News here
hirdetés

A Rovatból
hirdetés

Halálra akarta inni magát egy 13 éves lány, mert mindennap verte egy osztálytársa

Hónapokon át bántalmazta a fiú, amiről a lány és a szülők szerint a tanárok és az igazgató is tudott, de egy igazgatói figyelmeztetésen kívül nem tettek semmit.

Link másolása

hirdetés

Kis híján öngyilkos lett egy 13 éves lány, aki azért akart végezni magával, mert egy másik diák mindennap bántalmazta az iskolában – számolt be róla a Blikk.

Korinát tavaly szeptemberben kezdte el bántani az osztálytársa. Elmondása szerint eleinte viccnek indult, és ő is viccnek gondolta, pedig a fiú elég erősen ütögette az arcát, a vállát és a combját.

„Szünetben ment mellettem a folyosón, odajött, meglökött, megütött... Én nem ütöttem vissza. A tanárok és az igazgató számára kiderült ez az ütögetés... Ő igazgatóit kapott, én meg szaktanárit... Őt nem érdekelte az igazgatói. Mindennap csinálta. Egyre erősebben. Ez így ment hónapokon keresztül minden nap”

– mondta el Korina a rendőrségi vallomásában idén áprilisban.

Amikor a lány már nem tudta tovább elviselni a bántalmazásokat, a halálba akart menekülni. Annyi vodkát ivott, hogy kis híján bele is halt. Szerencsére még időben kapott orvosi segítséget, a Heim Pál kórházban kezelték. Amikor hazaengedték, a szülők leültek vele egy nagy beszélgetésre. Számukra is ekkor derült ki, hogy a naponta látott kék-zöld foltok, sérülések, hátfájdalom nem az eleséseknek köszönhetőek, hanem annak, hogy az osztálytársa – az anya elmondása szerint egy erős, nagydarab fiú – folyamatosan bántalmazta őt napi szinten, hét hónapon keresztül.

„Előfordult az is, hogy a srác teljesen váratlanul, minden előzmény nélkül lelökte Korinát a lépcsőn, vagy hogy könyvekkel püfölte a fejét. Ráadásul meg is fenyegette azzal, hogy nekünk esik bajunk, ha beszél itthon minderről, ezért Korina nem mert segítséget kérni tőlünk”

– mondta az édesanya a Blikknek.

hirdetés

Azt is hozzátette, hogy bár látták, hogy a lányuk megváltozott, például fekete ruhában kezdett el járni, de ezt kamaszos dolognak tudták be. Amikor a szaktanári figyelmeztetések miatt bementek az osztályfőnökhöz és rákérdeztek, hogy van-e valami baj Korinával, a pedagógus azt mondta, hogy a szaktanári intéseket azért kapta a lány, mert beszélget az órákon a társaival, egyébként semmi baj nincs vele.

A beszélgetés után a szülők feljelentést tettek a rendőrségen, és nem engedték többet a lányukat az iskolába. Az anya azt mondta, azonnal ki akarta szakítani Korinát a bántalmazó környezetből.

„Ráadásul, a diák, aki folyton zaklatta és verte Korinát, a szomszéd lépcsőházban lakott, és a lányom félt vele találkozni, ezért nem volt hajlandó kimozdulni otthonról, egész nap a szobájában kuksolt. Ezért a férjemmel eldöntöttük, hogy a fővárosból egy Pest megyei településre költözünk”

– mondta.

Korinának jót tett a környezetváltozás, újra nagyon jól tanul, bár a hangulatingadozások még nem múltak el nála. A kutyával is lemegy már a ház udvarára, és a szüleivel is elmegy egy-két helyre. A szülők szerették volna minél előbb pszichiáterhez vinni a lányt, de erre eddig rajtuk kívüli okok miatt még nem került sor. A rendőrség ugyan kirendelt egy igazságügyi pszichológus szakértőt, aki azonban tíz perc vizsgálat után azt vágta Korina fejéhez, hogy „csak ennyi történt?”.

„Felháborítónak tartjuk, hogy a szakértő szerint a több hónapon át tartó bántalmazásra, fenyegetésekre csak legyinteni kellene! Pedig szerettük volna megtudni, hogy pontosan mi történt a lányunkkal, mert nagyon bezárkózott, fura rajzokat készít, és semmiről nem akar mesélni. A nyomozónak is nehezen mondta el a meghallgatáson, mit kellett kiállnia az elmúlt hónapokban”

– mondták a szülők.

Arról is beszéltek, hogy azzal szembesültek, a gyerekek közötti konfliktusokat, bántalmazásokat nem tartják az emberek olyan nagy ügynek, nem veszik komolyan.

Elmondásuk szerint a tanárok tudtak arról, hogy Korinát kikészíti és bántja az osztálytársa, mégsem tettek ellene semmit. A tankerület pedig arra hivatkozva nem akar vizsgálatot indítani, hogy rendőrségi eljárás van folyamatban.

Az anya a gyámügyhöz is fordult, jelezve, hogy a Korinát rendszeresen verő fiú szerinte másokat sem kímél és komoly gondok vannak vele, de ők sem foglalkoztak ezzel.

A rendőrség a Blikk megkeresésére azt közölte, hogy a XI. Kerületi Rendőrkapitányság idén április 4-én rendelt el nyomozást testi sértés vétség gyanúja miatt. Gyanúsítotti kihallgatás még nem történt, a rendőrök szakértő bevonásával vizsgálják az ügyet. Korina édesanyja ellen is indult egy rendőrségi eljárás, amiért két pofont adott a lánya bántalmazójának mérgében.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Mecseki tűz: minden pécsitől elnézést kért az okozója egy Facebook-posztban
„Teljes felelősséget vállalok a történtekért. Büntetőjogi és polgári jogi értelemben is. Nem szándékosan okoztam katasztrófát. Véletlen baleset történt, amit már nem tudtam megfékezni” - írta.

Link másolása

hirdetés

Mi is megírtuk, hogy csütörtök délután tűz ütött ki Pécs északnyugati részénél, a Mecsek lábánál.

Egy Facebook-posztban kért elnézést az elszenvedett károkért minden pécsitől az a férfi, akinek gondatlanságából történt a tűzeset. A tűz egy bozótosban keletkezett a város hétvégi házas, gyümölcsös kertekkel tarkított városrészében, az Akó dűlő környékén. A lángok hétvégi házakra is átterjedtek.

Kósa Mátyás Krisztián azt írta, akarata ellenére okozott balesetet, és minden károsult jogos kárát meg fogja téríteni a lehető legrövidebb időn belül.

hirdetés
„Teljes felelősséget vállalok a történtekért. Büntetőjogi és polgári jogi értelemben is. Nem szándékosan okoztam katasztrófát. Véletlen baleset történt, amit már nem tudtam megfékezni”

– írta.

Kósa azt is írta, hogy azonnal oltani kezdte a robbanásszerűen terjedő tüzet, de már nem tudta megfékezni. Minden felelősséget vállal, és nem bújik ügyvédek háta mögé.

A Baranya megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság információi szerint a tűzben körülbelül 8 hektárnyi terület volt érintett - írta a Telex. Hét, ebből két lakóingatlan károsodott. Három gázpalack is felrobbant. Az oltási munkákban 136 hivatásos és 72 önkéntes tűzoltó vett részt. Ők összesen 44 járművel vonultak föl, és egy helikopter is részt vett az oltásban.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Videón, ahogy elütik a kerékpárt áttoló gyalogost
A kamerás autó sofőrje megállt, amit a biciklis meg is köszönt, majd jött egy másik autó.

Link másolása

hirdetés

A Bp-i Autósok Közösségének egyik olvasója küldött be egy felvételt, a fedélzeti kamerája rögzítette, amint elütnek egy kerákpárt toló gyalogost. Az eset augusztus 18-án, délelőtt történt Budapesten a Kvassay híd után, a 21. kerületi Kvassay Jenő úton.

A felvételen jól látszik, hogy

a kerékpáros leszáll a bicikliről, amit maga mellett kezd tolni. A kamerás autó sofőrje megáll, amit a biciklis meg is köszön.

Majd a belső sávban érkező autós figyelmetlenül halad és a takarásban lévő gyalogost elsodorja.

A portál megjegyzi, hogy a helyszín is problémás, mivel a gyalogátkelő úgy néz ki, hogy jelenleg nem az, hiszen az ideiglenes útburkolati jelek ezt sugallják, illetve tábla sem jelez gyalogátkelőt, ezért félreérthető a gyalogosok számára - írják a felvételhez.

VIDEÓ: Videón, ahogy elütik a kerékpárt áttoló gyalogost

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
KÉK HÍREK
Két gyerek évekkel korábban bőröndökbe rejtett holttestét találhatták meg Új-Zélandon
5-10 év közötti lehet a két bőröndbe gyömöszölt gyerek. Éveken át porosodhattak maradványaik az új-zélandi raktárban.

Link másolása

hirdetés

Éveken keresztül egy raktárban lehettek azok a bőröndök, melyek nemrég egy online árverés után kerültek egy aucklandi családhoz, írja a The Guardian. Az utazótáskákat csak az aukció után nyitották ki, ekkor találtak bennük emberi maradványokat. A rendőrség feltételezése szerint két kisgyerek holttestét rejthették el a bőröndökben.

A hatóságok csütörtökön közölték, hogy a vizsgálatok alapján a két gyerek iskoláskorú, 5-10 év közötti lehetett. A két bőrönd nagyjából hasonló méretű, és úgy gondolják, hogy 3-4 évig porosodhattak a raktárban. Arról nem árultak el részleteket, hogy pontosan mikor, hogyan és hol halhattak meg a táskákba préselt gyerekek. A nyomozás vezetője úgy fogalmazott: okkal feltételezik, hogy a fiatalok hozzátartozói az országban vannak, és fogalmuk sincs arról, hogy szeretteik elhunytak.

Az új-zélandi rendőrség most a raktár körüli köztéri kamerák felvételeit vizsgálja, közben az Interpollal és más nemzetközi nyomozószervekkel is együttműködik a gyilkosságok felderítése érdekében. Tofilau Faamanuia Vaaelua egyelőre nem erősítette meg, hogy felvették a kapcsolatot a raktár korábbi bérlőjével. A bőröndökben személyes holmikat is találtak, amik reményeik szerint segíthetnek az eset felgöngyölítésében.

A hatóságok kizárják, hogy a bőröndök új tulajdonosainak köze lehet a holttestekhez. A gyerekek maradványait felfedező család nem kíván a nyilvánosság elé állni az üggyel kapcsolatban.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Egy ember meghalt, amikor frontálisan ütközött két autó az 51-es úton Dunavarsány közelében
Egy 29 éves férfi autójával egyelőre tisztázatlan okból áttért gépkocsijával a szemközti sávba és összeütközött egy szabályosan haladó járművel.

Link másolása

hirdetés

Összeütközött két autó az 51-es úton Dunavarsány közelében, az útszakaszt teljes szélességében lezárták - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság péntek reggel az MTI-vel.

Azt írták, a két gépkocsi frontálisan karambolozott Dunavarsány és Majosháza közelében, az egyik az oldalára borult. Mindkét járműbe beszorult egy-egy ember, akiket a műszaki mentést végző érdi hivatásos és délegyházi önkéntes tűzoltók szabadítottak ki.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta: egy 29 éves férfi autójával egyelőre tisztázatlan okból áttért gépkocsijával a szemközti sávba és összeütközött egy szabályosan haladó járművel. A frontális baleset következtében a 29 éves sofőr életét vesztette.

A rendőrség a lezárt útszakasz miatt azt javasolja, hogy akinek módjában áll, válasszon másik útvonalat.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: