KÉK HÍREK

Európa egyik legkeresettebb bűnözője volt egy magyar nő – a Dominikai Köztársaságban fogták el

D. Andreát több százmilliós csalássorozat miatt keresték.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2023. március 30.


Link másolása

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának sikerült nyomára bukkannia egy 43 éves nőnek, akit Magyarországon több mint 15 év börtönre ítéltek, és aki még az EU legkeresettebb bűnözőinek listáján is szerepelt – írja honlapján a Rendőrség.

A fehérgalléros körözött bűnözőt hazánkban pénzmosás, csalás és költségvetési csalás miatt ítélték több mint 15 év szabadságvesztésre távollétében, miután közel két tucat bűncselekmény során társaival közösen mintegy 520 millió forintos kárt okoztak a sértetteknek.

Az ellene hozott ítéletek szerint D. Andrea kezdetben – a 2000-es évek közepén – egy áfacsaló hálózatot működtető könyvelőpáros jobbkezeként tevékenykedett Debrecenben, később pedig már saját üzleteket is bonyolított.

„Szakterülete” a banki kapcsolatok és a hitelcsalás volt, de legnagyobb dobása egy árucsalási ügy volt 2012-ben: akkor egyetlen bűntársával csak papíron létező gabona eladásával több mint negyedmilliárd forintot kerestek. Ez volt az utolsó ismertté vált bűncselekménye, mielőtt 2012 tavaszán nyomtalanul eltűnt a hatóságok elől. Távollétében pénzmosásban is bűnösnek mondták ki.

Tekintettel az általa elkövetett cselekmények súlyára, D. Andrea felkerült mind a hazai körözési toplistára, mind az Europol által működtetett, Európa legkeresettebb bűnelkövetőit tartalmazó EU Most Wanted oldalra.

A körözött nő a távoli országban hamis néven új életet kezdett, családot alapított, vállalkozott.A KR NNI Célkörözési Osztály a NEBEK Interpol Iroda segítségével egyedülálló műveleti együttműködésbe kezdett a közvetítő német Szövetségi Bűnügyi Hivatalon, valamint az Amerikai Egyesült Államok Marshal szolgálatán keresztül a dominikai társhatóságokkal. Így sikerült a dominikai rendőröknek 2023. március 26-án elfogni Punte Cana városában. Azóta letartóztatásban van, és már át is szállították Spanyolországba, ahol arra vár, hogy megtörténjen Magyarországnak történő átadása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Tragédia: halálra gázolta a HÉV a síneken felvő fiatalt Békásmegyernél
A 20 év körüli férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Link másolása

Halálra gázolt egy 20 év körüli férfit a HÉV Budakalász és Békásmegyer között csütörtökön kora hajnalban. A 24.hu értesülései szerint

a fiatal a sínek között feküdt, amikor elütötte az érkező szerelvény.

A baleset során a férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A BRFK a lap megketresésére az írta, hogy az ügyben nem merült fel idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja, és a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

(Forrás: 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Félmeztelen, szarvastetemből lakmározó „boszorkányokat” vett fel egy térfigyelő kamera Kanadában
A neten terjedő felvételek alatt a kommentelők azt javasolták, hogy inkább jelentsék az ügyet a rendőrségen.

Link másolása

Egy kanadai nő, Corinea Stanhope egy döglött szarvast talált a családi házának kertjében, de ez még csak a kezdet volt.

Amikor Corinea a nagyapjával megnézte a térfigyelő kamera felvételeit, teljesen ledöbbent, mert azt látta, hogy két félmeztelen nő lakmározik a szarvastetemből - írta meg a Daily Mail.

A felvételen az látszik, hogy két hosszú, fekete hajú nő félmeztelenül áll a döglött szarvas felett, majd leguggolnak, és elkezdik elfogyasztani, harapdálni a tetemet.

A kérdés az, hogy valóban gonosz szellemek garázdálkodtak az éj leple alatt vagy esetleg valaki rosszindulatú tréfát űzött a nővel.

A fotókat itt lehet megnézni!

Mindenesetre a videó elég valódinak tűnt, és a neten terjedő felvételek alatt a kommentelők azt javasolták, hogy inkább jelentsék az ügyet a rendőrségen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Soha nem látott felvételeken a Teréz körúti robbantás – ez alapján perújrafelvételt kér az elkövető ügyvédje
A most előkerült videón olyan dolgok láthatóak, ami a jogi képviselő szerint megkérdőjelezheti a jelenleg fegyházban ülő férfi bűnösségét.

Link másolása

Exkluzív, eddig nem látott videókat mutatott be az RTL a 2016-os Teréz körúti robbantásról. A merényletben akkor két rendőr életveszélyesen megsebesült, hónapokig tartott, míg felépültek, maradandó sérüléseket szenvedtek. Az elkövetőt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, legkorábban 30 év után szabadulhatna.

Az új felvételek alapján azonban az elkövetés idején 23 éves férfi ügyvédje perújítást kezdeményez. A most nyilvánosságot látott felvételen a járókelők szaladni kezdenek, másodpercekkel később pedig már hatalmas füstfelhő száll fel. A két sérült rendőrhöz többen is odarohannak segíteni.

Az ítélet ellen korábban az Alkotmánybíróságnál is panaszt tett a vádlott, de ezt azóta sem bírálták el. Ügyvédje ezért úgy döntött: perújítást kér – részben az RTL Híradója által most elsőként bemutatott felvételekre hivatkozva.

„Körbeérve a kamera őket veszi megint, akkor az látható, mintha jelentene ez az úriember” – mondta el a csatornának Keviczki István.

Az ügyvéd szerint olyan, mintha a férfi egy, a mandzsettájában lévő mikrofonba beszélne. De a robbanás után az ott lévő kapualjból kiszaladó alakot is gyanúsnak tartja.

Azt is állítja: védence DNS-nyomait feltűnően egyvonalban találták meg a helyszínen. „Ez egy 36 méter hosszú, 1 méter széles egyenes. Na, most ehhez képest a robbanás nem sugárirányban, tehát nem az egyenes meghosszabbításában történt, hanem merőlegesen az egyenesre” – magyarázta az ügyvéd.

A fiatalember apja szerint is ártatlan. Az apa a Híradónak azt mondja: szándékosan tehették a helyszínre fia DNS-ét. Úgy látja, féligazságok és fikciók alapján ítélték el.

„A magasságát nem mérték meg objektív módon, és nem vetették össze a körözési személy 170 centiméteres magasságával. Ugyanis a fiam 185 centiméter magas”

– mondta el a Híradónak.

Az RTL Híradójának exkluzív felvétele

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sorozatos szexuális erőszakkal vádolják a Rammstein énekesét
Egy ír rajongó tálalt ki a közösségi oldalán, aztán később rendőrségi nyomozás is indult, melynek során már sok másik áldozat is megszólalt.

Link másolása

A hét elején az együttes egyik ír rajongója, Shelby Lynn hozta nyilvánosságra a közösségi oldalain, hogy szexuális erőszak áldozata volt korábban.

A nőt az együttes vilniusi koncertjén hívták meg egy privát bulira, amin a Rammstein énekese, Till Lindemann is részt vett.

A rajongó azt írta a bejegyzésben, hogy valamelyik italába kábítószert keverhettek, mert két tequilát megivott ugyan, de az este jelentős részérr nem emlékezett.

A nő zúzódásokkal ébredt egy hotelszobában, és következő napot végighányta. A sérüléseiről képet is posztolt a közösségi oldalán, és panaszt is tett a rendőrségen, ennek kapcsán indult el a nyomozás.

A cikknek még nincs vége, lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET: