KÉK HÍREK
A Rovatból

Blikk: Megtaláltuk a rendőrség egyik tanúját, akit a Skóciában eltűnt ikrek eltűnése után kihallgattak

A skót rendőrök minden tőlük telhetőt megtettek, hogy előkerítsék a január elején eltűnt Huszti ikreket, de egyelőre nem sikerült nyomra bukkanniuk. A nyomozás során egy tanú is megszólalt, aki eltűnésük előtt találkozott az egyik testvérrel.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. január 25.



Ahogyan arról lapunk is beszámolt, a 32 éves Elizának és Henriettának január 7-én veszett nyoma Aberdeenben, Skóciában. A skót rendőrök égen, földön és levegőből is keresték őket, de eddig nem jutottak előrébb a nyomozásban. Csak abban bízhatnak, hogy egy szemtanú olyan információval tud szolgálni, ami segíti a keresést.

A Blikk elérte a rendőrség egyik tanúját, Daia Glezt, aki Henrietta jó ismerőse volt. A nő elmondta, hogy gyakran megfordult abban a kávézóban, ahol Henrietta dolgozott, így ismerkedtek meg.

„Nem voltunk közeli barátok, de sokszor találkoztunk, amikor betértem a kávézóba” – mesélte Daia. Elmondása szerint január 4-én délután fél három körül látta utoljára Henriettát.

„Aznap is dolgozott, de kissé zaklatottnak tűnt, mintha valami súlyos gond gyötörte volna”

– tette hozzá.

Daia arról is beszélt, hogy hallott olyan elméletekről, amelyek szerint a lányok eltűnésük előtt elrejtették a hátizsákjaikat a hídnál, ahol nyomuk veszett. Január 6-án délután mindketten bejárták a környéket, másnap hajnalban pedig visszatértek ugyanoda. A rendőrség által elemzett kamerafelvételeken látható, hogy akkor mindkettejüknél volt hátizsák.

„Pontosan nem tudom, hol tűntek el, de azt mondják, a hídnál, amely Torry felé vezet. Maga a híd napközben nagyon forgalmas, de hajnalban már nem annyira, még úgy sem, hogy a kikötő közvetlenül mellette van. Torry környékét határozottan veszélyesnek tartják, különösen éjszaka – vagy legalábbis én mindig ezt hallottam”

– mondta Daia. Hozzátette: „Remélem, megtalálják őket, és ha nem is akarnak előkerülni, legalább értesítik a szeretteiket, hogy jól vannak.”

A skót rendőrség eddig nem talált semmi olyan nyomot, ami arra utalna, hogy az ikrek eltűnésében harmadik személy játszott volna szerepet. A nyomozás tovább folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szívszorító tragédia Győrnél: az édesanya a gyermekével a karjában lépett a vonat elé, a másik gyermeke magára maradt az autóban
A szörnyű tragédia a vonat személyzetét is nagyon megrázta, ezért a MÁV pszichológiai segítséget biztosít számukra.


Borzalmas tragédia történt Győrnél péntek este.

Egy édesanya gyermekével a karjában egy elhagyatott erdős részen lépett a vonat elé. Hiába érkeztek gyorsan a mentők, egyikük életét sem tudták megmenteni.

A MÁV közleménye szerint az eset nem vasúti átjárónál történt, hanem egy olyan területen, ahol nem volt gyalogos átkelésre alkalmas út. A nő azonnal életét vesztette, a kisgyermeket pedig a helyszínen próbálták újraéleszteni, de hiába küzdöttek érte a mentők, ő sem élte túl a balesetet.

A hatóságok nem messze a tragédia helyszínétől megtalálták az édesanya autóját. A járműben egy másik gyermeke ült egyedül, ő jól van.

A helyszínen dolgozó szakemberek szerint a mozdonyvezető vészfékezett, de már nem tudta elkerülni az ütközést. A tragédia után a vonatforgalmat hosszabb időre leállították, a helyszíni szemle órákig tartott.

"Az eset körülményeit a vasúti szakemberek és a nyomozóhatóság vizsgálják, a rendőrség tájékoztatása szerint nem zárható ki az öngyilkosság lehetősége" – közölte a MÁV.

A MÁV-csoport azt is közölte: "A tragédia óriási megrázkódtatást jelentett a vonat személyzetének is, akik számára pszichológiai segítséget biztosítunk".

A vasúttársaság együttérzését fejezte ki az áldozat hozzátartozóinak.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Kiderült, mi okozhatta a washingtoni légikatasztrófát, amelyben hetvenen vesztették életüket
Még vizsgálják a hatóságok az ütközés okait, de már találtak több dolgot is, ami a szörnyű tragédiához vezethetett a forgalmas légtérben.


A hadsereg egyik Black Hawk helikoptere kikapcsolt biztonsági rendszerrel repült – írta meg a New York Post.

A légibaleset január végén történt, mikor összeütközött a helikopter egy utasszállító repülőgéppel. A tragédia következtében 70 ember vesztette életét. Erről Ted Cruz szenátor számolt be csütörtökön, miután a Szövetségi Légügyi Hivatal és a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal zárt ajtók mögött tájékoztatta a törvényhozókat.

Január 29-én a washingtoni Potomac folyó felett történt az ütközés: az American Airlines 5342-es járata egy Black Hawk típusú helikopterrel karambolozott. A baleset következtében mindkét jármű a folyóba zuhant. Az utasszállító fedélzetén tartózkodó 67 ember és a helikopter háromfős személyzete életét vesztette.

Ted Cruz kiemelte, hogy

a katonai helikopterek kikapcsolt rendszerrel is repülhetnek, de ez csak indokolt esetekben engedélyezett. "Hacsak nem volt kényszerítő nemzetbiztonsági ok a kikapcsolására, ez nem tűnik indokoltnak, és ebben az esetben ez egy kiképzési küldetés volt, így nem volt nemzetbiztonsági oka a biztonsági rendszer kikapcsolásának"

– jelentette ki a szenátor.

A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NTSB) vizsgálata szerint

a helikopter a megengedett 200 láb (kb. 60 méter) helyett 300 láb (kb. 90 méter) magasságban repült, ami hozzájárulhatott az ütközéshez.

A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) a baleset után korlátozásokat vezetett be a helikopterek repülésére a Reagan Nemzeti Repülőtér környékén, és átfogó biztonsági felülvizsgálatot indított a forgalmas légtérterületeken.

A hatóságok továbbra is vizsgálják, hogy mi vezethetett a tragédiához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Váratlan fordulat: megharapta a dohánybolt eladója a rablót, aztán birkózókat megszégyenítve küzdött vele - VIDEÓ
A nő mindent elkövetett, hogy a férfi ne jusson pénzhez, majd próbálta visszatartani. Keményen dulakodtak, de végül a támadónak sikerült meglépnie.


Videóra vettek egy pécsi dohánybolti támadást tavaly szeptemberben.

Az elszánt eladó sem tudta megfékezni a rablót, aki 10 ezer forintos zsákmánnyal távozott.

A férfi ellen most emeltek vádat - derült ki az RTL Híradó beszámolójából.

Az eladó igazán hősiesen küzdött, a támadó karját megharapta, hátha így visszatartja, és a pánikgombot is megnyomta. De végül a biztonsági kamera felvételei alapján fogták el a gyanúsítottat.

A videóból kiderült, hogy a férfi a pénzbe markolt, mikor az eladó hátracsavarta karját. A rabló ekkor a másik kezével feltépte a kasszát, ami a földre esett. A dulakodás közben az eladó megharapta a férfit, akit ez sem tartott vissza. A támadó beesett a pultba, a hátizsákja a fejére csúszott, elesett, majd a földről összeszedett 10 ezer forintot.

A nő ekkor nyomta meg a pánikgombot, és próbálta a férfit a ruhájánál, karjánál visszafogni. Mikor a pultból kimentek, a férfi a karját felemelte, majd az ajtó felé rohant. Az eladó ekkor megint rárontott, és tovább dulakodtak. A támadónak végül sikerült kijutnia a boltból, a pénzzel együtt.

A rablásról készült felvételt az ügyészség hozta nyilvánosságra.

A helyiek szerint nem ez volt az első eset, hogy kocsmát és a dohányboltot is kirabolták. Egyikük úgy véli csak az eladó lélekjelenlétén múlt, hogy nem történt nagyobb baj.

"Bátor volt. Mondjuk ezek a csajok itt bátrak. Ismerem őket, itt lakok már 26 éve. Úgyhogy helytálltak rendesen, aki volt az eladó."

A vádirat alapján az eladó pont zárta a kasszát, amikor a férfi támadott. "A vádlottnak a cselekménye a rablás bűntettének a megállapítására alkalmas, ennek a büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyészség a vádiratban beismerés esetére mértékes indítványt is tett" - modta az ügyészség.

Vagyis ha a férfi az előkészítő ülésen mindent beismer, és lemond a tárgyalásról, akkor 4 évre kerülhet rács mögé.

VIDEÓ: A támadásról


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szexuálisan zaklatta a 10 év alatti unokahúgát, és még felvételt is készített róla – A rendőrség letartóztatta
A férfiról a nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében kaptak információt a hazai rendőrök. A 24 éves férfi lakásán több felvételt is találtak.


Szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűntett miatt indított eljárást egy Pest vármegyei férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - írja a Police.hu.

Gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében kaptak információt a hazai rendőrök. Az ennek alapján végzett adatgyűjtés, adatelemzés és felderítés eredményeként a kibernyomozók 2024. novemberében kutatást tartottak a 24 éves férfi lakóhelyén, ahol különböző számítástechnikai- és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ezeket megvizsgálva kiderült, hogy

azokon gyermekpornográf fotók találhatók, közül több felvételt az elkövető saját maga készített 2024-ben a 10 év alatti unokahúgáról,

miközben szexuális cselekményt végzett a gyermekkel.

A nyomozók január 28-án a férfit elfogták, szexuális erőszak és gyermekpornográfia miatt gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt.

A gyerek a családjában biztonságban van, gyermekvédelmi intézkedésre nem volt szükség - írja a portál.

A gyermekpornográf felvételek esetében az elkövetők felelősségre vonása mellett a nyomozók kiemelt célja a gyermek áldozatok azonosítása, a kiskorúak védelme. Súlyosabb bűncselekmény után a szexuálisan kizsákmányolt gyermekeket akár ki is emelhetik a káros környezetből. Ezért a hagyományos nyomozási technikák mellett a digitális nyomok elemzésére is nagy hangsúlyt fektetnek.

Felhívják a figyelmet arra, hogy ha valaki ilyen jellegű bűncselekményt észlel, azonnal értesítse a rendőrséget vagy akár a családvédelmi, illetve segélyszolgálatokat, hogy a gyermekek szexuális kihasználása ne maradhasson rejtve.

VIDEÓ: A letartóztatásról


Link másolása
KÖVESS MINKET: