KÉK HÍREK
A Rovatból

Furcsa örökbefogadás során tűnt el egy 5 hónapos magyar csecsemő

Egy külföldi pár akarta örökbe fogadni a gyereket, de még azelőtt elvitték, hogy lezárult volna az eljárás. Azóta nem tudják elérni őket.

Link másolása

Tavaly decemberben, karácsony előtt tűnt el egy öt hónapos csecsemő, Szabó Kitti, aki ellen körözést rendelt el a Dabasi Rendőrkapitányság. Jelenleg is eltűnt, ismeretlen helyen lévő személyként szerepel a rendőrség oldalán.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a gyereket egy külföldi pár, egy brit férj és egy afgán feleség akarta örökbe fogadni. A vér szerinti édesanyja lemondott a gyerekről, aki Ócsán hivatásos nevelőszülőhöz került, miközben elkezdődött az örökbeadási eljárás, a gyámhivatal pedig kiállította az örökbefogadáshoz szükséges papírokat.

A brit–afgán házaspár ezután jelent meg Ócsán, elkérte a gyermeket a kijelölt gyámtól, aki oda is adta nekik.

Ezt követően viszont a külföldi pár a gyermekkel együtt ismeretlen helyre távozott, azóta sem tudják elérni őket.

A lap szerint a gyámhivatal eljárási hibát követett el. Úgy tudják, hogy a gyermek átadásához szükséges hivatalos eljárás valójában nem is zárult le – a titkos örökbefogadók meghallgatása ugyanis még meg sem történt –, vagyis a külföldi pár szabályellenesen vette magához a csecsemőt.

Eddig még nem adtak ki körözést a brit-afgán pár ellen, és a gyermeket átadó gyám ellen sem indult eljárás.

Kitti már a második, örökbefogadott gyermeke lett volna a külföldi párnak.

A Magyar Nemzet megkereste a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatot, valamint a rendőrséget az ügyben, de még nem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sátorvassal ütötte várandós párját egy balatoni strandon egy férfi, hajánál fogva a földre is rántotta
A brutális támadót hamar elkapta a rendőrség, börtön várhat rá, annál is inkább, mivel korábbról volt már egy felfüggesztettje.

Link másolása

A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, aki strandolás közben támadta meg a párját.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi és az élettársa 2023 májusában, egy balatonberényi szabad strandra érkeztek, ahol közösen állították fel a sátrukat. Nem sokkal később azonban vitázni kezdtek, melynek során a vádlott trágár kifejezések közepette, kiabálva szidalmazta a párját – írja az ügyészség.

A vita során a nő távozni akart a helyszínről, amit a vádlott úgy akadályozott meg, hogy

a hajánál fogva a földre rántotta párját, majd az egyik negyvenöt centiméteres, alumíniumból készült sátorrúddal kezdte ütlegelni.

A jelenetet látva a közelben strandolók értesítették a rendőrséget.

Vádiratában az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, kiegészítve azzal, hogy a bíróság egyúttal a vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is rendelje el.

Link másolása
KÖVESS MINKET: