News here
hirdetés

KÉK HÍREK

Meghalt egy nevelőszülőkhöz került 3 éves kisfiú, édesanyja tudni akarja, mi történt vele

Az anya nem kapott hivatalos tájékoztatást fia halálának előzményeiről. A rendőrség testi sértés miatt indított büntetőeljárást.

Link másolása

hirdetés

Azért küzd egy ötgyermekes anya, hogy megtudja, hogyan halhatott meg három éves kisfia, akiről nevelőszülők gondoskodtak - írja a Blikk.

Nagy Lászlóné Vivien nevelőintézetben nőtt fel, mindig is tudta, hogy szeretne gyerekeket. Született is öt gyermeke, akiket elmondása szerint a legjobb tudása szerint nevelt. Februárban azonban elvették őket tőle, mert - mint mondta - "állítólag nem voltak megfelelőek a körülmények". A gyerekek különböző nevelőszülőkhöz kerültek, de az anya amikor csak tudta, látogatta őket. Közben pedig a párjával azon dolgozott, hogy visszakaphassa a gyerekeit.

A hároméves Józsika egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei településre került. Az anya azt hitte, jó dolga van a fiának az ideiglenes családnál, a férfi, akivel beszélt, "normálisnak tűnt". Aztán július végén kapott egy "kurta-furcsa" telefonhívást, amikor is egy gyámügyes nő tájékoztatta, hogy Józsika kórházba került.

"Mint az őrült csomagoltam, riasztottam a páromat és az apámat, indultunk Debrecenbe a klinikára. Az a látvány, ami ott fogadott, szavakkal leírhatatlan. A kicsikém testéből csövek lógtak ki, látszott, hogy már csak pislákol benne az élet. A doktornő nagyon kedves volt, látszott, hogy mindent megpróbál, de még ez is kevés volt. Aztán július 28-án örökre elaludt. Azóta nem térek magamhoz. Én azt hittem biztonságban van a nevelőszülőknél, erre ilyen tragédia történik. Mit tettek a nevelőszülők, hogy meghalt a kisfiam?"

- tette fel a kérdést a Blikknek nyilatkozva.

A kisgyerek halálának előzményeit Vivien mozaikokból, szófoszlányokból, odavetett félmondatokból próbálja összeszedni. Úgy tudja, Józsika július 13-án elesett egy kismotorral a nevelőszülőknél, két napra rá pedig elájult, epilepsziás rohama volt. A mentők 40 percig küzdöttek az életéért, és miután újraélesztették, helikopterrel Debrecenbe szállították. Az anya azóta sem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy pontosan mi történt, pedig szerinte joga van ahhoz, hogy tudja az igazságot.

hirdetés
"Nagyon szeretném visszakapni a gyerekeimet, hiszen látható, nincsenek biztonságban. Hiába nem ott vannak a többiek, ahol ő élt, ki tudja mi történik velük? Egyedül a rendőrségtől kaptam tájékoztatást, hogy nyomoznak az ügyben, senki mástól"

- mondta.

A Blikk megkeresésére a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt közölte, testi sértés miatt indítottak büntetőeljárást, szakértők bevonásával vizsgálják az esetet.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
„Meghalt mellettem a szerelmem és a gyermekem” – ittas vezetéssel okozott életre szóló tragédiát
A 29 éves Konrád súlyos árat fizetett, amiért ittasan ült autóba.

Link másolása

hirdetés

Elvesztette az élete párját és a születendő gyermekét, miután Konrád ittasan autóba ült és így indultak útnak. Nem sokkal később balesetet szenvedtek.

A balesetben a váradós párja a születendő gyermekével együtt életét veszítette.

A baleset azután történt, hogy Konrád és párja együtt buliztak, ahol a férfi több felest is megivott. A baleset az utolsó 10 km-en történt, amikor egy enyha bal kanyarban elvesztette az uralmát és az árokba csapódtak a Volkswagen Passattal.

Ráadásul 160 km/h-val száguldott a sötét, kivilágítatlan mellékúton.

"Nem szabadott volna autóba ülnöm, ez volt a legnagyobb hiba az életemben, amit elkövethettem”

- nyilatkozta a férfi.

Kondrádot azóta börtönbüntetésre ítélték, ahol 3 év 6 hónapot kell letöltenie.

hirdetés
„Az autóban meghalt mellettem a párom és a pici. Én itt maradtam, ezt nekem életem végéig cipelnem kell”

- nyilatkozta a férfi a PoliceHungary YouTube csatornáján közzétett videóban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
A KSH megmagyarázta, miért fagyott le a népszámlálás oldala már az első nap: a vártnál jóval többen akarták kitölteni
Vasárnap délig több mint negyedmillióan. Elismerték, hogy ez átmeneti túlterhelést okozott, és azt mondják, egy terheléses támadás is érte az oldalt, amiért az leállt.

Link másolása

hirdetés

Már az első nap délután lefagyott a Népszámlálás online kitöltését biztosító számitógépes rendszer. A lebonyolítást végző KSH szerint a vártnál többen akarták kitölteni a kérdőívet, ezért lelassult, majd, ahogy írták, egy terheléses támadás miatt leállt a rendszer. Az RTL híradója által megkérdezett informatikai szakértő szerint mindez azért van, mert elmaradtak állami fejlesztések.

Sokan hallgattak a felhívásra, és már az első nap elkezdték kitölteni a népszámlálási kérdőívet. Egy idő után azonban a beküldés gomb megnyomása után hibaüzenet jelent meg. Később már a kezdőlapon is az az kiírás várta a kitöltőket, hogy próbálják meg később, mert nincs kapcsolat.

A híradó kereste a népszámlálást lebonyolító KSH-t. Interjút nem adtak, írásban azt válaszolták, hogy a vártnál jóval többen töltötték ki a kérdőívet, ma délig több mint negyedmillióan. Elismerték, hogy ez átmeneti túlterhelést okozott, és azt mondják, egy terheléses támadás is érte az oldalt, amiért az leállt. Emiatt feljelentést tesznek.

A Híradó által megkérdezett informatikai szakértő szerint

nem véletlen, hogy az állami informatikai rendszerek gyakran összeomlanak. Ez történt a Covid-regisztrációkor, az online oktatás bevezetésekor a Kréta rendszerrel, vagy a 2018-as választásoknál is.

Krasznai Csaba szerint "az elmúlt években nagyon sok úgynevezett felhőalapú rendszer indult el, a magyar közigazgatásban viszont jogszabályi illetve műszaki okok miatt a széleskörű felhőhasználat egyelőre még nem megengedett."

hirdetés

A szakértő szerint a felhőalapú rendszerek arra is jók, ha valahol kevés a kapacitás, egy másik állami számítógépes rendszer besegíthet.

"Az állam nagyon nagyon sok számítógépet használ, különböző célokra. A felhő lehetővé teszi azt, hogy dinamikusan lehessen felhasználni ezeket az erőforrásokat, tehát azok a szerverek amelyek normál esetben - most mondok egy nagyon durva példát például az okmányirodai szerverek - azoknak az erőforrásai szombaton és vasárnap most amikor beszélgetünk nem feltétlenül vannak kihasználva, és ezekre a rövid időkre ezeket a számítógépes kapacitásokat át is lehetne terhelni" - mondta Krasznai.

A Demokratikus Koalíció szerint a népszámlálási rendszer kudarca egy újabb példa arra, hogy kormány nem arra költötte el a pénzt, amire kellett volna.

Kálmán Olga, a DK szóvivője azt mondta, hogy

"A pénz az megy, a milliárdok mennek - erre a népszámlálásra is több mint 26 milliárd forint fog elmenni - és ez valószínűleg még csak az alsó határa a pénznek. Nem sikerült az elmúlt években kifejleszteni egy olyan rendszert amely az első napon nem omlik össze? Szégyen."

A KSH azt ígéri: mindent megtesznek azért, hogy ne fagyjon le újra a rendszer.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
12 éves kislány tűnt el a Blaha Lujza térről
Kernya Kitti Aminát nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Link másolása

hirdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Kernya Kitti Amina ügyében – írja a Rendőrség honlapja. A 12 éves lányt a rendőrök jelenleg is nagy erőkkel keresik.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 12 éves lány 2022. október 2-án 11 óra 15 perc körül a VIII. kerületi Blaha Lujza térről ismeretlen helyre távozott.

Kernya Kitti Amina körülbelül 162 cm magas, átlagos testalkatú, haja festett vörös, hosszú, halántékánál két oldalon felnyírva. Szeme barna. Utolsó ismert ruházata fekete dzsekiből, fekete pólóból, terepmintás nadrágból és hosszú szárú fekete bakancsból állt.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Kórházi ablakból kizuhanva halt meg a híres magyar író
Benedek István Gábort súlyos betegséggel ápolták egy zuglói kórházban.

Link másolása

hirdetés

Szeptember 26-án 84 éves korában elhunyt Benedek István Gábor, becenevén BIG. Amint a Blikk kiderítette, a kortárs magyar irodalom ismert alakja, író, újságíró egy budapesti kórház ablakából zuhant ki.

Az 1935-ben született Benedek gyerekként megjárta a bergen-belseni koncentrációs tábort. Később Kecskeméten érettségizett, járt a Rabbiképző Szemináriumba, majd a környékbeli tanyavilágban lett tanító. 1961 és 63 között a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) újságíróiskolájában tanult.

Pályafutása alatt dolgozott a Kirakatnál, a Vasas Híradónál, a Magyar Hírlapnál, az Ország-Világnál, volt a Népszabadság rovatvezető-helyettese és a Magyarország főszerkesztő-helyettese is. A 90-es években a Tőzsde Kurír és a Bank és Tőzsde című lapok főszerkesztője volt, 1997-ben ment nyugdíjba. 2000 óta a Füst Milán Szellemi Páholy alapító elnöke volt.

Szépíróként több mint két tucat regényt és novelláskötetet jegyzett. 1988-ban Rózsa Ferenc-díjat, 2010-ben pedig Aranytoll elismerést kapott.

Egyik legközelebbi barátja, Breuer Péter, a Heti Tv szerkesztője a Blikknek nyilatkozott a sokoldalú újságíróról: „Nem ismertem még egy olyan kedves, szellemes, művelt, a magyar nyelvet fantasztikusan ismerő és használó, jólelkű embert, mint BIG. Ő maga volt a jóság, a szeretet, mindenkinek csak adott, de soha nem kért cserébe semmit. A 80-as években ismerkedtem meg vele Izraelben, akkor a bátyját jött ki meglátogatni. Egyébként a testvére nagyon elismert, ünnepelt író és jogász volt Izraelben”.

hirdetés

Breuer hozzátette, h BIG halálával kapcsolatban nem tud semmi biztosat. Természetesen ő is hallotta, hogy mi történhetett, amelyre egyetlen választ lát:

az író talán elfáradt a betegséggel folytatott küzdelemben, és közben felmérte, hogy kiszolgáltatottan nem szeretne tovább élni.

Benedek István Gábor halálával kapcsolatban a Blikk megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) is, akik a következő tájékoztatást adták: „2022. szeptember 23-án délután egy zuglói kórház ablakából kiesett egy férfi. A férfit a mentők egy VIII. kerületi kórházba szállították, ahol pár nappal később elhunyt. A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülmé­nyeit, az esettel összefüggésben idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja nem merült fel”.

Ha segítségre van szükséged

Ha te is úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: