A Rovatból

Halálra gázoltak egy 5 éves ukrán kislányt, aki Olaszországba menekült a háború miatt

A kocsit vezető 18 éves fiatal szándékosan üthette el a kislányt kezében tartó, 16 éves fiút. A 16 éves kamasz súlyos sérüléseket szenvedett, de túlélte az ütközést, a kislány azonban már a helyszínen meghalt.

Link másolása

Gázolás áldozata lett egy 5 éves ukrán kislány Olaszországban - írja a Daily Mail.

A kis Taia egy hónappal ezelőtt érkezett a dél-olaszországi Crotone-ba az édesanyjával, Ludával, akivel az orosz-ukrán háború miatt menekültek el ukrajnai otthonukból. Múlt vasárnap este a kislány 16 éves unokanővérével és annak barátjával indult sétálni. Taia-t a fiú vitte, amikor egy autó elgázolta őket.

A kocsi hátulról csapódott a kamaszfiúnak, aki a szélvédőre esett, Taia pedig kirepült a kezéből és a földre zuhant. Olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.

A 16 éves fiú koponyasérülést és töréseket szenvedett, de túlélte a balesetet, míg Taia unokanővére sértetlenül úszta meg a gázolást.

A balesetet egy 18 éves sofőr okozta egy Fiat Doblóval, amelyet szerdán lefoglalt a rendőrség. Az olasz Corriere Della Sera szerint a nyomozók azt sem zárják ki, hogy

a sofőr szándékosan ütötte el a 16 éves fiút, kezében az ötéves kislánnyal, mivel úgy tudni, hogy a fiatalok ismerték egymást.

Ezt támaszthatja alá az is, hogy az autót vezető fiatal előbb szemből elment a két kamasz és a kislány mellett, majd megfordult és hátulról belement a fiúba. A kocsi anyósülésén a sofőr apja ült, ő hívta ki a mentőket. Azt mondta, baleset volt, és magára vállalta a felelősséget.

A szándékos gázolás gyanúját vetheti fel az is, hogy a helyszínen nem találtak féknyomot.

A rendőrség egyelőre vizsgálja a baleset körülményeit. A kocsit vezető fiatal egyébként már kétszer is (2020 márciusában és augusztusában) azon kapták, hogy jogosítvány nélkül vezetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sátorvassal ütötte várandós párját egy balatoni strandon egy férfi, hajánál fogva a földre is rántotta
A brutális támadót hamar elkapta a rendőrség, börtön várhat rá, annál is inkább, mivel korábbról volt már egy felfüggesztettje.

Link másolása

A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, aki strandolás közben támadta meg a párját.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi és az élettársa 2023 májusában, egy balatonberényi szabad strandra érkeztek, ahol közösen állították fel a sátrukat. Nem sokkal később azonban vitázni kezdtek, melynek során a vádlott trágár kifejezések közepette, kiabálva szidalmazta a párját – írja az ügyészség.

A vita során a nő távozni akart a helyszínről, amit a vádlott úgy akadályozott meg, hogy

a hajánál fogva a földre rántotta párját, majd az egyik negyvenöt centiméteres, alumíniumból készült sátorrúddal kezdte ütlegelni.

A jelenetet látva a közelben strandolók értesítették a rendőrséget.

Vádiratában az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, kiegészítve azzal, hogy a bíróság egyúttal a vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is rendelje el.


Link másolása
KÖVESS MINKET: