KÉK HÍREK
A Rovatból

„Görögországba vágytál, ott is maradtál” – Megszólalt a nyaralás közben elhunyt magyar nő lánya

Egyelőre nem tudni, mi okozhatta a magyar nő halálát. A feltételezések szerint infarktust kaphatott az elviselhetetlen hőségben.


Tomboló kánikula szedi az áldozatait a görögországi hőségben: a Tények riportja szerint nemrég két magyar áldozata is volt a kánikulának. Egy gyerek talált rá egy 59 éves magyar nőre, akin már nem tudtak segíteni, az asszony holtteste a víz felszínén lebegett.

„Édesanyám elhunyt Nei Porinál a tengerben. Magyar idő szerint fél 12-kor telefonáltak nekem. Bárki, bármilyen információt tudna adni, hogy látott-e valamit, megköszönném” – írta közösségi oldalán a minap az elhunyt nő gyászoló lánya. De a Facebookra egy szívszorító üzenetet is írt: „Gyere haza Anya, gyere már kérlek. Görögországba vágytál, ott is maradtál”

– osztotta meg érzéseit a fiatal nő.

A Blikk információi szerint az áldozat egyébként tudott úszni, és szívbetegsége sem volt. A család már beszélt egy szemtanúval, de egyelőre senki sem ismeri a pontos körülményeket. A lap értesülései szerint a helyszínen elsődlegesen az vetődött fel, hogy a nő infarktust kaphatott.

„Körbeállták a turisták, mindenki tudni akarta, hogy túléli-e vagy sem. Mikor már fél óráig tartott az újraélesztés, egyre többen kezdték elhagyni a partot”

– mondta a Tényeknek egy fiatal magyar nő, Pénzes Alexi az egy nappal korábbi esetről.

Több ott dolgozó idegenvezető szerint a történtek ellenére nem csökkent a magyarok utazási kedve, nem hallottak olyanról, hogy a halálesetek miatt bárki lemondta volna a nyaralását.

„Tapasztalatom szerint, jelenleg rengetegen magyar utazik. Portugália, Spanyolország, illetve Görögország is népszerű hely jelenleg, de a háború kezdetén éppen Izraelben voltam magyarokkal, amikor egy rakéta csapódott mellénk. Közhelyes, de ebben a forróságban a legfontosabb a hidratálás és az árnyék. Egy tragikus baleset esetén a biztosító mellett a konzulátus intézkedik mindenről”

– mondta az újságnak Flores Andrea, aki idegenvezetőként az egész országot bejárta.

Az elmúlt hetekben egyébként több külföldi turista is meghalt a görög forróságban: az egyik egy brit műsorvezető, aki kirándulás közben lett rosszul, de francia és holland turisták is hőgutát kaptak az olykor több mint 40 Celsius-fokos hőségben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A 8 éves kisfiút lerúgó szolnoki gyerekfelügyelő volt tanítványa azt állítja: többször is megerőszakolta őt az edző
Névvel és arccal állt ki a nyilvánosság elé, hogy megossza történetét a szolnoki karateedző, A. Tibor elleni vádakkal kapcsolatban. Több más tanítvány is hasonló megaláztatásokról és rendszeres bántalmazásokról számolt be.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. július 19.



Nádasi Adrienn névvel és arccal állt ki a nyilvánosság elé, hogy megossza történetét a szolnoki karateedző, A. Tibor elleni vádakkal kapcsolatban.

Adrienn a Tv2 Tények című műsorában mesélt arról, hogy 17 évvel ezelőtt többször is megerőszakolta őt az edző. A férfi nemrég azzal került be a hírekbe, hogy egy szolnoki kalandparkban felrúgott egy rábízott gyereket.

Adrienn elmondása szerint A. Tibor folyamatosan lelkileg terrorizálta őt. Volt olyan eset, hogy egy aktus után halálosan megfenyegette:

„Azt mondta, szedjem össze magam, és ha én ezt bárkinek el merem mondani, akkor meg fog ölni.”

A történetek nem egyediek: több más tanítvány is hasonló megaláztatásokról és rendszeres bántalmazásokról számolt be, bár ők arcukat és hangjukat nem vállalták. Egyikük elmesélte, hogy az edző a hosszú haja miatt megalázta őt az edzésen:

„Odajött hozzám, és azt mondta a többieknek: ezért ne legyen hosszú hajatok. Majd megfogta a hajamat, lerántott a földre, és elkezdett húzni a padlón.”

Arról is beszéltek, nyílt titok volt, hogy az edző manipulálja és kihasználja a tinédzser lányokat.

(via 444.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
„Ekkora pofont, hogy kiakadt az állkapcsom, még életemben nem kaptam” – volt tanítványa árult el újabb részleteket az erőszakos karateedzőről
Nádasi Adrienn ettől félt a nyilvánosság elé állni, de most végre úgy érezhette, hogy hiába árulja el a titkokat, végre nem törhet az életére A. Tibor.


Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy névvel és arccal állt ki a nyilvánosság elé, hogy megossza történetét a szolnoki karateedző, A. Tibor elleni vádakkal kapcsolatban. Nádasi Adriennt a TV2 Tények műsora szerint brutális kegyetlenséggel erőszakolta meg az edző. A még most is fiatal nőt elkísérték a rendőrségre, ahol feljelentést tett a volt mestere ellen, majd leült, hogy elmesélje a vele történteket.

„Végig azon gondolkoztam, mit kellene tenni. Azt gondolom, hogy ki kell állnunk egymás mellett. Akiket bármilyen bántalmazás ért, össze kell fognunk. Biztosan sok ember azt kérdezi, miért most állok ki? Azért hallgattam ennyi ideig, azért most állok ki, mert most érzem azt, hogy nem tud már az életemre törni”

– fogalmazott Adrienn, aki 2007-ben, amikor A. Tibor kezei alá került, még 14 éves sem volt.

Elmesélt egy történetet, ami egy edzőtáborban történt:

„Meg akart büntetni. Voltunk hárman, akiket beállított a kocsi elé, beindította, elindultunk, futottunk, ők meg jöttek mögöttünk kocsival és nem engedték, hogy beszálljunk. Nem állhattunk meg. Ha megálltunk ordított, szidalmazott”

– emlékezett vissza. Elmondta, hogy az edző tudta, ő egy apafigurát keres és felnéz rá.

„Kerestem egy olyan erős vonulatot, aki engem támogat”

– mondta.

Némi idő elteltével behívta Adriennt az irodájába. Az akkor még fiatal lány azt hitte, el akarják küldeni az egyesülettől, mert valami olyasmit mondott, ami nem egyezett az egyesület elveivel.

„Azt mondta, hogy én azt mondtam, hogy ő egy fiatal lánnyal van együtt, miközben neki volt párkapcsolata és én egy hazug vagyok, ezért nekem távoznom kell”

– mondta Adrienn, aki azt is elmesélte, hogy még aznap borzalmas bántalmazásban volt része: az edző bezárta az ajtót és megütötte:

„Ekkora pofont... hogy kiakadt az állkapcsom, úgy hogy nem tudtam összecsukni a szám, még életemben nem kaptam. Akkor azt mondta, ne aggódj kapsz majd egy másikat és akkor visszaáll”

– emlékezett vissza a borzalmas pillanatokra. Akkor el is ájult, de nem tudja mennyi ideig volt eszméletlen.

„Azt mondta, hogyha nem ellenkeztél volna, akkor ez nem így történik”

– tette hozzá, majd elárulta, A. Tibor ezt követően halálosan megfenyegette, hogy erről egy szót se mondjon senkinek.

„Volt, hogy jött utánam a városban... borzalmas. Amikor látta, hogy távolodom, nem akarok kommunikálni, akkor kedves volt, megnyerő, hogy ő ezt nem akarta...”

A Szolnokon bántalmazott kisfiú esete kapcsán vették fel egymással a kapcsolatot egy internetes csoportban A. Tibor egykori tanítványai, akik gyakorlatilag mind az áldozatai is voltak. A csoportban jelenleg ötvenen vannak.

„Amit mond, hogy 35 év munkája... az valójában egy semmi. Egy kamu, amit kifelé mutat: a »nagy becsületes« karatemester... ez egy hazugság. A megfélemlítés, az hogy végigvert mindenkit, aki ellenszegült. Megfenyegetett rengeteg szülőt, sportorvost, lányt, hogy az legyen, amit ő akar és mindenki homokba dugta a fejét”

– fogalmazott egy fiatalember.

„Bement az öltözőkbe, behívott külön edzésekre és akkor ment a molesztálás. Tudunk olyanról... – évekkel később beszéltünk az illetőkkel –, hogy volt a megerőszakolástól kezdve minden...”

– tette hozzá.

Korábban a karatemester volt barátnője is megszólalt, aki az RTL Híradónak beszélt azokról a megrendítő eseményekről, amelyeket elkövetett vele szemben a férfi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Magyar Posta: jelenleg is zajlik a hőgutában elhunyt 60 éves postás esetének kivizsgálása
Közleményt adott ki a Magyar Posta a ma hajnalban elhunyt kelebiai postás esetével kapcsolatban. A vállalat saját halottjának tekinti a 60 éves férfit.


A kórházi ellátás ellenére elhunyt az a postás, aki hőgutát kapott néhány nappal ezelőtt. A férfi olyan sokáig feküdt eszméletlenül a tűző napon, hogy a teste felforrósodott. A mentők helikopterrel szállították kórházba, majd az intenzív osztályon kapott ellátást, de a szervezete nem bírta tovább, feladta a harcot.

A posta a közleményében hangsúlyozza: a július 17-én Kelebián rosszul lett kézbesítőnél is volt megfelelő mennyiségű védőital. Mint hangsúlyozzák, jelenleg is zajlik az eset kivizsgálása.

A Magyar Posta őszinte részvétét fejezi ki a családnak és a hozzátartozóknak

- írták, majd hozzátették:

„elhunyt munkatársunkat a Magyar Posta Zrt. saját halottjának tekinti, és megteszünk mindent, hogy a hozzátartozókat és a postásokat a gyász feldolgozásában segítsük”.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nem egy pofont adott, vagy ilyesmi, hanem keményen, ököllel verte telibe a fejemet vagy a testemet” – a szolnoki gyermekbántalmazó többször megverte az exbarátnőjét is
Brutális részletek derültek ki: a szolnoki gyermekbántalmazást követően újabb botrányos esetekről számolt be ezúttal a karatemester volt barátnője, aki az RTL Híradónak beszélt azokról a megrendítő eseményekről, amelyeket elkövetett vele szemben a férfi.


Súlyos testi-lelki bántalmazásokról számolt be az RTL Híradónak nyilatkozó nő, aki korábban párkapcsolatban élt A. Tibor karateedzővel – aki azzal került az országos figyelem középpontjába, hogy egy szolnoki kalandparkban felrúgott egy rábízott gyereket. Erről korábban itt írtunk.

A Híradónak az edző volt barátnője elmondta, hogy a nála 21 évvel idősebb edző szabályosan „kimosta az agyát”, meghatározta, hogyan öltözködjön, elidegenítette családjától, majd súlyosan bántalmazta fizikailag is. A nő, aki korábban az edző tanítványa is volt, felidézte, hogy vidékről származik, és ott kezdett karatézni. Elmondása szerint az edző kihasználta sporttal kapcsolatos terveit és álmait.

A mesterből és tanítványból hamarosan egy pár lett. A nő szerint a párkapcsolatban „az első év még teljesen normális volt” a korkülönbséget leszámítva. Utólag tudatosult benne, hogy „kimosta az agyamat, mindenkitől elidegenített.

„Anyád egy szar, apád egy paraszt, ne menjél haza, minek mész te oda, nem kapsz ott semmit. Itt én vagyok egyedül az, aki az álmaidat megvalósítja, én vagyok az, aki szeret téged. Soha nem fogsz egy ilyen férfit találni, sőt soha nem fogsz férfit találni magad mellé, mert megcsal”

– idézte fel az edző szavait.

Az edzőről, aki ellen a Magyar Karate Szakszövetség is vizsgálatot indított, volt tanítványa a Fókusznak azt mondta, edzésein mindennapos volt az erőszak. Az RTL Híradó kérdésére, hogy előfordult-e efféle agresszió a párkapcsolatukban is, a nő azt mondta,

„volt, volt”.

A férfi a nő öltözködését is korlátozta, „tett arról, hogy 20 évesen még csak véletlenül se legyek csajos”. Megakadályozta, hogy „fodrász, vagy bármi legyen a közelemben”, az egyesületi melegítőben kellett járnia. A cél az volt szerinte, hogy „még csak véletlenül se lássák, hogy én hogy nézek ki, vagy milyen az alakom, hanem egy lelakott asszonynak nézzek ki mellette” – fogalmazott.

A férfi először szóban bántalmazta, többek között lekurvázta. Aztán „bebeszélte magának, hogy megcsalom. Ekkor járt el először a keze.

Nem egy pofont adott, vagy ilyesmi, hanem keményen, ököllel verte telibe a fejemet vagy a testemet, mintha edzésen lenne”

– emlékezett vissza. Kiemelte, hogy ő nagyjából 65 kiló volt akkor, és egy 95-100 kilós férfi bántalmazta.

„Volt olyan, hogy azért nem tudtam elmenni gyakorlatra, mert akkora monokli volt a fejemen. Akkor azt kellett hazudnom, hogy beteg vagyok.”

Felidézte: olyan is akadt, amikor „a hajamnál fogva húzott végig a ház melletti járdán, és úgy cibált ki az utcára. Akkor sikerült tőle elszaladnom. Ott volt a közelben valami templom, vagy kereszt, én pedig odamentem,

és imádkozni kezdtem, hogy Istenem, könyörgök, mikor lesz ennek vége? Megúszom én ezt élve? De akkor sem hívtam fel a szüleimet, meg senki mást sem.”

A Híradónak elmondta: a kapcsolatból nagyon nehezen tudott kitörni:

„Jöttek a zaklatások, ezresével az üzenetek, amikre nem válaszoltam.” A férfi élesváltásokban kommunikált vele: az egyik pillanatban a nő „mocskos kurva” volt, a másikban pedig azt írta, hogy „elsírom magam, életem szerelme vagy, gyere vissza hozzám”.

Közben ki akarta túrni az albérletéből, valamint lejáratni a munkahelyén. Amikor pedig megtudta, hogy időközben új párkapcsolata lett, tovább terrorizálta őt és párját is.

Elmondása szerint a kálváriájának akkor lett vége, amikor az edző összejött a jelenlegi feleségével, és végre békén hagyta őt.

(via rtl.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk