Előkerült a hosszabb videó a kalandparkban felrúgott kisfiúról: a karateedző többször is hideg vízzel öntötte arcon a síró Rolit
A kisfiút visszahívták a kalandparkba, hogy jó emlékekkel tudjon gondolni rá. Megszólalt az intézmény egyik dolgozója is, aki hallotta hogyan kiabált az edző a gyerekekkel.
Meghívta a szolnoki kalandpark a kisfiút, akit pár hete ugyanott rúgott fel egy agresszív karateedző - számolt be róla a Tények.
A gyerek édesanyja fiára bízta a döntést, aki szívesen ment és minden játékot kipróbált.
Anyukája úgy gondolja, az új látogatás segíthet is fiának a történtek feldolgozásában.
A kalandpark üzemeltetője a nagy port kavaró felvétel folytatását is megmutatta. Ez bizonyítja, hogy a többi gyerek igazat mondott a történtekről.
A férfi ugyanis a rúgás után a karjánál fogva felhúzta a síró kisfiút a földről, majd többször is arcon öntötte a kisgyereket hideg vízzel.
Megszólalt a kalandpark dolgozója is, aki mindössze méterekre volt az eseményektől. Dudás Attila a rúgás pillanatában pont a másik irányba nézett, de korábban hallotta, ahogy a férfi kiabál a gyerekekkel.
„Legyél önző, mutasd meg a többieknek, hogy Te önző vagy, nem bírod kivárni a sorodat. Anyádék erre neveltek, satöbbi, satöbbi, satöbbi... ilyen mondatokat intézett a körülbelül 7-8 éves kisfiúhoz”
- mondta a kalandpark munkatársa.
Az is kiderült, Roli édesanyjától SMS-ben kérte a karateedző, hogy személyesen kérhessen bocsánatot július végén, amikor haza ér spanyolországi nyaralásáról. Judit belement a találkozóba, de azóta a férfi nem kereste őket.
A kisfiúnak szombatra egész napos programot szervezett a szolnoki önkormányzat: elvitték hajókázni, és egy sífelvonót is kipróbálhatott.
Meghívta a szolnoki kalandpark a kisfiút, akit pár hete ugyanott rúgott fel egy agresszív karateedző - számolt be róla a Tények.
A gyerek édesanyja fiára bízta a döntést, aki szívesen ment és minden játékot kipróbált.
Anyukája úgy gondolja, az új látogatás segíthet is fiának a történtek feldolgozásában.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem ébredt fel a délutáni alvásból, görcsrohamot kapott egy 4 éves kislány Hortobágyon – mentőhelikoptert riasztottak hozzá
A kislány délutáni alvás után nem tért magához, majd rángatózni kezdett. Az óvónők azonnal riasztották az orvost és a mentőket, a gyereket kórházba szállították.
Görcsrohamot kapott és elájult egy 4 éves kislány a hortobágyi nyári napköziotthonos óvodában. A gyerek délutáni alvás után nem ébredt fel, az ágyban megmerevedett, majd rángatózni kezdett. Az óvónők azonnal segítséget kértek, elsőként a helyi háziorvos rohant az intézménybe. Nem sokkal később a mentők is kiérkeztek – tudta meg az RTL Híradó.
A mentők stabil állapotban vitték a kislányt a debreceni gyermekklinikára, ahol kivizsgálások várnak rá. Úgy tudni, a gyereknek nincs ismert alapbetegsége, de még kórházban kell maradnia.
A mentőhelikoptert is riasztották az esethez, a zajra többen az utcára szaladtak. Egy férfi látta, ahogy a mentőhelikopter ereszkedik, és a mentőautó is az óvoda elé érkezett. Elmondása szerint még a háziorvost is látta beszaladni az épületbe. „Láttam, hogy egy mentőhelikopter van itt a közelben, meg hogy repül lefele, ereszkedik. Meg a mentőt is hallottam, hogy visít, és egyszerre érkeznek”
A gyereket végül sikerült annyira stabilizálni, hogy a helikopterre nem volt szükség.
„A mentők egy gyermeket láttak el, akit helyszíni ellátás után stabil állapotban azonnal gyermekklinikára szállítottunk”
– mondta el az RTL Híradónak Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) regionális szóvivője.
A Híradónak nyilatkozó gyermekorvos elmondta, hogy ha egy gyerek görcsrohamot kap és elájul, azonnal mentőt kell hívni. „Egy lázgörcs első lépése, ami egy banális vírusfertőzés lehet, a második, ami egy kicsit nehezebb tészta, hogy egy vírusos agyvelőgyulladás, például kullancs okozta agyvelőgyulladás első tünete. Ez is ilyen rángógörcsökkel járó eszméletvesztéssel kezdődhet. A harmadik pedig az epilepszia, amit ki kell vizsgálni” – mondta Nika Erzsébet, gyermekorvos. Hozzátette, ha gyulladás okozza a rohamot, minden perc számít, hogy ne érje maradandó károsodás az idegrendszert.
Az RTL Híradó riportja:
Görcsrohamot kapott és elájult egy 4 éves kislány a hortobágyi nyári napköziotthonos óvodában. A gyerek délutáni alvás után nem ébredt fel, az ágyban megmerevedett, majd rángatózni kezdett. Az óvónők azonnal segítséget kértek, elsőként a helyi háziorvos rohant az intézménybe. Nem sokkal később a mentők is kiérkeztek – tudta meg az RTL Híradó.
A mentők stabil állapotban vitték a kislányt a debreceni gyermekklinikára, ahol kivizsgálások várnak rá. Úgy tudni, a gyereknek nincs ismert alapbetegsége, de még kórházban kell maradnia.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Majdnem elhánytam magam” – A szülése utáni napon mondta meg a rendőrség az anyának, mit tett a férje
Cora Barnes élete egy pillanat alatt omlott össze, miután világra hozta kislányát. A férfiért, akit szeretett, a rendőrök jöttek, miután undorító dolgot művelt.
Cora Barnes 2023 májusában szülte meg a kislányát. A fiatal brit nő ekkor még csak 19 éves volt. A kórházban látogatta meg nevelőanyja, aki szörnyű hírt közölt vele: párját, a gyerek apját letartóztatták.
„Majdnem elhánytam magam, amikor nevelőanyám közölte velem a hírt, alig egy nappal azután, hogy megszületett a lányunk” – mondta Cora a Scottish Sunnak.
A 26 éves Luke Greenfield kamerát szerelt fel a hálószobájában, hogy titokban felvételeket készítsen azokról a nőkről, akikkel lefeküdt.
Cora először nem akart hinni a fülének. Hamarosan azonban megjelentek nála a rendőrök, és megmutatták neki a férfi videóin szereplő képeket. Megkérdezték tőle, hogy ő van-e a felvételeken.
Volt egy kép az arcáról, amin épp belép Luke szobájába, és egy másik, amin az ágyán fekszik. Cora akkor teljesen összeomlott, zokogni kezdett.
2024 augusztusában Luke Greenfield bíróság elé került, ahol beismerte, hogy 17 rejtett kamerás felvételt készített – ezeken összesen 11 nővel szexelt. Később az is kiderült, hogy összesen 28 nőről lehettek videói, és még a munkahelyén is készített felvételeket.
A férfit három év börtönre ítélték.
„Három év szánalmas ahhoz képest, amin keresztül kellett mennünk miatta”
– mondta Cora Barnes. „A lányom most lesz kétéves, és egy nap majd mesélnem kell neki az apjáról.”
Cora Barnes 2023 májusában szülte meg a kislányát. A fiatal brit nő ekkor még csak 19 éves volt. A kórházban látogatta meg nevelőanyja, aki szörnyű hírt közölt vele: párját, a gyerek apját letartóztatták.
„Majdnem elhánytam magam, amikor nevelőanyám közölte velem a hírt, alig egy nappal azután, hogy megszületett a lányunk” – mondta Cora a Scottish Sunnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem működő kamerákkal őrizték a fideszes képviselő sertéstelepét, el is tűnt több mint ötezer disznó
A politikus szerint éveken át vittek el malacokat a telepéről, de sokáig nem jelentette a lopásokat. A tolvajok dolgát az is segíthette, hogy a kamerák nem rögzítettek semmit.
Több ezer malac tűnt el Horváth István fideszes országgyűlési képviselő bátyai sertéstelepéről az elmúlt években – derül ki a nyomozati iratokból. A politikus először 230 sertés eltűnéséről tett bejelentést, de később már több mint ötezer állatról és összesen 240 millió forintos kárról beszélt, írta meg a Blikk.
A lopások Horváth szerint 2022-ben kezdődtek, de a rendőrséget csak 2023 májusában értesítették.
A telep dolgozói azt állították, hogy a biztonsági kamerák nem működtek, ami jelentősen megnehezítette a tettesek azonosítását.
A nyomozati dokumentumok szerint ezt maga Horváth is elismerte a helyszínt vizsgáló rendőröknek. A képviselő arról számolt be, hogy a kamerarendszer évek óta nem működött, és a dolgozók is tudtak erről. A telep kapuját figyelő kamera ráadásul olyan helyre került, ahol a lombok teljesen eltakarták, így értékelhető felvétel nem készült. A rendőr javaslatára a kamerát később elfordították a kapu irányába, így már látta a bejáratot – de addigra már késő volt.
A rendőrségi iratokból az is kiderült, hogy 2023 augusztusa és 2024 júliusa között több ezer eltűnt malacot és több száz hízót elhullottként könyveltek el.
Erről a cég korábbi telepvezetője tett tanúvallomást idén januárban. Elmondása szerint, amikor ezt elmondta a rendőrségen, a kihallgatást végző nyomozó nem tett fel kérdéseket például arra, hogy miért nem jelentették a lopásokat, vagy hogyan tűnhetett el ennyi állat.
A politikus elmondása alapján cégének sikerült visszaszerezni néhány állatot környékbeli gazdáktól.
A politikus a lapnak megerősítette, hogy valóban történtek lopások a bátyai telepen, de a nyomozás lezárultáig nem kívánt nyilatkozni. Kérte, hogy tartsák tiszteletben, hogy ez egy családi vállalkozás, amely szerinte nem kapcsolódik közszereplői tevékenységéhez.
A cég 2023-ban és 2024-ben is 3,1 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, és 2023-ban 311 millió forintos adózott eredményt ért el – derül ki az Opten Kft. adataiból. Korábban viszont nehezebb időszakokat is megéltek: 2021-ben például 183 millió forintos veszteséggel zárták az évet, annak ellenére, hogy az előző évben 1,9 milliárd forintos uniós támogatásban részesültek a telepek fejlesztésére. Horváth István 2013-ban miniszteri megbízottként a sertésprogram végrehajtásáért is felelt.
Több ezer malac tűnt el Horváth István fideszes országgyűlési képviselő bátyai sertéstelepéről az elmúlt években – derül ki a nyomozati iratokból. A politikus először 230 sertés eltűnéséről tett bejelentést, de később már több mint ötezer állatról és összesen 240 millió forintos kárról beszélt, írta meg a Blikk.
A lopások Horváth szerint 2022-ben kezdődtek, de a rendőrséget csak 2023 májusában értesítették.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
12 éve vár a kivégzésére egy nagymama Balin, most mégis van rá esély, hogy elengedik
Az idős brit hölgyet 2012-ben kapták el 5 kiló kokainnal Indonézia legnépszerűbb szigetén. A börtönben most 13 nővel osztozik egy apró cellán, de új törvények miatt reménykedik a szabadulásban.
Lindsay Sandiford neve 2012-ben került a hírekbe, amikor a balinéz Ngurah Rai repülőtéren a hatóságok 5 kilogramm kokainnal a csomagjában kapták el. A 770 millió forint értékű szállítmányt Thaiföldről próbálta Indonéziába juttatni. A brit nagymamát halálra ítélték, azóta is a hírhedt Kerobokan börtönben raboskodik.
Sandiford, aki korábban jogi titkárként dolgozott, azzal védekezett, hogy egy bűnbanda megfenyegette a családját, és kényszerítették, hogy elhozza a drogot. A nyomozás során együttműködött a hatóságokkal, és segített lebuktatni több személyt is, akiket a hálózat tagjainak tartott.
Az indonéz törvények rendkívül szigorúak a kábítószerrel kapcsolatban. Már kis mennyiségű drog birtoklása is évekre a rács mögé juttathatja az embert, de nagyobb mennyiség – mint amilyennel Sandifordnál – akár halálbüntetést is vonhat maga után. A kokain és más erős szerek az I. osztályba tartoznak – ezek kereskedelméért akár 250 millió forintos bírság is kiszabható.
A kivégzést Indonéziában golyóval hajtják végre, egy titkos helyszínen, hajnalban. Az elítélt eldöntheti, ülve vagy állva akar meghalni, szemét bekötik, és tizenkét katona áll szemben vele – háromnak van éles tölténye, kilencnek nem. Ha a sortűz után még életben van, a parancsnok lead egy utolsó lövést közelről.
A Mirror értesülései szerint most fordulat jöhet az ügyében.
Egy új indonéz törvény lehetőséget ad arra, hogy a halálos ítéletet életfogytiglanra enyhítsék, ha az elítélt jó magaviseletet tanúsít. Egy helyi jogvédő egyesület szerint Sandiford esélyes lehet erre.
A brit nő annyira biztos a szabadulásában, hogy már elkezdte szétosztani a holmijait a többi rab között. „Lindsay depresszióba zuhant, mert még mindig nem engedték ki” – árulta el egy bennfentes a lapnak. Hozzátette: „Már minden ruháját és holmiját szétosztotta, mert arra számított, hogy már rég kiengedik. Úgy tudni, néhány hónapon belül kiengedik, más nyugati foglyokkal együtt.”
A túlzsúfoltság hosszú ideje gondot okoz az indonéz börtönökben. A Kerobokan intézményt eredetileg 350 főre tervezték, de 2017-ben már több mint 1400 rab volt ott. A 69 éves nő most egy alig 7,5 négyzetméteres cellán osztozik 13 másik nővel, pedig a helyiség csak három embernek lenne elég.
Heather Mack, egy amerikai nő, aki ugyanitt töltötte le a büntetését, arról mesélt, hogy Sandiford egyre jobban elzárkózik.
„Barátok vagyunk Lindsayvel, de mostanában nehéz vele beszélni. Szinte egész nap egyedül van a cellájában, és nem nagyon érintkezik a többi rabtárssal. Minden ok nélkül rám förmed, de én azért próbálkozom nála.”