KÉK HÍREK
A Rovatból

Megszólalt a pár, akik állítólag rabszolgaként tartottak egy halottnak hitt nőt

A pár azt állítja, hogy verőemberek láncolhatták le a nőt.

Link másolása

A pár a Monori Járási Ügyészség vádirata szerint évekig fogva tartott egy budapesti nőt a Monorierdőn található házukban. Az asszony állítólag betegsége miatt költözött a párhoz még 2010-ben. Viszont, amikor el akart jönni már nem engedték. A rendőrség évekig eltűntként kereste, majd 2016-ban halottnak nyilvánították.

A nő 2017 júniusában szökött meg, majd elgyalogolt a 20 kilométerre lévő Vecsésre. A helyiek akkor hívtak hozzá rendőrt, amikor meglátták, hogy lánccal és lakattal a lábán egy szemetesben turkál.

Személyi szabadság megsértése és más bűntettek miatt vádat emeltek a pár ellen, de jelenleg szabadlábon védekezhetnek. H. Emília és élettársa, Lajos a Borsnak nyilatkozott az esetről.

"Ő maga kopogtatott be hozzánk, befogadtuk, etettük, itattuk őt, cserébe a ház körül dolgozott, segített küllőket javítani a piacozásra szánt bicikliken. Mi csak segítettünk neki, de ő hol eltűnt, hol visszajött, csavargott mindenfelé, de mi mindig visszafogadtuk, ha visszatért"

- állította a lapnak H. Emília. Párja, Lajos azt is elmondta, hogy szerinte verőemberek láncolhatták meg az asszonyt.

"Egy nap azonban végleg eltűnt, nem tudtunk róla semmit, csak akkor, amikor úgy egy évvel ezelőtt két férfi jött hozzánk, őt keresték, és közölték: meg akarják verni. Ha tudjuk, akkor sem árultuk volna el, hol van. Lehetséges, hogy ők láncolták le"

A helyieket is meglepték a történtek. A lapnak azt mondták, hogy mindenki ismerte a párt, akik gyakran iszogattak, de senki nem gondolta volna róluk, hogy képesek ilyenre. Icut többször is látták az udvar hátsó részében, de családtagnak, vagy közeli ismerősnek gondolták. Állítólag a nőnek megtiltották, hogy beszéljen az emberekkel, így nem is tudták, hogy mi folyhat a kapun belül.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Ráckeresztúri repülőbaleset: megszólalt a fiát elvesztő édesanya
Újabb részletek derültek ki a ráckeresztúri repülőszerencsétlenségről. Az is kiderült, hogy az utast testvére engedte maga elé, aki ennek köszönheti az életét.

Link másolása

Újabb részletek derültek ki a ráckeresztúri repülőszerencsétlenségről, melyben az eddigi hírek szerint a 60 éves milliárdos exdiplomata, Magyari József és utasa életét vesztette. Az AcNews úgy tudja, egy országos bajnok ejtőernyős két fia is repült volna utasként a gépen. A lap szerint az első, tragédiával végződő út előtt az idősebb fiú ezzel engedte maga elé testvérét:

„Menjél csak, szállj fel előbb te!”

Az áldozat a korábbi hírek szerint 19 éves volt, az AcNews cikkében is ez az életkor szerepel, ám a Blikk most egy 26 éves halálos áldozatról ír. Előbbi lap elérte az áldozat édesanyját, aki ezt nyilatkozta:

„Hiszek Istenben. Most Isten segít nekünk a gyászban, hogy elviseljük ezt a mérhetetlen tragédiát.”

A baleset okát egyelőre vizsgálják, a Blikk információi szerint a pilóta műrepülő-elemeket gyakorolt szombaton, ez végződött szerencsétlenséggel. Egy úgynevezett orsófigurát repült – írják –, ami azt jelenti, hogy a repülőgép hossztengelye körül körbefordul. A művelet könnyen dugóhúzóban végződhet, vagyis szinte irányíthatatlan zuhanásban. Az AcNews számára nyilatkozó szakértő szerint a pilóta a manőver közben elveszíthette eszméletét: az extrém nehézségi terhelés miatt úgynevezett G-lockot kaphatott.

„A roncsok alapján a helyszínen képtelenség volt azt is megállapítani, hogy hogyan ért földet a gép”

– nyilatkozta ugyancsak a Blikknek a Martonvásári Önkéntes Tűzoltóegyesület munkatársa. Őket riasztották a tragédia helyszínére, hogy segítsenek a repülő maradványainak és az áldozatok testének kiemelésében. A repülő olyan mélyen fúródott a földbe, hogy munkagépekre is szükség volt ahhoz, hogy minden darabját meg tudják találni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Ezt mondta az utolsó szó jogán a Deák téri kettős gyilkosság vádlottja: „Legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen ügybe keveredek”
Az ügy első-, másod- és harmadrendű vádlottjai az utolsó szó jogán őszinte megbánást tanúsítottak és részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak. Az ügyben április 29-én várható ítélet.

Link másolása

Megbánták tetteiket, legrosszabb rémálmaikban se gondolták volna, hogy ilyen ügybe keverednek - mondták az utolsó szó jogán a Deák Ferenc téri kettős gyilkosság vádlottjai a Fővárosi Törvényszéken hétfőn a Telex beszámolója szerint.

Április 29-én várható ítélet az ügyben, a hétfői tárgyalási nap nagy részét a védői perbeszédek tették ki.

Mint ismert, négy évvel ezelőtt, 2020 májusában csapott össze két rivális társaság a Deák téren. Az egyik csoport egyik tagja kést rántott és több szúrással megölt két embert a másik csoportból. Cs. Krisztián elsőrendű vádlott, aki éppen a 18. születésnapját ünnepelte, a késelés után elfutott, de a rendőrök nem sokkal később elfogták és őrizetbe vették egy társával együtt.

A lap szerint az ügy első-, másod- és harmadrendű vádlottjai az utolsó szó jogán őszinte megbánást tanúsítottak és részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak.

„Legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen ügybe keveredek”

– mondta az ügy elsőrendű vádlottja, Cs. Krisztián az utolsó szó jogán.

A másodrendű vádlott, J. Marcell külön megkérdezte a bírótól, hogy odafordulhat-e az áldozatok hozzátartozóihoz, majd őszinte részvétét fejezte ki nekik és azt mondta, ha tehetné

„visszaforgatná az idő kerekét”.

J. Marcell jövőbeli terveiről is beszélt az utolsó szó jogán, el szeretné végezni a középiskolát és szakmát is szeretne tanulni.

J. Dániel, Marcell ikertestvére szintén sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, de a másik két vádlottal ellentétben ő úgy fogalmazott, hogy „rosszkor volt rossz helyen” és nem akarja elveszíteni jelenlegi munkáját. Azt mondta, az eset óta józan életet él, „alkoholt is csak alkalmanként fogyaszt”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
„Egy szörnyeteget szeretek” – megszólaltak a késes ámokfutó szülei
Kifejezetten a nőket vette célba az a késes támadó, aki Sydney-ben rendezett ámokfutást. Szülei szerint beteg volt, és „az őrültségig frusztrálta”, hogy nem volt barátnője.

Link másolása

A rendőrség szerint egyértelmű, hogy nőket akart meggyilkolni az a férfi, aki szombaton Sydney egy bevásárlóközpontjában rendezett ámokfutást – írja a BBC. A támadás hat halálos áldozatából csupán egy volt férfi: egy biztonsági őr, aki megpróbált közbelépni.

A támadó a 40 éves Joel Cauchi volt, akit végül lelőttek. A Daily Mail idézi a férfi apját, Andrew Cauchit, aki az ausztrál sajtónak így nyilatkozott a történtek után:

„Egy szörnyeteget szeretek. Számomra ő egy szörnyeteg. Egy nagyon beteg fiú volt.”

Az ámokfutó apja úgy gondolja, fia barátnőt szeretett volna, de nem voltak szociális készségei, ami „az őrültségig frusztrálta” őt.

Hétfőn a szülei azt nyilatkozták, hogy Joel Cauchinál skizofréniát diagnosztizáltak. A férfi 35 éves koráig otthon élt velük a Queensland déli részén fekvő Toowoombában. Anyja, Michele Cauchi szerint akkor kezdődtek nála a problémák, amikor leállt a pszichiátriai gyógyszerének szedésével. A gyilkos ebben az időben költözött el otthonról. Anyja ezt nyilatkozta a támadás után:

„Megszakad a szívem azokért, akiket bántott. Ha észnél lett volna, teljesen összetörte volna az, amit tesz. De nyilvánvalóan nem volt magánál.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Betörtek a Louis Vuitton-boltba az Andrássy úton hétfő hajnalban – alaposan kipakolták
Egyszerű, de hatékony módszerrel dolgozott a tolvaj: szinte egyben betörte a kirakat üvegét. A rendőrök még vizsgálják, mennyi kár érte a boltot.

Link másolása

Hétfőre virradóra valaki betörte az Andrássy úti Louis Vuitton luxusbolt kirakatának üvegét, és kipakolta az ismert luxusboltot – írta meg a 444.

Egy felhasználó már fel is töltött a TikTokra egy videót, amin az alaposan lepusztított bolt látható, és gumikesztyűs rendőrök, amint éppen helyszínelnek a boltban.

@jocicserg #louisvuitton #rablás #andrassystreet #budapesteniskezdodi #baszadkiforyouba❤️? #baszdkianekedbe ♬ eredeti hang - csergöjoci

A 444 megkérdezte a Budapest Rendőr-főkapitányságot (BRFK) a részletekről. Ők elárulták, a bejelentés hétfőn hajnali 2 óra 50 táján érkezett a betörésről. Azt még nem tudni, a tolvajnak hány luxuscikket sikerült elvinnie, a rendőrség közlése szerint „a kárérték megállapítása folyamatban van.”

A BRFK lopás bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Információk szerint a nagy erejű ütés hatására a luxusbolt kirakata lényegében egyben zuhant be a helyiségbe.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk