„Sátán, sátán! Megszabadítalak!” – fejbe szúrta alvó kislányát, 12 év fegyházat kapott az anya
A vádirat szerint a 32 éves nő egyedül nevelte hatéves kislányát a Bács-Kiskun vármegyei Apostagon. Miután elveszítette a munkáját, visszaköltözött szüleihez, és rendszeresen ivott. 2022 szeptemberében megismerkedett egy férfival, aki gyakran aludt náluk. A tragédia éjjelén a nő felriadt, majd 4 deci bort ivott meg a konyhában. Hajnalban újra felébredt, ekkor egy 19 centiméteres pengéjű kést vett elő, és a szobába ment, ahol a kislány aludt.
A zajra felébredt a házban tartózkodó barátja és az édesapja, ők avatkoztak közbe, és távolították el a gyerektől. A kislány életveszélyes sérüléseket szenvedett, de túlélte a támadást.
A Kecskeméti Törvényszék 2024 májusában első fokon 12 év fegyházbüntetést szabott ki rá, emberölés kísérlete miatt. A vádlott és védője fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára. A nő a mostani tárgyaláson elnapolást kért, mert új ügyvédet akart, de a bíróság ezt elutasította, mert meglévő védője biztosította a jogi képviseletét.
A tárgyaláson az anya először élettörténetét kezdte el mesélni, de a bírónő félbeszakította. Beszélt arról, hogy apja is ivott, és hogy gyermekkorában először másodikos korában akart véget vetni az életének. A kislányával való kapcsolatáról annyit mondott: „Ő volt a mindene.” Állítása szerint nem ivott a támadás idején, de nem tudta biztosan megmondani, hogy szedte-e a gyógyszereit.
Az ítélet kihirdetése előtt így emlékezett vissza a történtekre: „Mikor magamhoz tértem, és megláttam a kislányt, olyan színű szeme volt, mint amikor megszületett. Nagyon szép zöld, és azt hittem, hogy meghalt a kislányom, és hála istennek utána hallottam, hogy nem.”
A Szegedi Ítélőtábla végül helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. A nő 12 év fegyházbüntetést kapott, amelyből levonják az előzetes letartóztatásban töltött időt. Emellett 25 ezer forint bűnügyi költséget is ki kell fizetnie.
A bíróság szerint a 12 éves büntetés enyhének számít, és mivel az ügyészség sem kért súlyosbítást, nem volt lehetőség az ítélet módosítására.
(via Telex)