BUDAPEST

Homály, vízcsobogás, rozsda - Hihetetlen igénytelenség a Nyugati alatt

A nagy vasútfelújítási kampányban, pláne a 750 milliárdos kínai intervenció fényében egyre abszurdabb a létezése.

Link másolása

Hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik, kövesd az INDÓHÁZ oldalát!

Homály, vízcsobogás, rozsda, álmennyezeti maradványok, magánérdek abszolút győzelme a közérdek felett. Nyilvános WC, ajtaján könnyed filctollas írás:

Az ajtó mögött számláló működik! Ez mit jelenthet? Burkolt fenyegetés fizetés nélküli távozás esetére?

Az objektum fontos városi kapcsolatot is jelent X és Y utca között, de fontos közösségi közlekedési létesítmény alatt is át lehet általa bújni. Az egész még abból a korból származik, amikor fenti létesítmény a reményteli, totális megújulás útjára lépett, gyakorlatilag elbontották, és újragyártva kicserélték mindenét, csillogott-villogott itt minden.

És ha már így, alatta megépült jelenlegi idézőjeles csodálatunk tárgya, először csak elszigetelten, később egy nagyobb komplexumba bekapcsolva. Tartószerkezeti bravúrt is elkönyvelhetnek az építők, az új létesítmény a régi alá úgy épült be, hogy utóbbi évszázados falpillérei előbbi vadonatúj födémlemezére támaszkodnak le. Nem lehetett akármilyen rejtvény a kiváltás megépítése! A funkcionalitásra pedig itt igazán nem lehetett panasz, a potenciális utasok jöttek az egyik irányból, a csatlakozó pénztáraknál jegyet váltottak, aztán továbbmentek a vonatuk felé, minden egy logikai vonalban, szépen, egyenesen, sorban.

1

Érdemes nem mindig csak a padlót nézni! (a szerző fényképei)

A romlás első jele az volt, mikor valaki kitalálta, hogy mégse itt, az átalakult városi áramlások által megkövetelt helyen legyenek a pénztárak, hanem innen hatszázötven méterre, egy dédapánk dédapái által e célra elgondolt teremben, ami elé akkoriban még konflissal előnyösen oda lehetett hajtani. Lakat és csipkefüggöny került hát a pénztárablakokra, az egyenesek átalakultak önmaguk hurkaivá, a sorrend nem az unalmas logikát, hanem a sokkal érdekesebb esetlegességet követi.

Az éppen fellángoló butikvilág, majd a rendszerváltás során elszabaduló kiskereskedelmi pokol persze hamar megtalálta magának az üresen álló pénztárhelyiségeket,

és ami nem volt elég jó a menetjegy nevű papírfecnik eladására, az tökéletesen megfelelt a műszálas ingek és dezodorok adásvételére itt, az állandó emberáradat közelében.

2

A szívünk szakad meg

És ekkortól megmutatkozott, hogy kinek is van itt igazi érdekérvényesítő képessége! Hiába, ha gazda csak papíron létezik, valójában soha egyszer be nem tette a lábát az általa üzemeltetett helyiségbe, akkor gazda valójában nincsen, nem kell tartani a főbérlőtől, kifizetjük a bérleti zsozsót és utána szabad a vásár! A vásári hangulat áttörte a hajdani pénztárak vonalát és mint Vladimir Páral zseniális utópiájában a maszittömbök, a szemétből intelligenssé összeállt, élő hulladéktömegek, végighullámoztak a létesítményen, betörtek minden zugba, sarokba, elszaporodtak, kitöltötték a réseket, és szétfeszítették még a fizikai keret lágyabb alkotóelemeit is.

Épülhetett bevásárlóközpont húsz méterre innen, átépülhetett a felszínen minden, itt, félig a föld alatt, biztonságos akolmelegben vetik egymásnak hátukat az árusok és bódéik, még talán igénytelenségi pályázatot is hirdettek maguk között.

Legalábbis erre enged következtetni, hogy kifogástalan kontraszelekció látszik megvalósulni: véletlenül sem jön létre egyetlen értékelhető, esztétikailag így-úgy elfogadható építmény, pult, felirat, vitrin, asztal, kirakat sem, minden folyamat egyirányba, lefelé mutat, ami tegnap rossz volt, azt ma még rosszabb követi, holnap pedig még a ma még ismeretlen mélység is megnyílik majd.

3

Lehetne kubista színházi díszlet is

Nem, nem valami alvilági hatalom, nem a Rossz élteti ezt a világot, alakítja kedve szerint az álmennyezeti struktúrákat, fon újnépies motívumokat a hosszabbítók kábeleiből, ravaszul applikálva azokat a széttépett burkolatok hajdani tartói közé, lógat be, szögel oda, celluxoz hozzá, görbít el, csavaroz hozzá és ragaszt össze. Ez a hely sterilen megmutatja, hogy mit igényel az odafönt közlekedő vonatok népének nagy része. Nem, nem találják helytelennek, ami itt történik, inkább otthonosnak, hiszen végül is otthon is ez van az ól és a veteményeskert palánkja között, azt is megoldották, okosba'.

Egyetlen jogos gondolatunk lehet csak a jővőre nézve – a marmonkannányi szétlocsolt benzinen és gyufán kívül –, hogy az egész hóbelevancot le kell védeni, világörökségi címet talán nem kaphat, de nyugodtan mehet a hungarikumok közé, annak már úgyis van külön bizottsága, ilyet pedig a földrészen már biztosan sehol nem lehet találni, még a Beograd Centar pályaudvar műromjai alatt táborozó családokat is el lehetett tüntetni, pedig az is maga volt a mozdíthatatlan abszurd.

Ez a pár száz négyzetméter mindent elmond arról, hogyan utaztak, éltek, ettek, ittak, vásároltak a magyarok az ezredfordulón, és mindenekelőtt: hogyan képzeltek el egy fontos közösségi közlekedési gócpontot.

Nem az EU-s támogatásokból kiglancolt létesítmények első használatban eltöltött hónapja a mérvadó, hanem rejtvényünk tárgya, az önfenntartó, magát mindig újratermelő, kiirthatatlan, gombaként fejét mindig új helyen felütő, évtizedek óta viruló televény.

A London-Paddigtonok, Berlin-Hauptbahnhofok, de akár a Praha-Hlavny és Katowicze-Glówny-k is csak a mesében léteznek! Ezt a mesét pedig nálunk nem olvassák.

4

Sajnos a felirat megkönnyíti a megfejtést... De talán még van, aki nem élt akkor...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Virágpompában a Tóth Árpád sétány, Budapest egyik legszebb japán díszcseresznye fasora
A történelem viharait is átvészelte a várfal, amelyen az öreg gesztenyefák elé 2009-ben ültették a lenyűgöző látványt nyújtó másik fasort.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 04.


Link másolása

A tavasz egyik legszebben virágzó fája a japán díszcseresznye. A pár napig élvezhető látványosság sokakat vonz magához, gyönyörködni, fotózni. A rózsaszín virágözön a Budai Várban is minden évben elvarázsolja a látogatókat.

A Tóth Árpád sétány önmagában is egy különleges hely, hiszen egy régi középkori várfal tetején vezet végig, ahol a panorámát is érdemes kiélvezni.

A sétány jelenlegi formája 2009-ben készült el, a déli szakasz felújításával, ekkor ültették a fákat is Tihanyiné Tóth Mária tervei alapján. A ma már romantikus Várhegy várfalai korábban hadicélokra szolgáltak. A várfal romjaira 1720-ban telepítették az első fasorokat - ez volt Budapest első kettős fasora.

A sétány neve is többször változott, a 19. században Bastei Promenádnak hívták, majd 1879-től Bástya sétánynak, a 30-as években Horthy Miklós sétánynak és Gróf Bethlen István sétány is volt. 1946-ban nevezték el a nyugati részt Tóth Árpád sétánynak, mert a költő a közeli Táncsics Mihály utcában is élt. A második világháború után a fák is elpusztultak. A területet 1967-ben rendezték, ekkor ültettek gesztenyefákat, juharfákat. A díszcseresznyefák 2006-ban és 2009-ben kerültek a sétányra, míg a mögöttük álló gesztenyefák jóval idősebbek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
Szinte biztosan nem lesz klíma a 3-as metrón idén nyáron
Technikailag gyakorlatilag megoldhatatlan, hogy idén nyáron teljesüljön Karácsony Gergely egyik főpolgármesteri vállalása.

Link másolása

„A közbeszerzési eljárás jelenleg tárgyalási szakaszban van” – válaszolta a BKV a Népszavának, amikor a lap arról érdeklődött, hogy mikorra várható a hármas metró szerelvényeinek légkondicionálása. A lap szerint ez azt jelenti, hogy kivitelező híján aligha lesz nyárra klimatizálva a 3-as metró vonalán közlekedő 222 kocsi.

A budapesti M3 metróvonalon közlekedő járműveket 2016-ban 69 milliárd forintért gyártotta újra az orosz Metrowagonmash – rengeteg hibával. Tarlós István akkori főpolgármester 2017-ben még azt mondta: nem lesz gond azzal, hogy nincs klíma a hármas metró felújított szerelvényein, elvégre „az nem villamos, 25 méterrel a föld alatt nem tűzi a nap”, és „azt is lehetne követelni, hogy legyen büfékocsi is”.

Az őt váltó Karácsony Gergely még főpolgármester-jelöltként 2019 júniusában 34,8 fokot mért a vonal egyik kocsijában és megígérte, hogy utólagosan klimatizálják a hármas metró orosz szerelvényeit.

A BKV a városvezetés utasítására 2021 májusában feltételes közbeszerzési tendert írt ki az utólagos klimatizálásra, amelyre három ajánlat érkezett. Az egyiket érvénytelenítették, a Liberatus Hungary Kft. és a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. viszont versenyben maradt. Szerződést azonban egyikkel sem kötöttek a főváros nehéz pénzügyi helyzetére hivatkozva. Később felmerült, hogy az orosz gyártó ellen indított perben követelt kötbérből fedezik az utólagos klimatizálás költségét.

„A klimatizálás elsődlegesen nem pénz kérdés, szükség lenne hozzá az orosz gyártó hozzájárulására, amire kevés az esély. Ha enélkül nyúlunk a kocsikhoz, elvész a garancia. A helyzet tavaly óta nem változott, idén nyárra objektíve lehetetlen a légkondícináló berendezések felszerelése” – mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki megerősítette azt is, hogy a munkát a kötbér terhére rendelnék meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Karácsony Gergely: Rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a hajókat a belvárosból
A budapesti főpolgármester szerint az a céljuk, hogy a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 31.


Link másolása

„Felülvizsgáltuk és módosítjuk a Duna-parti Építési Szabályzatot” – írja húsvétvasárnapi posztja elején Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint ezzel egy bonyolult, sok egyeztetést igénylő tervezési, véleményezési folyamat végére értek.

A városvezető bejegyzéséből kiderül, hogy az állami, szakmai és civil szervezetektől érkezett vélemények több tucat oldalt tesznek ki, több partnerükkel az utolsó pillanatig egyeztettek.

Szerinte a szabályzat lényegét egyszerűen össze lehet foglalni:

„Rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a lakók életét megkeserítő, és a panorámát elcsúfító hajókat a belvárosból, megteremtjük a lehetőségét annak, hogy a Duna-partok a jelenleginél sokkal jobban szolgálhassák a budapestieket. Az a célunk, hogy a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen, és minél egészségesebb egyensúlyt teremtsünk a folyó különböző célú használata közben.”

A teljes posztot itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Újabb Kolodko-miniszobor: ezúttal Chuck Norris került fel egy budapesti hídra
A helyszín nem véletlen... A gúzsba kötött akcióhős szobra emlékeztet rá, hogy a híd építésének idején sokan szavaztak rá, mint névadóra.

Link másolása

Húsvéthétfőn újabb miniszobrot helyezett ki Kolodko Mihály. Ezúttal Chuck Norrist készítette el, amint az akcióhős gúzsba kötve fekszik...

A helyszín sem lehet véletlen: a Megyeri hídnál, a pesti oldalon található, a gyalogosúton, a Pest felirat alatt.

A híd építésekor névpályázatot is hirdettek, és akkor sokan szavaztak Chuck Norrisra.

Mivel élő személyről nem lehet ilyen létesítményt elnevezni, így a filmsztár nem kapott hidat Budapesten.

Az alkotásról a szobrász képeket is posztolt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: