News here
hirdetés

KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Jogerős az ítélet: a lúgos orvosnak 25 millió forint kártérítést kell fizetnie Renner Erikának

A volt kórházigazgató áldozata már soha nem lesz képes teljes értékű életet élni. A nő viszont megkönnyebbült, hogy végre pont került az ügy végére.

Link másolása

hirdetés

Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla a lúgos orvos áldozatának kártérítési ügyében született elsőfokú ítéletet. E szerint

Bene Krisztiánnak 15 napon belül 25 millió forint kártérítést kell fizetni Renner Erikának, és neki kell megtéríteni a közel 500 ezer forintos perköltséget és a 2 millió forintos fellebbezési illetéket is

- írja a Telex.

A jogerős ítélet indoklása szerint a férfi "a nőiségében alázta meg, és fájdalmas sérüléseket okozott" volt párjának, aminek következtében Erika "alapvető életfunkcióiban és mindennapos élettevékenységeiben" most is korlátozott. Megállapításuk szerint „soha nem lesz képes teljes értékű életet élni, pszichés állapotromlása olyan mértékű, ami további gyógyszeres és pszichoterápiás kezelését teszi szükségessé.”

„Nyolc és fél év után nem nekem kellett megint bizonygatni, hogy ez tényleg megtörtént velem. Nyolc és fél év után végre valaki leírta az igazságot”

- reagált az ítéletre Renner Erika a Telexnek.

hirdetés

Bene Krisztiánt még 2018 júliusában ítélték jogerősen 11 évi szabadságvesztésre és 10 év közügyektől való eltiltásra, amiért lúggal leöntötte volt barátnőjét.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
„Rohadjál meg! Dögölj meg! Gyerünk, ugorj!” – kiabálták a tinédzsernek, aki a Margit hídról akarta a mélybe vetni magát
A fiatal fiú életét végül egy 22 éves férfi segítségével sikerült megmenteni.

Link másolása

hirdetés

Szerda délután egy fiatal fiú a Dunába akarta vetni magát a Margit hídról, és csak a szerencsén múlott, hogy a rendőrök időben vissza tudták rántani őt a korlát víz felőli oldaláról. Ebben egy civil férfi is a segítségükre volt - számolt be róla a Blikk.

"A barátnőmmel beszéltem telefonon, amikor megláttam a bajban lévő srácot. Egyből letettem a telefont, majd mentem is hozzá. Mindent mondtam neki, ami az eszembe jutott, hogy mondja el, mi a baj, segítek. Hogy ha bejön, meghívom egy sörre, megölelem, bármi"

- mesélte a lapnak a 22 éves Dominik.

A fiatal a csókakői polgárőrség tagja, egy évet pedig a katonaságnál szolgált, talán ezért is volt bátorsága az öngyilkosságra készülő fiú segítségére sietni. A rendőrök kiérkezéséig beszélt hozzá, de nem volt könnyű dolga, mert közben

a mellettük elhaladó autósok közül többen azt kiabálták a fiúnak, hogy "Rohadjál meg! Dögölj meg! Gyerünk, ugorj!". Amikor a tinédzser meglátta a rendőröket, csak annyit mondott nekik, hogy lőjék le.

Végül szerencsére sikerült megelőzni a tragédiát. Amíg Dominik elterelte a fiú figyelmét, két rendőr megfogta kétoldalt a vállát, egy harmadik kollégával pedig áthúzták a korlát másik oldalára.

Dominik elmondása szerint a fiú elmesélte neki, hogy kidobták a szülei, ezért akarhatta a mélybe vetni magát.

hirdetés
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Videó: lerepült egy vödör egy kisteherautóról az M2-esen, 800 ezres kárt okozott a mögötte jövő autón
A Tesla sofőrje hiába próbálta jelezni a kisteherautó vezetőjének, hogy mi történt, az nem reagált rá.

Link másolása

hirdetés

Akár baleset is lehetett volna abból az esetből, amely az M2-es autóúton történt csütörtökön délután. A Budapesti Autósok Közössége tette közzé a videót a történtekről.

Egy kisteherautó éppen előzött, amikor egy vödör lerepült a platójáról, amit aztán a menetszél felkapott és a mögötte jövő autó alá sodort.

A vödör egy Tesla Model 3 típusú kocsit talált el. A sofőr elmondása szerint

az első lökhárító, a géptető és a kerámia bevonat is sérült, így körülbelül 800 ezer forint az okozott kár.

Még ott próbálta megállítani a kisteherautó sofőrjét, hogy jelezze neki, mi történt, de nem járt sikerrel.

„Próbáltam jelezni neki. Elmentem mellette, ablak lehúz, integet, hogy jöjjön ki a benzinkútra. Vészvillogó, index, stb. Semmi reakciót nem mutatott, csak elment mellettem. Tovább már nem akartam piszkálni a történetet a forgalomban”

– írta a Bp-i Autósoknak.

A történteket a Tesla gyárilag beépített fedélzeti kamerája rögzítette.

hirdetés

A Bp-i Autósok ezúttal is felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon fontos a rakomány helyes rögzítése, ennek hiánya akár súlyos balesetet is okozhat.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Súlyosan megsérült öt munkás, amikor összeomlott a zsaluzat egy balatonföldvári építkezésen
Az ügyészség vádat emelt a műszaki vezető és a szakirányító ellen, felfüggesztett fogházbüntetést kaphatnak és eltilthatják őket a foglalkozásuktól.
Fotók: Ügyészség - szmo.hu
2022. május 20.


Link másolása

hirdetés

Maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség azzal a két férfival szemben, akiknek a foglalkozási szabályszegései miatt súlyos baleset történt egy több emeletes társasház kivitelezési munkálatai során Balatonföldváron.

Az okleveles építész-mérnök végzettséggel rendelkező 45 éves vádlott műszaki vezetőként, míg a 42 éves társa a szerkezetépítési és zsaluzási tevékenységgel összefüggésben szakirányítóként dolgozott azon az építkezésen, ahol 2019 júniusában a második emeleti födém betonozását kezdték meg.

Mivel a foglalkozási szabályokat megszegve ezt megelőzően nem terveztek szabályos és megfelelő teherbírású zsaluzat alátámasztó rendszert, illetve az elkészült alátámasztó rendszert a felelős műszaki vezető úgy vette át, hogy nem ismerte fel annak hiányosságait,

a zsaluzat összeomlott, és a közelben tartózkodó munkások az alsóbb szintre, vagy a földre zuhantak.

A baleset következtében

hirdetés
öten súlyos, csonttörésekkel járó sérüléseket szenvedtek, közülük négy munkás sérülései maradandó fogyatékosság és egyidejű súlyos egészségromlás hátrahagyásával gyógyultak.

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottakkal szemben felfüggesztett fogházbüntetés és foglalkozástól eltiltás kiszabására tett indítványt.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
„Az életemért küzdöttem” – sírva mesélt a bíróságon a nő, akire egy őrjöngő kínai beteg támadt tavaly a Covid-osztályon
„Bementünk, a látványt nem szeretném fölhozni, senkinek nem kívánom, akkor már a betegágy fölött volt. Amikor láttam, az… horrorfilmbe való volt, szó szerint” - mondta el egy ápoló.

Link másolása

hirdetés

Egy 120 kilós meztelen kínai férfi letépte betegtársa arcáról a maszkot, majd fojtogatni és ütni kezdte a nőt tavaly márciusban a Honvédkórház Covid-osztályán. Majd az őrjöngő beteg egy sebészollóval megszurkált egy másik beteget, a matematika-kémia szakos tanárnő később belehalt a sérüléseibe. A szakács több ápolóra is rátámadt, közülük egyik a bíróságon mondta el, mi történt aznap.

"Az életemért küzdöttem, mert azért ezen a kezemen az infúzió ment, a másik volt csak szabad, a maszkot letépte, és fojtogatott, és ráadásul a mellkasomat ütötte, ami utána meg is sérült"

- mondta el.

Két ápoló igyekezett megfékezni az őrjöngő beteget, aki ekkor elindult feléjük, két sebészollóval a kezében.

"Mi hátráltunk, és volt egy laborszék, amit magamhoz vettem, hogy védekezzek, az (kolléganő) pedig egy ilyen fekete kukatetőt. Egyszer csak meglátta a beteget, lélegeztetve volt, teljesen stabil állapotban, odafordult hozzá. Ezután kezdte szurkálni az ollóval a tanárnőt. Ekkor ért oda egy másik ápolónő" - mondta el az egyik.

"Bementünk, a látványt nem szeretném fölhozni, senkinek nem kívánom, akkor már a betegágy fölött volt. Amikor láttam, az… horrorfilmbe való volt, szó szerint"

hirdetés

- mondta el a másik ápoló.

Egy másik ápolónő sokkot kapott, amikor - még a támadás legelején - meglátta a folyosón az ámokfutót.

"Vicsorgott, meg volt feszülve. Elszántan menetelt előre a folyosón, mint aki megállíthatatlan, ezért is rémültem meg."

A férfit végül a rendőrök fékezték meg. Kóros elmeállapota miatt jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelik. Ha orvosai később is azt állapítják meg, hogy nem beszámítható, akkor börtön helyett kényszergyógykezelésre ítélhetik.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: