KÉK HÍREK
A Rovatból

Magyarországon fogták el a férfit, aki a nyílt utcán lőhetett le egy török származású személyt Bécsújhelyen

A 42 éves gyanúsított egy mozi parkolójában végezhette ki áldozatát, több száz ember előtt. Ezután Magyarország felé vette az irányt.

Link másolása

Magyarországon fogták el vasárnap reggel azt a férfit, aki a gyanú szerint éjjel lelőtt egy 34 éves férfit Bécsújhelyen.

A török származású áldozatot három lövéssel ölték meg fél 1 körül, a Cine Nova mozikomplexum előtti parkolóban. A beszámolók szerint a parkoló a gyilkosság idején tele volt, így több százan láthatták a gyilkosságot.

A lövöldözés után a 42 éves gyanúsított Magyarországra menekült, és a férfit végül a magyar rendőrök fogták el uniós elfogatóparancs alapján vasárnap reggel. A gyanúsítottat ki kell adni Adni Ausztriának, de az egyelőre nem világos, hogy erre, mikor kerülhet sor.

Klaus Schneeberger, Bécsújhely polgármestere később köszönetet mondott a férfi elfogásáért és a tanuk értékes vallomásaiért.

„Mint mindenki mást, engem is megdöbbentett a ma éjjeli szörnyű tett. Ha belegondolunk, hogy több száz ember – többségében fiatalok – voltak a helyszínen, felfoghatatlannak tűnik az egész borzalmas eset.

Megkönnyebbültem és örülök, hogy az elkövetőt már elkapták, és azonnal elindulhat az eljárás ellene” - mondta Schneeberger.

(Forrás: Index)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megkérte a 8 éves kisfiút, bújjon el szekrénybe, majd megfojtotta a gyerek anyját
A zuglói férfi ezután édesanyjával moziba ment, egy szuperhősfilmre ültek be. A rendőrség itt csapott le rá.

Link másolása

Egy félreértés miatt veszett össze párjával egy férfi Zuglóban, majd megölte a 30 éves nőt. A vita tárgya az volt, hogy a férfi véletlenül szemen ütötte a nő nyolcéves kisfiát – adta hírül a Tények.

A férfi 2022 elején ismerkedett meg párjával, majd nem sokkal később össze is költöztek abban a XIV. kerületi lakásban, amelyben a nő a korábbi kapcsolatából született, 8 éves gyermekével lakott – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A pár együttélését a kezdetektől konfliktusok terhelték, gyakoriak voltak közöttük a viták. 2022. április 3-án a délutáni órákban a vádlott a könyökével véletlenül megütötte a kisfiú szemét, ami miatt az anya számon kérte őt, és ennek hevében arcon is ütötte a férfit.

Ezután folytatódott közöttük a veszekedés, amit egy idő után a konyhában folytattak, a kisfiú pedig a szobában maradt, és a vádlott nem is engedte neki, hogy onnan kijöjjön. A vita során a vádlott végül rátámadt a nőre, megragadta a nyakánál, majd megfojtotta.

A férfi ezután a csukott ajtón keresztül felszólította a kisfiút, hogy maradjon a szobában, bújjon el, mert hamarosan jön a rendőrség. Ezt követően elhagyta a lakást, és a bejárati ajtót kulccsal bezárta.

A kisfiú egy idő elteltével előjött a rejtekhelyéről, és az előszobában megtalálta az édesanyját, majd telefonon segítséget kért az édesapjától, aki azonnal értesítette a rendőrséget – írták. A gyerek eleinte azt mondta, az édesanyja rosszullét miatt fekszik a padlón.

A férfi a gyilkosság után elment otthonról: az édesanyjával találkozott, akivel egy szuperhősös filmet néztek meg egy moziban. A rendőrség itt csapott le rá. A Fővárosi Főügyészség a büntetett előéletű férfit emberölés bűntettével, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettével. Börtönbüntetés kiszabását indítványozzák, valamint eltiltást minden olyan foglalkozástól, amelynek révén kiskorúakkal kapcsolatba kerülhetne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrendítő tárgyalás a bíróságon: kiderült, hogy mennyit kap Deutsch Tamás apósának kivégzéséért István, aki bocsánatért esedezett
A volt üzletember az utolsó szó jogán mindenkitől bocsánatot kért, és azt mondta, hogy szeretné jóvá tenni amit elkövetett, bármit megtenne, amit a család kérne tőle.

Link másolása

Végéhez közeledik Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő meggyilkolt apósának pere - írja a Blikk.

A bíróság két évvel a tragédia után most nyolc év börtönre ítélte az elkövetőt. Az akkor 67 éves Lazsányi Lászlót, a Csepel volt focistáját vadászkéssel szíven szúrta, kegyetlen módon kivégezte az albérlője, miután vitázni kezdtek.

A gyilkossággal vádolt albérlő szabadlábon van - írta a lap.

A tárgyaláson egy nyomozót is meghallgattak. Ő volt, aki elsőként kihallgatta B. Istvánt a Teve utcai rendőrpalotában. Elmondása szerint:

"Megmaradt bennem, hogy az emberöléssel kapcsolatban nem mutatott megbánást. Nem az volt a fő problémája, hogy egy embert megölt, hanem az értékei kapcsán érzett sérelme" – mondta el a rendőr.

A teremben ekkor a vádlott felpattant és azt közelte:

"Ezt az urat most látom először, nem ő hallgatott ki. Az az ember sokkal nagyobb darab volt!" - kiabálta.

Ezt követően dr. Papp Eszter bírónő ismertette az első kihallgatáson készült jegyzőkönyvet és egy videót is levetítettek. Az akkori vallomásából az derült ki, hogy a férfi csak arra emlékezett, hogy dulakodtak és vállon szúrta a főbérlőjét. Arra már nem emlékezett, hogy hasonszúrta. A filmen pedig az látszott, hogy egy húszcentis tőrrel a kezében érkezett a lakáshoz.

"Azzal nyitottam ki a kaput, és a szobaajtót is, utána viszont eltettem" – ezzel magyarázta a kést.

Majd drámai fotókat mutattak be, melyeket a kiérkező gondnok készített a főbérlő kérésére.

A bíróságon kiderült, hogy a férfi ugyan személyiségzavarral küzd, de nem kóros az elmeállapota, így büntethető.

Az ügyészség beismerés esetén 12 év börtönt indítványozott, de ezt nem fogadta el, így végül ennél kevesebb büntetéssel megúszta - írja a Blikk.

A férfi az utolsó szó jogán bocsánatot kért:

"Nagyom sajnálom, máig nem értem, hogy történhetett. Mivel tudom, hogy visszafordíthatatlan, ezért ismét szeretnék bocsánatot kérni az unokától, a gyerekektől és a feleségtől, kérem bocsássanak meg nekem! Amikor Lazsányi urat igyekeztem kilökdösni a lakásból, csak az járt a fejemben, hogy egyedül maradjak és vége legyen a sok rossznak, ami velem történt. Nem akartam őt bántani, én a jogos érdekeimet mindig a törvény útján érvényesítettem.

Nem tudom, hogyan tehetném ezt jóvá. Ha a családnak van valami ötlete, szóljon, én pedig a hátralévő életemben azon leszek, hogy teljesítsem. Legyen akár erkölcsi vagy anyagi elvárás. Nap mint nap eszembe jut és nagyon nyomaszt engem, nagyon nehéz ezt a terhet cipelni. A családom mellettem áll, de minden találkozásunkra rányomja az árnyékát ez az esemény. Veszítettem már el közeli hozzátartozómat, de az a fájdalom közelébe sem ér annak, amit most érzek" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Ismert vadászpilóta az egyik magyar, akit heroin szállítása közben fogtak el Dublinban
N. Zoltán vadászpilóta már ismert volt korábban is: a kilencvenes években a szerb konfliktus idején egy magyar légtérbe behatoló szerb MiG-21-es kapcsán került be a hírekbe.

Link másolása

A Blikk írta meg, hogy megnevezték azt a két magyar férfit, akiket 8 millió euró (nagyjából 3 milliárd forint) értékű heroin szállítása közben fogtak el a múlt hét pénteken Írországban.

Az ír hatóságok a hvg.hu-nak is megerősítették, hogy ki is a két drogcsempész. A 62 éves N. Zoltán és a 49 éves A. Ignác a kábítószer-kereskedelmet tiltó törvény alapján vannak őrizetben. A lapnak egy N. Zoltánnal kapcsolatban álló férfi megerősítette, hogy az ismert vadászpilótát fogták el Írországban.

N. Zoltán vadászpilóta már ismert volt korábban is: a kilencvenes években a szerb konfliktus idején egy magyar légtérbe behatoló szerb MiG-21-es kapcsán került be a hírekbe.

N. Zoltán 1994 júliusában befogta, kikísérte, majd hazafelé forduláskor szinte karnyújtásnyira húzott el a behatoló MiG-21-es feje felett, miközben teljes fegyverzettel készen állt a légi harcra. A férfi vadászrepülős körökben igazi tekintélynek számít.

A drogszállításra használt kisgépet az ír rendőrség által korábban megosztott Facebook-poszt révén sokan be tudták azonosítani, így egyértelmű volt, hogy magyar tettesekről van szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy 10 éves gyerek a miskolci kórházból, csak póló és papucs volt rajta
A rendőrség segítséget kér a barna hajú, vékony testalkatú gyerek felkutatásához. A gyerek december 5-én dél körül, engedély nélkül hagyta el az intézményt.

Link másolása

Eltűnt kisfiú ügyében kéri a rendőrség a segítséget - írja a Police.hu.

A miskolci 10 éves Horváth Dominik Attila december 5-én dél körül, engedély nélkül hagyta el a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Semmelweis Tagkórházat. A rendőrség eddigi keresése nem vezetett eredményre.

Mint írják: a barna hajú fiú vékony testalkatú, és eltűnésekor egy pólót és egy papucsot viselt.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a fiú hollétével kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Vagy tegyen bejelentést a 24 órában hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámon, vagy a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.


Link másolása
KÖVESS MINKET: