Ahogy arról mi is beszámoltunk, elfogatóparancsot adott ki a magyar rendőrség egy 23 éves moldáv állampolgárságú férfi ellen, aki vasárnap hajnalban súlyos balesetet okozott Budapesten, majd segítségnyújtás nélkül távozott. A vétlen járműben egy család utazott, közülük heten megsérültek, ketten súlyosan. A Blikk csütörtökön írta meg, hogy egy embercsempész lehetett a vétkes sofőr. A rendőrség később közölte, hogy nem az embercsempész, hanem a testvére okozta a balesetet.
A Telex kérdésére Karácsonyi Erika, az embercsempész jogi képviselője azt mondta:
„A rendőrség feladata kideríteni, ki ült az autóban a balesetkor, de az bizonyos, hogy nem az ügyfelem, ő ugyanis dokumentáltan elhagyta Magyarországot, miután kiengedték a börtönből és kiutasították az országból”.
A férfi azóta sem volt Magyarországon - állítja. Szerinte az bizonyítható is.
Az ügyvéd azt is elmondta, hogy miután ügyfele értesült arról, hogy a baleset miatt őt keresi a rendőrség, a jogi képviselőjén keresztül kapcsolatba lépett a rendőrséggel, tisztázta magát, és jelezte, hogy rendelkezésre áll.
Arra azonban az ügyvéd nem tudott válszolni, hogy ki ülhetett az autóban: az a rendőrség dolga, hogy felderítse, ki volt az elkövető - mondta. Azt is tagadta, hogy az autó az ügyfele nevén lett volna.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, elfogatóparancsot adott ki a magyar rendőrség egy 23 éves moldáv állampolgárságú férfi ellen, aki vasárnap hajnalban súlyos balesetet okozott Budapesten, majd segítségnyújtás nélkül távozott. A vétlen járműben egy család utazott, közülük heten megsérültek, ketten súlyosan. A Blikk csütörtökön írta meg, hogy egy embercsempész lehetett a vétkes sofőr. A rendőrség később közölte, hogy nem az embercsempész, hanem a testvére okozta a balesetet.
Egy 37 éves férfi után nyomoznak a román hatóságok, akit azzal gyanúsítanak, hogy különös kegyetlenséggel végzett egy fiatal nővel Mezőméhesen. A rendőrség szerint Emil Gânj szokatlanul intelligens, ugyanakkor kiszámíthatatlan természetű, ezért kiemelten veszélyesnek minősítették, írta az Origo.
A hatóságok úgy tudják, hogy a férfi rágyújtotta a házat az áldozatra, majd nyomtalanul eltűnt. A rendőrség országos körözést adott ki, és attól tartanak, hogy a gyanúsított elhagyja Románia területét.
Egyes információk szerint a férfit nemrég Beszterce-Naszód megyében látták, ahol állítólag egy padláson bújt el. Ezután Slătinița (magyarul Pinták) irányába menekült az erdőbe. Azóta nincs hír róla. Jelenlegi feltételezések szerint Arad megyében bujkál, és megpróbálhat átszökni Magyarországra.
Emil Gânj (fotó: Román Rendőrség)
A rendőrség 5000 eurós nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki érdemi információt tud adni a férfi hollétéről.
A hatóságok fokozott ellenőrzést vezettek be Románia teljes területén, és arra kérik a lakosságot, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a keresett személyről, értesítse őket.
Egy 37 éves férfi után nyomoznak a román hatóságok, akit azzal gyanúsítanak, hogy különös kegyetlenséggel végzett egy fiatal nővel Mezőméhesen. A rendőrség szerint Emil Gânj szokatlanul intelligens, ugyanakkor kiszámíthatatlan természetű, ezért kiemelten veszélyesnek minősítették, írta az Origo.
A hatóságok úgy tudják, hogy a férfi rágyújtotta a házat az áldozatra, majd nyomtalanul eltűnt. A rendőrség országos körözést adott ki, és attól tartanak, hogy a gyanúsított elhagyja Románia területét.
Egyes információk szerint a férfit nemrég Beszterce-Naszód megyében látták, ahol állítólag egy padláson bújt el. Ezután Slătinița (magyarul Pinták) irányába menekült az erdőbe. Azóta nincs hír róla. Jelenlegi feltételezések szerint Arad megyében bujkál, és megpróbálhat átszökni Magyarországra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A magyar rendőrség azt kéri, senki ne próbálja feltartóztatni a román gyilkost
Egyelőre csak feltételezik, hogy az erőszakos férfi Magyarország felé menekült. Azt írják róla, hogy különösen intelligens, de legalább ugyanennyire veszélyes és kiszámíthatatlan is.
Ahogy arról korábban írtunk, egy 37 éves férfi után nyomoznak a román hatóságok, akit azzal gyanúsítanak, hogy különös kegyetlenséggel végzett egy fiatal nővel Mezőméhesen. A férfit szokatlanul intelligens, ugyanakkor kellemetlen természetű embernek írták le, aki a feltételezések szerint Magyarország felé igyekszik menekülni.
Most a magyar rendőrség is kiadott egy közleményt. Ebben azt írják: a férfi hollétéről egyelőre nincs információ, de a magyar és a román hatóságok is a kézre kerítésén dolgoznak.
A román társszervekhez 2025. július 8-án érkezett bejelentés a bűncselekményről, azóta a feltételezett elkövető, a 37 éves román állampolgárságú Emil Gânj szökésben van. A román rendőrség európai- és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, hatalmas erőkkel keresik.
A gyanúsított barna hajú, körülbelül 175 centiméter magas, sportos testalkatú, haja rövidre nyírt, kecskeszakállat visel. Eltűnésekor sötét nadrágot és gumicsizmát viselt, egy fekete hátizsák volt nála.
A hatóságok kiemelten kérik a lakosságot, hogy az erőszakos férfit senki ne próbálja meg megállítani.
Továbbá kérik, hogy aki felismeri, illetve a tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést a Telefontanú 24 órában elérhető, 06-80/555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó számon.
Ahogy arról korábban írtunk, egy 37 éves férfi után nyomoznak a román hatóságok, akit azzal gyanúsítanak, hogy különös kegyetlenséggel végzett egy fiatal nővel Mezőméhesen. A férfit szokatlanul intelligens, ugyanakkor kellemetlen természetű embernek írták le, aki a feltételezések szerint Magyarország felé igyekszik menekülni.
„Az ínyem konkrétan lefordult a helyéről, nem tudom mihez hasonlítani ezt a fájdalmat” – megszólalt egy 21 éves lány, akinek félresikerült az ajakfelöltése
Zsófi három hónapja járt ajakfeltöltésen, de azóta csak romlott az állapota. Olyan fájdalmai voltak, hogy kórházba került, végül szövetelhalást diagnosztizáltak nála.
Zsófi három és fél hónappal ezelőtt járt ajakfeltöltésen, de a kezelés után nem sokkal már furcsa tüneteket észlelt. Bekékült az álla, majd egyre rosszabb lett a helyzet. Piros foltok és hólyagok jelentek meg az állán, az ínye pedig elfehéredett – számolt be az RTL Híradója.
„Kelések jöttek ki az államon. Az ínyem konkrétan lefordult a helyéről, mint a rágógumi, fehér volt”
– mesélte a 21 éves lány.
Folyamatosan tartotta a kapcsolatot a kezelést végző kozmetikussal, aki azt tanácsolta neki, hogy menjen vissza, és kiveszi a töltést. Úgy gondolta, allergiás lehet a használt anyagra. Mivel a helyzet tovább romlott, Zsófi az ügyeletre ment, ahonnan azonnal kórházba küldték.
„Mondta a főorvos, hogy semmiféleképpen nem mehetek haza, infúzióra kell kötni, és hogy adjanak vérhígítót, mert nincs vérkeringés, és ez kezdődő szövetelhalás. Nem tudom mihez hasonlítani ezt a fájdalmat.”
A fiatal lány feljelentést tett. A kozmetikus nem akart nyilatkozni, de a Facebookon reagált. Azt írta, szerinte lejáratókampány zajlik ellene, és felajánlotta Zsófinak, hogy ha bármilyen sérülés érte, azt kompenzálja.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) plasztikai sebésze szerint egyre több a hasonló eset.
„Nagyjából heti szinten érkeznek hozzánk olyan páciensek, akik sajnos megtévesztés áldozatai lettek, elmentek egy rendelőbe, ahol azt hirdették, hogy itt orvos-esztétikai szolgáltatásokat nyújtanak, és nem is orvosi végzettséggel rendelkező, kuruzsló személy végzett mondjuk egy ajaktöltést”
– mondta Varga Tamás.
Szerinte a törvény világosan kimondja, hogy minden olyan beavatkozást, ami a bőr 0,5 milliméternél mélyebb rétegébe hatol, csak orvos végezhet. A kozmetikusok csak a bőr felszínén dolgozhatnak.
„Ez a cselekmény kuruzslás vétségének a megállapítására alkalmas, aminek a büntetési tétele 1 évig terjedő szabadságvesztés” – mondta dr. Csordás Hajnalka, a Baranyai Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője.
Az RTL Híradó teljes riportja Zsófi kálváriájáról:
Zsófi három és fél hónappal ezelőtt járt ajakfeltöltésen, de a kezelés után nem sokkal már furcsa tüneteket észlelt. Bekékült az álla, majd egyre rosszabb lett a helyzet. Piros foltok és hólyagok jelentek meg az állán, az ínye pedig elfehéredett – számolt be az RTL Híradója.
„Kelések jöttek ki az államon. Az ínyem konkrétan lefordult a helyéről, mint a rágógumi, fehér volt”
– mesélte a 21 éves lány.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szexuális erőszak miatt fogtak el egy férfit, aki egy fiatalabb férfit tarthatott fogva napokon át
A helyieket megrázta a rendőrségi akció, több autó és egyenruhás is kivonult a családi házhoz. Úgy tudni, az áldozatnak sikerült elmenekülnie és segítséget kérnie.
A Fejér megyei Perkáta egyik csendes utcáján szirénázó rendőrautók jelentek meg a minap. Több rendőri egység is kivonult egy családi házhoz, ahol az egyenruhások nagy erőkkel vonultak fel. A helyiek értetlenül figyelték a drámai eseményeket – írta meg a Duol.hu.
Szemtanúk szerint az akció látványos volt, és hamar híre ment, mi történik a településen. Úgy tudni, a házban egy idősebb férfi több napon keresztül tarthatott fogva egy fiatalabb férfit. A fiatal férfinak végül sikerült kiszabadulnia, és segítséget kérnie.
A portál hivatalos megkeresést küldött a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. A hatóság megerősítette, hogy szexuális erőszak ügyében nyomoznak.
„Elektronikus úton a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatához érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy őrizetbe vétele mellett, szexuális erőszak bűntette miatt folytatunk eljárást egy perkátai férfival szemben, melynek kapcsán vizsgáljuk az eset összes körülményét. A nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatás nem adható”
– írták.
A rendőrség csak a szexuális erőszak gyanúját erősítette meg. A többi részletről, így a fogvatartásról egyelőre nincs hivatalos információ.