hirdetés

KÉK HÍREK

Erőszakkal akartak megetetni egy gyereket, 120 óra közmunkát kaptak egy Fejér megyei óvoda dolgozói

A két óvónő és a dajka tudták, hogy a három és fél éves gyerek étkezési zavarban szenved. Közös erővel lefogták, majd addig etették, amíg a tiltakozó óvodás félrenyelt.
Címkép: illusztráció (_Alicja_/Pixabay) - szmo.hu
2021. január 26.

hirdetés

Kiskorú veszélyeztetése miatt 120 óra közmunkára ítélte a Székesfehérvári Járásbíróság azt a három óvodai dolgozót, akik egy Fejér megyei óvodában erőszakkal próbáltak megetetni egy gyermeket - olvasható az ügyészség közleményében.

A vádirat szerint két óvodapedagógus úgy döntött, hogy a dajka segítségével megpróbálják megetetni az étkezési zavarban szenvedő három és fél éves gyermeket. A gyerek a többi társával együtt az asztalnál ült és az ebédet várta, amikor a dolgozók hozzá léptek,

egyik kezét az egyikük, másik kezét a másikuk hátrafogta, a harmadik vádlott pedig kanállal az ételt a szájába tette, ettől a kicsi sírni kezdett. A második kanál ételt is megpróbálták a szájába erőltetni, azonban a tiltakozó, síró óvodás félrenyelt, ezért nem folytatták tovább.

A történtek után a kisgyerek viselkedése megváltozott, zárkózottá, szomorúvá vált, sírva ment óvodába. A szülők végül átíratták őt egy másik óvodába.

A bíróság szerint az óvodapedagógusok és a dajka a feladatukból eredő kötelességüket súlyosan megszegték, a kiskorú testi, érzelmi fejlődését veszélyeztették, amikor az általuk is tudottan táplálkozási zavarban szenvedő gyermeket kényszerrel próbálták megetetni, amely az evéssel kapcsolatos nehézségeit tovább mélyítette, továbbá fennállt a gyermek fulladásának a lehetősége.

A bíróság az ügyészi indítványtól eltérően mindhárom vádlottat 120 óra közmunkára ítélte. Az ügyészség az ítélet ellen súlyosításért, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, valamint foglalkozástól eltiltás kiszabása érdekében fellebbezett.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Döbbenetes videó: szabályosan ráugrott a szarvascsorda egyik tagja a BMW-re

Az állat már nem tudta elkerülni az ütközést a lengyelországi erdős útszakaszon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Egy Lengyelországban rögzített, egészen elképesztő videót osztott meg a Budapesti Autósok Közössége.

Minden autós rémálma következett be a fák által szegélyezett autóúton, amikor a felvételen látható BMW-s egy komplett szarvascsorda áthaladásába futott bele.

Az autós vészfékezéssel állt meg, de sajnos a csorda egyik tagja éppen ráugrott a BMW hátuljára.

A felvételen jól látszik, hogy az állat túlélte az ütközést, de a néhány képkockából úgy tűnik, valamelyest megsérült a balesetben. Ezen kívül a félreálló autóban is esett kár, még ha nem is vált totálkárossá.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés

Két budapesti söröző is alkoholt árusított, a kocsma előtt iszogattak a vásárlók

Az operatív törzs tájékoztatóján arra is figyelmeztettek, hogy a csalók továbbra is koronavírus elleni csodaszerekkel és hamis védőoltásokkal akarják átverni a gyanútlanokat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Kiss Róbert, a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői tájékoztatón emlékeztetett mindenkit, hogy a kormány múlt héten március elsejétől meghosszabbította a november óta érvényben lévő korlátozásokat és tilalmakat, amelyek jelen állás szerint március 15. éjfélig érvényesek.

A beutazási szabályokban viszont történt egy kis változás. A gazdasági, illetve üzleti célú utazásokra vonatkozó új rendelkezések szerint a külföldről hazatérő magyar állampolgárok automatikusan hatósági házi karanténba kerülnek. Ez alól kivételt képez az, ha az üzleti és gazdasági célú kiutazás célországa

- az EU tagállama vagy tagjelölt állama

- az európai gazdasági térség tagállama vagy nemzetközi szerződés alapján azonos jogállású állama,

- az Egyesült Királyság.

hirdetés
Csak akkor kerülhető el a karantén, ha hazautazáskor igazolni tudják, hogy gazdasági vagy üzleti célból hagyták el az országot.

Kiss Róbert arról is tájékoztatott, hogy továbbra is többféle módon használják ki a csalók a járványhelyzetet. Míg tavaly tavasszal hamisan ígértek eladásra maszkokat a gyanútlanoknak, később pedig a fertőzés ellen védő "csodaszerekkel" kereskedtek, addig most az illegálisan árult védőoltások a jellemzőek.

Az alezredes hangsúlyozta, hogy

koronavírus elleni csodaszer nem létezik, a fertőzés megelőzésére szolgáló valódi, bevizsgált vakcinákhoz pedig csak az állam által biztosított módon lehet hozzájutni.

Arról is beszámolt, hogy egy idős embert két általa ismeretlen személy kereste meg azzal, hogy írja alá az oltási regisztrációs lapot, hogy felkerüljön az oltási listára.

Kiss Róbert figyelmeztetett, hogy az oltási regisztrációval kapcsolatban senkit nem keresnek fel személyesen a lakásán.

Azt is elmondta, hogy múlt hétvégén több helyen is megszegték a vendéglátóhelyekre vonatkozó szabályokat.

Múlt pénteken Zuglóban ellenőriztek a rendőrök egy sörözőt, amely előtt 23-an tartózkodtak, nyolcan szeszesitalt is fogyasztottak, amit a sörözőben vettek.

Őket figyelmeztették a közterületen történő alkoholfogyasztás miatt. A kocsma üzemeltetőinek felelősségét közigazgatási hatósági eljárás kereteiben vizsgálják.

Péntek este a fővárosi Jókai téren, az egyik söröző előtt kilencen fogyasztottak alkoholt, amit a kocsmában vettek. Velük szemben a kijárási tilalom megszegése miatt intézkedtek, a vendéglátóhely üzemeltetőinek felelősségét pedig szintén közigazgatási hatósági eljárás kereteiben vizsgálja a rendőrség.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Kizuhant egy 20 év körüli lány az ötödik emeletről Erzsébetvárosban

Az eset szombat hajnalban történt, a körülményeket vizsgálják.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Kizuhant egy fiatal lány az ötödik emeletről Budapesten, a VII. kerületben - értesült a 24.hu. A lap egyik olvasója arról számolt be, hogy

az egyik Szövetség utcai lakásból esett ki egy húsz év körüli lány még szombat hajnalban negyed három körül.

Németh Cecília, a mentők kommunikációs szervezője a portál érdeklődésére annyit közölt, hogy két mentőegységet riasztottak a helyszínre, ahonnan súlyos-életveszélyes sérülésekkel, de stabil állapotban szállították kórházba a nőt, miután ellátták.

A BRFK annyit közölt, hogy nem merült fel bűncselekmény gyanúja az ügyben.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Másfél milliót is elkért a külföldi szülőktől egy volt budapesti iskolaigazgató, hogy felvegye a gyerekeiket

A szülők nem tudtak arról, hogy a két tannyelvű intézményben a közoktatás ingyenes – azt hitték, hogy az igazgató által elkért összeg a képzés díja.
Címkép (illusztráció): Pixabay - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy volt iskolaigazgató ellen, aki több esetben pénzt kért a külföldi szülőktől azért, hogy a magyar nyelven nem tudó gyerekeiket felvegye az iskolába.

A vádlott, egy 68 éves férfi 1997-2017. között egy budapesti, állami fenntartású, angol-magyar két tannyelvű általános iskola és gimnázium intézményvezetője volt. Az iskolába a felvételről, átvételről az igazgató döntött nem átruházható jogkörben.

A külsős iskolából érkező tanulóknak a két tanítási nyelvű osztályokba történő felvételhez az alapfokú képzésnél eredményes írásbeli és szóbeli szintfelmérőt, és közismereti tárgyakból vizsgát kellett teljesíteni, a középfokú képzésnél pedig eredményes nyelvi különbözeti vizsgát kellett tenni.

A vádlott az iskola igazgatójaként 2016-2017. évben a kötelező felvételi előírásokat, ezáltal az ingyenes közoktatásra vonatkozó szabályokat megszegve pénzt kért azért, hogy a magyar nyelvet nem ismerő külföldi állampolgárok magyar nyelvet szintén nem ismerő gyermekeit az iskola két tannyelvű osztályaiba felvegye.

hirdetés

A szülők általában tolmács segítségével, személyesen keresték fel az igazgatót, aki az iskola bemutatását követően, a két tanítási nyelvű osztályokba felvételért

gyermekenként jellemzően 3000 vagy 4000 eurót (1-1,5 millió forint) kért a szülőktől. A szülők nem tudtak arról, hogy az intézményben a közoktatás ingyenes, úgy tudták, hogy az igazgató által elkért, illetve neki átadott összeg a képzés díja.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottal szemben 7 rendbeli (összesen 7 gyermek felvételéért kért jogtalan előnyt), önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

A főügyészség a vádiratban végrehajtandó börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: