KÉK HÍREK
A Rovatból

„Földre estem, állítólag hánytam is” – mobilozott rollerezés közben, emiatt hatalmasat esett és elájult a Való Világ sztárja

Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy idén augusztus végéig már 2000 rollerbalesethez vonultak ki, sok gyerek is megsérült.


A Való Világ korábbi szereplője egy megdöbbentő fotót osztott meg nemrégiben a közösségi oldalán. Most az RTL Híradónak beszámolt róla, hogy mi történt vele.

Mobilozott, miközben elektromos rollerét vezette Budapesten, a Népliget közelében. Hatalmasat esett és súlyosan megsérült. Deák Tivadar elárulta, hogy elájult és agyrázkódása lett. A szemtanúktól tudja ő is, hogy métereket repült, majd elvesztette az eszméletét. A rollerbaleset után még most is fekete véraláfutás van a szeme alatt.

"Eszméletemet elvesztettem, nagyon-nagyot estem. Több szemtanú is van, itt van egy építkezés, és kiszaladtak az emberek, látták, hogy abszolút elveszettem az eszméletemet, földre estem, állítólag remegés kapott el, állítólag hánytam is" - mesélte.

Azt mondja, hogy azért vállalta, hogy megmutatja, mi történt vele, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a roller nem játék és senki ne csinálja azt, amit ő.

"Magamat összetörtem, de hát ez tanulólecke, mindenkinek azt tanácsolom, figyeljen oda, használjon védőfelszerelést, nem hülyeségből van ez kitalálva."

Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy idén augusztus végéig már 2000 rollerbalesethez vonultak ki, sok gyerek is megsérült. "Különösen a gyerekekkel kapcsolatos sérülések száma nőtt meg. Tavaly egész évben 600 ilyen esetünk volt, idén már augusztus végére 700-nál is több gyermeksérülthöz hívták a mentőket".

A most érvényes KRESZ nem írja elő, hogyan kell használni az elektromos rollereket. Az újban viszont rögzítik majd a vezetéséhez kapcsolódó szabályokat. Eszerint vezetői engedély továbbra sem kell hozzá. Viszont szabályokat kell majd betartani, hol és mennyivel közlekedjenek. Kell-e sisakot viselni, és ha valaki ezt megszegi, akkor jogosan el lehet járni ellene. Az elektromos rollerek használatát is szabályozó új KRESZ jövőre léphet életbe.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Alultápláltság miatt meghalt egy öt hónapos csecsemő, mindössze 3,5 kiló volt
Bár a védőnő és a háziorvos is elmondta, hogy tápszer kellene a babának, ezt az anya többször figyelmen kívül hagyta. Előfordult, hogy el sem ment a tanácsadásokra.


Alultáplált csecsemőjének halála miatt emelt vádat egy anya ellen a Heves Vármegyei Főügyészség – közölte a szervezet helyettes sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Kenézi Diána tájékoztatása szerint a fiatal nő harmadik gyermeke koraszülötten, kis súllyal jött világra 2023 nyarán, ám az anya a szülés utáni vizsgálatokon egyáltalán nem, míg a védőnői tanácsadásokon csak többszöri figyelmeztetés után jelent meg a kisbabával.

Miután az eleinte anyatejjel táplált újszülött nem gyarapodott megfelelően, a védőnő és a háziorvos tápszeres táplálást javasolt. A vádlott azonban a figyelmeztetések ellenére több héten keresztül ilyen életkorban ellenjavallt tehéntejet adott gyermekének.

A vádirat alapján a nem megfelelő táplálás következtében a csecsemő súlygyarapodása elmaradt. A gyermekvédelmi szakemberek ezért többször felhívták a nő figyelmét a szükséges teendőkre, és a tápszerek felíratásában, kiváltásában, valamint az orvosi vizsgálatok megszervezésében is segítették. A nő azonban azonban nem minden esetben íratta fel a tápszert, illetve az annak kiváltásával kapcsolatos problémát sem jelezte.

Az elégtelen táplálás következtében az öt hónapos csecsemő súlygyarapodása megállt, majd visszaesett, végül a gyermek alultápláltság miatt meghalt.

Kenézi Diána a 24.hu megkeresésére közölte, hogy az öt hónapos baba mindössze három és fél kiló volt, amikor meghalt.

A helyettes szóvivő jelezte: a halál okaként azonosított alultápláltság azért alakult ki, mert az anya a baba gondozását nem a tőle elvárható módon végezte, ezért a Heves Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat ellene.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai percek Ferihegyen: két landoló gépen is életveszélyben volt egy utas
Alig ért földet az egyik gép egy rohamot kapott beteggel, máris érkezett egy másik, ahol a fedélzeten éppen újraélesztés zajlott.


November 12-én mindössze 22 percen belül két különböző járatról is riasztást kapott a Budapest Airport szerződéses orvosi szolgálata, mindkét esetben kritikus állapotú utasok miatt kellett intézkedni.

A AMS Airport Medical Service a közösségi oldalán számolt be a két esetről.

Beszámolójuk szerint az egyik párizsi járaton egy utas epilepsziás rohamot kapott, a másik, Antalyából Stuttgartba tartó gépen pedig éppen újraélesztés zajlott a fedélzeten.

A két repülőgép érkezése között alig 10 perc telt el. Az AMS repülőtéri orvosi csapata minden erőt mozgósított, és párhuzamosan látta el a betegeket.

"Az orvosi csapat és az OMSZ esetkocsiján dolgozók összehangolt munkája ezúttal is életeket mentett, a laikusok összefogása pedig ismét rámutatott, milyen fontos, hogy megkezdjük a segítségre szorulók ellátását az egészségügyi szakemberek kiérkezéséig"

– írták a bejegyzésben.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Felhívott a pedofil apa egy hotelt, és megkérdezte, van-e ott lehetőség gyerekkel szexelni – így bukott le
Kiderült, hogy a férfi rendszeresen próbált szexuálisan közeledni hétéves kislányához, akitől külön élt. De más kislányokat is figyelt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. november 13.



Kilenc év fegyházbüntetést és kilenc év közügyektől eltiltást kért a Veszprém Vármegyei Főügyészség arra a férfira, aki a vád szerint szexuálisan zaklatta a hétéves kislányát – írta a 24.hu. Az ügyészség azt is indítványozta, hogy a férfit ne lehessen feltételesen szabadságra bocsátani, és tiltsák el minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alattiakkal foglalkozhatna. A férfi a bűnösségét tagadta.

A férfi egészen bizarr módon bukott le:

felhívott egy hotelt, hogy érdeklődjön, van-e náluk lehetőség kiskorú gyermekekkel való szexuális együttlétre.

A hotel dolgozói a hívás után értesítették a hatóságokat, akik így jutottak el a férfihoz.

A vádirat szerint a férfi a különköltözés után is rendszeresen, jellemzően hétvégente vitte magával a kislányát az albérletébe, ahol a gyermek néhányszor az éjszakát is töltötte. Ezeken az alkalmakon a férfi többször is szexuálisan közeledett a kisgyereke felé, de a cselekményeivel végül a kislány kérésére felhagyott.

A dokumentum szerint előfordult az is, hogy a férfi hónapokon keresztül figyelt kislányokat, más esetekben pedig szexuális szolgáltatást nyújtó személyeket hívott fel, akiket szerepjátékra kérve próbálta megélni pedofil hajlamait.

A férfinak a házasságából egy kislánya született. A gyermek születése után megromlott a kapcsolata a feleségével, ezért a nő elköltözött tőle a gyermekkel együtt.

A férfit a tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolják. A Büntető Törvénykönyv szerint a 12 év alatti sértett esetén a szexuális cselekmény bizonyítása önmagában megalapozza a szexuális erőszak bűntettét, nincs szükség erőszak vagy fenyegetés bizonyítására. A hozzátartozói viszony és a folytatólagos elkövetés a cselekményt súlyosabban minősítő körülmények, ami magasabb büntetési tételt von maga után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő részletek: Volt párja ölte meg a fiatal nőt, akit holtan találtak Szolnokon
A gyanú szerint a fiatalok összevesztek és a férfi ezt követően végzett áldozatával.


Mi is hírt adtunk róla, hogy az otthonában holtan találtak egy fiatal nőt Szolnokon. A rendőrséget csütörtökön értesítették.

Mostanra kiderült, hogy a huszonéves lány gyilkosság áldozata lett.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyilkossággal egy 22 éves fiatalembert gyanúsítanak. A gyanú szerint a fiatalok szóváltásba kerültek, a férfi utána végzett a nővel.

A Szolnok hangja Facebook-csoportban arról írtak: volt élettársa végzett a lánnyal.

„A McDonaldsban dolgozott az a húsz éves fiatal lány, akit féltékenyégből gyilkolhatott meg volt párja szerda éjszaka Szolnokon... Andrea újra szerelmes lett egy munkatársukba, amelyet volt élettársa nem tudott elviselni”

- fogalmaztak a posztban.

A férfit a rendőrség elfogta. Emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ahol beismerő vallomást tett. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását - írja a 24.hu.

VIDEÓ: Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk