Két kézzel szórta a pénzt a budapesti éjszakában a gazdag nőket lehúzó nigériai banda vezetője
Két kézzel szúrta az áldozatoktól kicsalt pénzt egy nigériai bűnbanda vezetője, akit Budapesten kapcsoltak le. A bandának világszerte voltak áldozatai, két tagjukat már korábban elfogták. Volt, akitől 70 millió forintot zsákmányoltak.
A hajdú-bihari rendőrök tavaly ősszel három külföldi férfit és egy magyar nőt fogtak el. A rendőrség hétfői közleménye szerint a banda tagjai társkereső oldalokon portyáztak és keresték áldozataikat.
Gondosan odafigyeltek arra is, hogy egy szimpatikus, már-már gondoskodó képet alakítsanak ki magukról. Amikor kialakították a szükséges bizalmi viszonyt, akkor jött a következő lépés. Valamilyen ürügyre hivatkozva sürgősen pénzt kértek, és a nyomozás adatai szerint a csalók sokszor el is érték a céljukat és milliókat zsákmányoltak.
A tavaly októberi elfogások után azonban a hajdú-bihari kibercsoport tovább folytatta a munkáját.
Így került a képbe egy, a bűnszervezettel kapcsolatba hozható külföldi állampolgár. A gyanú szerint ő volt a banda egyik vezetője, amit az is bizonyít, hogy hozzá futott be a kicsalt pénzek jelentős része. Ahogy a rendőrség közleményében fogalmaz:
A bűnügyesek a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen csaptak le a 29 éves nigériai férfira január 8-án Budapesten.
A rendőrség egy videót is közzétett az elfogásáról:
Gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.
Az eljárás során az is kiderült, hogy a férfi kérésére a barátnője egy külön bankszámlát nyitott, ahova a megszerzett pénzek érkeztek. A fiatal magyar nőt gondatlan pénzmosás vétsége miatt hallgatták ki, ő szabadlábon védekezhet.