KÉK HÍREK
A Rovatból

Kiderült, hogy a magyar bíróság miért nem adta ki Olaszországnak a nőt, aki 13 évig rejtegette a lányát

Az indoklás szerint a nő ügyében már korábban jogerős ítélet született. Emiatt nem hajtották végre az európai elfogatóparancsot.


Korábban lapunk is megírta, hogy múlt csütörtökön Mezőtúron elfogták a magyar rendőrök azt a nőt, aki 13 éven át rejtegette a közös gyermekét az olasz édesapa elől. Másnap azonban a bíróság szabadon engedte. Az anya ellen Olaszországban gyerekrablás miatt négy év börtönbüntetést szabtak ki, ezért európai elfogatóparancsot adtak ki vele szemben.

A Fővárosi Törvényszéken azonban megtagadták az átadását. A bíróság vizsgálta, hogy a nő cselekménye Magyarországon is bűncselekménynek számít-e, és megállapította, hogy a jelenlegi adatok alapján a kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétsége megállapítható lenne – írja a Blikk. Az ügyben azonban korábban már jogerős ítélet született hazánkban.

„Magyarországon 2020. június 25-én a Szolnoki Törvényszéken jogerősen pénzbüntetésre ítélték emiatt”

– mondta el Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

Mivel a nőt Magyarországon már felelősségre vonták a történtek miatt, a bíróság dönthetett úgy, hogy nem adja át őt az olasz hatóságoknak. A szóvivő hozzátette:

„Amennyiben az olasz hatóság pontosítja a tényállást úgy, hogy a bűncselekmény már Magyarországon is emberrablásnak minősüljön, akár átadható lesz Olaszországnak.”

Chantal Tonello ügyével korábban is többször foglalkozott a sajtó. A kislányt magyar édesanyja és olasz apukája, Andrea Tonello közösen nevelték Olaszországban, majd az anya Magyarországra hozta, és hosszú éveken át semmit nem lehetett tudni róla. Andrea Tonello több alkalommal is próbálta megtalálni a lányt, többek között a nyilvánosság segítségével is. Korábban felmerült, hogy az anya a szülővárosába, Mezőtúrra vitte a gyermeket – végül most ott is találták meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Vízbe fulladt egy hatéves kislány a Palatinus Strandon
Tragédia történt szombaton a budapesti Palatinus Strandon: egy hatéves kislány fulladt bele a gyermekmedencébe. Mindent megtettek a kislány újraélesztéséért, defibrillátort is bevetettek, csaknem két órán át küzdöttek érte, de hiába.
F. O. - szmo.hu
2025. június 14.



A kislány vélhetően görcsöt kapott, ezért egy fürdőző kiemelte a medencéből és a kőre fektette, hogy segítsenek neki – írta a Borsonline. A lap szerint azonnal értesítették a mentőket, hamarosan

helikopter is leszállt a közelben, hogy a gyermeket kórházba szállíthassák, de már nem tudták megmenteni az életét.

Többen is mindent megtettek a kislány újraélesztéséért, defibrillátort is bevetettek, csaknem két órán át küzdöttek érte, de hiába. A lap úgy tudja, a kislány és az édesanyja egy fővárosi szociális intézmény lakója volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb megdöbbentő részletek: kiderült, mit csinált az anya, amíg a kislányát próbálták újraéleszteni a Palatinuson
A szemtanúk szerint a gyerek egyedül játszott, míg az anya a medence szélén a telefonját nézte. Mikor a gyerekét kihozták a vízből, nagyon furcsán viselkedett, úgy vélik, hogy sokkot kaphatott.


Szombaton tragikus eset történt a budapesti Palatinus strandon: egy hatéves kislány életét vesztette, miután vízbe fulladt. A gyermek percekig lehetett a víz alatt, és bár megpróbálták újraéleszteni, nem sikerült megmenteni az életét.

A Borsonline-nak nyilatkozó szemtanú elmondta, hogy a kislány az édesanyjával érkezett a strandra. Az anya átöltöztette a gyermeket bikinibe, ő maga viszont ruhában maradt. A kislány egy ideig vidáman játszott a gyermekmedencében, majd eltűnt a szemtanú szeme elől. Mint mondta, ekkor még nem gyanakodott semmi rosszra, mert saját családjára figyelt. Később már csak azt látta, hogy egy fürdőző kiviszi a kislányt a vízből, és lefekteti a medence melletti kőre.

A szemtanú szerint mikor átöltözött, a kigyerek játszani kezdett, miközben az anyuka a medence szélén ült, és a telefonját nézte.

A bajt észlelve több fürdőző is odasietett, és próbáltak segíteni. A közelben azonban nem volt defibrillátor, így azt a strand egy másik részéről hozták oda. „Természetesen, hamar megérkezett a mentőautó és a helikopter is. Egy csővel megpróbálták a gyermek tüdejéből a vizet kiszívni, ez sem segített” – mondta a szemtanú.

A helyszínen

többen úgy látták, az édesanya sokkos állapotban lehetett. Először rezzenéstelen arccal állt a közelben, majd leült a medence szélére. Voltak, akik megpróbáltak beszélni vele, de nem válaszolt. Egy ideig a mentők mellett maradt, később azonban elsétált, majd többször visszatért. Közben azokat próbálta elzavarni, akikről azt hitte, hogy fényképezni akarnak.

A Bors információi szerint a nő azt mondta, hogy a férjével érkezett, de amikor azonosítani próbálták, több különböző férfit is a férjeként nevezett meg. A lap úgy tudja, hogy a kislány egy nehéz sorsú, budapesti család tagja volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte: az ügyben kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Hihetetlen dráma: Mezőtúron találták meg a 13 éve elrabolt kislányt
A gyermeket az édesanyja hozta Magyarországra, a férfi évek óta küzdött azért, hogy újra láthassa őt.


13 évvel az eltűnése után Magyarországon, Mezőtúron találták meg azt a kislányt, akit még 14 hónapos korában hozott hazánkba az édesanyja Olaszországból, írta meg a Blikk. A gyermeket azóta kereste az olasz édesapa, Andrea Tonello.

A kislány szülei, Klaudia és Andrea Olaszországban éltek, együtt nevelték a gyermeküket, amíg az édesanya haza nem költözött vele Magyarországra. Ezután a kislánynak hosszú éveken át nyoma veszett. Az édesapa hiába próbálta megtalálni a lányát, hosszú ideig nem járt sikerrel.

Andrea korábban úgy nyilatkozott: „Nagyon bíztam benne, hogy hamarosan megölelhetem a kislányomat.” Elmondása szerint az ügy nem előrelépett, inkább még rosszabb lett a helyzet.

A történetben 2018-ban történt fordulat, amikor egy magyar–olasz nyomozócsoport alakult kifejezetten a kislány felkutatására. A keresés hét évig tartott. A nyomozást az olasz rendőrség és a velencei főügyészség koordinálta.

A La Repubblica olasz lap számolt be arról, hogy magyar és olasz rendőrök együtt csaptak le az édesanyára. Klaudiát őrizetbe vették. A hírt a Telex vette észre a külföldi sajtóban.

Andrea az évek során több lépést is tett annak érdekében, hogy viszontláthassa a gyermekét. Beadványokat nyújtott be, részt vett egy budapesti egyeztetésen, és 2023-ban még Giorgia Meloni olasz miniszterelnökhöz is fordult.

Korábban az Interpol is felvette a kapcsolatot Klaudia ügyvédjével, majd találkozóra került sor Budapesten. Andrea elmondása szerint ott az volt az első kérés, hogy vonja vissza az anyával szembeni panaszokat, és mondjon le arról, hogy visszaviszi a lányt Olaszországba.

A Blikk 2019-ben arról írt, hogy az anya Mezőtúrra vitte haza a gyermekét. Most valóban ott találták meg a kislányt.

A gyermekről évekkel ezelőtt grafikát is készítettek, mivel csak kisgyermekkori fotók álltak rendelkezésre. A technikai eszközökkel megpróbálták megmutatni, hogyan nézhet ki hétéves korában. A lány ma már 13 éves.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Közel két órán át próbálkoztak a megmentésével” – megszólalt egy szemtanú a Palatinuson vízbe fulladt 6 éves kislány tragédiájáról
A mentők mellett egy helikopter is érkezett a helyszínre, de az orvosi beavatkozás nem vezetett eredményre.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. június 15.



Ahogyan lapunk is megírta, június 14-én, szombaton tragikus baleset történt a Palatinus Strandon: egy hatéves kislány belefulladt a gyermekmedencébe.

A gyerek édesanyjával és annak társaságával érkezett a strandfürdőbe, majd fürdőruhát öltött, és játszani kezdett a vízben. Az anya ruhában maradt, és a medence szélén ült le. Szemtanúk szerint a lábát a vízbe lógatta, miközben a telefonját nézte.

A kislány önfeledten ugrált a medencébe, amikor egyszer csak eltűnt a víz alatt. Egy fürdőző vette észre, hogy baj van, és kiemelte a gyermeket, akit ezután a kőre fektettek, hogy megkezdhessék az újraélesztését. Azonnal értesítették a segélyhívót.

A Bors információi szerint rövid időn belül mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, hogy a kislányt minél hamarabb kórházba szállíthassák. Az életét azonban nem tudták megmenteni.

„Azt hittem, beleőrülök a látottakba. Nagyon gyorsan rengeteg ember gyűlt össze a földön fekvő kislány körül. Többen is próbáltak segíteni a mentők kiérkezéséig. Közel két órán át próbálkoztak a megmentésével. A defibrillátort is bevetették, de hiába”

– nyilatkozta a Borsnak egy szemtanú.

Többek szerint az édesanya – talán a sokk hatására – fel sem fogta, mi történt. Úgy tudni, a nő és a kislány egy fővárosi szociális intézményben éltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: