasárnap az U20-as csapat edzőjeként irányította a csapatot az MTK Szamos utcai csarnokában, ahol a Nyíregyháza ellen játszottak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderült, miért pusztult el Gene Hackmanék kutyája
A 12 éves ausztrál kelpie keveréket, Zinnát egy ládában találták meg Betsy Arakawa holtteste közelében. A hatóságok most tették közzé a boncolás eredményét.
Ahogy már beszámoltunk róla, a mentők Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa új-mexikói otthonában találták meg a házaspár holttestét még februárban. A színész és felesége mellett három kutyájuk is a házban volt, közülük egy elpusztult.
A 12 éves ausztrál kelpie keveréket, Zinnát egy ládában találták meg Arakawa holtteste közelében.
A boncolás szerint a kutya gyomra teljesen üres volt, csak egy kis mennyiségű szőr és epe volt benne.
A szakértők nem találtak mérgezésre, fertőzésre vagy külsérelmi nyomokra utaló jelet, így valószínűleg éhezés és kiszáradás okozta a halálát.
A két túlélő kutya, Bear és Nikita a mentőcsapat munkáját is segítette.
A helyi tűzoltóparancsnok, Brian Moya elmondása szerint a keresőcsapat a kutyákat követve jutott el Hackman és Arakawa holttestéhez. „Rájöttek, hogy a kutyák azt próbálják mondani: Hé, gyertek ide! Gyertek ide!” – mondta Moya.
Bear és Nikita jelenleg Joey Padilla, a Santa Fe Tails nevű kisállat-gondozó vállalkozás tulajdonosának felügyelete alatt áll. Padilla szerint Zinna különösen kötődött Arakawához, és mindig a közelében maradt. Gene Hackman és Betsy Arakawa 34 évig voltak házasok, és közismerten szerették az állatokat - írta a ladbible.com.