„Kitépték a kezemből a síró, ordító kislányomat” – Fényes nappal rabolta el a volt párja egy magyar nő gyerekét
Még 2016-ban ismerkedett meg Luxemburgban Ildikó azzal a portugál férfival, aki később a kislánya apja lett. A magyar nő soha nem ment feleségül a férfihoz, de már a várandósság alatt elkezdte érzékelni Ildikó, hogy valami nagyon nem stimmel, írja az rtl.hu. Eleinte csak verbális abúzus volt kettejük között, de Lili megszületése után már a fizikai bántalmazás is előfordult.
„A gyermek nevelése természetesen rám maradt egyedül. Amint lehetett utazni a Covid után, nagyon sokszor jöttem haza Magyarországra, itt tudtak nekem segíteni” – mondta Bódi Ildikó a Reggeliben.
Amíg a gyerek kicsi volt, nem volt bírósági határozat arról, hogy szülei hol és mennyi időt tölthetnek vele. A férfi elégedett volt azzal, hogy nem kell gondoskodnia a kislányról, Ildikó pedig örült, hogy Magyarországon édesanyja és testvére segítségére lehetnek.
- mondta Ildikó, aki ezután fordult ügyvédhez.
Mielőtt jogi döntés született volna, Ildikó saját költségén hetente vitte Luxemburgba kislányát, aki akkor még nem töltötte be a két évet, hogy az apja is láthassa. Ez így ment egészen addig, amíg a kislány óvodáskorú nem lett, amiről értesítést kaptak Magyarországról. Amikor az óvoda elkezdődött, Ildikó úgy határozott, hogy a sok utazás mindkettőjük számára túl megterhelő. Ekkor azonban egy váratlan fordulat következett be.
„Most fogalmam sincs, hol van a kislányom” - mondta a műsorban az anyuka, akinek nyolc napja volt párja és a férfi édesapja kitépték a kezéből a gyereket egy bolt parkolójában, miközben őt a földre teperték.
Ildikó ügyvédje úgy fogalmazott, ilyen szintű brutalitást még nem látott ügyvédi praktizálása alatt. Bár feladata, hogy ügyvédként ne vonódjon be, de nagyon nehezére esik, tette hozzá be Dr. Kölcsényi Soma.
A gyerekrablásról szóló beszélgetést itt lehet megnézni: