KÉK HÍREK
A Rovatból

Leállította a faluban az áramot, hogy megmentse – Most volt férje oltotta ki az életét

A férfi nem tudta elviselni a szakítást. Az áldozat édesanyja emberrablásra gyanakszik, szerinte lánya önként nem ült volna be volt férje autójába.


Kránicz Attila, egy 42 éves férfi, hajtóvadászat célpontja lett, miután a rendőrség szerint hétfőn meggyilkolta volt feleségét, Évát, a murakeresztúri házukban. Az eset megrázta a kis közösséget, ahol mindannyian ismerték a házaspár történetét. Attila, aki korábban öngyilkossággal fenyegetőzött, most a gyanú szerint bosszúból oltotta ki Éva életét.

„Attila nem bírta elviselni a szakítást, érzelmileg zsarolta a lányomat, és biztos vagyok benne, hogy bosszúból ölte meg. Ha ő nem lehetett Évaé, akkor senki más sem.”

– mondta az áldozat édesanyja a Blikknek, aki maga is Éva nevét viseli.

A történet tragikus fordulata nem előzmények nélküli. Attila és Éva házassága hónapokkal ezelőtt zátonyra futott, és amikor Éva elköltözött, Attila öngyilkossági kísérletet hajtott végre, amit Éva akadályozott meg.

„Fotót küldött neki arról, hogy a kád vízben fekszik és egy hajszárítót készül beledobni.”

Az áldozat kétségbeesett lépésre szánta el magát, és lekapcsoltatta az egész település áramellátását, ezzel megmentve volt férje életét.

A rendőrség a tragédia napján értesült Éva eltűnéséről, miután nem érkezett meg a munkahelyére.

„Magától soha nem szállt volna be Attila autójába, arra gyanakszom, hogy elrabolhatta.”

– mesélte az édesanya. A rendőrség erős gázszagot érzett a házban, és a katasztrófavédelem segítségével jutottak be, ahol Éva élettelen testét találták meg. Úgy tudjuk, a halálát fulladás okozta.

Éva új életet próbált kezdeni. Az elmúlt két hónapban megismerkedett egy fiatal férfival, akivel boldog párkapcsolatban élt, és minden erejével azon volt, hogy visszaszerezze három gyermekét, akiket átmenetileg az apai nagyszülőknél helyeztek el. A fiatal anya élete egy szombati napig a jövőről szólt. A múlt szombaton ünnepelték a születésnapját, senki nem gondolta volna, hogy ez lesz az utolsó.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Utoljára” – énekelte a fiatal orosz lány, mikor lezuhant a metró aluljáróba és betörte a koponyáját
Arina Glazunova egy barátnőjével sétált a georgiai fővárosban, énekelgettek és videóztak, amikor a tragikus baleset történt. A 24 éves lány a kórházban belehalt a sérüléseibe.


Tragikus baleset ért egy 24 éves orosz lányt Tbilisziben. Arina Glazunova egy barátnőjével sétált a georgiai fővárosban, és éppen egy népszerű dal refrénjét énekelték, amikor a lány lezuhant egy metróba vezető aluljáróba.

Glazunova és barátnője még szeptember 27-én vágtak neki a városnak.

A két fiatal lány zenét hallgatott, énekelgettek, és mindezt fel is vették a telefonjukkal. Ekkor történt, hogy a 24 éves lány nem vette észre a metróba vezető aluljárót, leesett és koponyatörést szenvedett.

Glazunova később a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A lány utolsó pillanatait megörökítő videóban hallható, hogy a Porque te vas című dal orosz verzióját éneklik,

a refrénbben pedig éppen azt azt ismételgetik, hogy „utoljára”, amikor bekövetkezik a tragédia.

A baleset helyszínén többen virágokat helyeztek el, a helyiek pedig arról írnak a közösségi oldalakon, hogy a metrónak ez a lejárata nem csak sötétben életveszélyes.

Arina Glazunova szülei Tbiliszibe utaztak, hogy hazavigyék a lányuk holttestét. A fiatal lánytól október 5-én Moszkvában vettek végső búcsút családi és baráti körben.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Az M0-ás közepén robbant le egy család kocsija, alig tudták kimenekíteni őket
Az autóban két középkorú nő és egy nyolcéves kislány ült. Egy műszaki mentő sietett a segítségükre, aki azt mondta: a sofőr arcán rémületet látott.


Az M0-ás közepén robbant le egy autó szombat délután, a kocsiban egy nyolc éves kislány és két középkorú nő ült. Megpróbálták kikormányozni az autót oldalra, de ez a mellettük elhúzó kamionok miatt nem sikerült. Végül egy arra járó műszaki mentő sietett a segítségükre. Mire kimenekítették őket a szalagkorláthoz, az álló autójuk mögött már két autó is karambolozott.

Az autó a pálya M7-es felé tartó oldalán, az Anna hegyi szakasz középső sávjában kezdett el lelassulni, a sofőr azonban nem húzódott le. Erre azonban egy idő után a mellette elhúzó kamionoktól esélye sem volt.

A dombtetőn aztán elfogyott a lendület és az autó az út közepén megállt.

„Előttem robbantak le hála Istennek konkrétan max egy percen belül és mögöttük voltam. Megálltam mögötte, felkapcsoltam az összes vészvillogót kibójáztam” - mondta az RTL Híradónak Pusztai Attila. A műszaki mentő azt is hozzátette, hogy a lerobbant kocsiban két középkorú nő és egy nyolc éves kislány ült, a sofőr arcán pedig rémületet látott.

A nő csak azt hajtogatta, hogy lerobbant a kocsija és nem tudott kisorolni időben. Nem sokkal később kiderült, hogy mekkora veszélyben voltak.

„Én egy pillanatra visszaszálltam az autóba, hogy betelefonáljak a főnökömnek, illetve a hatóságok lettek értesítve. Konkrétan egy kamion akkor került ki, elég necces helyzet volt”

- emlékezett vissza Pusztai Attila.

Köves Szilárd, vezetéstechnikai oktató a Híradónak azt mondta: „ha egy csepp empátia van bennem, akkor elkezdek lelassítani, lefedezem, hátha esetleg még ki tud jönni elém és le tud húzódni, de ma ez nem jellemző.

Szerinte ezt kellett volna tennie azoknak a sofőröknek, akik látták, hogy valakinek problémái lehetnek.

„Nem jellemző és az utolsó pillanatos észlelések vannak. Általában az emberek minden mással el vannak foglalva, mint a vezetéssel és azzal, hogy mi, miért történik körülöttük. Adott esetben mire felfogná, hogy neki hogyan kéne vagy tudna segíteni, addigra már túl is van ezen az eseményen” - mondta az oktató.

Szakemberek szerint, aki egy autópálya leállósávjában megáll az számíthat arra, hogy 15-20 percen belül egy figyelmetlen sofőr nekihajt kocsijának.

Az M0-ás közepén lerobbant kocsi mögött három perc alatt lett baleset.

A család épphogy a szalagkorláthoz ért, amikor csattanást halottak. Az út közepén veszteglő autó mögött egy sofőr időben fékezett, a következő azonban már nem tudott. A balesetben senki nem sérült meg, és végül a lerobbant autót is elszállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A „mézesbödön-módszert” bevetve egy csinos nő rendszeresen megjelent nála - Így szerveztek be az oroszok egy parlamenti képviselőt Írországban
Az oroszok nem adták fel az írországi jelenlétüket, sőt, egyre kifinomultabb módszerekkel próbálják destabilizálni a nyugati országokat. Az orosz kémek immár az ír politikába is beépültek.


Az oroszok klasszikus hidegháborús taktikákkal édesgették magukhoz az ír parlament, az Oireachtas egyik tagját – derült ki az Irish Times tényfeltáró cikkéből. A kémkedés kulcsfigurája Szergej Prokopjev volt, aki 2019-ben érkezett Írországba, éppen akkor, amikor egy orosz diplomata hírszerző tevékenysége már felkavarta a kedélyeket.

Prokopjev hivatalosan a nagykövetség jogi tanácsadójaként dolgozott, de valójában emberek beszervezésével, információk gyűjtésével, és egy hálózat kiépítésével volt megbízva, különösen a politikai és média szcénából.

Az Irish Times jogi okokból nem nevezte meg azt a politikust, akit beszervezett Propopjev. Őt csak „Kobaltként” emlegették.

Kobalt megígérte Prokopjevnek, hogy segít kapcsolatba lépni északír radikális csoportokkal. Az ír titkosszolgálatok először „hasznos idiótaként” tekintettek rá, és figyelmeztették, hogy az orosz hírszerzés célpontjává vált, ezért jobb lenne, ha megszakítaná a kapcsolatot Prokopjevvel. Kobalt azonban nem hallgatott rájuk.

Prokopjev 2022-ben, az orosz-ukrán háború kirobbanása után három másik „diplomatával” együtt elhagyta az országot, mivel kiutasították őket. Kobaltot viszont az orosz titkosszolgálatok továbbra is kézben tartották: a „mézesbödön-módszert” bevetve egy csinos nő rendszeresen megjelent nála. Bár az ír hatóságok látták, mi folyik, nem tudtak mit tenni, mert Kobalt nem fért hozzá titkos információkhoz, és nem követett el konkrét bűncselekményt.

Az ír titkosszolgálatok szerint Kobaltnak az volt a dolga, hogy befolyásolható politikusként a Kreml narratíváját képviselje nyilvánosan, amikor arra szükség volt.

(via 444.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Az ablakon keresztül ütötte az éjszaka busz sofőrjét egy rolleres a Ferenciek terén - videó!
Az eset a Ferenciek terénél történt, miközben a 956-os éjszakai járat a megállóban állt, a férfi pedig a felborult e-rollere mellett próbálta ütni a buszsofőrt, aki egy idő után kihajolt, hogy megpróbálja elkapni az előbbi kezét.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2024. október 07.



Egy taxisofőr vezetés közben a telefonjával videóra vette, ahogy éjszaka, a többsávos út közepén egy férfi az ablakon behajolva ütötte és lökdöste egy utasokkal teli busz vezetőjét.

Az eset a Ferenciek terénél történt, miközben a 956-os éjszakai járat a megállóban állt, a férfi pedig a felborult e-rollere mellett próbálta ütni a buszsofőrt, aki egy idő után kihajolt, hogy megpróbálja elkapni az előbbi kezét.

A Tények a Volánbusztól és a rendőrségtől is azt a választ kapta, hogy vizsgálják az esetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk