prcikk: „Hidd el, anya, nem értem félre” – vádat emeltek a tanár ellen, aki egy győri iskolában zaklatta a diákokat | szmo.hu
KÉK HÍREK
A Rovatból

„Hidd el, anya, nem értem félre” – vádat emeltek a tanár ellen, aki egy győri iskolában zaklatta a diákokat

A Győri Járási Ügyészség egy volt pedagógus ellen emelt vádat, aki a vád szerint tolakodó érintéseivel zaklatta a diákokat. A vádhatóság felfüggesztett börtönt és a szakmától való eltiltást kért a bíróságtól.


Négyrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy volt tanár ellen, aki egy Győr-Moson-Sopron vármegyei katolikus iskolában zaklatta diáklányait tolakodó érintéseivel – írta a Telex. Az ügyészség szerint a férfi viselkedése nem volt szexuális jellegű, de veszélyeztette a diákok érzelmi és erkölcsi fejlődését. A vádhatóság felfüggesztett szabadságvesztést kért, valamint azt, hogy a férfit tiltsák el a foglalkozásától. Az ügyben hamarosan a Csornai Járásbíróság tart előkészítő ülést.

Az ügy 2024 tavaszán robbant ki, amikor egy videó került ki az internetre, amelyben az iskola egyik tanárnője beszélt a történtekről. Később a Szemlélek című lapnak egy érintett lány édesanyja névtelenséget kérve nyilatkozott. Beszámolója szerint a lánya „évekig szenvedett” a tanár közeledésétől. A tanár már általános negyedik osztályában közeledett a lányához, aki csak „nyolcadikos korában értette meg, hogy ezek visszaélések – addig nagyon szégyellte magát ilyen helyzetben”.

Elmondása szerint a tanár néha igazgatta a haját, hozzáért a nyakához, „hiába kérte a lányom, hogy ne csinálja ezt. Azt javasoltam, hogy a legközelebbi ilyen esetnél szóljon az osztályfőnöknek.”

Amikor a lánya egyre gyakrabban panaszkodott, az anya először arra figyelmeztette, hogy ez kemény vád, de a lánya bizonygatta: „hidd el, anya, nem értem félre”. Más osztályokból is érkeztek jelzések, de a gyerekek többsége „nem mert tiltakozni, volt, aki a negatív reakcióktól tartva otthon sem merte elmesélni”.

A hatóságok először nem látták bizonyíthatónak a bűncselekményt, és megszüntették az eljárást. Ezt a határozatot 2024 júliusában azonban visszavonták, mert a vizsgálatot nem találták elég alaposnak. Szintén ebben a hónapban, a fenntartó egyházmegyével egyetértésben, az iskola igazgatója felmondott az ügyet kirobbantó tanárnőnek. Az elmondottak alapján a helyi plébános volt az, aki komolyan vette a gyerekek jelzését, és segített elindítani az eljárást.

A tanár végül távozott az intézményből, de a bejelentést tevő lánynak addig még sokáig részt kellett vennie az óráin.

A vádirati tényállás szerint a vádlott „a sértettekkel szemben olyan magatartást tanúsított, mellyel foglalkozásából eredő kötelességét szándékosan és súlyosan megszegte. A vádlott a sértettek számára elfogadható közeledés határát szándékosan túllépve viszonyult hozzájuk, emiatt a sértettek erkölcsi, érzelmi fejlődése sérült.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy kik a Váci úti halálos baleset áldozatai - őrizetbe vették a feltételezett okozót
A rendőrök a balesetet okozó autó 35 éves, török állampolgárságú, de magyarországi lakcímmel rendelkező sofőrjét előállították. A nyomozók vizsgálják az alkohol- és kábítószeres befolyásoltságot, valamint a versenyzés lehetőségét a tragédiában.


Őrizetbe vették a Váci úti felüljárón történt halálos baleset feltételezett okozóját – közölte a rendőrség szombaton.

A nyomozók vizsgálják, hogy a sofőr versenyezhetett-e, és azt is, hogy alkohol vagy kábítószer hatása alatt állt-e, amikor a tragédia történt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos közleménye szerint a péntek késő este történt balesetben egy Újpest felől a belváros irányába tartó autó okozta a tömegkarambolt. A jármű először két, vele azonos irányban haladó kocsinak ütközött, majd áttért a szemközti sávba, ahol újabb két autóval karambolozott. Már korábban megjelentek sajtóinformációk arról, hogy a balesetet egy nagy sebességgel haladó Audi okozhatta.

A szemközti sávban ütközött járművek közül az első a karambol erejétől lezuhant a felüljáróról. A rendőrség tájékoztatása szerint a felüljáróról lezuhant autó 66 éves sofőrje volt az egyik, aki a helyszínen életét vesztette, míg a balesetet vélhetően okozó jármű 35 éves utasa a kórházba szállítás közben halt meg. A balesetben további négy ember könnyebben megsérült.

A helyszínre riasztott tűzoltóknak egy beszorult utast kellett kiemelniük az egyik roncsból.

A rendőrök a balesetet okozó autó 35 éves, török állampolgárságú, de magyarországi lakcímmel rendelkező sofőrjét előállították. A férfit halált okozó közúti veszélyeztetés gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

A tragédia után Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid is a közlekedési szabályok szigorítását sürgette.

Karácsony szerint „nincs bocsánat”, és a megoldást a járművek elkobzása jelentené.

A főpolgármester szerint a szabálysértők járműveinek elkobzása osztrák és svájci példák alapján is indokolt lenne. Vitézy Dávid szintén azt javasolta, hogy a hatóságok foglalják le az ámokfutók autóit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón a Váci úti tragédia utáni percek: a tűzoltók emelték az egyik utast a roncsból
Öt autó ütközött össze a felüljárón, az egyik a mélybe zuhant. A balesetben két ember meghalt.


A Fővárosi Katasztrófavédelem szombat délelőtt tett közzé információkat és felvételeket a péntek esti, Váci úti felüljárón történt tömegbaleset utáni mentésről. A képeken látszik, ahogy a tűzoltók a súlyosan összeroncsolódott autóknál dolgoznak.

Az egyik kocsi a mélybe zuhant, a videón is látható, hogy akkorát repült, hogy a szalagkorlátot át sem törte, hanem afelett átszállva, azt enyhén meggörbítve csapódott le.
Videón a mentés:

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, péntek este, 22 óra 35 perc körül öt személyautó rohant egymásba a Göncz Árpád városközpont felüljáróján – közölte a rendőrség a hivatalos honlapján.

A tömegbalesetben ketten meghaltak és négyen megsérültek.

Egy ember a helyszínen életét vesztette, egy másikat a mentők már nem tudtak megmenteni, a kórházba szállítás közben hunyt el.

A baleset Budapest egyik legforgalmasabb csomópontjában történt. A helyszínre több mentőegység is érkezett, a műszaki mentést a fővárosi hivatásos tűzoltók végezték, a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy beszorult utast is kiemeltek a járművéből.

Az érintett útszakaszt a helyszínelés és a mentés idejére teljes szélességében lezárták. A rendőrség még vizsgálja a baleset pontos körülményeit.

Vitézy Dávid, korábbi közlekedési államtitkár kemény hangú Facebook-posztban reagált a halálos balesetre, miután a Telex arról írt, hogy a baleset utcai versenyzés következtében történhetett. A közlekedési szakember több traffipaxot, szigorúbb büntetéseket és a visszaeső száguldozók autóinak lefoglalását követeli.

„Újabb ártatlan áldozata van tehát a száguldozásnak, a főútjainkon zajló illegális autóversenyzésnek Budapesten. (...) Nem lehet beletörődni, hogy az útjainkat szórakozásból tegyék életveszélyessé idióták” - írta a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tömegbaleset a Váci úti felüljárón: öt autó ütközött, az egyik a mélybe zuhant, ketten meghaltak
Egy ember a helyszínen életét vesztette, a másik áldozat kórházba szállítás közben halt meg. A rendrőség vizsgálja a baleset körülményeit.


Két ember meghalt és négyen megsérültek péntek késő este Budapesten, miután öt autó ütközött és egy jármű lezuhant a Göncz Árpád városközpont felüljárójáról.

Egy ember a helyszínen életét vesztette, egy másikat a mentők már nem tudtak megmenteni, a kórházba szállítás közben hunyt el.

A baleset 22 óra 35 perc körül történt a XIII. kerületben. A rendelkezésre álló adatok szerint öt személyautó rohant egymásba a felüljárón – írta a rendőrség a hivatalos honlapján, a police.hu-n.

Az ütközés következtében az egyik kocsi lezuhant a felüljáróról.

A baleset pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
29 millióért árulta az Audiját a tragédia előtt a török vállakozó, aki a Váci úti felüljárón történt balesetet okozhatta
A Blikk szerint családja éttermet és egy reptéri parkolót üzemeltet. Szemtanúk szerint a két ember életét követelő tragédiát illegális utcai verseny előzte meg.


A Váci úti felüljárón történt tragédiát okozó sofőr hetekkel korábban 29 millió forintért hirdette eladásra nagy teljesítményű Audiját - állítja a Blikk saját értesüléseire hivatkozva.

A szemtanúk arról számoltak be, hogy több autó is versenyzett és szlalomozott a felüljáró előtt.

A lap információi szerint az Audiban ülő fiatal, török származású férfi néhány hete, március 14-én egy Facebook-hirdetésben árulni kezdte a mostanra teljesen összetört autót.

„Teljes felszereltség, újszerű állapot. Magyarországi márkaszervizben szervizelt RS7 az összes létező extrával, AUDI gyári promóciós autó volt. Különleges Nardo szürke szín, 22 colos felnik, Alcantara belső. Ár: 29.000.000 Ft. Megtekintéshez előzetes telefonos egyeztetés szükséges. Csere-beszámítás lehetséges!”

– olvasható a hirdetésben.

A lap úgy tudja,

a sofőr családjának étterme van, és egy reptér melletti hatalmas parkolót is üzemeltetnek.

Egyébként az Audi RS7-esekben általában 4 literes, V8-as, dupla turbós motor van, ami alapból 600-630 lóerős, végsebessége pedig gyári opciókkal a 300 km/órát is meghaladhatja.

Korábban megírtuk mi is: péntek este, nem sokkal fél tizenegy után a főváros XIII. kerületében, a Göncz Árpád Városközpontnál lévő felüljárón egy Audi RS7 átsodródott a szemközti sávba, ahol letarolt egy szabályosan közlekedő Toyotát. Az ütközés erejétől a Toyota átrepült a szalagkorláton és a mélybe zuhant. A rendőrség közlése szerint a balesetben öten sérültek meg, ketten pedig életüket vesztették: a Blikk úgy tudja, a Toyota sofőrje és az Audit vezető férfi utasa halt meg.

A történtekre reagálva Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a gyorshajtók elleni szigorúbb fellépést sürgette, javasolva az elkövetők autóinak lefoglalását is.

Vitézy szerint ezt a gyakorlatot több európai országban már sikeresen alkalmazzák az ámokfutók megfékezésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET: