hirdetés

A Rovatból
hirdetés

Itt vannak az első fotók a hajdúszoboszlói félárva hármas ikrekről

Tavaly év végén az egész ország megismerte őket, de eddig csak édesapjuk állt a kamerák elé. Most azonban megmutatta a csöppségeket.

Link másolása

hirdetés

Túlzás nélkül az egész országot megrendítette karácsony előtt néhány nappal a hír: szülés után néhány órával meghalt egy édesanya a Debreceni Egyetem klinikáján, miután hármas ikreknek adott életet.

A kicsikért és édesapjukért rengetegen összefogtak, tárgyi adományokkal és pénzzel is segítették őket. A férfi azokban a napokban sokat nyilatkozott a médiának, a kicsiket azonban eddig nem mutatta meg.

Most viszont a családot a tragédia kezdetétől támogató Tündérkör Alapítvány oldalára felkerültek az első képek Miráról, Lénáról és Milánról.

A posztban azt írják, a gyerekek súlya a normálisnak megfelelően gyarapszik. Esznek, isznak és hatalmasakat alszanak, nemrég felvették a kötelező oltások egyikét is. Nevelésükben, gondozásukban hatalmas szerepet játszik mindkét család, hiszen felváltva amolyan ügyeleti rendszerben, egymást váltva segítenek Tamásnak.

És itt vannak ők a “NEMZET HÁRMASIKREI” ahogy ígértük.

Mira, Léna és Milán jól van. Alig pár hete, hogy kint vannak a k...

hirdetés
Posted by Tündérkör Alapítvány on Fry'day, Marrrch 2, 2018


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Rendőrt hívott egy férfi, mert elnyelte a pénzét az italautomata, kiderült, hogy körözik
A 25 éves férfit a rendőrök végül bevitték a Baracskai Büntetés-végrehajtási Intézetbe.

Link másolása

hirdetés

Azért hívta ki a rendőröket szerdán egy férfia a szigethalmi buszállomásra, mert bedobott 400 forintot az ott lévő italautomatába, de az elnyelte a pénzét és nem adta ki az üdítőt. A rendőrök nem találtak a gépen elérhetőséget az üzemeltetőhöz, így ez a probléma nem oldódott meg, keletkezett azonban egy másik - írja a Police.hu.

Az igazoltatásakor ugyanis kiderült, hogy a 25 éves, kunpeszéri férfit körözik.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság valótlan bejelentés szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolta, amit nem fizetett be, ezért az összeget a bíróság 16 nap elzárásra változtatta.

Tekintettel arra, hogy állítása szerint esélye sincs befizetni a bírságot, a rendőrök a Baracskai Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Videó: puszival köszönt el fiatal áldozatától a rabló a Kelenföldi pályaudvarnál
A 34 éves férfi ismerősi viszonyt színlelve követelt pénzt egy fiataltól.

Link másolása

hirdetés

Egy 34 éves férfi pár hónappal ezelőtt, a Kelenföldi pályaudvar aluljárójában, fenyegetően pénzt követelt egy fiatal férfitől, miközben ismerősi viszonyt színlelt vele, a végén pedig úgy tett, mintha puszit adna neki - írja közleményében az ügyészség.

A vádirat szerint a férfi a Kelenföldi pályaudvar aluljárójában, ismerősi viszonyt színlelve, leszólította a fiatalt és pénzt kért tőle.

A fiatal aprópénzt vett elő a zsebéből, amit a férfi eltett, azonban fenyegető hangon és testtartással még több pénzt követelt. Ekkor a fiú kivett a pénztárcájából egy ezrest, és odaadta azzal, hogy nincs nála több pénz. A férfi közölte vele, hogy ne hazudjon. A rémült fiú végül még további 10 ezer forintot adott oda neki.

Ezután a férfi magához húzta, mintha puszit adna neki, miközben megfenyegette, hogy ne merjen szólni a történtekről a rendőröknek.

Az esetet egy térfigyelő kamera is rögzítette.

Az ügyészség fegyházbüntetést kért a rablással vádolt, többszörösen büntetett férfire.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Megette a konkurens mexikói drogkartell tagjának szívét egy bérgyilkos, hogy így üzenjen a riválisoknak
Hátborzongató leszámolásról került nyilvánosságra egy felvétel. Csak erős idegzetűeknek!

Link másolása

hirdetés

Hátborzongató videó terjed az interneten arról, ahogy egy mexikói bérgyilkos kivágja, majd megeszi a szívét a rivális drogkartell egyik megölt tagjának, írja a Daily Star. A döbbenetes videót elrettentő figyelmeztetésnek szánhatták a konkurens banda tagjainak.

A felvételen látható megcsonkított holttest állítólag a Sinaloa-kartell egyik tagjáé. Ezt a bandát vezette korábban Joaquín Archivaldo Guzmán Loera, vagyis El Chapo, aki már életfogytiglani börtönbüntetését tölti az Egyesült Államokban. A kartell élén most Ismael "El Mayo" Zambada áll.

A horrorisztikus videót közlő blogon azt írják, hogy a felvételen Zambada elesett zsoldosai láthatók. A holttesten több mély vágás látható, melyeket a testrészek eltávolítása miatt ejthettek a férfin. A holttestet feldaraboló bérgyilkos a Jalisco Új Nemzedék-kartellnek (CJNG) a tagja. A banda vezetője Nemesio "El Mencho" Oseguera Cervantes, aki a legkeresettebb bűnöző Mexikóban.

A blogon a folytatásban azt írják, hogy "a megcsonkított holttest fölött térdelve egy CJNG-bérgyilkos több falatot is harap egy nemrégiben kivágott szívből". Hozzáteszik: ez lehet a sorsa Zambada valamennyi katonájának, akit a Jalisco Új Nemzedék-kartell elkap.

hirdetés

A hang nélkül is sokkoló videót etikai okokból nem mutatjuk meg.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Nyomoz a rendőrség a zaklató budapesti tanár ügyében, akit diákjai buktattak le
Úgy néz ki, nem úszhatja meg a tettét a pedagógus. Pedofil bűncselekménnyel is meggyanúsíthatják.
Fotó: FotoRieth/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2022. január 25.


Link másolása

hirdetés

Az Átlátszó cikke nyomán tegnap mi is beszámoltunk róla, hogy egy budapesti gimnázium énektanára szexuális utalásokkal, üzenetekkel zaklatta 10. osztályos diákjait, amíg néhány tanuló csőbe nem húzta és le nem buktatta.

Ugyan az iskola a tanár tetteit leleplező fiatalok ellen is eljárást indított, a rendőrség most a pedagógust is előveszi. Közleményükben azt írják a Blikknek:

„A Botrány egy budapesti gimnáziumban: álprofillal buktatták le diákjai a zaklató tanárt – Zavaró pillantások és kínos pillanatok című cikkük kapcsán tájékoztatjuk, hogy az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2022. január 24-én gyermekpornográfia bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.

Az eljárás célja annak megállapítása, hogy az esettel összefüggésben büntetőjogi felelősség megállapítható-e. Gyanúsítotti kihallgatás tájékoztatásunk megküldéséig nem történt.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: