KÉK HÍREK

Matekdolgozat közben ugrott ki az iskola ablakán – másfél órán át küzdöttek a 17 éves fiú életéért

Az osztálytársak szerint a fiúnak pszichés problémái voltak, de nem tudják, mi állhat a történtek hátterében.

Link másolása

Mint arról beszámoltunk, egy diák óra közben kiugrott a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium második emeletének egyik ablakán. A 17 éves fiút életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították kórházba. Most újabb részletek derültek ki a megrázó esetről.

A diák egyik osztálytársa az RTL Híradónak elmondta, hogy

éppen matematikadolgozatot írt az osztály, nagyjából 10-15 perce, amikor társuk az első padból felállt, és az ablakhoz lépett. A tanár éppen háttal állt nekik, mert a táblára írt. A diákok azt hitték, a fiú csak ki akarja nyitni az ablakot.

Ezután minden nagyon gyorsan történt az osztálytárs szerint.

Ő sokkot kapott, nem is mert kinézni az ablakon, órákkal később is remegett.

A tanár kiabálva azonnal elindult az udvarra. A szomszédos házak egyik lakója az RTL Híradónak azt mondta, fél 12-kor érkezett az iskolához a mentőhelikopter, amely csak másfél óra után tudott felszállni a fiúval. Egy rohamkocsival is jöttek a mentők, akik nagyon sokáig küzdöttek a diák életéért.

Az RTL Híradónak nyilatkozó osztálytárs azt mondta, a fiú szeptemberben került az osztályba, mert évet kellett ismételnie. Próbálták befogadni, de nem volt társasági ember.

A többiek szerint a fiúnak pszichés problémái voltak, de nem tudják, mi állhat a történtek hátterében.

A tankerület vezetője a veol.hu-nak azt mondta, a szülők arról tájékoztatták az iskolát, hogy az orvosok szerint fiuk fel fog épülni.

Az RTL Híradó riportja:

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Talpig fehérben érkezett a tárgyalásra – vallomást fog tenni a 322 milliós csalással vádolt Fekete Dávid
Az egykori megasztáros 2022 júliusa óta házi őrizetben van, előtte összesen 14 hónapot töltött előzetes letartóztatásban.

Link másolása

A keddi tárgyaláson tesz vallomást a bíróság előtt Fekete Dávid. Az egykori megasztárost 322 millió forintos csalással vádolják - írja a Blikk.

Feketét 2021 májusában tartóztatták le, az ügyészség többek között

nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt ellene vádat.

Összesen 14 hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Az első tárgyaláson ártatlannak vallotta magát tavaly novemberben.

Július óta házi őrizetben van, innen érkezett a kedd reggeli tárgyalásra, ahova a Blikk szerint talpig fehérben, egy nagy iratköteggel érkezett, feltehetően a vallomásával.

A bíró kérdésére elmondta, hogy

két munkahelyen is dolgozik, havi 300 ezer forint bevétele van, ebből 100 ezret fizet gyerektartásra.

A gyerekeivel rendszeresen találkozik, hetente többször is nála vannak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Lezuhant a 8. emeletről egy férfi egy budapesti építkezésen, de zúzódásokkal megúszta a balesetet
Leszkocki István igazi túlélő, öt éve egy totálkáros autóból szállt ki egy kisebb vállsérüléssel.

Link másolása

Lezuhant a nyolcadik emeleti állványról egy budapesti építkezésen egy 26 éves férfi, de csodával határos módon zúzódásokkal megúszta a balesetet - számolt be róla az RTL Híradó. Leszkocki István öt éve már túlélt egy súlyos autóbalesetet is.

A férfi reggel 8 órakor kezdett egy IX. kerületi építkezésen:

az állványon állt a nyolcadik emeleten, és készítette elő a szigeteléshez az anyagokat. Ekkor azonban megrándult a térde.

A Híradónak azt mondta, hogy hallotta a kattogást, és egyből rosszul lett, elkezdett émelyegni, és tudta, hogy ez nem jó.

„Azon nyomban leültem, vettem mély levegőket, hogy oxigént kapjon az agyam.”

Miután kicsit jobban lett megpróbált felállni, akkor azonban megint belenyilallt a fájdalom a térdébe, és elájult.

Az ötödik emeleten tért magához, és nem is értette, hogy mi történt.

Mindene fájt, a karja zsibbadt, attól félt, hogy megsérült a gerince, és lebénult. A mentők azonban megnyugtatták, hogy nincsen ekkora baj.

István fej- és végtagsérüléseket szenvedett, a helyszíni ellátás után viszonylag stabil állapotban szállították traumatológiai osztályra, ahonnan hétfőn ki is engedték. Azt mondja, nagy szerencséje volt, hogy az ájulás után nem az utca felé a szabadba, hanem a fal és az állvány közé esett be.

„Mindenki mondja, hogy túlélő vagyok, hogy egy ilyen eset után itt tudok állni és beszélni.”

A fiatal férfi öt évvel ezelőtt már túlélt egy súlyos autóbalesetet is: akkor egy totálkárosra tört autóból szállt ki egy kisebb vállsérüléssel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Egy ruhadarabbal fojtotta meg újszülött gyerekét egy nő Tabon
A huszonéves háromgyerekes anyuka a férje elől titkolta a terhességét. A kicsi testét egy szemeteszsákba tette és elrejtette a házban.

Link másolása

Újszülöttje megölése miatt vádat emelt az ügyészség egy nő ellen.

A Somogy Vármegyei Főügyészség szerdai közlése szerint a Tab környékén lakó, három gyermeket nevelő, várandósságát a férje elől eltitkoló huszonéves asszony 2022 októberében,

családja korábban lakott ingatlanának udvarán szülte meg fiúgyermekét, majd egy ruhadarabbal megfojtotta. A nő a csecsemő holttestét törölközőbe csavarta, szemeteszsákba tette, és a házban elrejtette.

A rendőrség másnap tudomást szerzett a bűncselekményről, az anya őrizetbe, később letartóztatásba került.

Az ügyészség a bíróságra benyújtott vádiratában tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Döbbenetes családi tragédia: megölte a kislányát és a feleségét, majd önmagával is végzett egy brit férfi
A párnak korábban már volt dolga a rendőrséggel, igaz, akkor a férj vádolta a feleséget azzal, hogy megütötte őt.

Link másolása

Vasárnap hajnalban találták meg az angliai Epsom Főiskola igazgatójának, Emma Pattisonnak, valamint kislányának és férjének a holttestét az otthonukban - írja a The Guardian.

A 45 éves Emma és férje, a 39 éves George egy, az iskola területén lévő házban éltek. A rendőrség az eddigi nyomok alapján úgy gondolja, hogy

a férj ölte meg a feleségét, valamint a hétéves, Lettie nevű kislányukat, majd önmagával is végzett.

A nyomok szerint másnak nincs köze a gyilkosságokhoz.

Megtalálták a gyilkos fegyvert is, ami a férfi nevén volt regisztrálva. A rendőrség azt is megerősítette, hogy négy nappal a gyilkosságok előtt felhívta őket a férj, hogy bejelentse az új címüket.

A BBC úgy tudja, hogy szombaton késő este az asszony zaklatottan felhívta az egyik családtagját, de mire utóbbi odaért hozzájuk, már halott volt az egész család.

Kedden az is kiderült, hogy a párnak már volt dolga a rendőrséggel.

2016-ban ugyanis a férj azért hívta ki a rendőröket, mert a felesége állítása szerint megütötte őt.

Az asszonyt ki is hallgatták, de aztán a férj gyorsan visszamondta a vádakat, és semmiségnek nevezte az esetet - írja a Daily Mail.

Pattison szeptemberben lett az iskola igazgatója, ezt a posztot korábban még nem töltötte be nő. Ezt megelőzően hat évig volt a londoni Croydon Középiskola igazgatója. A férje könyvelő volt, októberben új céget alapított, főleg otthonról dolgozott. Az előző cége (aminek igazgatója és legnagyobb részvényese volt)

tetemes adósságot halmozott fel: 2021 októberéig több mint 14 ezer fontos (6,2 millió forintos) tartozása volt.

A 2022-es adatokat később fogják nyilvánosságra hozni.

Az igazgatónő decemberben a diákoknak nyilatkozott egy podcastben, ahol többek között arról beszélt, hogy milyen nagy változást jelentett a családjának az új munkahelye.

"Elköltöztünk, vettünk kutyát, új állásom lett nekem és a férjemnek is, pedig ő ezt nem tervezte. A kislányom is új iskolát kezdett, szóval tényleg sok minden megváltozott, de most minden nagyszerű. A főiskola sok minden segített, mindenki nagyon kedvesen fogadott" - mondta.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: