Jeszenszky Géza: Olyan szervilis hangnem Szijjártó és Lavrov között, amit még a kommunista korszak magyar külügyminiszterei is legfeljebb a hatvanas, hetvenes években használtak
„Valami rosszat mondtam?” – kérdezte Szijjártó Péter magyar külügyminiszter orosz kollégájától, Szergej Lavrovtól egy 2024 augusztusában lehallgatott telefonbeszélgetésen. A hívásról, amelyben Lavrov egy Kreml-közeli oligarcha rokonának sorsáról érdeklődött, az RTL Híradó is beszámolt egy nemzetközi oknyomozó-csoport által megszerzett hangfelvétel alapján.
Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró szerint a hangfelvétel súlyos bizonyíték. „Ez az első konkrét bizonyíték arra, hogy nemcsak arról van szó: a magyar kormány a szlovákokkal kiegészülve olyan lépéseket tesz, és próbál szankcióktól megmenteni oroszokat, amelyek az orosz érdekeket szolgálják, hanem ez direkt orosz kérésre, illetve az oroszokkal egyeztetve történik” – magyarázta. Az újságíró szerint a beszélgetés hangvétele is árulkodó: egy nyugati biztonsági tisztnek megmutatva a felvételt, az illető úgy reagált, ha nem tudná, kik beszélnek, azt hinné, egy tartótiszt ad utasításokat az ügynökének.
Szijjártó Péter nem tagadta a beszélgetés létét, de a lehallgatást és annak nyilvánosságra hozását botránynak tartja. „Óriásbotrány. Egy nagyon durva óriásbotrány, hogy külföldi titkosszolgálatok folyamatosan lehallgatták a telefonhívásaimat” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a felvétel választások előtti kiszivárogtatása „minden idők legdurvább, legsúlyosabb, leggátlástalanabb titkosszolgálati beavatkozása a magyar parlamenti választásba”. A miniszter azzal védekezett, hogy Iszmailovának jogalap nélkül kellett volna a listán maradnia, és szerinte a diplomácia lényege éppen a párbeszéd fenntartása.
A Demokratikus Koalíció szerint a külügyminiszternek azonnal le kell mondania. Rónai Sándor, a párt politikusa azt mondta: „végre bizonyíték is van rá, hogy Szijjártó Péter hazaárulást követett el”, és szerinte bebizonyosodott, hogy Vlagyimir Putyin utasításait követte, miközben „közvetlenül az orosz külügyminiszter rángatta őt dróton”.
A nemzetközi oknyomozó cikkből az is kiderül, hogy Szijjártó nemcsak Lavrovval, hanem az orosz energiaügyi miniszterrel is rendszeresen egyeztetett, sőt, esetenként kérés nélkül is felajánlotta a segítségét szankciókkal fenyegetett orosz bankok ügyében. Az ügynek pedig Panyi Szabolcs szerint várhatóan lesz még folytatása.