hirdetés

KÉK HÍREK

Halálos baleset történt a 3-as metró felújításánál

Egy munkás meghalt, egy súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült. Egy elszabadult szerelőkocsi sodorta el őket, a Corvin-negyed és a Kálvin tér között.
MTI - szmo.hu
2021. július 30.


Link másolása

hirdetés

Halálos baleset történt a 3-as metró felújítási munkálatai közben Budapesten, a Corvin-negyed megállónál pénteken. A rendőrség tájékoztatása szerint egy szerelőkocsi sodort el egy munkást a metró alagútjában; az ügyben büntetőeljárást indítottak. A főpolgármester részvétét fejezte ki az áldozat családjának és hozzátartozóinak.

Az Országos Mentőszolgálat az MTI-nek megerősítette, hogy

a baleset következtében egy ember meghalt. Rajta kívül egy ember súlyosan, egy ember könnyebben megsérült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint 13 óra 59 perckor kaptak bejelentés arról, hogy a 3-as metró felújítása során a Corvin-negyed és a Kálvin tér megálló között eddig tisztázatlan körülmények között egy szerelőkocsi elsodort egy alagútban tartózkodó munkást. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A BRFK szakértők bevonásával a vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen a történtek kivizsgálására.

A BKV Zrt. az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a baleset a felújítást végző vállalkozó munkaterületén történt, a vállalkozó eszközeit használva, és a balesetben sérültek is a vállalkozó munkavállalói. A cég együttérzését és részvétét fejezte ki az érintetteknek és hozzátartozóiknak.

hirdetés

Közleményük szerint a halálos áldozattal járó baleset körülményeinek kivizsgálása jelenleg is zajlik. A történtekről részletes tájékoztatást későbbre ígértek.

Karácsony Gergely főpolgármester péntek délután a Facebook-oldalán azt írta: tájékoztatták arról, hogy halálos baleset történt az 3-as metró felújításának munkálatai során. "A BKV Zrt. és magam is őszinte részvétünket fejezzük ki a munkahelyi balesetben elhunyt munkatárs családjának és kollégáinak" - írta.

Bejegyzésében a főpolgármester is azt közölte:

egyelőre annyit tudnak, hogy a baleset a felújítást végző vállalkozó munkaterületén történt, az alvállalkozó eszközeit használva, és a balesetben elhunyt ember és sérülést szenvedett társa is a felújítást végző alvállalkozó munkavállalói.

Az esetet a BKV a katasztrófavédelem bevonásával vizsgálja - tette hozzá.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Oltatlan embereket juttatott védettségi igazolványhoz egy 71 éves háziorvos Szabolcsban

Miután lebukott, a rendőrök a rendelőjében fogták el, az „ügyfeleit” is kihallgatták.

Link másolása

hirdetés

Nyomozást indított a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a rendőrség egy 71 éves háziorvos ellen, aki a gyanú szerint az elmúlt hónapokban olyan embereket juttatott védettségi igazolványhoz, akik nem kaptak koronavírus elleni védőoltást.

Mint kiderült, az orvos előzetes egyeztetés után a rendelőjében fogadta azokat, akik nem akarták beoltatni magukat, de védettségi igazolványt szerettek volna. A doktor beoltottként rögzítette őket az egészségügyi adatbázisban, így jogosulttá váltak a kártyára.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói szerdán a rendelőjében fogták el a háziorvost, védettségi igazolással való visszaéléssel gyanúsítják. Azokat pedig, akik oltás nélkül jutottak hozzá a védettségi kártyához, felbujtóként gyanúsítottként hallgatták ki.

Nem ez az első ilyen eset az országban. Egy másik háziorvos például pénzért, egészen pontosan 50 ezer forintért intézte el a védettségi igazolványt azoknak, akik nem kérték az oltást, de szerettek volna kártyát. Ő is lebukott, még júliusban fogták el a rendőrök. Máshol egy orvosi asszisztens és két társa szintén ezzel üzletelt, ők 60 ezer forintot kértek el érte.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK

Videó: járókelők tepertek le egy férfit, aki fiatal lányokat molesztált Nagykanizsán

Már a harmadik fiatalkorú áldozatával erőszakoskodott a támadó, amikor az arra járók közbeléptek.

Link másolása

hirdetés

Járókelők tepertek le egy fiatal lányokat molesztáló férfit Nagykanizsán - számolt be róla az ATV Híradója. A férfi addigra már több sétáló lányba belekötött, egyikük segítségért kiabált, a támadó ekkor elfutott. Egy későbbi esetben azonban már az arra járók közül többen rávetették magukat és sikeresen elkapták.

Nagyon kevés az olyan ember, aki egy ilyen esetben odamegy segíteni. Legalábbis ezek a tapasztalatok

– mondta el az ATV Híradónak egy hölgy.

Rinfel János ügyvéd azt mondta, hogy évekre börtönbe kerülhet a támadó. „Figyelemmel arra, hogy az egyik sértett még nem töltötte be a 18. életévét, ebben az esetben a büntetési tétel 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés” - fogalmazott.

A rendőrség a Híradó érdeklődésére azt írta, a férfi ellen 18 év alatti személy ellen, élet elleni fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak, és más bűncselekmények miatt indított eljárást. Gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Az ATV Híradójának teljes riportja

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Késsel szúrtak meg többször is egy nőt fényes nappal Balassagyarmaton

A rendőrség cáfolta a városban terjedő híreszteléseket a támadóról.

Link másolása

hirdetés

Megkéseltek egy nőt a nyílt utcán pénteken délelőtt Balassagyarmaton. A rendőrség közlése szerint háromnegyed 11 körül egy járőr jelentette, hogy a város belterületén egy férfi többször is megszúrt késsel egy nőt.

Az áldozat a Blikk szerint egy ismert helyi fogorvos. A támadás után a mentők kórházba szállították.

A rendőrök perceken belül elfogták az 57 éves férfit. Azt is közölték, hogy

a városban elterjedt híresztelésekkel ellentétben a késelő és áldozata sem afgán állampolgár.

Csach Gábor polgármester a Facebook-oldalán azt írta a történtekről, hogy "tragikus kimenetelű bírósági ügy", azaz a tettes és áldozata ismerte egymást.

A rendőrség büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Eltörte a menyasszony anyjának a karját az esküvő előtt a vőlegény exbarátnője

A nő többször is gyalázkodó üzeneteket küldött volt párja leendő feleségének, később pedig a család autóját is megrongálta.

Link másolása

hirdetés

Eltörte a menyasszony anyjának a karját az esküvő előtt a vőlegény ex-barátnője, miután azzal fenyegetőzött, hogy tönkreteszi a szertartást, írja a Daily Star.

A harminc éves nő 2019 októberében több alkalommal is gyalázkodó üzeneteket küldött a menyasszonynak, majd pár nappal az esküvő előtt került összetűzésbe az anyával. A bírósági meghallgatás szerint

először a menyasszony anyja ütötte meg a nőt az e-cigarettájával, mire a nő elővett egy fém mankót a csomagtartójából, és úgy megütötte vele a menyasszonyt védeni próbáló anyát, hogy utóbbi eltörte a karját. A nő eközben azt kiabálta: "Boldog kib*szott esküvői hetet", és a család kocsiját is megrongálta.

Az exbarátnőnek egyébként két gyermeke született korábban a vőlegénytől, mielőtt kapcsolatuk megromlott és szakítottak. A nő a bíróságon végül bűnösnek vallotta magát, és mivel a bíró súlyosnak ítélte az általa okozott sérülést, felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint közmunkára ítélte, és három éves távolságtartási végzést is elrendelt a menyasszony és anyja védelmére.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: