KÉK HÍREK
A Rovatból

Megszólalt a Miniszterelnökség a csepeli droggyár gyanúsítottjainak elengedéséről, Németh Szilárd elvenné a bírók mérlegelési jogát

A Fidesz alelnöke szerint: éppen itt az ideje, hogy olyan törvény szülessen, hogy drogügyekben ne lehessen mérlegelési joga a bírónak.


Az RTL Híradó beszámolója szerint Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke reagált arra, hogy a Fővárosi Törvényszék szabadlábon hagyta azt a három férfit, akik a rendőrség szerint egy hatalmas csepeli drogüzemet működtettek. Azt mondta:

Olyan törvény kell, ami drogügyekben nem adna mérlegelési jogot a bíróknak.

A bíróság arra hivatkozva hagyta szabadlábon a férfiakat, hogy a rendőrség nem talált megfelelő bizonyítékot a bűnösségükre. Nem igazolták, hogy a vegyi üzemben drogot állítottak elő.

A gyanú szerint ugyan egy 70 és 72 éves férfi, valamint egy 48 éves vegyész működtette a droglabort, ami úgy nézett ki, mint egy vegyi üzem, ahol a legális tevékenység mellett illegális tevékenységet is folytattak. 7,5 tonnányi olyan anyagot foglaltak le, amelyből a rendőrök szerint könnyen kábítószer állítható elő és több tálcányi fehér kristályszerű anyagot is találtak, amiről a rendőrök azt állították, hogy kábítószer.

A rendőrség szerint 100 kg kristályt találtak a gyárban. A Fővárosi Törvényszék szerint amit a rendőrök találtak az nem drog volt. "Azok a vegyi anyagok amiket megtaláltak a razzia során, azok legálisan tartható anyagok voltak" - vélték.

A bíróság szerint a rendőrök azt sem tudták bizonyítani, hogy a lefoglalt vegyi anyagokból tényleg drogot állítottak volna elő, vagy azt valaki megvette volna. "Sem olyan tanút sem egyéb olyan adatot nem sikerült felmutatni a nyomozóhatóságnak, ami arra utalna, hogy akárcsak közvetett formában is bárki szándékozott volna a gyanúsítottaktól vásárolni kábítószernek minősülő anyagot".

Mindezek után a Fővárosi Törvényszék elutasította a három gyanúsított letartóztatását.

A 72 éves férfi ügyvédje a Híradónak azt nyilatkozta: "Emberileg teljesen rosszul élte meg ő és a családja az egész kényszerintézkedést megelőző intézkedés sorozatot. Ez nyilvánvaló arra is tekintettel, hogy nem gondolta volna, hogy egy ilyen ügybe keveredik bele". Szerinte a férfi ártatlan.

A drogügyi kormánybiztos azonban úgy vélte, hogy felháborító a bírói döntés. Horváth László szerint egyértelművé kell tenni a jogi környezetet, mert ilyen nem fordulhat elő.

A Fidesz alelnöke, Németh Szilárd azt mondta, "éppen itt az ideje, hogy olyan törvény szülessen, hogy drogügyekben ne lehessen mérlegelési joga a bírónak". Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter pedig úgy reagált: ilyesmi jogállamban nem, csak a szocializmusban lehetséges. "Az egy alapvetés, hogy a szabadság korlátozása az bírói döntés alapján létezhet. Nem korlátozása lenne, nem beavatkozás lenne a bírói munkába, hanem a döntés elvonása".

A Miniszterelnökség is válaszolt a Híradónak: sokakat felháborít, hogy a csepeli kábítószergyár rajtaütésekor őrizetbe vetteket szabadon engedte a bíróság. Majd azt is közölték, hogy szerdán kezdődik a kábítószer-ellenes törvénycsomag parlamenti vitája, ami minden eddiginél szigorúbban sújt le a kábítószer-kereskedőkre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért maradhatott szabadlábon a Csepel Műveknél felfedezett 500 milliós kristályfogás után a három férfi
A Fővárosi Törvényszék azt közölte, hogy a cég vegyi készítmények gyártásával foglalkozik, ezért lehet náluk ilyen mennyiségben vegyi anyag. A bíróság szerint pedig még nincs elég bizonyíték a letartóztatásukhoz.


Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól érkezett jelzés alapján kezdett nyomozni a rendőrség egy 70 éves budapesti férfi ügyében, aki gyanús csomagokat rendelt. A férfi kapcsolatrendszerén keresztül jutottak el egy 72 éves Pest megyei férfihoz, majd egy 48 éves budapesti férfihoz, akit a nyomozók feltételezett „vegyészként” azonosítottak. Mindhárom férfit április 1-én fogták el, és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt hallgatták ki őket gyanúsítottként.

A Csepel Múvek területén lévő laboratóriumában készült videót és fotókat a rendőrség megosztotta. Szerintük ilyen profi droglabort még sosem láttak Magyarországon.

Horváth László kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos hétfőn azt közölte:

A nyomozóhatóság egy, a Csepel Művek területén működő kft. laboratóriumában tartott rajtaütést, ahol több mint 100 kilogramm kristály nevű kábítószert találtak. Ez a mennyiség körülbelül 500 ezer adagnak felel meg, piaci értéke elérheti az 500 millió forintot.

Tájékoztatása szerint a tiltott szereket ipari mennyiségben, professzionális technológiával, tanult vegyészek állították elő.

A három gyanúsított letartóztatásáról a Budai Központi Kerületi Bíróság döntött, és a testület nem jogerős döntésében elutasította a letartóztatásra vonatkozó indítványokat. Az ügyészség fellebbezést jelentett be a végzésekkel szemben.

Hétfőn a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya azt közölte:

„az említett kft. vegyi anyagok gyártásával foglalkozó cég, ezért különböző vegyi anyagok ott, valamint a gyanúsítás szerinti raktárban is napi rutin szerint megtalálhatóak”.

A bíróság azt is vizsgálta, hogy a gyanúsítás megfelel-e a törvényi előírásoknak: például termesztenek-e kábítószer előállításához szükséges anyagot, vagy máshonnan hoznak be ilyet az országba. Közlésük szerint a nyomozás jelenlegi szakaszában nem találtak ilyet. A bíróság szerint még nincs elég bizonyíték a letartóztatásukhoz.

Forrás: 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő tragédia: Hal ránthatta magával a horgászt, akit hiába kerestek, csak másnap találták meg a nádasban
A férfit nem érte el a családja, ezért jelentették az eltűnését. A keresést a zord időjárás is nehezítette.


Szörnyű tragédia történt Szabolcsban, egy horgász tűnt el a kisvárdai tóban. Miután a férfi nem vette fel a telefont, a család bejelentése után indultak a keresésére.

Búvárokkal, csónakokkal és szonárral is keresték egész éjszaka, de hiába. Végül másnap találták meg egy nádasban. A kutatást az időjárás is nehezítette, mert komoly szél volt.

A horgász a vízben lebegett, a kezében még ott volt a pecabotja is, amin már nem volt damil.

A rendőrség kizárta az idegenkezűséget, de nem tudni mi vezetett a tragédiához. Feltételezés szerint beleesett a vízbe, ahol a hidegvíz miatt rosszul lett. Azt, hogy miért csúszott a tóba, szintén csak találgatják, elképzelhető, hogy egy hal rántotta be magával.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Pár óra alatt, rejtélyes módon halt meg a 8 éves Kamilla, egy kórokozó okozhatta az életveszélyes állapotot, amely megfázásos tünettel kezdődött
Több oka is lehetett a kislány hirtelen állapotromlásának. Az orvos szerint sok betegség kezdődhet egyszerű felsőlégúti megbetegedés tüneteivel.


Szinte órák alatt lett rosszul és került életveszélyes állapotba egy kislány Bekölcén. A 8 éves Kamillát ugyan elvitték orvoshoz, és kapott gyógyszert is, de estére annyira romlott az állapota, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Három rohamkocsi és egy mentőhelikopter is érkezett. Az akkor már eszméletlen, válságos állapotban lévő kislányt a miskolci kórházba vitték, de az orvosok nem tudtak segíteni rajta.

A Tényeknek nyilatkozó gyerekorvos azt mondta, hogy ez a korosztály a legkevésbé érintett az ilyen jellegű, hirtelen állapotromlást okozó betegségekben.

Olyan kórokozó válthatta ki, mely tud ilyen életveszélyes állapotot előidézni - vélekedett. Sok fertőző betegség kezdődik egyszerű náthás tünetekkel. De akár egy olyan súlyos betegség is lehet a háttérben, amely eddig még nem mutatkozott meg. Rejtett betegsége is lehetett, amelyet egy vírusfertőzés lobbanthatott be.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Borzalmas baleset Pilis vasútállomásán: levágta egy férfi lábát az érkező vonat
A 35 éves férfi a peron és a vonat közé esett, amikor a szerelvény begördült az állomásra. Több szemtanú is megszólalt, sokkolta őket is a baleset.


Horrorisztikus baleset történt vasárnap a Pest megyei Pilis vasútállomásán. Egy férfi a peronról a szerelvény alá esett, miközben az éppen begördült az állomásra. A baleset következtében a férfi bal lábát levágta a vonat.

A tragédiának többen is szemtanúi voltak, és sokkolta őket a baleset. Volt, aki látta, ahogy a férfi a peron és a vonat közé zuhan. Egyikük így emlékezett vissza:

„Egyelőre kérdés, hogy öngyilkossági kísérlet volt vagy baleset. Ám én úgy tudom, hogy a férfi beesett az érkező vonat alá. A mentősök pár percen belül itt voltak a helyszínen és próbálták ellátni a szerencsétlenül járt embert. Teljesen sokkos állapotban volt a férfi, a vonat ugyanis levágta a bal lábát.”

Egy másik szemtanú szerint a balesetet szenvedett férfi román állampolgárságú hajléktalan, aki ittas állapotban lehetett, és emiatt kerülhetett a vonat alá.

A sérültet végül mentőhelikopter szállította kórházba.

A 24.hu információi szerint a férfi nekidőlt az állomásra érkező szerelvénynek, és így esett a kerekek közé. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a lap megkeresésére azt közölte, hogy a vonat csonkolta a 35 éves férfi lábát, és a Monori Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított vele szemben. Azt is hozzátette, hogy "nem merült fel ittasság gyanúja az ügyben".

Forrás: Kemma.hu, 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: