KÉK HÍREK
A Rovatból

Hihetetlen trükkel csaltak ki milliókat egy üzlettől az üvegvisszaváltós csalók Kiskunhalason

Otthon gyártott hamis kuponokkal vertek át egy kiskunhalasi áruházat egy nő és a fia. Több mint 3 millió forintot szereztek így, de a rendőrök rövid időn belül lekapcsolták a csaló párost.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 11.



Elfogták a rendőrök azt a nőt és fiát, akik több mint 3 millió forintot csaltak ki egy kiskunhalasi áruháztól az üvegvisszaváltó automatához gyártott hamis visszatérítési igazolásokkal - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai feljelentés alapján kezdtek el intézkedni múlt pénteken, ennek során néhány órán belül sikerült azonosítani egy 70 éves nőt és 48 éves fiát, akik 2024 augusztusa óta folytatták csalássorozatukat.

Kezdetben nem visszaváltható üvegeket láttak el hamis vonalkódos címkékkel, majd visszaváltották azokat.

Később a módszerüket megváltoztatták, otthon gyártott hamis kuponokat - úgynevezett vouchereket - használtak, amelyeket azután önkiszolgáló kasszánál váltottak be.

Csak kisebb értékben vásároltak, így a fennmaradó összeget készpénzben kapták vissza.

A rendőrség a párost gyanúsítottként hallgatta ki, a bankszámláikon lévő pénzt lefoglalta. A nyomozás jelenleg is tart, a hatóság vizsgálja, hogy más üzletekben is követtek-e el hasonló bűncselekményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nem gondoltam, hogy tragédia lesz” - 9 hónapos kisfiú halt meg Tiszabercelen, a szülei a konyhaasztalon próbálták újraéleszteni
A tragédiát megelőzően a gyermeket gégeszűkülettel diagnosztizálták. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az esetet.


Hatalmas tragédia rázta meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszabercelt: vasárnap este váratlanul meghalt egy kilenc hónapos kisfiú, Marcell.

A baba légzése alvás közben állt le, tudta meg a Tények. A rémült szülők és a nagymama azonnal megkezdték az újraélesztést a konyhaasztalon, a mentők telefonos utasításait követve. Mentőhelikopter is érkezett, de az életét már nem lehetett megmenteni.

„Egy 9 hónapos csecsemő emelt szintű újraélesztését kezdték meg, több életmentő beavatkozást is elvégeztek, de be kellett látni, hogy a szakszerű ellátás ellenére nincs esély a sikerre, sajnos nem lehetett megmenteni”

– nyilatkozta Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa.

A család már korábban is küzdött Marcell egészségi problémáival. A kisfiúnál veleszületett gégeszűkületet állapítottak meg. A szülők elmondása szerint már születése óta furcsán sípolva vette a levegőt.

„Kórházban voltunk a kicsivel. Vállaltuk volna felelősséget, ha kellett volna minden héten bevittük volna. Nem engedték, úgy tettek, hogy majd betölti az 1 évet, akkor majd lesz egy kivizsgálása. Ha sürgős lesz, akkor megműtik, ha nem, akkor kinövi” – mondta az apa sokkos állapotban.

Nem sokkal a halála előtt Marcell mandulagyulladással is küzdött. A háziorvos antibiotikumot írt fel, a gyógyszert ki is váltották. Három nappal később viszont a kisfiú légzése váratlanul leállt.

Az édesapa szerint a kórházban nem világosították fel őket kellőképpen a betegség súlyosságáról.

„Fel kellett volna minket világosítsanak. Vagy ha nem is minket, akkor a háziorvost, hogy jelezzen nekünk. Hogy ha bármi baj van, hívjuk a háziorvost és kijön. Itt tényleg senki nem volt felvilágosítva” – mondta.

„Tegnap itt aludt köztünk. A feleségemet, mintha valaki meglökte volna, keljen fel, megfogta a kisfiút, de már el volt engedve. Tragédia. A második fiamat… eltemettem a fiamat, eltemettem anyámat, most itt van megint a fiam”

– tette hozzá a férfi megtörten.

A családnak ez már a második hatalmas vesztesége: korábban bölcsőhalál miatt elveszítették másik gyermeküket is.

Most azt szeretnék, ha a kisfiút korábban vizsgáló orvosokat felelősségre vonnák. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit.

„Nem gondoltam, hogy tragédia lesz!” – mondta az apa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Ahogy elestem, a kutya egyből ment a fejemnek” - 12 éves kislányt marcangolt egy kutya Biharkeresztesen
A 12 éves Valentina barátnőjével sétált, amikor rátámadt a megvadult kutya. A lány combját, fejét és hónalját marcangolta, azóta rémálmok gyötrik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 09.



Fájdalmas sebeket szerzett az a 12 éves biharkeresztesi kislány, akit egy elszabadult kutya támadott meg az utcán, derül ki az RTL Híradóból. A gyerek még mindig nehezen jár, combján, fején és hónalján is harapásnyomok láthatók.

Valentina pénteken a barátnőjével sétált, amikor az egyik ház udvaráról kiszökött kutya rátámadt. Először a lábát harapta meg, a támadás hatására a földre esett.

„Ahogy nekiugrott a lábamnak én akkor elestem. És ahogy elestem a kutya egyből ment a fejemnek, de itt van egy kis karmolás is”

– mesélte a kislány.

A földön magzatpózban próbálta védeni magát, de a kutya tovább támadta: a hónalján, haján és a fején is sebeket okozott. A támadás akkor ért véget, amikor egy másik kutya közbelépett, és nekirontott a támadónak.

„Nagyon fáj! Nem tudok vele aludni, több napot nem alszok, mert mindig felriadok, mert eszembe jut, ahogy a kutya nekem jött!” – tette hozzá Valentina.

A helyszínre elsőként a nagymamája érkezett, akit sokkolt az, amit látott.

„Úgy nézett ki a kislány, hogy csüngött a húsa. És a még mindig nem tud fésülködni, mert a kis fejbőre fel van neki a koponyáig szakadva. A mentők kötözték be a helyszínen a sebeit”

– mondta az asszony.

A mentők azonnal a helyszínre érkeztek, és ellátták a kislányt.

„A mentők egy lánygyermeket láttak el, aki a fején és combján szerzett sérüléseket, ezért sebellátást követően stabil állapotban azonnal baleseti osztályra szállítottuk” – nyilatkozta Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat regionális szóvivője.

A család szerint egy fekete harci kutya volt az elkövető. A roma önkormányzat vezetője úgy tudja, korábban már mást is megharapott ugyanez az állat.

„A helyi, van egy olyan gyülekezet, hívők, baptista. Annak a pásztorát harapta meg és akkor az is azt hiszem, hogy kórházba is került érte. Ugyanerről a kutyáról beszélünk” – mondta Varga Ernő.

A kutya a korábbi támadás után a gazdájánál maradhatott, most azonban karanténba kerül. A rendőrség vizsgálatot indított, a kutya gazdáját egyelőre nem sikerült elérni.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Női holttestet találtak Pilisvörösvárnál
A bejelentést követően tűzoltók és mentők érkeztek a helyszínre. Az idegenkezűséget kizárták.


Egy 50 év körüli asszony holttestére bukkantak a hatóságok Pilisvörösvár közelében, miután ismerőse segítséget kért, mert napok óta nem tudta elérni őt telefonon, tudta meg a Bors.

A segélyhívóra érkezett bejelentés alapján a Piliscsabai Önkéntes Tűzoltók siettek a helyszínre június 8-án. A riasztás 13 óra 18 perckor érkezett Tinnyéről.

„Ajtónyitáshoz szeretnének segítséget kérni tőlünk, ugyanis az egyik házban élő asszonyról nem tudnak semmit az ismerősei, mivel ő nem jelentkezik és aggódnak érte” – mondta Veréb Zoltán, a Piliscsabai Önkéntes Tűzoltóság parancsnoka.

A tűzoltók és a mentők együtt érkeztek a helyszínre.

„Bajtársaink úgy döntöttek, hogy a családi házba az ablakon keresztül tudnak a legegyszerűbben bejutni” – tette hozzá Veréb Zoltán.

Az ablak mellett talált emelvényre másztak fel, betörték az üveget, és azon keresztül hatoltak be az épületbe.

Bent a ház átvizsgálása során a nő holttestét találták meg. Az életét már nem lehetett megmenteni.

„A kollégáink megtalálták az asszony holttestét a házban. Nem tudjuk, mi történt vele, de azt igen, hogy a rendőrség kizárta az idegenkezűséget. Sajnos már nem lehetett rajta segíteni. Őszinte részvétünk a hozzátartozóknak!” – mondta a parancsnok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Befolyással üzérkedés miatt nyomoznak egy olyan ügyben, amelyben a miniszterelnök öccse, Orbán Áron is érintett
Egy pendrive-on titkos hangfelvételek és hamis papírok buktatták le a társaságot. Az ügyben már több feljelentés is született, az egyik bejelentő időközben meghalt.
F. O. - szmo.hu
2025. június 10.



Befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt nyomozást indított a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügyben a miniszterelnök öccsének, Orbán Áronnak az üzlettársait jelentették fel – írta a Telex.

A portál egy olyan pendrive-hoz jutott hozzá, amin titokban rögzített hangfelvételek, belső levelezések, szerződések, fiktív munkaszerződések és különböző nemzetiségű emberek – például vietnámiak, indiaiak, nepáliak, pakisztániak, törökök, kurdok és arabok – által beadott munkavállalói kérelmek szerepelnek.

A lap szerint az ügy még tavaly októberben robbant ki, amikor kiszivárgott egy hangfelvétel. Ezen Orbán Áron Héjj Dáviddal, a kormányzati egyeztetések koordinálásáért felelős kormánybiztossal beszélgetett.

A felvételből kiderült, hogy Orbán Áron és társai vízumügyek intézésében voltak érdekeltek, de a hatóságok több kérelmet is blokkoltak.

A Telex úgy tudja, hogy a blokkolás miatt többen is visszakövetelték a pénzüket Orbán Áron társaitól. Egyikük például Nepálból hozott volna munkavállalókat, de sem a vízumot nem kapták meg, sem a pénzét nem kapta vissza. Ő emiatt feljelentést tett, majd nem sokkal később meghalt.

A portál megszerezte azt az üzenetet is, amit Orbán Áron egyik üzlettársa írt egy iráni partnerének, aki állítólag fenyegette őt. Az üzenet így szólt:

„A miniszterelnök öccsével üzleteltek. Tudjátok, mennyi az annyi és merre hány méter.”

A Telex információja szerint az egyik asszisztens is feljelentést tett. Azt állította, hogy főnöke utasítására dokumentumokat hamisítottak, hogy külföldiek bejöhessenek az országba.

Orbán Áron cégének, a Multi Shoot Zrt.-nek az volt a feladata, hogy időpontokat foglaljon a munkavállalók számára a külképviseleteken.

A Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette, hogy folyamatban van a nyomozás, de további részleteket nem közöltek. A Telex szerint eddig két feljelentőt hallgattak meg, köztük azt, aki áprilisban meghalt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: