KÉK HÍREK
A Rovatból

Letartóztatták a Budapesti Javítóintézet igazgatóját és társát - emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítják őket

Otthonukban házkutatást tartottak, majd együtt vitték őket vissza a Szőlő utcai intézetbe. A páros élettársi kapcsolatban állt.


A Budapesti Javítóintézet igazgatóját és egyik fiatal munkatársát a héten őrizetbe vették, majd a bíróság csütörtökön elrendelte letartóztatásukat. A hatóságok komoly vádakat fogalmaztak meg: emberkereskedelem, kényszermunka és a közfeladati helyzettel való visszaélés szerepel a gyanúsításban.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője, dr. Rab Ferenc Levente a Blikk kérdésére elmondta:

„Az eljáró nyomozóhatóság egy budapesti intézmény férfi vezetőjét emberkereskedelem, kényszermunka és közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével gyanúsította meg, az ügyben egy női munkatársa is gyanúsított. A Fővárosi Főügyészség a férfi és a nő letartóztatását indítványozza azért, hogy ne szökhessenek el, a bizonyítást ne veszélyeztethessék, és ne követhessenek el újabb bűncselekményeket.”

A Magyar Jelen arról számolt be, hogy a férfit már márciusban felfüggesztette a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság, miután jelzés érkezett arról, hogy bántalmazásban érintett lehet. Akkor belső vizsgálat indult, és büntetőfeljelentést is tettek. A lap szerint az igazgatót és beosztottját, a huszonéves rendészeti vezetőhelyettest – akik egyébként élettársak – kedden fogták el. Otthonukban házkutatást tartottak, majd a Szőlő utcai javítóintézetbe bilincsben kísérték őket vissza.

J. Péter Pál több mint egy évtizede, 2011 óta vezette a Budapesti Javítóintézetet. 2022-ben ideiglenesen a Nagykanizsai Javítóintézet irányítását is rábízták, és egészen két hónappal ezelőttig a Zala vármegyei intézményt is vezette.

A Budapesti Javítóintézet a gyermekvédelmi intézményrendszer része, ugyanakkor büntetés-végrehajtási funkciót is ellát: tizenkét évnél idősebb, fiatalkorú fiú letartóztatottak is az intézetbe kerülnek. Az ott élő fiatalok iskolába járnak, sportolnak, illetve különböző szakmákat tanulnak, miközben az intézmény célja az átnevelésük és a személyiségük fejlesztése.

A férfi 2017-ben Jószolgálati díjat is kapott, és korábban sokat beszélt arról, hogy az általa vezetett intézmény „az utolsó esélye ezeknek a fiataloknak, ahol végképp eldől, milyen irányt vesz majd az életük.”

A letartóztatott nő, A. Z. nehéz családi háttérből érkezett, az igazgató emelte ki a közegéből, majd állást is adott neki a javítóintézetben. A fiatal nő sportteljesítményével hamar kivívta a fiatalok tiszteletét.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája péntek reggel közleményben számol be az ügyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Ki tudja mióta kínozták ezt a kis ártatlan kislányt” - megdöbbentette a helyieket a 10 hónapos jászkiséri baba állapota
A kisbaba súlyosan alultáplált, sérülései között csonttörések és égési nyomok is voltak. Már korábban is kezelték kórházban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 29.



Babakocsi az udvar közepén, körülötte játékok – így éltek a gyerekek abban a jászkiséri házban, ahol négy kisgyermeket nevelt a család. A múlt héten mentő érkezett a házhoz: a legkisebb, mindössze 10 hónapos kislány elájult, ezért kórházba kellett szállítani, derült ki az RTL Híradóból.

A babát a jászberényi kórházban vizsgálták meg, és az orvosok megdöbbentő dolgokat találtak. Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője azt mondta:

„Az őt ellátó orvos a vizsgálatok során azt tapasztalta, hogy a gyermeken többféle sérülés nyomai láthatóak. Így a lábán csonttöréseket tapasztalt, égési sérüléseket, különböző bőrfelületeken fertőzéses tüneteket, illetve azt is megállapította, hogy a gyermek alultáplált.”

Az RTL Híradó információi szerint a kislány csak 5 és fél kilót nyomott, így két-három kilóval volt könnyebb az átlagnál. Úgy tudják, hogy korábban már egyszer kórházba került – akkor is bántalmazás miatt értesítették a hatóságokat.

A gyermek szüleit – egy 38 éves nőt és 43 éves élettársát – kiskorú veszélyeztetése miatt vették őrizetbe. A bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

„Megalapozott a gyanú, hogy a szülők huzamosabb ideig nem látták el gondozási kötelezettségüket, a gyermek egészségügyi problémáival nem fordultak orvoshoz, nem megfelelően gondozták, nevelték, táplálták a gyermeket, így a szülői kötelezettségüket súlyosan megsértve veszélyeztették a kiskorú egészségét, testi épségét” – tette hozzá Ocsovai Ágnes.

A környékbelieket mélyen megrázta az eset.

„Egyszerűen nem is értem, felfoghatatlan ez, hogy ilyen a mai világban megtörténik” – mondta az egyik szomszéd.

„Ezek már ki tudja mióta kínozták ezt a kis ártatlan kislányt”

– tette hozzá egy másik.

A kislány születése után négy hónapig még a kórházban maradt, csak ezután vihették haza. Nem tudni, milyen gyakran találkozott védőnővel vagy családsegítővel, és a Hetényi Géza Kórház, valamint a megyei kormányhivatal sem adott érdemi választ az ezzel kapcsolatos kérdésekre.

Egy szomszéd arról beszélt, hogy a családsegítők már korábban is kapcsolatban álltak a családdal.

„Tudom, hogy a babakocsit azt úgy szereztek nekik a családsegítők. Nekem akkor is a családsegítő, akivel beszéltem, azt mondta, hogy szépen terelgeti a gyerekeket. Ez volt ilyen február környékén” – mondta.

A kormányhivatal azt közölte, hogy gondoskodtak a gyerekek elhelyezéséről. Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, pontosan mi lesz a 10 hónapos kislány és három testvére sorsa.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai részletek derültek ki a 18 éves labdarúgóról, aki csapattársával ütközve halt meg
A tragédia egy utánpótlásmeccsen történt, ahol a cigándi fiatal a saját kapusával ütközött. A súlyosan megsérült játékos hiába került kórházba, már nem tudták megmenteni.
F. O. - szmo.hu
2025. május 29.



Elmarad a május 31-re tervezett évzáró ünnepség a felsőzsolcai focicsapatnál. A Mezőkeresztes elleni felnőtt bajnoki mérkőzést viszont megtartják, a bevételt pedig annak a családnak ajánlják fel, amelynek fia a héten hunyt el egy utánpótlás-mérkőzésen, írta a Blikk. „A mérkőzés szünetében – a reflektorok leoltása mellett – gyertyagyújtással emlékezünk meg róla. Kérünk mindenkit, aki teheti, jöjjön el, és álljunk együtt a gyászoló család mellett – csendben, méltósággal, szeretettel” – fogalmazott az egyesület a közösségi oldalán.

Ahogy már beszámoltunk róla, a tragédia kedden történt, amikor a Cigánd U19-es csapata Felsőzsolcán lépett pályára. A mérkőzés 35. percében Kiss Máté Bence, a vendégek 18 éves játékosa saját csapattársával, a kapussal ütközött. Az oldalvonal mellett látták el, mentőt is hívtak hozzá. Információink szerint

a segítség csak 50 perc elteltével érkezett meg.

A fiatal sportolót kórházba szállították, ahol kiderült, hogy súlyos belső sérüléseket szenvedett. Megműtötték, de a nagy vérveszteség miatt szerdán meghalt.

Kiss Máté Bence a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Pátrohán született. Ott nőtt fel, ott járt iskolába, onnan került Cigándra. A Pátroha Közösségi Fórum így búcsúzott tőle: „Máté pátrohai volt. Itt nőtt fel, itt járt iskolába, itt élte a gyermekkorát és a fiatal éveit.

Egy olyan fiú volt, akire sokan emlékezünk a faluból... ha máshonnan nem is, a pályáról, az iskolából, egy kézfogásból vagy egy mosolyból.

Frissen érettségizett, jó tanuló, tiszteletteljes fiatalember volt, aki előtt ott állt a jövő. Egy olyan élet ért véget, amely tele volt tervekkel, célokkal és reményekkel.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Megcsináltam a Gyöngyi nénit” - így közölte a párjával a gyilkos, hogy halálra késelte a Hős utca angyalát
S. Ferenc és élettársa pontosan tudták, hogy a 67 éves nő pénzt tart otthon. A gyilkosság után el is költötték a zsákmány egy részét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 29.



Sokkoló részletek derültek ki a Fővárosi Törvényszéken egy idős nő, a „Hős utca angyalaként” ismert Gyöngyi néni meggyilkolásának ügyében, derül ki a 24.hu beszámolójából. S. Ferenc a vád szerint anyagi haszonszerzés céljából végzett a 67 éves asszonnyal, majd párjával együtt igyekeztek eltüntetni a nyomokat.

Az idős asszony, F. Sándorné, azaz Gyöngyi néni sokaknak segített a Hős utcában. Kölcsönadott azoknak, akik bajban voltak, köztük S. Ferencnek és élettársának, M. Renátának is. Az 51 éves férfi korábban hosszú éveket töltött börtönben különféle bűncselekmények miatt, és saját bevallása szerint alkalmi munkákból élt.

A bíróságon elhangzottak szerint a gyilkosság estéjén S. Ferenc besurrant a nő lakásába, hogy pénzt szerezzen. A lakásban Gyöngyi néni észrevette, majd a férfi többször megszúrta. Vallomása szerint az asszony az ágyra esett, ő pedig borítékokban tárolt pénzt vett magához a szekrényből. Ezután letakarta az áldozatot, elvitte a kulcsot, bezárta az ajtót, és távozott.

Az orvosszakértő szerint az asszony azonnal meghalt, miután a férfi háromszor szívtájékon szúrta.

A történet megrázó folytatása, hogy S. Ferenc ezek után több ismerősével is találkozott. Átadott harmincezer forintot egy rokonának, majd elment M. Renáta testvéréhez is, ahol beszélgetés közben így fogalmazott:

„Megcsináltam a Gyöngyi nénit”

– majd adott Pálnak hatvan ezer forintot, amit a férfi eltett.

Később a párjának is bevallotta a gyilkosságot, amire a nő annyit mondott:

„Jól tetted.”

A férfi szerint ebből a pénzből vettek jégkrémet és sajtot is a benzinkúton.

S. Ferenc a bíróságon azt állította, hogy a párja segített eltüntetni a nyomokat. Másnap együtt mentek vissza a lakáshoz. A férfi felkutatta a maradék értékeket, majd meggyújtotta az ágyat és egy párnát. Renáta a lépcsőházban figyelt, hogy senki ne jöjjön. A mobiltelefont, amit az áldozattól vettek el, a nő később összetörte, és egy üres lakásba dobta be.

A nyomozás során a férfi még elismerte, hogy ő okozta a tüzet, de a tárgyaláson már azt állította, hogy Renáta gyújtotta meg a gyújtót, mert neki hosszabb a körme. Azt is mondta, hogy az élete akkor siklott félre, amikor megismerkedett a nővel, és hogy miatta kezdett el drogozni.

„Ha Renivel nem ismerkedek meg, akkor gyilkos sem lettem volna soha”

– mondta.

Renáta a bíróságon nem tett vallomást, de a korábban elhangzott szavait ismertették. Elmondása szerint a férfi hajnalban közölte vele, hogy nincs tovább, majd reggel megkérte, hogy menjen el vele a Hős utcába, és álljon őrt. A nő azt állította, ő nem ment be a lakásba, és a földszinten figyelt.

Az ügyész S. Ferencre életfogytiglani fegyházbüntetést kért, azzal, hogy legkorábban 25 év múlva szabadulhatna. M. Renáta esetében három év börtönt és három év közügyektől való eltiltást indítványozott emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Parajdon elszabadultak az indulatok – a helyiek szerint megelőzhető lett volna a bányakatasztrófa
A helyiek szerint a bánya vesztét évek óta lehetett sejteni, de senki nem tett semmit. A vállalkozók kétségbeesetten próbáltak segíteni, de elutasították őket.


Több százan gyűltek össze Parajd főutcáján, a román bányavállalat irodája előtt, miután vízbetörés történt a helyi bányában. A helyiek szerint a bajt megelőzhették volna, de hiába figyelmeztettek, nem történt érdemi intézkedés, írta helyszíni beszámolójában a Blikk.

A helyszínen feldühödött vállalkozók, helyi lakosok és dolgozók gyűltek össze, miközben a bánya irodájában tartózkodók nem jöttek ki, csak az ablakon keresztül figyelték az eseményeket. A feszültség egyre nőtt, a tömeg kétszáz főre duzzadt, sokan sírtak, mások kiabáltak. A hatóságok a helyi rendőröket magyarul nem beszélő egyenruhásokra cserélték, mert attól tartottak, hogy a helyi erők szimpatizálnak a lakossággal.

A helyiek már korábban jelezték, hogy vízbetörés fenyegeti a bányát.

Gergő, egy parajdi vállalkozó a Blikknek arról beszélt, hogy évekig dolgoztak külföldön, hogy hazatérve turisztikai vállalkozást építsenek. Elmondása szerint három hete felajánlották a bányavállalatnak, hogy pénzzel és munkával segítenek a védekezésben, de a cég elutasította őket.

A vállalkozók állítása szerint május 8-án olyan védekezési kísérletet hajtott végre a vállalat, amely még egy kisebb patakot sem tudott volna feltartóztatni. A víz végül betört a bányába.

Jeremiás Gerzson, egy másik helyi vállalkozó elmondta, hogy még az Erzsébet tárnát is vízbetörés miatt zárták be Trianon előtt, de az a szerkezet ma is áll, mert akkoriban jobban ügyeltek a biztonságra. Hozzátette: három hete egy független bányamérnök és egy vállalkozó azt javasolta, hogy homokzsákokkal egy napra megállítható lenne a víz, és másfél nap alatt elvégezhető lenne a szükséges betonozás. Szerinte a védekezés még akkor sikerrel járhatott volna.

A jelenlegi helyzetről azt mondta,

a bányavállalat nem fogadta el a civilek segítségét, és most friss betonnal próbálják megállítani az áradást, ami már nem hozhat eredményt.

A feszültség a nap folyamán tovább fokozódott. Dél körül néhány vezető végül kijött az irodából. A tömeg a lemondásukat követelte, a még dolgozó bányászokat pedig megtapsolták.

Sebestyén József, a bányavállalat fejlesztési igazgatója lemondott tisztségéről, de továbbra is a vállalat alkalmazásában marad. Azt mondta, nem érzi magát felelősnek, állítása szerint mindent megtettek. Arra a kérdésre viszont nem adott választ, hogy miért nem sikerült megelőzni a vízbetörést, amely május 8-a óta tart.

Sebestyén közölte: próbálnak nagy teljesítményű szivattyúkat beszerezni, hogy eltávolítsák a vizet, de elismerte, hogy ez nem oldja meg a problémát. Szerinte ahol nem omlott le a bánya, ott már nem is fog, mert a só alatt kőzetréteg van, de azt is hozzátette,

legalább 8-10 hónap szükséges ahhoz, hogy egyáltalán le tudjanak menni és felmérjék a helyzetet.

A sós víz elszivattyúzásának helyéről nem tudott információt adni. Azt viszont megerősítette, hogy Parajdon a következő két turisztikai szezont ki kell hagyni. A helyi vállalkozók jövője bizonytalan, akárcsak a bányászoké, akik közül sokan a környéken élnek, de most más bányákhoz kerülhetnek át.

A helyiek közül sokan úgy érzik, nemcsak a bánya, hanem egész Parajd sorsa került veszélybe. A település jövője egyelőre kérdéses.


Link másolása
KÖVESS MINKET: