KÉK HÍREK

Kizuhant a hullámvasútból egy nő Franciaországban, azonnal szörnyethalt

A férje megpróbálta elkapni a lábainál fogva, de nem sikerült.

Link másolása

A helyszínen életét vesztette az a nő egy francia vidámparkban, aki a hullámvasúton csúszott ki a járműből - írja a The Sun.

A 32 éves nő férjével ült fel a Formule-1 nevezetű helyi látványosságra, amely egy olyan hullámvasút, ahol Forma-1-es autókban száguldhatnak a látogatók. Az egyik szemtanú szerint a nő átcsúszott a biztonsági korláton és kizuhant az autóból.

A mellette ülő férje megpróbálta elkapni a nő lábát, ám nem sikerült neki.

Egy másik szemtanú elmondása szerint épp gyerekeivel akart felszállni az óriáskerékre, amikor a hullámvasút irányából sikítást hallottak, és látták, ahogy zuhan a nő. Mások arról számoltak be, hogy a helyszínen több gyerek is sírva fakadt vagy rosszul lett a látottaktól.

A tűzoltók, akik azonnal a helyszínen voltak csak a nő halálát tudták megállapítani.

Egy helyi lap szerint férjével azért érkeztek a vidámparkba, hogy megünnepeljék kétéves gyermekük születésnapját. Velük volt még a nő édesanyja és testvére is.

A baleset miatt az egész parkot lezárták a látogatók elől, az áldozaton kívül senki sem sérült meg.

Nem ez volt azonban az első halálos kimenetelű baleset a vidámparkban: 2009-ben szintén a Formule-1 pályán halt meg egy nő, 2005-ben pedig 15 embert kellett kórházba vinni a hullámvasút meghibásodása miatt.

A szóban forgó járművön utazva egyébként így néz ki egy kör:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Talpig fehérben érkezett a tárgyalásra – vallomást fog tenni a 322 milliós csalással vádolt Fekete Dávid
Az egykori megasztáros 2022 júliusa óta házi őrizetben van, előtte összesen 14 hónapot töltött előzetes letartóztatásban.

Link másolása

A keddi tárgyaláson tesz vallomást a bíróság előtt Fekete Dávid. Az egykori megasztárost 322 millió forintos csalással vádolják - írja a Blikk.

Feketét 2021 májusában tartóztatták le, az ügyészség többek között

nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt ellene vádat.

Összesen 14 hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Az első tárgyaláson ártatlannak vallotta magát tavaly novemberben.

Július óta házi őrizetben van, innen érkezett a kedd reggeli tárgyalásra, ahova a Blikk szerint talpig fehérben, egy nagy iratköteggel érkezett, feltehetően a vallomásával.

A bíró kérdésére elmondta, hogy

két munkahelyen is dolgozik, havi 300 ezer forint bevétele van, ebből 100 ezret fizet gyerektartásra.

A gyerekeivel rendszeresen találkozik, hetente többször is nála vannak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Lezuhant a 8. emeletről egy férfi egy budapesti építkezésen, de zúzódásokkal megúszta a balesetet
Leszkocki István igazi túlélő, öt éve egy totálkáros autóból szállt ki egy kisebb vállsérüléssel.

Link másolása

Lezuhant a nyolcadik emeleti állványról egy budapesti építkezésen egy 26 éves férfi, de csodával határos módon zúzódásokkal megúszta a balesetet - számolt be róla az RTL Híradó. Leszkocki István öt éve már túlélt egy súlyos autóbalesetet is.

A férfi reggel 8 órakor kezdett egy IX. kerületi építkezésen:

az állványon állt a nyolcadik emeleten, és készítette elő a szigeteléshez az anyagokat. Ekkor azonban megrándult a térde.

A Híradónak azt mondta, hogy hallotta a kattogást, és egyből rosszul lett, elkezdett émelyegni, és tudta, hogy ez nem jó.

„Azon nyomban leültem, vettem mély levegőket, hogy oxigént kapjon az agyam.”

Miután kicsit jobban lett megpróbált felállni, akkor azonban megint belenyilallt a fájdalom a térdébe, és elájult.

Az ötödik emeleten tért magához, és nem is értette, hogy mi történt.

Mindene fájt, a karja zsibbadt, attól félt, hogy megsérült a gerince, és lebénult. A mentők azonban megnyugtatták, hogy nincsen ekkora baj.

István fej- és végtagsérüléseket szenvedett, a helyszíni ellátás után viszonylag stabil állapotban szállították traumatológiai osztályra, ahonnan hétfőn ki is engedték. Azt mondja, nagy szerencséje volt, hogy az ájulás után nem az utca felé a szabadba, hanem a fal és az állvány közé esett be.

„Mindenki mondja, hogy túlélő vagyok, hogy egy ilyen eset után itt tudok állni és beszélni.”

A fiatal férfi öt évvel ezelőtt már túlélt egy súlyos autóbalesetet is: akkor egy totálkárosra tört autóból szállt ki egy kisebb vállsérüléssel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Videó: Zsákszámra lopta ki a ruhákat egy budapesti plázából a biztonsági őr
L. András és társa közel félmillió forint értékű ruhaneműt vitt el egy józsefvárosi pláza egyik ruhaüzletéből.

Link másolása

A józsefvárosi nyomozók tetten érték és elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint zsákszámra lopták ki a ruhákat egy VIII. kerületi plázából - írja a Police.hu.

A gyanú szerint a férfiak 2023. február 4-én 0 óra 27 perc körül

közel félmillió forint értékű ruhaneműt vittek el egy józsefvárosi pláza egyik ruhaüzletéből.

L. András a bolt vagyonőreként két zsákot pakolt tele különféle ruhadarabokkal, majd azokat az üzlethez érkező D. Róbertnek átadta. A két zsákkal távozó férfit a nyomozók a plázából kilépve elfogták. Tíz perccel később L. Andrást is elfogták az üzletben, majd mind a két férfit előállították.

A nyomozás adatai szerint L. András már 2023. január 9. és február 2. között is többször lopott a divatüzlet árujából hasonló módszerrel, amellyel több mint négymillió forint kárt okozott.

A két férfit a nyomozók lopás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint indítványozták letartóztatásukat.

Az 58 éves L. András a terhére rótt bűncselekmények elkövetését csak részben ismerte el, a gyanúsítás miatt panasszal élt. Elmondása szerint korábban ilyen bűncselekményt nem követett el, ám az otthonában tartott kutatás során több zsák ruhát találtak az üzlet címkéjével ellátva. Az 53 éves D. Róbert nem tett vallomást.​

VIDEÓ: A lopásról


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Óriási hógömböt gurítottak az úttestre, csúnya baleset lett a vége
A 22 éves férfi és gyerekkorú társa súlyos kárt okoztak egy arra haladó autóban, most akár börtön is várhat az idősebbre.

Link másolása

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen, aki gyermekkorú társával egy hótömböt rakott ki az úttestre, aminek később egy autó neki is ütközött – írja az Ügyészség honlapja.

A vádirat szerint a 22 éves férfi és a gyerek 2021 decemberében éjfél körül egy Mosonmagyaróvár közeli település utcáján sétáltak, havas, hideg időben. Ekkor észrevettek egy kb. 50 cm élhosszúságú átfagyott hótömböt, melyet kigörgettek az egyik forgalmi sáv közepére, majd távoztak.

Nem sokkal később arra haladt egy személyautó, amely a sötétben, a szemerkélő esőben későn észlelte az úttesten lévő hótömböt, és az elkormányzás ellenére is nekiütközött.

A járműben az ütközés miatt kb. 40 000 forint kár keletkezett. A vád szerint a vádlott és gyermekkorú társa olyan akadályt létesített a közúton, amely alkalmas volt arra, hogy az ott haladó járművekkel ütközés révén sérüléssel járó balesetet eredményezzen.

Az ügyészség a felnőttkorú elkövető ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat, ez akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is járhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: