KÉK HÍREK
A Rovatból

Ezért tette közzé a rendőrség a verőcei hajóbalesetben eltűntek fotóját

13 hajó kutat kedden is a verőcei hajóbalesetben eltűnt öt ember után. Szinte bárhol lehetnek: a balesettől délre a teljes magyarországi Duna-szakaszon végzik a keresést.


Közzétette a rendőrség a verőcei hajóbaleset öt, jelenleg eltűntként keresett áldozatának adatait, a két nő és három férfi neve, fényképe és más, az azonosításukat segítő információ a police.hu oldalon olvasható. Őket keresik jelenleg:

Balogh Daniella;

Erdei Diána;

Varga László;

Varga Márton és

Villányi Olivér.

Mint az illetékes Budapesti Rendőr-főkapitányságtól (BRFK) megtudtuk, abból, hogy miként, illetve mennyi információt osztottak meg a szerencsétlenségben érintettekről, nem lehet következtetni a túlélési esélyeikre, sem másra. Ha a rendőrségen eltűntként keres valakit, akkor jogszabály alapján közzé kell tenniük az illető adatait, ez pedig minden eltűntként keresett személynél ugyanúgy történik.

„Nagy erőkkel keressük őket, például csak a mai napon 13 hajó végez kutatást a Dunán”

– mondta el lapunknak Csécsi Soma alezredes, a BRFK szóvivője. Rámutatott, a hajók nem kizárólag a rendőrséghez tartoznak, a BRFK ugyanis a katasztrófavédelemmel és a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálattal közösen végzi a kutatást. Csécsi hozzátette:

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervekkel közösen – ebbe beleértjük a katasztrófavédelmet és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatot – gyakorlatilag a balesettől délre eső teljes magyarországi Duna-szakaszon keresi az eltűnt személyeket.”

Az eddigi adatok alapján egy férfi és egy nő meghalt, öten pedig eltűntek szombat este, amikor egy szállodahajó letarolt egy motorcsónakot. A tragédiát egy férfi élte csak túl, akinek súlyos sérülésekkel sikerült a partra úsznia. A tragédia körülményeivel kapcsolatos nyomozás jelenleg folyamatban van – erősítette meg Csécsi. A két hajó szemléjét már befejezték a hétvégén, a szállodahajó kapitányát gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Dunakeszin: 17 éves lány vitorlázógépe zuhant le a repülőtérnél
A fiatal pilótát súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A balesetet turbulencia okozhatta.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 23.



Lezuhant egy 17 éves lány vitorlázógépe a Dunakeszi Repülőtérnél vasárnap délután, tudta meg a Tények. Az ütközés következtében a gép súlyosan megrongálódott, szárnyai leszakadtak és a pilótafülke felismerhetetlenné vált.

A fiatal pilóta életveszélyes sérüléseket szenvedett: koponyája több helyen betört, és mindkét lába súlyosan megsérült.

A lány egyik családtagja akkor riasztotta a mentőszolgálatot, amikor már nem látták a gépet a levegőben. A balesetet feltehetően turbulencia okozhatta.

A helyszínre érkező mentőhelikopter és tűzoltók azonnal megkezdték az életmentő beavatkozásokat. A súlyosan sérült lányt lélegeztetve szállították kórházba, ahol további kezelésre szorul.

A Tények riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Görögországba vágytál, ott is maradtál” – Megszólalt a nyaralás közben elhunyt magyar nő lánya
Egyelőre nem tudni, mi okozhatta a magyar nő halálát. A feltételezések szerint infarktust kaphatott az elviselhetetlen hőségben.


Tomboló kánikula szedi az áldozatait a görögországi hőségben: a Tények riportja szerint nemrég két magyar áldozata is volt a kánikulának. Egy gyerek talált rá egy 59 éves magyar nőre, akin már nem tudtak segíteni, az asszony holtteste a víz felszínén lebegett.

„Édesanyám elhunyt Nei Porinál a tengerben. Magyar idő szerint fél 12-kor telefonáltak nekem. Bárki, bármilyen információt tudna adni, hogy látott-e valamit, megköszönném” – írta közösségi oldalán a minap az elhunyt nő gyászoló lánya. De a Facebookra egy szívszorító üzenetet is írt: „Gyere haza Anya, gyere már kérlek. Görögországba vágytál, ott is maradtál”

– osztotta meg érzéseit a fiatal nő.

A Blikk információi szerint az áldozat egyébként tudott úszni, és szívbetegsége sem volt. A család már beszélt egy szemtanúval, de egyelőre senki sem ismeri a pontos körülményeket. A lap értesülései szerint a helyszínen elsődlegesen az vetődött fel, hogy a nő infarktust kaphatott.

„Körbeállták a turisták, mindenki tudni akarta, hogy túléli-e vagy sem. Mikor már fél óráig tartott az újraélesztés, egyre többen kezdték elhagyni a partot”

– mondta a Tényeknek egy fiatal magyar nő, Pénzes Alexi az egy nappal korábbi esetről.

Több ott dolgozó idegenvezető szerint a történtek ellenére nem csökkent a magyarok utazási kedve, nem hallottak olyanról, hogy a halálesetek miatt bárki lemondta volna a nyaralását.

„Tapasztalatom szerint, jelenleg rengetegen magyar utazik. Portugália, Spanyolország, illetve Görögország is népszerű hely jelenleg, de a háború kezdetén éppen Izraelben voltam magyarokkal, amikor egy rakéta csapódott mellénk. Közhelyes, de ebben a forróságban a legfontosabb a hidratálás és az árnyék. Egy tragikus baleset esetén a biztosító mellett a konzulátus intézkedik mindenről”

– mondta az újságnak Flores Andrea, aki idegenvezetőként az egész országot bejárta.

Az elmúlt hetekben egyébként több külföldi turista is meghalt a görög forróságban: az egyik egy brit műsorvezető, aki kirándulás közben lett rosszul, de francia és holland turisták is hőgutát kaptak az olykor több mint 40 Celsius-fokos hőségben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia: mindenki meghalt az autóban, mert tilos jelzésnél hajtottak a sínekre
Súlyos baleset történt hétfő reggel. Két nő és egy férfi halt meg, akik munkába siettek. A Miskolcról Hidasnémetibe tartó személyvonattal ütköztek.


Súlyos szerencsétlenségről írt hétfő reggel közösségi oldalán a MÁV. Azt közölték:

A Miskolcról Hidasnémetibe tartó személyvonat Méra közelében egy vasúti útátjáróban összeütközött egy autóval, melynek következtében a gépjárműben utazó három utas életét vesztette. Sajnos a gépjármű sofőrje a fénysorompó tilos jelzésénél hajtott az átjáróba. Részvétünk a családnak. Újra és újra nyomatékosítjuk, hogy kérjük tartsák be a KRESZ szabályait!

A 24.hu úgy értesült, hogy egy 30 éves férfi, illetve a vele utazó 46 és 37 éves nők vesztették életüket. A lap szerint munkába siettek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt a 17 éves lány, aki a lezuhant vitorlázót vezette
A pilótát súlyos sérülésekkel szállították kórházba, de az életét nem tudták végül megmenteni. A rendőrség vizsgálja, mi okozta a balesetet.
FM - szmo.hu
2024. június 24.



Súlyos sérüléseibe hétfőre virradó éjszaka belehalt az a 17 éves fiatal lány, aki vasárnap délután szenvedett baleset vitorlázó repülőjével a Dunakeszi repülőtéren – írja a Blikk.

A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset lehetséges okát és pontos körülményeit

– tudta meg a lap. Az első hírek szerint a balesetet turbulencia okozhatta. A gép pilótafülkéje szinte megsemmisült a becsapódáskor, a pilóta olyan súlyosan megsérült, hogy már a helyszínen életmentő beavatkozásokra volt szükség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk