KÉK HÍREK
A Rovatból

Ez az utolsó fotó az eltűnt topmenedzserről – taxis hiénák között keresnek egy fontos szemtanút

Egy taxis az utolsók között láthatta Szűcs Tamást, akiről egy hónapja nem tudni semmit.


Egy hónapja veszett nyoma egy fiatal férfinek, aki szeptember 29-én éjjel a Budapest Parkból indult a MÜPA irányába, út közben azonban eltűnt. Szűcs Tamás a Pátria Nyomda termelési igazgatója, nagy erőkkel keresi a rendőrség és családja is.

A nyomozás során eddig az derült ki, hogy a férfi telefonja éjjel kettőkor frissült uotljára, később viszont már nem. Vélhetően ebben az időszakban történhetett vele valami. Nem volt nála pénztárca sem, de a 31 éves felesége szerint ez nem volt szokatlan tőle, ugyanis iratai le voltak fényképezve és a telefonjával tudott fizetni is.

Szűcs Tamás felesége, Szűcs-Szabó Lilla most a Blikknek elmondta, hogy férje próbált taxit fogni, miután gyalog elindult a Művészetek Palotája irányába.

„Beszélt is a sofőrrel, de az valamiért nem vitte el. Ennek okát sajnos nem tudjuk, mert a kérdéses járművet a kép gyenge minősége miatt nem lehetett beazonosítani, a sofőr beazonosítására tett erőfeszítéseink pedig nem jártak sikerrel”

- mondta el a férfi felesége.

Az Országos Taxis Szövetség elnöke arról beszélt a lapnak, hogy a készpénz hiánya nem lehetett akadály Szűcs Tamás esetében, hiszen minden taxiban van már bankkártyaterminál. Akkor megtagadhatja a sofőr a fuvart, ha az utas ittas állapotban akar beszállni, szennyezett a ruhája, vagy olyan bódult állapotban van, ami nem garantálja az utazás normális feltételeit.

„Az összes taxis csatornán igyekeztünk megosztani a hírt, a társaságokkal is felvettük a kapcsolatot, de azt tudni kell, hogy Magyarországon nem kötelező fuvarszervező társasághoz tartozni. A Budapesten dolgozó ötezer taxisból körülbelül ezerkétszáz független szolgáltatóként sehova nincs becsatornázva, a nagy részük pedig jellemzően kizárólag éjszaka dolgozik. Jó eséllyel közöttük lehet az is, akit keresünk”

- mondta Metál Zoltán.

Az eltűnt férfi szerettei várják a taxis és további szemtanúk jelentkezését is. Nemrég egy személy azt mondta, látta Szűcs Tamást a Rákóczi híd pesti felén sétálni. A nyomozás során eddig sem a családnak, sem a nyomozóknak nem jutott tudomására olyan információ, hogy bűncselekmény, esetleg baleset lehet a háttérben, illetve az öngyilkosság gyanúja sem merült fel - írja a Blikk.

A lap nyilvánosságra hozta azt a fotót is, amely még a Budapest Parkban készült a férfiről, vélhetően ez az utolsó kép róla az eltűnése előtt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kínozták, féregnek és kutyának hívták nevelőszülei azt a nyíregyházi kisfiút, akinek a holttestét egy csomagtartóban találták meg
A kisfiú 15 kilóról 8 kilóra fogyott, és több súlyos fejsérülést is szenvedett. A hatóságok szerint a nevelőanya alkalmatlan volt a gyermekek gondozására.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. március 20.



Egy kétéves kisfiú holttestét találták meg egy autó csomagtartójában két éve Nyíregyházán. A gyermeket nevelőszülei súlyosan bántalmazták: éheztették, rendszeresen verték, és megalázó nevekkel illették. Az eset megrázta az egész országot.

A kisfiú 15 kilóról 8 kilóra fogyott, és több súlyos fejsérülést is szenvedett. A hatóságok szerint a nevelőanya alkalmatlan volt a gyermekek gondozására, ennek ellenére egy helyi gyermekotthon mégis rábízta a kétéves Sanyikát és egyéves húgát, derül ki a Tények riportjából. A kisfiú három hónapnyi szenvedés után meghalt.

„Folyamatosan bántalmazták a nevelőszülő háztartásában” – mondta a tárgyaláson Molnár Szabolcs ügyész.

Amikor a gyermek meghalt, nevelőanyja a holttestet a saját autójának csomagtartójába tette, majd elvitte a rendőrségre. A boncolás során kiderült, hogy a kisfiú testén számos sérülés volt, és súlyosan alultáplált volt.

„A gyermek holttestében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülés volt, kóros alultápláltság. Egyébként a családjukban ezt a gyermeket rendszeresen féregnek és kutyának nevezték”

– mondta az ügyész.

A nő azóta szabadlábon védekezik, és időközben megszülte harmadik gyermekét. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést javasolt, amit a nevelőanya elfogadott, és beismerte bűnösségét. A bíróság azonban nem fogadta el ezt a megállapodást, így az ügy tárgyalással folytatódik, és a nő súlyosabb büntetésre számíthat.

Mellette a vádlottak padján ül az a nevelőotthon egykori vezetője is, aki annak ellenére helyezte el a gyermekeket ennél a családnál, hogy a gyámhatóság alkalmatlanság miatt vizsgálatot kért a nevelőanyával szemben. Őt kiskorú veszélyeztetésével vádolják, de tagadja a felelősségét.

A Tények riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális: 11 éves unokaöccsük előtt erőszakolt meg egy fiatal nőt 3 férfi Dunakeszin
A három férfi Dunakeszi külterületére csalta a nőt, akit megerőszakoltak és bántalmaztak.


Megerőszakolt és bántalmazott egy nőt három férfi március 4-én este - írja a Police.hu. A társaság tagjai autóba ültettek és elcsalták a nőt, majd Dunakeszi külterületére vitték.

A nő az egyik férfival önként létesített szexuális kapcsolatot egy lakókocsiban, majd ezután a másik két férfi lefogta, és megerőszakolták. Eközben folyamatosan fenyegették.

Ezt egy 11 éves kisfiú, az elkövetők unokaöccse is végignézte.

Több nappal később a sértett nagymamája tett feljelentést, ezután a nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőket. Március 14-én fogták el és állították elő a 20, a 22 és a 29 éves férfiakat. A Pest vármegyei nyomozók mindhármukat szexuális erőszak gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos baleset a Honvédség újdörögdi gyakorlóterén: a mentőhelikoptert is riasztották
A súlyos baleset a Magyar Honvédség egyik gyakolóterén történt. A minisztérium közlése szerint ketten sérültek meg, őket kórházba kellett szállítani.
F. O. - szmo.hu
2025. március 21.



Súlyos baleset történt pénteken a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A közlemény szerint ketten sérültek meg, az egyikük állapota súlyos, életveszélyes, őt az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba szállították mentőhelikopterrel. A másik sérültet a veszprémi kórházban ápolják.

„A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium együtt érez a sérültekkel, minden szükséges támogatást megad nekik” – írták.

Az eset körülményeinek vizsgálata megkezdődött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Teljesen kiégett egy mentőautó, a sofőr és betegápoló még időben kimenekült, sőt, kimentették az oxigénpalackokat is
Az OMSZ szerint a kocsit rendszeresen karbantartották és nemrég volt műszaki vizsgán is. Jelenleg nem tudni, mi okozta a bajt.


Teljesen kiégett egy mentőautó Nagykőrös és Csemő között csütörtök este, szerencsére beteget pont nem szállított. A sofőr és a betegápoló utazott benne, ők pedig időben ki tudtak szállni az autóból.

Még sikerült nekik a mentőben lévő két orvosi oxigénpalackot is kimenteni, nehogy azok felrobbanjanak. Sőt, a többi felszerelést is sikerült megmenteni.

Mire a túzoltók kiérkeztek, addigre lángokban állt az egész jármű. A tűz a motortérben keletkezett, a lángokat vették észre a mentősök.

Az OMSZ közlése szerint a kocsit rendszeresen karbantartották, novemberben volt műszaki vizsgán is. Nem tudják még, hogy mi okozhatta a bajt.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: