KÉK HÍREK
A Rovatból

Kamionra zuhant konténer: megszólalt horrorbalesetről a terminált üzemeltető cég

A kamionsofőr szörnyethalt, amikor a vezetőfülkét letarolta egy hajókonténer. A cég ügyvezetője szerint a targonca lassan dőlt fel valamitől. Nem volt túlterhelve, és a kamion tiltott helyen állt.

Link másolása

Március 17-én meghalt egy kamionsofőr, amikor a kamion vezetőfülékéjére zuhant egy hajókonténer Csepelen. A 47 éves férfinek esélye sem volt a túlélésre. A baleset miatt munkavédelmi vizsgálat és rendőrségi nyomozás is indult.

A konténerterminált üzemeltető cég vezetője most reagált a tragikus balesettel kapcsolatos sajtóhírekre. A MAHART Contanier Center Kft. szerint nem igaz, hogy a konténert szállító emelőgép vészfékezett, hogy neki ne menjen a kamionnak, és emiatt billent volna meg a konténer súlya alatt.

A cég azt írta, a balesetben érintett konténerrakodó targonca egy 27 tonnás konténert vitt. A targonca öntömege 80 tonna, emelőképessége pedig 45 tonna, így nem volt túlterhelve. A targonca mintegy 10 km/h sebességgel haladt.

„A targonca jelenleg ismeretlen körülmények miatt lassan feldőlt. Ennek okát és körülményeit jelenleg is vizsgálják.”

A cég szerint vizsgálni kell a környezeti hatásokat, a gyári garanciával rendelkező targonca esetleges műszaki meghibásodását, azt, hogy emberi hiba történt-e, vagy a konténerben elhelyezett áru esetleg megborult.

Azt is írják, hogy a tragédiában érintett kamion a terminál a vasúti vágány melletti rakodósávban, tiltott helyen állt. Ott ugyanis rakodógépek járnak, és vasúti rakodás zajlik. Hozzátették, a tehergépkocsi a vasúti vágányhoz közel, a vasúti kocsik elsodrási határán belül is állt, így szerintük vasúti közlekedés esetén is baleset történhetett volna.

A cég a sajtóban megjelent névtelen állításokra reagálva azt is közölte, a terminálon van a kamionok számára kijelölt várakozóhely, és nem igaz, hogy a gépkezelőket túlhajtják.

Azt állítják, minden, a Munka Törvénykönyvében előírt szabályt betartanak, különös tekintettel a nehéz gépeket vezető gépkezelőkre, munkavégzésükre, képzésükre, és pihenőidejükre vonatkozó szabályokat.

Az RTL Híradó beszámolója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Botrány a Völner-Schadl ügy tárgyalásán! Kiürítették a termet, mert bejutott a balhéiról ismert Szabó Bálint
Az ügyben kedden éppen Sz. György végrehajtót hallgatták meg tanúként. Ő korábban Schadl Györgyre terhelő vallomást tett, és jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték.

Link másolása

Váratlanul félbeszakadt a Völner–Schadl-ügy tárgyalása, mikor belépett a terembe Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő, akit a balhés ügyeiről lehet ismerni.

A Blikk tudósítása szerint Szabó szó nélkül beült a vádlottak mögé, de mivel nem volt regisztrációja, a bíró felszólította, hogy hagyja el a tárgyalótermet.

A tudósítás szerint Szabó erre reagálva emelt hangon azt mondta, a tárgyalás nyílt, hely van, nem zavar senkit, ezért nem megy el.

A szóváltás után szünetet rendelt el a bíró, és kiüríttette a termet. Szabó Bálint ezután távozott.

Az ügyben egyébként Sz. György végrehajtót hallgatták meg tanúként, aki korábban Schadl Györgyre terhelő vallomást tett, és jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
“Most emeltek le hárommillió forintot a számlámról” - durván átverték az édesanyát a netes csalók
Az egész úgy kezdődött, hogy a gyermeke arra kérte, cseréljék le a szobájában a szőnyegét. Az édesanya a régi szőnyeget meghirdette az interneten eladásra, és 24 órán belül jelentkezett is egy vevő.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Blikk és a CIB Bank összefogásában készült új videósorozatban a netes csalásokkal foglalkoznak.

Az első részben Krisztina mondta el történetét, őt 2023 júniusában vertek át. Az ügy úgy indult, hogy a gyermeke arra kérte, cseréljék le a szobájában a szőnyegét. Az édesanya a régi szőnyeget meghirdette az interneten eladásra, és 24 órán belül jelentkezett is egy vevő.

"A végén azt mondta, szeretné megvenni a szőnyeget, de nem tudja a vállára fölcsapni, és küldene érte egy futárcéget. A GLS-től, az ál GLS-től, kaptam egy e-mailt"

– mondta a lapnak Krisztina, aki hozzátette: az e-mail feladójánál észrevehette volna, hogy nem az igazi futárcég üzent neki, ha megnyitotta volna.

Az édesanya nem tudott belépni a rendszerbe, mert valami elakadás volt, amit jelzett is a vevőnek. Krisztina másnap ismét üzent neki, hogy a szőnyeg még mindig eladó, érdekli-e. A csaló azt írta, hogy valami elakadás volt, de mindjárt kap egy másik e-mailt, amiben azt kérték, lépjen be a netbank felületére.

"Megmondom őszintén, itt voltam elképesztően naiv, mert a csapból is az folyik, hogy a kártyád adatait ne szolgáltasd ki, de az én csapomból nem folyt az, hogy a netbanker felületre nem léphetsz be, csak a saját applikációdon keresztül. Mint utólag megtudtam, ezáltal teljes hozzáférést engedtem a számlámhoz"

- mondta Krisztina.

"Majd eltelt pár perc, aztán egyszer csak levontak a számlámról másfél millió forintot."

- mondta az átvert édesanya, aki azonnal felvette a kapcsolatot a bankjával, ám míg beszélt velük, addig a csalók még egyszer másfél millió forintot levettek tőle.

A kezelő mindent blokkolt, amit lehetett, ezután pedig Krisztina a rendőrkapitányságra ment, ahol feljelentést tett.

Aztán a rendőrök hívták Krisztinát, hogy megvan a pénz. Kiderült, hogy ugyanarról a számláról küldték vissza, mint ahova elutalódott.

A tettes ugyan nem lett meg, de a pénzt visszaszerezték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Kilométereken át lógott ki egy hároméves kisfiú egy száguldó vonat ajtajából
A kisfiút leszálláskor csípte be a szlovák vasúttársaság szerelvényének ajtaja. A balesetről anyukája árult el részleteket.

Link másolása

Közel hat kilométeren át lógott ki egy hároméves kisfiú a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) egyik Tiszacsernyőből Eperjes felé tartó személyvonatának ajtajából – írja az Új Szó. A lapnak a gyerek anyukája elmondta, akkor csípte be a fiát az ajtó, amikor leszálltak volna:

„A két gyerekkel együtt próbáltam leszállni úgy, hogy a nagyobbik fiú a kezemet fogva elindult a lépcsőn lefelé. Amikor a fiam már a lépcső alján volt, az ajtó mechanizmusa szisszent egyet és az ajtó bezárult. A fiamat a derekánál csípte keresztbe az ajtó. Először azt hittem, hogy én hibáztam, arra gondoltam, hogy túl sokáig időztünk a leszállással, de olyan gyorsan bezárult az ajtó, hogy semmit sem tehettem. Próbáltam kinyitni, de nem sikerült, ezért csak átkaroltam a gyereket és bíztam benne, hogy út közben nem esik ki a nyíláson.”

Az édesanya, Caboczká Kinga elmondása szerint a kocsiban rajtuk kívül csak egy nő utazott, aki az eset láttán sokkot kapott és olyannyira magán kívül volt, hogy még a vészféket sem tudta meghúzni. Ezt végül a szomszédos kocsi egyik utasa tette meg.

„Az az öt perc, ameddig meg nem állt a vonat a mező közepén, számomra egy örökkévalóságnak tűnt”

– tette hozzá Caboczká. Fiának nem történt komolyabb baja, maradandó sérüléseket nem szenvedett, csak kisebb-nagyobb zúzódások maradtak a dereka környékén. A nő másnap a tiszacsernyői rendőrségen feljelentést tett a vasút vezetése ellen és a ZSSK vezetőségéhez panaszlevelet nyújtott be.

A lap felkereste a ZSSK vezetőségét is. A vállalat szóvivője szerint mindent megtesznek az ügy alapos kivizsgálása érdekében, mely folyamatban az állami rendőrség és Szlovák Vasúttársaság Felügyeleti és Ellenőrzési Osztálya is részt vesz. A szóvivő elárulta, az előzetes megállapítások alapján a vonatvezető fülkében található fényjelzés szerint a szerelvény összes ajtaja megfelelően zárva volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Ezt mondta az utolsó szó jogán a Deák téri kettős gyilkosság vádlottja: „Legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen ügybe keveredek”
Az ügy első-, másod- és harmadrendű vádlottjai az utolsó szó jogán őszinte megbánást tanúsítottak és részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak. Az ügyben április 29-én várható ítélet.

Link másolása

Megbánták tetteiket, legrosszabb rémálmaikban se gondolták volna, hogy ilyen ügybe keverednek - mondták az utolsó szó jogán a Deák Ferenc téri kettős gyilkosság vádlottjai a Fővárosi Törvényszéken hétfőn a Telex beszámolója szerint.

Április 29-én várható ítélet az ügyben, a hétfői tárgyalási nap nagy részét a védői perbeszédek tették ki.

Mint ismert, négy évvel ezelőtt, 2020 májusában csapott össze két rivális társaság a Deák téren. Az egyik csoport egyik tagja kést rántott és több szúrással megölt két embert a másik csoportból. Cs. Krisztián elsőrendű vádlott, aki éppen a 18. születésnapját ünnepelte, a késelés után elfutott, de a rendőrök nem sokkal később elfogták és őrizetbe vették egy társával együtt.

A lap szerint az ügy első-, másod- és harmadrendű vádlottjai az utolsó szó jogán őszinte megbánást tanúsítottak és részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak.

„Legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen ügybe keveredek”

– mondta az ügy elsőrendű vádlottja, Cs. Krisztián az utolsó szó jogán.

A másodrendű vádlott, J. Marcell külön megkérdezte a bírótól, hogy odafordulhat-e az áldozatok hozzátartozóihoz, majd őszinte részvétét fejezte ki nekik és azt mondta, ha tehetné

„visszaforgatná az idő kerekét”.

J. Marcell jövőbeli terveiről is beszélt az utolsó szó jogán, el szeretné végezni a középiskolát és szakmát is szeretne tanulni.

J. Dániel, Marcell ikertestvére szintén sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, de a másik két vádlottal ellentétben ő úgy fogalmazott, hogy „rosszkor volt rossz helyen” és nem akarja elveszíteni jelenlegi munkáját. Azt mondta, az eset óta józan életet él, „alkoholt is csak alkalmanként fogyaszt”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk