KÉK HÍREK
A Rovatból

Halálra késeltek egy 15 éves lányt Angliában, a rendőrség egy 16 éves fiút gyanúsít a gyilkosággal

A támadás délután öt óra körül történt, a lányt kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A város lakosságát sokkolta az eset.

Link másolása

Halálra késeltek egy 15 éves lányt péntek délután az angliai Hexhamben. A rendőrség egy 16 éves fiút gyanúsít a gyilkossággal - írja a DailyMail.

A cikk szerint

a rendőröket péntek délután öt óra körül értesítették, hogy Priestpopple városrészében megkéseltek egy tizenéves fiút és egy lányt.

Mindkettöjüket kórházba szállították, de a 15 éves lány később belehalt a sérüléseibe. A fiú sérülései nem voltak életveszélyesek.

Az ügyben

a rendőrség később letartóztatott egy másik 16 éves fiút, előbb testi sértés majd gyilkosság gyanújával.

A northumbriai rendőrség a Twitteren azt írta, hogy eltökéltek abban hogy kiderítsék, mi történt és minden érintetett bíróság elé állítsanak. Aelf Sampson nyomozó azt mondta, hogy bár a nyomozás korai szakaszában vannak, de úgy gondolják, hogy a fiatalok ismerték egymást.

Hexham tavaly elnyerte a Nagy-Britannia legboldogabb települése díjat, a polgármester azt mondta, hogy az ügy sokkolta a város közösségét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Maga mellé ültette hittanórán, és elkezdte fogdosni” – Sz. atya évekig molesztálhatott gyerekeket, a közösség mégis azokat bántotta, akik felszólaltak ellene
Az anyuka feljelentést tett az atya ellen. Ahogy ezt megtudták, az egész falu ellenük fordult. A család régi barátja, korábbi családgondozója viszont az első perctől kezdve hitt a kislánynak. A pap 12 évet is kaphat.

Link másolása

Sz. atya görögkatolikus pap ellen 2022-ben eljárás indult gyerekmolesztálás miatt, ám azt az ügyet lezárta a rendőrség. A papot ezután áthelyezték, az új helyen viszont lebukott: vádat emeltek ellene, mert nevelése alatt álló gyerekeket bántalmazhatott.

Az RTL-en, a Házon kívülben megszólalt annak a kislánynak az édesanyja, aki rendőrségi feljelentést tett, miután a gyerek elmondta neki, hogy az atya hittanórán fogdossa. A településen korábbi családgondozójukon kívül mindenki ellenük fordult, de ők így sem adják fel, és harcolnak az igazukért.

„A kislány minden hét csütörtöki napján jelezte, hogy ő nem megy iskolába. Kitalációzott nekem, hogy fáj a hasa, hányingere van”

– idézte fel. Az anya végül elvitte a gyereket az iskolába, de egész nap nyugtalan volt miatta, ezért délután a lányáért ment, pedig már egyedül járt haza. Ekkor derült ki, hogy Szandi miért nem akar iskolába járni. Az édesanya a hallottak után azonnal felhívta a papot, hogy kérdőre vonja:

"Mondtam neki, hogy hogy volt mersze a lányomhoz hozzányúlni szexuálisan. És ő azt felelte nekem, hogy higgyem el, ő nem akarta bántani a lányomat, ő jót akart neki. Mondom, azzal, hogy maga szexuálisan molesztálta a gyerekemet?"

Ezután a rendőrségre ment a lányával, és feljelentést tett az atya ellen. Ahogy ezt megtudták, az egész falu ellenük fordult. A család régi barátja, korábbi családgondozója, Rózsás Viola viszont az első perctől kezdve hitt a kislánynak.

A gyermekvédelmi szakember szerint a közösség azért fordult a család ellen, mert nem tudták, és sokan még most sem tudják feldolgozni, hogy egy lelki vezető ilyet tehet.

Sz. atya ügyéről a 444 számolt be először. A pap ellen nemrég emeltek vádat. Az RTL úgy tudja, 2011 és 2022 között több másik kislányt is molesztálhatott a hajdúnánási gyermekotthonokban. Sz. atya jelenleg bűnügyi felügyeletben várja a tárgyalás megkezdését, az ügyészség 12 év fegyházbüntetést ajánlott neki, ha beismeri a bűnösségét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Elengedték az írek a 3 milliárd forint értékű drogot szállító repülő magyar pilótáját
N. Zoltánt tavaly december 1-jén vették őrizetbe Dublinban. Jövő héten viszont már hazatérhet.

Link másolása

A Blikk írta meg, hogy február utolsó napján kiengedték az ír hatóságok a vizsgálati fogságból a sükösdi N. Zoltánt. Ő vezette azt a magyar kisgépet, amelyen az egyik legkeményebb ír bűnözői család, a Kinahan klán tulajdonában levő drogot, 58 kiló heroint adtak fel csomagként. A csomag feketepiaci értéke nagyjából 3 milliárd forint volt.

A lap szerint egy másik magyar férfi, A. Ignác kezelte a csomagot, aki elismerte: ő tudott a kábítószerről, az ír maffia a családja fenyegetésével bírta rá arra, hogy szálljon be a drogcsempészetbe.

A másik magyar férfi letartóztatását újabb három hónapra meghosszabbította a dublini bíróság.

N. Zoltán fogva tartását viszont megszüntették. A lap emlékeztet rá, hogy N. Zoltán már a jövő héten átölelheti a családját, feleségét és tíz év körüli kislányát.

Máriássy Ádám, a kisgép tulajdonosa a Blikknek elmondta: aggódik a gépéért, amiről több mint három hónapja semmit nem tud azon kívül, hogy Dublin egyik repterének hangárjában lefoglalta az ír rendőrség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Frontálisan karambolozott a magyar kézilabdacsapat kisbusza, öt embert kórházba kellett vinni
A kisbuszban egy zalaegerszegi kézilabdacsapatnak a játékosai ültek, akik Körmendről tartottak éppen hazafelé. Öt ember került kórházba.

Link másolása

Frontálisan karambolozott egy autós és egy kisbusz a 86-os főúton, Körmend közelében.

A 112 Press írta meg, hogy egy autós Nádasd felől hajtott Körmend irányába, amikor egy úttesten álló őz miatt balra rántotta a kormányt, majd megpróbált visszatérni a sávjába, de elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett, és neki ütközött a kisbusznak.

A kisbuszban egy zalaegerszegi kézilabdacsapatnak a játékosai ültek, akik Körmendről tartottak éppen hazafelé.

A kiérkező mentők öt embert vittek kórházba, de szerencsére egyikük sem sérült meg súlyosan.

A balesetről készült fotókat itt lehet megnézni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Akkora baleset volt az M3-as autópályán, hogy 10 kilométeren torlódtak fel az autók
A 42-es kilométernél két személyautó ütközött össze. Mivel mentőhelikopter érkezett, megállították a forgalmat. Óriásdugó lett.

Link másolása

Már haladhatnak a járművek az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, Aszódnál, de 10 kilométeres a szakaszos torlódás - közölte az Útinform vasárnap este a honlapján.

Korábban a 42-es kilométernél két személyautó ütközött össze. Mivel mentőhelikopter érkezett, megállították a forgalmat.

Az Útinform azt javasolja, hogy aki teheti, továbbra is az 55-ös jelű Hatvan csomópontnál, de legkésőbb az 51-es kilométernél lévő kerekharaszti csomópontnál térjen le, és a 3-as főúton kerüljön. Ugyanakkor hozzátették: mivel már a 3-as főúton, Aszód előtt is 3 kilométeres a kocsisor, jelenleg a Tura felé vezető út a leggyorsabb.

(via MTI)

Link másolása
KÖVESS MINKET: