„Hibáztunk” – Lezárult a rendőrségi vizsgálat a meggyilkolt japán nő ügyében: öt ember ellen indult fegyelmi eljárás
Lezárult a Budapest rendőrfőkapitánya által a japán nő halálának ügyében elrendelt belső vizsgálat, hat fővel szemben indult fegyelmi eljárás. A Budapesti Rendőr-főkapitányság keddi közleményében azt írta: hibáztunk.
A japán állampolgárságú nő január 29-én halt meg Budapest belvárosában egy lakástűzben. A rendőrség először nem talált idegenkezűségre utaló nyomot, állításuk szerint ágyban dohányzás okozta a tüzet. Ez azonban óriási felháborodást keltett a nő ismerőseinek körében, akik azt mondták: az áldozat sosem dohányzott. Ezenkívül a Patent Egyesület is jelezte, hogy
Fülöp Gergely rendőralezredes, a BRFK Kommunikációs Osztály vezetője és Gál Kristóf ezredes, az ORFK Kommunikációs Szolgálat szolgálatvezetője kedden délelőtt egy sajtótájékoztatón számolt be az ügyről.
Fülöp Gergely azt mondta, hogy
Közülük egy alosztályvezetőt más beosztásba helyeztek, egy osztályvezetőt felmentettek beosztása alól.
A közösségi médiafelületen a BRFK nevében közzétett méltatlan hozzászólások miatt is fegyelmi eljárás indult, és leváltották az oldal felelős adminisztrátorát is. Azt is hozzátették, hogy Budapest rendőrfőkapitánya elrendelte a családon belüli erőszak témakörében érzékenyítő tréningre kötelezett rendőrök létszámának bővítését.
Az eset kapcsán
továbbá a folyamatban lévő ügyek fokozott felügyeletét.